2007. július 20. péntek

júl. 20
20:33
Rolling Stones - Kezdődik! (Spa Trend Online)
Megkezdődött a Rolling Stones-koncertet felvezető program pénteken Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban. Az előzenekar, a brit The Charlatans körülbelül este negyed nyolckor kezdett játszani. A Rolling Stones várhatóan fél kilenc után lép színpadra.
júl. 20
21:23
Itt az új városi őrület, a varázskerék - videóval (Infostart)
Biciklipótkeréknek tűnhet, valójában azonban egy teljesen új városi közlekedési eszköz a Magic Wheel, amit egy, a rollerezést megunó svájci tervező alkotott meg.
júl. 20
21:26
Éjjel érkezik Harry Potter (Infostart)
Péntek éjfélkor jelenik meg a Harry Potter-sorozat hetedik, egyben utolsó kötete. A világszerte óriási érdeklődéssel várt könyv premierjére a budapesti könyvesboltok is felkészültek.
júl. 20
21:26
"Gátlástalanul használják a népszavazás eszközét" (Infostart)
Babarczy Eszter kultúrakutató szerint ha másra nem is, de arra biztosan jó lesz a Fidesz és a kormánypártok várható tavaszi népszavazási kampánya, hogy a lakosság racionális érvek alapján valós képet kaphat az érintett ügyekben.
júl. 20
21:27
Energiatakarékos lesz a kormányzati negyed (Piac és Profit)
A környezettudatos szemlélet az értékelési szempontok között a második helyen áll a kormányzati negyed tervpályázatán - mondta Görözdi György, a projekt vezetője azon a pénteki konferencián, amely a zöld épületekkel, valamint a városrehabilitációval foglalkozott az Energie Citéz szervezésében.
júl. 20
21:28
Utálni fogjuk az új Harry Potter könyvet? (Infostart)
A hírek szerint vérfagyasztó lesz a Harry Potter sorozat utolsó kötete, amelyben a szereplők egy része meghal, többeket pedig megkínoznak.
júl. 20
21:30
Szávay elődöntős Palermóban (Infostart)
Szávay Ágnes bejutott az elődöntőbe a 145 ezer dollár összdíjazású palermói salakpályás női tenisztornán.
júl. 20
21:36
Robotok műtik a szívet (Infostart)
Brit orvosok úttörő lépést tettek a robotkarok használatában, az életmentő szívműtétek során.
júl. 20
21:37
Bíróság előtt a kegyetlen maffialeszámolás (Infostart)
Több mint egy tucat gyilkosság részleteit tárta fel a chicagói bíróság előtt egy egykori bűnöző, köztük egy olyan bűnesetet, amely a Casino című film alkotóit is megihlette. A per öt maffiavezér ellen folyik.
júl. 20
21:39
Politológusok szerint körvonalazódhat egy MDF-MSZP-koalíció (Gondola)
Az MTI-nek nyilatkozó politológusok szerint az MDF kommunikációja azt mutatja, hogy a kisebbik ellenzéki párt koalícióra léphet az MSZP-vel 2010-ben. A szakértők pénteken annak kapcsán mondták el...
júl. 20
21:39
Nem alkotmányos az OVB döntése? (HírTV)
Megtámadta az Országos Választási Bizottság döntését egy alkotmányjogász az Alkotmánybíróságon. Gulyás Gergely szerint a kormánypárti többségű szervezet rosszul értelmezte az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatát, amikor úgy döntött, hogy Kálmán László nyelvész és a Fidesz népszavazási kérdéseit is hitelesíti.
júl. 20
21:40
Eörsi kész átadni a frakció vezetését Kókának (Alternatív Energia)
Eörsi Mátyás készségesen átadja az SZDSZ-frakció vezetését Kóka Jánosnak - ezt a szabad demokrata politikus maga mondta telefonon az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az SZDSZ frakcióvezetője azt is közölte: amikor Kóka János márciusban a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke lett, megbeszélték, hogy ha Kóka lemond a miniszteri posztról, átveszi a frakció vezetését is. Eörsi Mátyás azt is…
júl. 20
21:41
17 év után először lesz tartható a gyógyszerkassza kiadása (Gondola)
A rendszerváltás óta eltelt 17 év óta először idén lesz tartható a gyógyszerkasssza tervezett kiadása - közölte Daróczi Dávid a kormányülést követően. A kormányszóvivő elmondta, a kormányülésen a...
