Jövőre a postai szolgáltatásoktól kezdve a gáz árán át a villamos energiáig sok szolgáltatás díja emelkedik. Emellett jövőre megváltozik a felsőoktatási felvételi szabálya, és drágul a budapesti közszolgáltatások ára.
5-12 centiméteres jég borítja a Balatont, ezért a déli parton helyenként már lehet korcsolyázni. A vízirendészek azonban folyamatosan járőröznek a part mentén és óvatosságra intenek.
A pénzintézetek elleni külső támadások legtöbbje, 65 százaléka e-mailben érkezik - derül ki a Deloitte közelmúltban kiadott felméréséből. A globális biztonsági felmérés kimutatta azt is: jóllehet a...
Egy év alatt évüljön el a BKV-büntetés és a közlekedési vállalat hatvan napon belül legyen köteles postára adni az értesítést a bírságról. Így kellene módosítani a BKV bírságbeszedési szabályzatát az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület szerint.
Hétfő reggelre helyreállt a rend Kenyában, ahol két napig utcai zavargások voltak, miután kihirdették a csütörtöki elnökválasztás eredményét. Az ellenzéki jelölt ugyanis csalással vádolta meg Mwai Kibaki, újraválasztott államfőt.
Itt az év vége, ami hagyományosan a különböző összegző összeállítások ideje is. A brit The Daily Telegraph segítségével mi is visszatekintünk az év legkínosabb internetes pillanataira. Más kérdés, hogy a brit Channel 4-on futó Big Brother egyik szereplőjének rasszista kijelentései igencsak jól jöttek a műsor és így a csatorna nézettségének.
Thaiföldön öt pokolgépet robbantottak fel ismeretlenek egy üdülőhelyen; a merényletekben az eddigi hírek szerint 27-en - főleg szilveszterező turisták - sebesültek meg.
Pokolgéprobbantások sorozatában megsebesültek 27-en helyi idő szerint hétfő reggel egy thaiföldi üdülőhelyen. Az áldozatok közül sokan szilveszterező turisták - közölte a thaiföldi hadsereg...
Pokolgéprobbantások sorozatában megsebesültek 27-en helyi idő szerint hétfő reggel egy thaiföldi üdülőhelyen. Az áldozatok közül sokan szilveszterező turisták - közölte a thaiföldi hadsereg szóvivője.
A Nemzetközi Vöröskereszt Szervezetének (ICRC) egyik illetékese vasárnap ismételten kérte a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) vezetőit, hogy minél előbb adják meg végre annak a helyszínnek...
El kell tűnniük a mindenütt jelenlevő Volkswagen-taxiknak a mexikói főváros túlzsúfolt utcáiról. A közlekedési minisztérium közölte, hogy jövőre környezetbarát autókra cserélik le a metropolisban...
Valószínűleg több héttel elhalasztják a pakisztáni választásokat, az ázsiai országban az utóbbi napokban kitört zavargások miatt. A választási bizottság hétfő reggel ült össze tanácskozásra, de a hírt "megelőlegezte" az AFP francia hírügynökségnek a pakisztáni kormány egyik magasrangú tisztségviselője, aki nevének elhallgatását kérte.
Itt az év vége, ami hagyományosan a különböző összegző összeállítások ideje is. A brit The Daily Telegraph segítségével mi is visszatekintünk az év legnagyobb internetes nyerteseire. Az előző részekben sokat emlegettük és használtuk a YouTube fájlmegosztót, ám a fájlmegosztók között van egy másik sikertörténet is, ez pedig a vallásos videókat bemutató GodTube.
GOLD COAST – Három hónap után ismét tétmeccsen lépett pályára Szávay Ágnes (19). A magyar teniszezőnő a 175 ezer dollár (30 millió forint) összdíjazású Gold Coast-i torna páros versenyének első fordulójában győzelemmel mutatkozott be új párjával, az orosz Dinara Szafinával (21).
Legalább hat afrikai zsiráfalfajt fenyeget nagy veszély, sőt kihalás - figyelmeztettek kenyai és amerikai biológusok. A 110 ezer fős afrikai zsiráfpopuláció, amelyről korábban azt hitték, hogy...
Kedden dönt a pakisztáni központi választási bizottság a január 8-ára kitűzött parlamenti választások esetleges elhalasztásáról. A testület titkára elmondta: helyzetjelentést kértek a tartományi kormányoktól és választási bizottságoktól, és a helyi viszonyok ismeretében kedden hoznak határozatot az ügyben.
Azoknál a kisgyerekeknél, akik csecsemőkorukban cigarettafüstös környezetben tartózkodtak, nagyobb eséllyel jelentkeznek bizonyos allergiatípusok - állítja egy friss tanulmány. A szakértők...
A pakisztáni központi választási bizottság kedden dönt az eredetileg január 8-ára kitűzött parlamenti választások esetleges elhalasztásáról - közölte hétfőn a bizottság egyik tisztségviselője....
