2007. július 13. péntek

júl. 13
18:13
Tovább működik az ÁPV (Infostart)
A privatizációs törvény alapján működik majd az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. az igazgatóság június végén lejáró mandátuma után. Az ÁPV Zrt. vezetői irodája azzal összefüggésben közölte ezt, hogy az eredeti tervtől eltérően nem lép hatályba július 15-én az állami vagyonról szóló törvény, miután azt a köztársasági elnök a hónap elején visszaküldte az Országgyűlésnek.
júl. 13
18:13
Az UEFA megbüntette az angolokat és a szerbeket (HírTV)
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 24 ezer euróra büntette a szerb, és 3 ezer euróra az angol labdarúgó szövetséget, a két ország U21-es válogatottjának tagjai, valamint a csapatot kísérő szurkolók viselkedése miatt.
júl. 13
18:13
Bagdadban lelőttek egy iraki újságírót, aki a NY Timesnak dolgozott (Gondola)
Ismeretlen tettesek lelőttek pénteken Bagdadban egy iraki újságírót, aki a The New York Times című amerikai lapnak dolgozott. A 23 éves Háled Haszán a munkahelyére tartott, amikor az iraki főváros...
júl. 13
18:15
Két halott a Fóti úton történt balesetben (HírTV)
Két ember meghalt abban a közúti balesetben, ami péntek délután történt Budapest külterületén.
júl. 13
18:18
Újabb népszavazási kérdés a termőföld ügyében (Gondola)
Újabb népszavazási kérdést nyújtottak be az Országos Választási Irodához: Nagy Tamás, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének vezetője magánemberként a termőföld elővásárlási...
júl. 13
18:23
A NATO-főtitkár a szerbeket próbálta meggyőzni Koszovó ügyében (Gondola)
Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár pénteken Belgrádban a szerb vezetőket igyekezett hajlékonyabb magatartásra bírni Koszovó kérdésében, miközben Bernard Kouchner francia külügyminiszter...
júl. 13
18:32
George Clooney kávézásra csábít (Menedzsment Fórum)
Szeptembertől a "George Who?" című kisfilmben invitál kávézásra a hollywood-i színész, George Clooney. A Nespressóért régóta rajongó Oscar-díjas Clooney egészen 2009-ig lesz a cég nagykövete.
júl. 13
18:36
Mit nekünk a drága áram... (Privátbankár)
Jóllehet az áram ára emelkedik, az EU háztartásai nem mérséklik az áramfogyasztást, ellenkezőleg - derül ki a Brüsszeli Bizottság most közzétett jelentéséből. A háztartások 1999 és 20...
júl. 13
18:48
Aranybányát vett Abramovics (Piac és Profit)
Csuhotka aranyára rátette kezét a leggazdagabb orosz, Roman Abramovics.
júl. 13
19:01
Tárgyalgatnak az atomprogramról (Infostart)
Július 25-én Bécsben folytatja a tárgyalásokat a vitatott teheráni atomprogramról a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség az iráni illetékesekkel.
júl. 13
19:01
Törökország 200 ezerre növelte csapatlétszámát Irak szomszédságában (Gondola)
Törökország több mint 200 ezerre növelte a kurdok lakta délkeleti országrészben, főleg az iraki határ mentén állomásozó katonáinak létszámát - közölték biztonsági források pénteken Diyarbakirban. A...
júl. 13
19:01
Karambolozott egy Combino - pótlóbuszok járnak (HírTV)
Személyautóval karambolozott péntek délután egy nagykörúti Combino-villamos a Teréz körút és Podmaniczky utca kereszteződésében.
júl. 13
19:02
Részegen született! (Kripto Akadémia)
1,2 ezrelékes alkoholszinttel a vérében jött a világra egy csecsemő Lengyelországban. A baba édesanyja teljesen lerészegedve állított be szülésre a felső-sziléziai sosnowieci kórházba - számolt be pénteken a rendhagyó körülményekről a TVN 24 lengyel hírügynökség. Az újszülöttet újra kellett éleszteni, ám már túl van az életveszélyen - közölték kezelőorvosai, akik attól tartanak, hogy a kisfiú…
júl. 13
19:03
Amerika hangja: Békekötés csak a leszerelés után (Infostart)
Csak a nukleáris leszerelés után lát lehetőséget egy békeszerződés megkötésére Észak-Koreával a phenjani atomfegyverprogramról tárgyaló amerikai küldöttség vezetője.
