Pénteken este fél kilenckor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban a Rolling Stones budapesti koncertje. Az együttes körülbelül 1,8 milliárd forintért lép fel Magyarországon.
Lemond a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetéséről Kóka János, az SZDSZ elnöke legkésőbb december 31-i hatállyal - írta az Index. Horn Gábor, a szabad demokraták ügyvivője az MTI...
Az internetes keresőt működtető Google második negyedévi adózott eredménye meghaladta ugyan az egy évvel korábbit, de a növekedés kisebb volt a szakértők által vártnál. Emiatt a cég á...
Szorult helyzetbe kerültek a települési önkormányzatok amiatt, hogy a kormány úgy döntött, szeptembertől emeli a pedagógusok kötelező óraszámát. A lépés következtében országszerte mintegy tizenegyezer pedagógusnak kénytelenek felmondani az intézményfenntartó önkormányzatok, amelyek úgy érzik, a kormány a végrehajtó hálátlan szerepét osztotta rájuk.
A világpremierrel egy időben jelenik meg Magyarországon a Harry Potter-sorozat hetedik kötete; pénteken egyes fővárosi könyvesboltok éjszakai programokkal várják az olvasókat. A varázslótanonc...
Sirály fosztogatja a burgonyaszirom-készletet egy brit közértben. A madár két hete minden nap besettenkedik az üzletbe és elemeli kedvenc chipsét, a zacskó tartalmát pedig megosztja a többi madárral.
A Magyar Pszichiátriai Társaság 30 millió forintra beperelte Szendi Gábor pszichológust, mert tavaly szeptemberben közölt egy cikket, amiben azt állította: a gyógyszeripar és a pszichiátria Magyarországon üzletileg összefonódtak.
Az SZDSZ ügyvivője, Horn Gábor megerősítette, hogy Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter pénteken bejelenti: még idén távozik a tárca éléről. A liberális politikus szerint a párt elnöke azért távozik, mert 2008-ban népszavazás, egy évre rá pedig európai parlamenti választás lesz.
Két rendőr és egy gyermek megsérült abban a balesetben, amely a fővárosban a Vajda Péter utca és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében történt pénteken hajnalban - mondta el az InfoRádióban a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
Azoknak, akik nem bírják a klímát, már a lakáskeresés idején érdemes végiggondolniuk, milyen módszerekkel fogják átvészelni a nyári forróságot. Érdemes azokat az otthonokat választani, amelyek ablakai és erkélye fölött épített árnyékolás van.
Hiába tiltakoztak sokan, Németországban megkezdődött az Adolf Hitler ellen 1944-ben elkövetett merényletkísérlet történetét bemutató film forgatása. Igaz, a készítők még nem tudják, ki alakítja majd a Harmadik Birodalom vezérét.
Az olasz kormány közlése szerint felszámolják az Alitalia légitársaságot, ha nem találnak vevőt a súlyosan eladósodott légi vállalatra. A bejelentésre azután került sor, hogy szerdán leállították az A...
Nincs esély arra, hogy fenntartható legyen a gazdaság, a környezet és a társadalom egyensúlya – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kiadványából. A Fenntartható fejlődés indikátorai Magyarországon című füzet szerint romlott hazánk helyzete az 1990-es évekhez képest.
Dél-koreai munkásokat raboltak el tálib felkelők Afganisztán déli részén - közölte egy helyi rendőrparancsnok pénteken. A lázadók előző nap a Kandahár és a főváros, Kabul között közlekedő buszt...
Kitérő választ adott Kóka János arra, hogy a Hankook dunaújvárosi cége megkapja-e a 2010-ig járó 26 milliárdos forintos állami támogatást azután is, hogy a szakszervezet szerint az autógumigyár továbbra is megszegi a munkaügyi törvényeket.
Dél-koreai munkásokat raboltak el tálib felkelők Afganisztán déli részén - közölte egy helyi rendőrparancsnok pénteken. A lázadók előző nap a Kandahár és a főváros, Kabul között közlekedő buszt állították meg és rabolták el a benne ülőket a Gazni tartománybeli Karabag körzetben. Mintegy húsz dél-koreai volt a buszban.