júl. 20
21:41
Több helyen csaptak fel a lángok a hőség miatt (HírTV)
Országszerte több erdő is lángra kapott a rendkívül száraz időben pénteken. Fenyves erdő gyulladt ki Baranya, Bács-Kiskun és Veszprém megyékben is, utóbbi kettőnél még dolgoznak a tűzoltók. Győr mellett pedig lángra kapott a városi szeméttelep - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
júl. 20
21:43
Fenyőerdő égett le Kecskemét és Nyárlőrinc között (Gondola)
Mintegy 20 hektár fenyőerdő égett le pénteken délután Kecskemét és Nyárlőrinc között; a tüzet 5-ös kiemelt fokozatúvá minősítették - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem. A fenyvesben...
júl. 20
21:43
Vízszünet az NB I-es meccseken (HírTV)
Vágner László, a játékvezetői bizottság elnöke körlevélben kérte a bírókat, hogy a nagy hőségre való tekintettel a labdarúgó NB I nyitófordulójának mérkőzésein mindkét félidőben tartsanak "vízszünetet" - adta hírül a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos honlapja pénteken.
júl. 20
21:45
Politológusok szerint sokat kockáztat Kóka (Gondola)
Az MTI-nek nyilatkozó politológusok szerint sokat kockáztat Kóka János azzal, hogy megválik a miniszteri tisztségtől, politikai karrierje mostantól az SZDSZ támogatottságától függ. Abban Szomszéd...
júl. 20
21:45
Inzulinkészletet loptak Németkéren (HírTV)
Inzulinkészletet loptak egy táborozótól Németkéren. A lovasudvar vendégei jelentették be a Paksi Rendőrkapitányságon, hogy az egyik táborozótól egyebek mellett elloptak egy inzulin beadására való készletet - tudta meg a Független Hírügynökség Wiedemann Petrától a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesétől pénteken.
júl. 20
21:45
Kórházi megfigyelés alatt a kirabolt sztár (Infostart)
Az Atomic Kitten egykori énekese, Kerry Katona klinikai megfigyelés alatt áll, miután a házuk kirablása közben az egyik támadó kést szorított a nyakához.
júl. 20
21:46
MSZP: Magyarország választás előtt áll (Gondola)
Magyarországon dönteni kell, hogy a haladást vagy a maradást választjuk - mondta Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke a reformokról és a népszavazási kezdeményezésekről szólva pénteki lakossági fórumán...
júl. 20
21:49
Eörsi kész átadni az SZDSZ-frakció vezetését Kóka Jánosnak (Gondola)
Eörsi Mátyás készségesen átadja az SZDSZ-frakció vezetését Kóka Jánosnak - ezt a szabad demokrata politikus maga mondta telefonon az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken este. A kereskedelmi...
júl. 20
21:51
Simao Sabrosa az Atletico Madridé (HírTV)
Portugál sajtóértesülések szerint a Benfica és az Atletico Madrid labdarúgóklub pénteken megegyezett egymással Simao Sabrosa vételáráról. A 27 esztendős játékos 19 millió euróért igazolhat a spanyol fővárosba.
júl. 20
21:55
850 millió liter ásványvizet vedeltünk meg (Infostart)
Rekordnövekedést ért el a kiskereskedelmi ásványvízeladás. Még mindig a szénsavas a legkedveltebb, de egyre többen vesznek buborékmenteset is.
júl. 20
21:55
Budapesten és Kékestetőn is megdőlt a helyi abszolút rekord (Gondola)
A fővárosban és az ország legmagasabb pontján is megdőlt a helyi abszolút melegrekord pénteken - tudta meg az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletétől az MTI. A közlés szerint Budapesten az...
júl. 20
21:59
Bush megtiltotta a kínzást a CIA-börtönökben (HírTV)
George Bush amerikai elnök pénteken elnöki rendelettel megtiltotta a terrorizmussal gyanúsítottak kínvallatását. A rendelet értelmében a CIA fogdáiban a terroristagyanús személyekre is a hadifoglyokra vonatkozó genfi konvenciót kell alkalmazni.
júl. 20
22:01
Belehúz a régióban az Accenture (Piac és Profit)
Az Accenture a brno-i központtal Csehországban immáron a második szolgáltató központot nyitotta meg. Ebből a központból a nyugat-európai ügyfelek részére nyújtanak alkalmazás-üzemeltetési és IT infrastruktúra outsourcing szolgáltatásokat.