júl. 13
19:03
Bagdadban lelőttek egy iraki újságírót, aki a New York Timesnak dolgozott (Gondola)
Ismeretlen tettesek lelőttek pénteken Bagdadban egy iraki újságírót, aki a The New York Times című amerikai lapnak dolgozott. A 23 éves Háled Haszán a munkahelyére tartott, amikor az iraki főváros...
júl. 13
19:04
Újabb újságíróhalál - a The New York Timesnak dolgozott (Kripto Akadémia)
Ismeretlen tettesek lelőttek pénteken Bagdadban egy iraki újságírót, aki a The New York Times című amerikai lapnak dolgozott. A 23 éves Háled Haszán a munkahelyére tartott, amikor az iraki főváros egyik délnyugati kerületében, Szajdíjában a végzetes lövések érték. A tekintélyes amerikai újság közleményben méltatta elhunyt munkatársának érdemeit. A fiatalember meggyilkolásának körülményei egyelőre…
júl. 13
19:04
Megtalálták a piliscsabai erdőben eltűnt kislányt (HírTV)
Megtalálták azt a kislányt, aki pénteken délelőtt veszett el a Piliscsaba közelében fekvő erdőben, és akinek nagy erőkkel indultak a keresésére – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
júl. 13
19:06
Már 50 millió dollár a bin Ladenre kitűzött vérdíj (Kripto Akadémia)
A korábbi összeget megduplázva, ötvenmillió dollárra emelte az Oszama bin Ladenre, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjére kitűzött vérdíjat pénteken a washingtoni szenátus. A törvényhozás felsőházában nyolcvanheten támogatták az indítványt és csupán egy szenátor szavazott ellene.
júl. 13
19:08
50 millió dollárra emelték az Oszama bin Ladenre kitűzött vérdíjat (Gondola)
A korábbi összeget megduplázva, ötvenmillió dollárra emelte az Oszama bin Ladenre, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjére kitűzött vérdíjat pénteken a washingtoni szenátus. A törvényhozás...
júl. 13
19:09
Ismeretlenek vásároltak nagyobb Mol-csomagot (HírTV)
Ismét volt egy nagyobb üzlet Mol-részvényekre a Budapesti Értéktőzsde hétzáró kereskedési napján. Legkorábban hétfőn derülhet ki, a társaság folytatta-e saját részvényeinek felvásárlását, vagy valaki más volt a vevő.
júl. 13
19:10
A marokkói király a terrorizmus elleni összefogást szorgalmazza (HírTV)
VI. Mohamed marokkói király pénteken a terrorizmus elleni szorosabb együttműködést szorgalmazott a szomszédos Algériával, annak kapcsán, hogy szerdán Algírtól délkeletre, egy katonai laktanyában öngyilkos merényletet hajtottak végre. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat egy észak-afrikai sejtje vállalta magára a terrorista akciót, melynek során 10 katona meghalt és 35 megsebesült, köztük több…
júl. 13
19:12
Embercsempészt akart kicsempészni egy ukrán férfi (Gondola)
Magyarországon embercsempészés gyanúja miatt keresett honfitársát akarta kicsempészni a határon egy ukrán férfi pénteken, a határőrök azonban leleplezték és eljárást indítottak ellene - közölte a...
júl. 13
19:14
Milliós kártérítést követel Tomcat (HírTV)
Ügyének jogerős lezárása után milliós kártérítést fog követelni Tomcat, akit csütörtökön helyeztek szabadlábra. Az ismert bloggert két hónapig tartották előzetes letartóztatásban, közveszélyokozás előkészületének alapos gyanújával.
júl. 13
19:15
Halálra kínoztak egy kínai jogvédőt (Infostart)
Börtönbeli kínzásai miatt halt meg Kínában egy jogvédő, aki a sanghaji városfejlesztők kilakoltatásai ellen küzdött.
júl. 13
19:16
Sánta Kutya-díjat kapott Horn Gyula és az OVB elnöke (Gondola)
Horn Gyula volt miniszterelnök a "Sánta Kutya-díj" életműdíját, míg Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke az éves Sánta Kutya-díjat kapta az úgynevezett magyar cenzúra napjának ünnepélyét szervező bizottságtól pénteken.
júl. 13
19:20
A szudáni kormány felújította a dárfúri polgári célpontok támadását (Gondola)
A szudáni kormányerők felújították a polgárháború sújtotta Dárfúr nyugati tartományban lévő polgári célpontok elleni támadásaikat - közölte pénteken a térség helyzetéért felelős...