Felmérhetetlen konfliktusokkal járhat majd, hogy több évtized múlva újra Kína lesz a világ vezető nagyhatalma - vélekedett Bogár László, aki szerint a nyugati civilizációnak szembesülnie kell azzal, hogy kétszáz év után az ázsiai országnak adja át a stafétabotot.
Amikor a maratoni futóverseny többezres mezőnye nekiindul a távnak, a rendezők és az út szélén ügyelő mentők tudják, hogy előfordul: valamelyik futó hirtelen szívhalállal a cél előtt fejezi be a...
A szalagkorlátnak, majd egy másik járműnek ütközött egy autó vasárnap este az M7-es sztrádán Fejér megyében, a seregélyesi és a 63-as főút lehajtója között.
Izrael komolyan veszi az al-Kaida terrorhálózat vezetőjének, Oszama bin Ladennek a fenyegetőzését, amely szerint az iszlám harcosok "fel fogják szabadítani egész Palesztinát" - közölte hétfőn Ehud...
Tálib harcosok megtámadtak egy afgán rendőrségi ellenőrzőpontot a dél-afganisztáni Kandahár tartományban, és megöltek 16 rendőrt - jelentette be hétfőn a kabuli belügyminisztérium. Másutt az...
Kékestetőn újabb 200 méteres szakaszon nyitották meg a felvonó melletti déli sípályát, így összesen már 650 méteren lehet síelni szilveszterkor az éjszakai hóágyúzásnak köszönhetően - mondta a Független Hírügynökségnek Bajnóczki Zsolt a Kékestetői Síközpont sajtófőnöke.
Idén is tilos petárdát használni szilveszterkor; a petárdák és kis tűzijátékok felelőtlen használata lakás-, erkély- vagy gépjárműtüzet okozhat - mondta el az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője a távirati irodának. A leggyakrabban arc- és kézsérüléssel jár a petárdázás
Januártól 8-11 százalékkal drágul a lakossági gáz ára, a cégek pedig 4,3 százalékkal fizetnek többet. Az egyes önkormányzatok eltérő mértékben emelik a fűtésdíjat, de általában az inflációt meghaladó mértékben. Év közben további drágulás várható, ezt Kákosy Csaba gazdasági miniszter is elismerte.
A sokáig vitatott londoni orosz képzőművészeti kiállításhoz kiadja az engedélyt az illetékes orosz hatóság, miután Londonban elfogadták a külföldi műtárgyakat a lefoglalástól és elkobzástól védő brit törvényt, s az december 31-én hatályba lépett - mondta hétfőn az Eho Moszkvi rádióban Anatolij Vilkov, a Roszohrankultura ügynökség helyettes vezetője.
Változik a nyugdíjak kiszámítása január 1-jétől; a korábbi szabályokhoz képest 6-8 százalékkal csökken az induló nyugdíjak szintje, és szigorodnak az előrehozott nyugdíj melletti munkavégzés feltételei.
Spanyolországban adták ki Pier Paolo Pasolini 1959-ben írt útinaplóját, amelyet Philippe Séclier francia fotós 42 évvel később készített fotói illusztrálnak. 1959 nyarán a Successo című olasz...
Ijesztő mértékű takarmányhiány fenyegeti a világot - mondta Raskó György agrárközgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában. A szakértő arra számít, hogy 2008-ban igen magasak lesznek a termelői árak.
Spanyolországban adták ki Pier Paolo Pasolini 1959-ben írt útinaplóját, amelyet Philippe Séclier francia fotós 42 évvel később készített fotói illusztrálnak.
Marad a szmog szilveszterre és újévre is Budapesten, de szmogriadót várhatóan nem kell elrendelni. A Levegő Munkacsoport adatai szerint kétezer ember hal meg évente a szálló por miatt a fővárosban.
A brüsszeli metró feltérképezéséről, illetve szemétgyűjtőkben elhelyezhető kisebb pokolgépekről beszéltek egymással telefonon azok a személyek, akiket december 21-én vett őrizetbe a belga rendőrség...
Oda kell figyelni arra, hogy milyen minőségű alkoholos italt fogyasztunk, ezen kívül számít az is, hogy szénsavas vagy mentes italról van szó - hívta fel rá a figyelmet Zacher Gábor toxikológus.
Fegyverrel raboltak ki egy benzinkutat hétfő hajnalban Zalaegerszegen - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t . Egy férfi az üzemanyagtöltő állomás kezelőjét,...
Szemtanúk legkevesebb 21 olyan ember holttestét látták hétfőn reggel a nyugat-kenyai Kisumu város egyik kórházának halottasházában, akit aznap éjszaka vagy reggel öltek meg lőfegyverrel. A...
Csendes hétvégéjük volt a tűzoltóknak; két nap alatt négy halálos áldozat, 18 sérült és mintegy másfélszáz riasztás volt - mondta a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek hétfőn. Ketten...
Éjféltől az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz Máltán és Cipruson is, így a közös európai valutát használó országok száma 15-re emelkedik. Az Európai Bizottság májusban adta áldását arra, hogy a két állam összesen kevesebb mint másfél millió lakosa 2008-tól kezdve eurót használjon hivatalos fizetőeszközként.