júl. 20
22:05
Bush megtiltotta a terroristagyanús személyek kínzását (Gondola)
George Bush amerikai elnök pénteken rendeletben tiltotta meg a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) titkos börtöneiben fogva tartott terroristagyanús személyek kínzását. A Fehér Ház nem volt hajlandó...
júl. 20
22:12
A politika a pénzről szól (videó) (HírTV)
Csermely Péter és Bayer Zsolt e heti vendége: Lánczi András filozófus
júl. 20
22:53
Újabb vádak a gyógyszeripari világcég ellen (Infostart)
A nigériai kormány további vádpontokkal áll elő a világszerte ismert Pfizer gyógyszergyárral szemben, amely a kabinet szerint több gyermek halálát idézte elő egy nem jóváhagyott szer alkalmazásával. Emiatt késik a kártérítési per kezdete, amelynek tétje 7 milliárd dollár.
júl. 20
22:55
Bush-rendelet: kínozni tilos! (Infostart)
Rendeletben tiltotta meg George Bush amerikai elnök a Központi Hírszerző Ügynökség titkos börtöneiben fogva tartott terroristagyanús személyek kínzását.
júl. 20
22:57
Totti nem jön Budapestre - videó a legutóbbi szezonjáról (Infostart)
Eldőlt, hogy Francesco Totti nem játszik augusztusban a Bozsik-stadionban. Az utóbbi évtized egyik legjobb olasz játékosa véglegesnek tekinti búcsúját az olasz válogatottól. Elhatározásáról sajtótájékoztatót tartott péntek délután klubja, az AS Roma edzőközpontjában.
júl. 20
22:57
Biológiaprofesszor az új albán elnök (Infostart)
Bamir Topi biológiaprofesszort, a kormányzó Albán Demokrata Párt helyettes vezetőjét választotta meg államfőnek az albán parlament.
júl. 20
22:59
Remekül rajtolt a ZTE és a Vasas (Infostart)
A Vasas és a ZTE is magabiztos győzelmet aratott a labdarúgó NB I nyitó fordulójában.
júl. 20
23:00
Merev a frontvonal Hiller István és Magyar Bálint között (Infostart)
Két hónap alatt nem közeledett egymáshoz a két koalíciós párt álláspontja a felsőoktatási intézmények gazdasági társasággá alakulásáról. A szabad demokraták szerint az egyetemek és főiskolák céges formában hatékonyabban kezelhetnék a vagyonukat, a szocialisták viszont nem engednék ki az állam kezéből az egyetemi ingatlanokat.
júl. 20
23:01
Jól megy az SAP-nek (Piac és Profit)
Az SAP AG a második negyedévben a szoftvereladásokból és a szoftverekhez kapcsolódó szolgáltatásokból származó árbevétel 16%-kal, 1,71 milliárd euróra emelkedett 2006 hasonló időszakához (1,48 milliárd euró) képest.
júl. 20
23:06
A hétfői sztrájk alatt a MÁV nem közlekedteti a vonatokat (Gondola)
A Mozdonyvezetők Szakszervezete által meghirdetett munkabeszüntetés ideje alatt július 23-án reggel 6 és 8 óra között a MÁV vonatai nem közlekednek - közölte a MÁV Zrt. A MÁV ZRt., a MÁV-START Zrt....
júl. 20
23:06
Vízilabda - Tizenegy góllal vertük a románokat (HírTV)
A magyar vízilabda-válogatott 17-6-os győzelmet aratott a románok felett a férfi Világliga második selejtezőkörének péntek esti mérkőzésén. Ezzel biztossá vált, hogy Kemény Dénes legénysége csoportelső lett a spanyolországi Portugaletében rendezett tornán és bejutott az augusztusi berlini nyolcas szuperdöntőbe.