A világpremierrel egy időben jelenik meg Magyarországon a Harry Potter-sorozat hetedik kötete; pénteken egyes fővárosi könyvesboltok éjszakai programokkal várják az olvasókat.
A MÁV vonalain az éjszaka kijavították a pályahibákat, de a hőmérséklet emelkedésével ismét sebességkorlátozások lesznek napközben - közölte Kavalecz Imre, a MÁV-Start Zrt. szóvivője. ...
Két rendőr és egy kisfiú sérült meg, amikor egy járőrkocsi balesetet szenvedett a Könyves Kálmán körúton péntek hajnalban. A rendőröket és a tizenhárom éves fiút is kórházba vitték a mentők.
Egy velencei orvos elhatározta, hogy hasznosítja a civil életben azokat az ismereteket, amelyeket az űrhajósok öregedése elleni küzdelemben szerzett, és ezért létrehozott egy egészségügyi...
Franciaországban rajzfilm készül a Rabbi macskája című képregényből, Joann Sfar rendezi a filmet saját képregénye alapján - mondta el Bayer Antal, a Magyar Képregénykiadók Szövetségének elnöke. A Rabbi macskája sorozat első része magyarul is megjelent a Vándorkő Kiadó gondozásában és várható a folytatása is - tette hozzá.
A jövő évtől Szerbiában is gyártják az Opel Astra Classicot, a népszerű gépkocsi - a márkatulajdonos General Motors bizalmának jeleként - saját nevén kerülhet forgalomba. Egy csütö...
Öt évet kell várniuk a betegeknek gerincműtétre a Gerincgyógyászati központban, a szív és érrendszeri panaszosoknak pedig 3-6 hónapot a SOTE érsebészetén. A klinikára a betegek kétharmada sürgősséggel kerül be, vagyis azonnal műteni kellene.
Lehetnek olyan erősek az ellentétek az MDF és a Fidesz között, hogy megakadályozhatnak egy esetleges koalíciót 2010-ben - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke az MTI-nek adott...
Kihasználatlanul áll Kecskeméten a tavaly szeptemberben, Gyurcsány Ferenc kampánykörútján átadott PET-CT készülék, az egészségügyi tárca ugyanis csak a magáncégek által végzett vizsgálatokat finanszírozza, a közkórházit nem.
Nem tűztek ki határidőt a pekingi hatoldalú tárgyalásokon Észak-Korea atommentesítésére - jelentette be pénteken a kínai kormány. A két Korea, Kína, Japán, az Egyesült Államok és Oroszország...
Támogatásáról biztosította az izraeli-palesztin válság rendezését célzó erőfeszítéseket a közel-keleti nemzetközi "kvartett" csütörtök este Lisszabonban tartott ülésén, amelyen első ízben vett...
Péntektől vasárnapig negyedik alkalommal szerveznek hagyományőrző hétvégét Csobáncon. A Gyulaffy Napokon több mint 100 korhű öltözéket viselő talpas és lovas vitéz eleveníti fel a török hódoltság korát - mondta a programsorozat főszervezője, Németh Gyula.
Az Egyesült Államokon kívüli, jó értékesítésnek köszönhetően a General Motors csökkentette hátrányát az értékesítésben világelső autógyárcsoporttal, a japán Toyotával szemben az első félévben. Az...
Az EUR-USD ma reggel 10 pipes sávban mozgott, 1,3794 és 1,3804 között, majd megállapodott 1,38-nál. Ellenállás 1,3824-nél, támogatás pedig 1,3780-nál található. Az USD-JPY árfolyama 19 pipes sávban mozgott, 122,10 és 122,29 között. A kereskedök azzal számolnak, hogy a devizapár megközelíti a fontos 122,50-es értéket. Támogatás 121,86-nál van. Ma erösödést mutatott a GBP-USD, és 2,0482-röl 15…
Visszanyerte szabadságát az az olasz pap, akit muzulmán fegyveresek több mint egy hónappal ezelőtt raboltak el a Fülöp-szigeteken. Giancarlo Bossi szabadulását előbb Romano Prodi olasz...
