Higgadt, értelmes, az összes szereplők meghallgatásán alapuló, a statisztikákat is figyelembe vevő vitát szeretne az otthonszülés ügyében az SZDSZ - mondta Sándor Klárával közösen tartott keddi sajtótájékoztatóján Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese. A szabad demokraták azt akarják, hogy hallgattassanak meg az otthonszülők és a bábaasszonyok is. Elindult egy vita, sajnálatos, hogy ehhez…
November 17-én az Első Hosszúhetényi Klímanap keretében Hosszúhetény, Pomáz és Tatabánya megalakítják a Klímabarát Települések Szövetségét. Az összefogás célja a települések közös érdekképviselete, egymás klímaprogramjainak segítése.
Marad a téliesen hideg, szeles időjárás, a következő napokban is gyorsan követhetik egymást a napos és borús időszakok. Az ország keleti területein rövid ideig a hó is megmaradhat. Az idei ősz lényegesen hidegebb, mint amilyen általában szokott lenni - mondta az InfoRádiónak Aigner Szilárd meteorológus.
Sólyom László államfő véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak a gyűlöletbeszéd-törvényt. Az államfő álláspontja szerint a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló törvény több szempontból alkotmányellenes - tudatta a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Washington második olvasatban vizsgálja az ún. külföldi hírszerzési megfigyelési törvényt. A szabályozást a Bush-adminisztráció kezdeményezésére tavaly úgy módosította a kongresszus, hogy a kormány bírósági jóváhagyás nélkül lehallgathatja a telefonokat, feltéve, hogy az egyik beszélgető Amerikán kívüli
Keddtől üzemel a korrupcióellenes közérdekű honlap, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság, visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban - jelentette be az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
A NATO-nak készen kell állnia a Koszovó státuszának rendezéséből fakadó feladatok végrehajtására, és fel kell készülnie minden előre nem látható eshetőségre is - fogalmazott a honvédelmi miniszter az Országgyűlés külügyi bizottsága előtt kedden. Szekeres Imre hangsúlyozta: 2008-ra szeretnék javítani a koszovói szerepvállalás minőségét, a ma még széttagolt, kisebb feladatokat vállaló katonai…
Az Egy-Másért Alapítvány működését vizsgáló parlamenti bizottság első ülésén kedden a testület kormánypárti és ellenzéki tagjai egyhangúlag szavaztak arról, hogy hallgassák meg Szilvásy Györgyöt és...
Keddtől üzemel a korrupcióellenes közérdekű honlap, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság, visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban - jelentette be Bajnai Gordon,...
Nem változik a képviselői tiszteletdíjak és költségtérítések jelenlegi rendszere - ez derült ki a parlamenti pártok képviselőinek nyilatkozataiból, amelyet az ezzel kapcsolatos törvénymódosításról tartott ötpárti egyeztetés után tettek kedden Budapesten. Tudomásul vettem, hogy vesztettem, hogy győzött az Orbán Viktor-i mutyi és szociális demagógia - mondta Göndör István, az MSZP parlamenti…
Az Európai Parlament a mai napon nagy többséggel elfogadta Schmitt Pál (EPP-ED/Fidesz), "A sport szerepe az oktatásban" című jelentését. Miközben a statisztikák szerint az EU-ban élő gyermekek (18 év alatti korosztály) negyede elhízott vagy túlsúlyos, az iskolai testnevelésre fordított óraszám folyamatosan csökken.
Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök kedden azt javasolta, hogy az Európai Unió részesítse kedvezményezett elbánásban saját üzleti vállalatait, úgymond nyújtson oltalmat a globalizációval...
A dollár elvesztette a hét elején szerzett nyereségeinek egy részét. A trendváltás hátterében a befektetök ismét növekvö kockázatvállalási készsége áll. Az EUR-USD árfolyama 1,4518-ról 1,4634-re emelkedett, mielött ismét csökkent volna, amihez a csalódást okozó német ZEW-index is hozzájárult. Az index novemberben -18,0 pontról -32,5 pontra esett vissza, miközben -20,0 pontos értékkel számoltak. A…
Alig néhány héttel azután, hogy az indiai Új-Delhi alpolgármestere életét vesztette a házába tolakodott majmok elkergetése közben, újabb támadások történtek India fővárosában - jelentette az AFP francia hírügynökség, kedden.