júl. 13
19:25
Világbajnok a magyar robotfoci-válogatott (HírTV)
Világbajnok lett a magyar robotfoci-válogatott az Egyesült Államokban. A nyíregyházi diákok csapata Atlantában a Junior Robocup versenyen, a "prezentáció" kategóriában lett világelső. Ez azt jelenti, hogy a magyar fiatalok programozták a legügyesebben a robotfocistákat. A technológiai világversenyen 23 ország 243 csapata vett részt.
júl. 13
19:36
Gyorsító sávban az internetes hirdetések (Menedzsment Fórum)
A következő években is a reklámpiaci átlagot meghaladó mértékben bővülhet az online költések aránya, állítja a Forrester piackutató intézet.
júl. 13
19:45
Megnyílt az egerszalóki fürdő (Piac és Profit)
Megnyílt a nagyközönség előtt a 4,3 milliárd forint beruházás nyomán elkészült egerszalóki gyógy- és élményfürdő.
júl. 13
20:05
Új edzőt szerződtetett az Athletic Bilbao (HírTV)
Az első osztályú spanyol futballbajnokságban szereplő Athletic Bilbao pénteken szerződtette egy másik spanyol gárda, a Deportivo La Coruna előző vezetőedzőjét, Joaquin Caparrost.
júl. 13
20:07
Szerbia a most készülő Koszovó-tervet is elutasítja (Gondola)
Vojislav Kostunica szerb kormányfő a most készülő, s még csak nem hivatalos híradásokból ismerős koszovói megoldástervezetet is elvetette pénteken, egy vezető albán politikus pedig komolyan...
júl. 13
20:11
Megduplázták a bin Laden fejére kitűzött vérdíjat (Infostart)
Az Egyesült Államokban a korábbi összeg kétszeresére, ötvenmillió dollárra emelte az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjére kitűzött vérdíjat az amerikai szenátus.
júl. 13
20:13
Hatalmas török sereg az iraki határnál (Infostart)
Törökország több mint 200 ezerre növelte az iraki határ mentén állomásozó katonáinak létszámát.
júl. 13
20:19
Hasonlóságok a francia elnök gazdaságpolitikai programja és a magyar reform között (Kripto Akadémia)
A francia Szocialista Párt (PS) vezető politikusaival találkozott pénteken Párizsban Szekeres Imre honvédelmi miniszter, aki a francia nemzeti ünnep alkalmából tartandó szombati díszszemlére érkezett a francia fővárosba. Mint az őt kísérő újságíróknak elmondta, a magyar nagykövetségen tartott megbeszélésen részt vett Francois Hollande, a PS országos titkára mellett Alain Richard, az Európai…
júl. 13
20:20
A Mol újabb saját részvényeket vásárolt (Gondola)
A Mol Nyrt. 2007. június 22-én tett bejelentése alapján, július 13-án 148.884 darab saját részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén az ING Bank Zrt. és az OTP Bank Nyrt. mint befektetési...
júl. 13
20:20
Mégsem marad a vizitdíj egésze az intézményeknél (HírTV)
Nem erősítette meg, de nem is cáfolta az egészségügyi miniszter azt, hogy vész-forgatókönyvet készítenek arra az esetre, ha az üzleti biztosítók nem akarnának részt venni az egészségbiztosítás privatizációjában. A Fidesz eközben azt mondja, népszavazási ellen-kampány helyett inkább magára az egészségügyre költse az adófizetők pénzét a kormány. Kiderült ugyanis, hogy a korábbi miniszteri ígéretek…
júl. 13
20:26
Valószínűsíthető a mozdonyvezetők sztrájkja (HírTV)
Nem történt előrelépés a Gazdasági Minisztérium és a Mozdonyvezetők Szakszervezetének mai egyeztetésén, így az érdekképviselet vezetői szerint július 23-án várhatóan megtartják a két órás figyelmeztető sztrájkot.
júl. 13
20:44
Bezzeg a csehek... (Piac és Profit)
Néhány éves csökkenés után az idei első félévben több mint tíz ezerrel nőtt és 914 ezerre emelkedett a vállalkozók száma Csehországban - közölte pénteken a cseh társadalombiztosítás kezelőségének (CSSZ) szóvivője Stepánka Filipová.
júl. 13
21:08
Újra civileket ölnek Darfúrban (Infostart)
Szudánban a kormányerők felújították a polgári célpontok elleni támadásaikat a polgárháború sújtotta Dárfúrban - közölte a térség helyzetéért felelős ENSZ-különmegbízott. A szudáni hadsereg nem kommentálta a diplomata bejelentését.