Titkára szerint "határozottan javul" Fidel Castro kubai elnök állapota. Carlos Valenciaga csütörtökön egy, Raúl Castro ideiglenes államfő elnökletével tartott diplomaosztó ünnepségen szólalt fel. A legfőbb kubai vezető titkára arra ösztönözte a friss diplomásokat, hogy "vegyenek ihletet a határozottan a gyógyulás útjára lépett Castro szelleméből, aki mindig szilárd érveket sorakoztatott fel az…
A tavalyinál jóval drágább búza miatt a malmok augusztustól kilónként 15-17 forinttal emelnék a liszt árát, ami a fogyasztói árban 15-40 százalékos drágulást hozhat.
A Mol csütörtökön 357.859 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 29.421 forint/darab átlagárfolyamon - tette közzé az olajipari társaság a BÉT hivatalos honlapján. Az ING Bank Zrt...
Budapest - Alig lát a dühtől Koltai Róbert (63). Véletlenül szerzett tudomást róla, hogy valaki vagy valakik feltették őt a legnépszerűbb hazai közösségi oldalra. Ilyen már mással is megtörtént. De olyan, hogy egy arról mit sem sejtő művész nevében kínálgatnak szolgáltatást, árucikkeket, már nem mindennapi dolog.
A világpremierrel egy időben jelenik meg Magyarországon a Harry Potter-sorozat befejező kötete, egyes fővárosi könyvesboltok éjszakai programokkal várják az olvasókat
Utcai demonstrációt terveznek a fővárosi gépjárművezető-oktatók, hogy felhívják az illetékesek figyelmét a problémáikra. Az oktatók megelégelték helyzetüket, sokan közülük anyagi és erkölcsi megbecsülés híján elhagyják a pályát.
Újra kell gondolni a finnugor kapcsolatrendszer kezelését Gyurcsány Ferenc szerint, korszerűsítve a még 1993-an megfogalmazott elveket és újjáélesztve az azóta elkopott eszközrendszert is. A magyar...
Pénteken korán olcsóbb lett a kőolaj a szabadpiacon, a kétnapi meredek drágulást némi profitkivétel követte, de ez már reggelre kifulladt. A nyugati féltekén irányadó amerikai könn...
Folyamatosan csökken a fővárosban bérlő nélkül lévő irodák száma, a második negyedévben alig több mint 200 ezer négyzetméter volt kihasználatlan a közel 1,8 millió négyzetméterből - áll a Budapesti In...
Pálffy István nemrégiben útikönyvsorozatot kezdett el írni a környező országok gasztronómiájáról és kultúrájáról. A népszerű híradóssal a szomszédainknál tapasztalt élményekről beszélgettünk.tovább
Egypetéjű négyes ikreket vár egy belga asszony. Ilyen terhesség 65 millióból egyszer fordul elő. Összehasonlításképpen: a telitalálat esélye a belga hatos lottón egy a 14 millióhoz, és egy a...
Jövő hét szerdától 3 napon át tüntetnek Záhonynál a fagykárt szenvedett gazdák, akik érdemi támogatást követelnek a kormánytól. A Magosz bejelentése szerint a 4-es főúton, a magyar-ukrán határátkelő közelében 600 járművel ezer gazda lassítja majd a forgalmat.
Egy 930 méter magasan fekvő kisváros a globális felmelegedés első áldozata a francia Alpokban. Abondance önkormányzati képviselői 9 igen szavazattal 6 nem ellenében úgy döntöttek, hogy bezárják a...
Alig hét héttel azután, hogy megszületett első gyermeke, a volt szupermodell, Eva Herzigova ismét régi fényében ragyog - legalábbis ezt bizonyítják azok a fotók, melyek Olaszországban készültek a 34 éves szépségről.
Még mindig nem lehet pontosan tudni, vajon mekkora summát kap Paul McCartney válófélben lévő neje a zenésztől. Az egyik brit lap úgy értesült, hogy Heather Mills 15 millió fonttal lesz gazdagabb, ha végre lezárul az ügy, egy másik szerint az összeg 20 millió.
Egyes helyeken akár 42 fok is lehet pénteken az országban - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján. Az előrejelzés alapján megdőlhet az abszolút hőmérsékleti rekord, ami 2000 augusztusa óta 41,7 fok; ezt Békéscsabán mérték.