A mannheimi Európai Gazdaságkutató Központ (ZEW) hat hónapra előre tekintő németországi konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója, mintegy háromszáz intézményi befektető és közgazdász véleménye alapján,...
Az egyszemélyes instant-levesek általában nagy népszerűségnek örvendenek az irodai dolgozók között, lévén egyszerűen és gyorsan elkészíthetőek, mégis a meleg étel illúzióját keltik a gyomorba érve. A zacskós gyorslevesek közül ezúttal a paradicsomleveseket jártuk körbe
A Fidesz benyújt majd egy javaslatot az ingatlanadó bevezetése ellen, így a szocialista frakció, amely szerintük kétszínű magatartást folytat az ügyben, újra szavazhat erről a parlamentben - hangsúlyozta Varga Mihály, az ellenzéki párt alelnöke újságírói kérdésre válaszolva keddi sajtótájékoztatóján.
A Fidesz benyújt majd egy javaslatot az ingatlanadó bevezetése ellen, így a szocialista frakció, amely szerintük kétszínű magatartást folytat az ügyben, újra szavazhat erről a parlamentben -...
Sólyom László államfő véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak a gyűlöletbeszéd-törvényt. Az államfő álláspontja szerint a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló törvény több szempontból...
A Dél-Dunántúli Régióban a kiemelt adó- és járulékbevétel 268,9 milliárd forint volt az év első tíz hónapjában, amely az elmúlt évhez viszonyítva 16,3 százalékos növekedés, eközben az összes kiutalás is nőtt 38,1 százalékkal - ismertette Kesjár János régiós igazgató kedden sajtótájékoztatón Szekszárdon.
Magyarországon indokolatlanul alacsony a szabadalmi bejelentések száma, évente alig közelíti meg az ezret – mondta a Magyar Szabadalmi Hivatal főosztályvezető-helyettese a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában. Kürtös József ezt azzal magyarázza, hogy az Európai Szabadalmi Egyezményhez való csatlakozás után a kérelmek nagy része már az európai hivatalhoz érkezik. Hozzátette: a legtöbb…
Vlagyimir Putyin elnök arra számít, hogy a decemberi parlamenti választások nyomán az orosz nép felhatalmazza majd arra, hogy elnöki mandátuma lejárta után is befolyásolja a politikai életet. A múlt héten a Putyint a listája élére állító Egységes Oroszország párt arról vitázott, hogy "nemzeti vezetővé" nyilvánítsák-e az elnököt.
Keddtől üzemel a korrupcióellenes közérdekű honlap, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság, visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban - jelentette be Bajnai Gordon, önkormányzati és területfejlesztési miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón. Hozzátette: nemcsak az uniós pályázatok eredményei, hanem a bírálóbizottság összetétele is elérhető a bejelentő…
A csokoládét már legalább 3100 évvel ezelőtt - vagyis az eddig véltnél 500 évvel korábban - jóízűen fogyasztották Közép-Amerikában, de nem szilárd formában, hanem ünnepi italként, amely...
Az Egyesült Államokban jövő év elején kezdheti meg működését a bedőlt jelzáloghitelek felvásárlására hivatott alap. A három vezető pénzintézet anyagi hozzájárulásával létrejövő alap 75 milliárd dollárt biztosítana a piaci problémák enyhítésére. A Solar Capital tőzsdeügynökség üzletkötője szerint a másodlagos jelzálogpiaci válság negatív hatásai még a jövő év közepéig érezhetők lesznek, az alap…
Az AC Nielsen arra kérte az értékesítési- és beszerzési vezetőket, hogy nevezzék meg tizennyolc kategóriában a legsikeresebb termékújdonságokat. A kutatáshoz egy díj is kapcsolódott, amellyel a legsikeresebb termékbevezetőket ismerték el: idén a Procter & Gamble (P&G) és az Unilever vihette haza a legtöbb díjat.
Keddtől üzemel a korrupcióellenes közérdekű honlap, amelyen bárki bejelentést tehet, ha szabálytalanság, visszaélés jut a tudomására az uniós támogatásokkal kapcsolatban - jelentette be Bajnai...
Önként jelentkezett a rendőrségen pénteken az a férfi, aki november 5-én kirabolt egy játéktermet Miskolcon. A rabló több millió forintot zsákmányolt, később kiderült, hogy játékterem egyik alkalmazottja segítette. Az ügy részleteiről kedden adott tájékoztatást a rendőrség.