júl. 13
21:09
Magyar Állandó Ifjúsági Értekezlet létrehozásáról állapodtak meg (Gondola)
Magyar Állandó Ifjúsági Értekezlet életre hívásáról állapodtak határon túli magyar ifjúsági szervezetek (MÁIÉRT) és a Fidesz ifjúsági tagozatának képviselői az első alkalommal Budapesten rendezett...
júl. 13
21:09
Moore: Jézus egyetlen szót sem szólt a homoszexuálisok ellen (Kripto Akadémia)
Izgatja egy homofóbiáról szóló film gondolata, de még nem döntötte el, hogy vajon erről forgatja-e következő dokumentumfilmjét Michael Moore - az amerikai filmrendező a témáról a The Advocate című lap július 17-én megjelenő számának nyilatkozott. A folyóirat internetes honlapján már olvasható interjúban Moore kifejtette, hogy egy hívő keresztény nem engedheti meg magának, hogy homofób nézeteket…
júl. 13
21:09
Hárommilliós bírság egyenlő bánásmód megsértése miatt (Alternatív Energia)
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság összesen hárommillió forintos bírság kiszabásával büntetett két céget, mivel három roma származású nővel szemben megsértették az egyenlő bánásmód követelményét - tájékoztatta a Másság Alapítvány pénteken az MTI-t. Mint az alapítvány a távirati irodához eljuttatott közleményében írta, három vidéki, roma származású nő és nem roma társaik újsághirdetés alapján utaztak…
júl. 13
21:10
A részleges amerikai kivonulás is messze van (Infostart)
Csak jövő január után tartja elképzelhetőnek az amerikai csapatok csökkentését Irakban a koalíciós haderő egyik parancsnoka.
júl. 13
21:11
Lendvai: nem az MSZP kérte a nyelvészt a népszavazási kérdések benyújtására (Gondola)
Nem az MSZP kérte meg Kálmán László nyelvészprofesszort népszavazási kérdései benyújtására - közölte Lendvai Ildikó, a párt frakcióvezetője az ATV Egyenes beszéd című műsorában péntek este. "Neki,...
júl. 13
21:12
Az Ab-hoz fordulnak a Volán dolgozói (HírTV)
Zala megyei javaslatra az Alkotmánybírósághoz fordul a Közlekedési Munkás-tanácsok Szövetsége. A volános dolgozókat tömörítő szervezet szerint azzal, hogy a parlament június 25-én módosította az ár-kiegészítésről szóló törvényt súlyos károkat okozott a közlekedési vállalatoknak.
júl. 13
21:13
Merényletkísérlet a magyar külügyminiszter ellen (Infostart)
Egy út szélén elhelyezett robbanószerkezettel merényletet próbáltak meg elkövetni Göncz Kinga külügyminiszter ellen Afganisztánban - közölte a külügyi szóvivő. A célzott merényletkísérletet titkosszolgálati eszközökkel sikerült megakadályozni.
júl. 13
21:17
A Gazprom a Totalt választotta (HírTV)
A francia Totalt választotta külföldi partneréül az orosz Gazprom a világ egyik legnagyobb tenger-alatti földgáz-lelőhelyének kitermeléséhez. Az északi-sarkkörön túli Stokman gázmezőn 2014-ben indulhat meg a kitermelés: várhatóan hárombillió köbméternyi gázt hoznak felszínre a Barents-Tengeren.
júl. 13
21:22
Merényletet próbáltak meg elkövetni Göncz Kinga ellen Afganisztánban (Gondola)
Merényletet próbáltak meg elkövetni egy út szélén elhelyezett robbanószerkezettel Göncz Kinga külügyminiszter ellen Afganisztánban - tudta meg az MTI Odze György külügyi szóvivőtől. A célzott...
júl. 13
21:25
Megosztott pécsi szocialisták (HírTV)
Halmozódó problémák jelzik Pécsett a szocialista tábor megosztottságát. Feltehetőleg az egykori tolleristák és az új polgármesterhez hű klikk háborúskodásának eredménye az Európa Kulturális Fővárosa program késése is.
júl. 13
21:31
Ötvenmillió dollár Oszama bin Laden fejéért (HírTV)
Megduplázta az Al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetőjére kitűzött vérdíjat az amerikai Szenátus pénteken. Oszama bin Laden mostantól ötvenmillió dollárt ér, akár élve kerítik kézre, akár holtan.

Keresés