júl. 20
23:07
Nemsokára kiderül... "Van itt három vagy négy Dumbledore" (Spa Trend Online)
Éjfélkor kinyitják a "Top Secret" felirattal lepecsételt kartonokat, amelyek a Harry Potter sorozat befejező kötetét rejtik. (Nálunk erre az időeltolódás miatt hajnali egykor kell számítani.) A fővárosi nagyobb könyvesboltok, így például a Libri vagy az Alexandra már az embargó előtt várják a rajongókat különböző programokkal. Londonban gyakorlatilag két napja már kempingeznek a fanatikusok a…
júl. 20
23:08
Kis magyar demokrácia (videó) (HírTV)
Aranykalitka Drog, mobiltelefon és nők - a rács mögött sem kell lemondania az élvezetekről az elítéltnek, főként, ha a smasszer havi 70 ezret keres. Miközben egyetlen BV intézetben sincs elég börtönőr, Magyarország legszigorúbban őrzött rabja önkezével vetett véget életének - a cellájában kivételesen nem volt kamera. Célpontban a zárka sötétje. Egypercesek
júl. 20
23:09
Csak hálások lehetünk a hölgyeknek, hogy ilyen őszinték voltak (Spa Trend Online)
Csak hálások lehetünk a hölgyeknek, hogy ilyen őszinték voltak, még ifjúkori szexuális szabadosságaikról is számot adtak. Ők voltak a "nagy generáció" csak ezt a fogalmat valahogy mindig férfiemberekkel azonosítottuk. Ők azok a nők, akik most közelebb a hatvanhoz, mint az ötvenhez már nagymamák, többségük túl van egy-két-három férjen és sokféle munkakörön. Természetesen ahány élet, annyiféle sors.

2007. július 21. szombat

júl. 21
0:36
Kismamut (Gondola)
- Hogyan fog szaporodni? - Lombikban. - Van ekkora lombik? - Majd készítenek. Valaki ezen is keresni fog. Szerintem külön gyárat fognak ennek az egy lombiknak a készítéséhez építeni. Ma már semmi sem lehetetlen. Csak neked veri el a jég a termést. Az is jégkorszak.
júl. 21
0:48
Paul Mcartney: 25 milliárdos válás (Blikk)
Heather meggyőzte férjét, Paul McCartneyt, duplázza meg azt az összeget, amiért kilép a házasságból.
júl. 21
0:49
Otthon is öröm a pancsolás (Blikk)
Hűsítő pancsolásokkal vészelte át a kánikulát a mi babánk, akinek cseperedését nyomon követhetik olvasóink a Blikk sorozatának eddig megjelent részeiből. Nina 2007. február 7-én született 3100 grammal és 52 centivel.
júl. 21
0:49
Ralipárbaj: Turi Tamás Veszprémben csap össze Benik Balázzsal (Blikk)
A két pilóta korábbi veszprémi eredményei alapján Benik várhatja nyugodtabban az újabb futamot.
júl. 21
0:49
Génekkel harcolnak az AIDS ellen (Blikk)
Raleigh - Új reményt adhat az AIDS-es betegeknek egy új felfedezés, miszerint saját génjeink akár meg is védhetnek minket az AIDS ellen. A halálos kór a nyolcvanas évek elején ütötte fel a fejét, azóta próbálnak ellene ellenszert előállítani.
júl. 21
0:51
Kóka János az év végéig távozik a kormányból (Gondola)
Kóka János, az SZDSZ elnöke az év végéig lemond a gazdasági és közlekedési miniszteri posztról. Ezt a politikus pénteken jelentette be Budapesten. Kóka János újságíróknak elmondta, döntésének...
júl. 21
0:52
Gazdag orosz Halliwell fiúja (Blikk)
Egy volt KGB-s tiszt fiával, a milliárdos Jevgenyij Lebegyevvel (26) jár a Spice Girls egyik tagja, Geri Halliwell (34).
júl. 21
0:53
Gyurta csúcsformában (Blikk)
Gyurta Dániel (18) újra bomba formában van, Európa-csúccsal győzött az ifjúsági EB-n.
júl. 21
0:53
Rejtélyes módon fulladt meg a hatéves Jencike (Blikk)
Érhet-e nagyobb fájdalom egy nagypapát, mithogy kezei között hal meg kisunokája. Hamza Zoltán (53) percekig próbálta újraéleszteni Jencikét (†6).
júl. 21
0:56
Máris eltűnt Koltai oldala (Blikk)
Budapest - Hamar cselekedtek az internetes közösségi portál illetékesei Koltai Róbert (63) ügyében. Mint azt a tegnapi számunkban megírtuk, a színész alig lát a dühtől, mert valaki az ő nevében készített oldalt az iwiwen, és azon keresztül ajánlgat különböző portékákat (tégla, DVD stb.), valamint szolgáltatásokat (szállodák).

Keresés