Több mint 300 rendőr és csendőr biztosítja majd a Nagyszebenben sorra kerülő harmadik román-magyar kormányülés zavartalan lebonyolítását - közölték kedden a helyi rendfenntartó erők vezetői. A...
Annak ellenére, hogy a hét elején erösödést mutatott a devizapár, kedvezötlenek hosszú távú chart-technikai kilátásai. Az 1,1188-as érték csak átmeneti csúcs lehet, és hamarosan tovább csökkenhet az árfolyam. Átmenetileg ugyan 1,1420-80-ra emelkedhet az árfolyam, de negatívak maradnak a kilátások. In-GFX
Honlapjuk megszüntetésére kényszeríthetik az európai légitársaságok felét, ha a cégek nem tesznek lépéseket a fogyasztók pontosabb tájékoztatására. Az EU Bizottság ugyanis úgy találta, hogy sok légitársaság megtéveszti az utasokat - például azzal, hogy olcsóbbnak állítja be a jegyeket, mint amennyibe azok valójában kerülnek az utazóknak.
Az európai integráció népszerűsítésére a német és a francia külügyminiszter együtt vokálozik egy török származású német zenész orientális Rythm & Blues dalában. A hétfői közös francia-német...
Egy szocialista képviselő kivételével mind a 12 kormánypárti politikus állítja: tévedésből szavazott a frakciódöntésekkel szemben az adótörvények hétfő esti zárószavazásán. Egyedül Jauernik István az önkormányzati bizottság szocialista elnöke vállalta, hogy szándékosan nem nyomott gombot.
Év elején eltűnhet az importszemét második fele is – tudatta a szakminisztérium. A megoldásról egyelőre nem kíván nyilatkozni a tárca. Annyi biztos, hogy a hónap végén befejezik a tárgyalást a németekkel és ha nem vállalják a szállítás költségeit, akkor uniós segítséget kér hazánk.
A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága szerint Irakban jelenleg 60 ezer ember van a helyi és amerikai hatóságok fogságában, s a szervezet felhatalmazást kért Bagdadtól, hogy mindegyiket...
Az EUR-CZK árfolyama ma továbbra is 26,595 és 26,675 között mozog. Szeptemberben 62,65 milliárdról 5,82 milliárdra csökkent a cseh fizetési mérleg deficitje, miközben -11,0 milliárdos értékkel számoltak. Ellenállás 26,712-nél, támogatás pedig 26,587-nél található. In-GFX
A hivatalos kultúrpolitika adjon támogatást a valódi értékeknek, azoknak a kezdeményezéseknek, mint amilyen a Hungaricum című, újonnan indított folyóirat - közölte Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke kedden Budapesten, a lap első számát bemutató sajtótájékoztatón. Szili Katalin elmondta, hogy a folyóirat előkészületi munkálatait is figyelemmel kísérte, ennek során meggyőződött arról, a…
Ellenőrző akción próbálja felkészíteni az autózókat a téli közlekedés veszélyeire a rendőrség. A szórólapokon a gépjárművek téli felkészítésére és a biztonsági öv használatának fontosságára is felhívják a figyelmet.
A német szenvedélybetegségeket kutató intézet most közétett kimutatása szerint európai viszonylatban Németországban fogyasztják a legtöbb tömény szeszt. Átlagosan minden német polgár 10 liter röviditalt iszik évente.
Újabb rendőrségi ügyben emeltek vádat Boy George 47 éves brit popénekes ellen, akit korábban az Egyesült Államokban sújtottak utcasöprési büntetéssel, mert kokaint találtak lakásán. A Culture...
A rejtett költségekkel együtt 1,5 billió dollárba kerül az iraki és az afganisztáni háború, ami a duplája annak, amit a Fehér ház eddig elköltött, illetve kért a két konfliktusra - állítják az amerikai demokraták. A jelentést a kongresszus egyesített gazdasági bizottsága készítette.
Elsősorban fejlesztési kérdések szerepelnek a szerdai nagyszebeni magyar-román kormányülés napirendjén - közölte Budai Bernadett a kormányszóvivői tájékoztatón kedden. A kormányszóvivő...
Közös kiállítás-együttessel készül a 2008-as Reneszánsz Év megünneplésére négy fővárosi múzeum. A Budapesti Történeti Múzeum (BTM), az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) "4-szer a reneszánszról" címmel mutatja be, jövő év márciusában, tematikus tárlatait - tájékoztattak kedden az intézmények vezetői.