Bemutatta kormányprogramját Francois Fillon miniszterelnök, aki számára láthatóan komoly nehézséget okoz, hogy a hiperaktív államfő, Nicolas Sarkozy mellett igazolja: az V. Köztársaságban szükséges a miniszterelnöki pozíció. Fillon parlamentben elmondott beszédében reformokat ígért, ezzel azonban aligha léphet ki a májusban megválasztott államfő árnyékából, hiszen Sarkozy részben éppen azzal…
Carlos Slim mexikói telefonmágnás átvette Bill Gates vezető helyét és egy mértékadó mexikói pénzügyi portál szerint immár ő a világ leggazdagabb embere. Slim vagyona 67,8 milliárd dollár (több mint...
Tálib fegyveresekkel csaptak össze több alkalommal is afgán és amerikai katonák Afganisztán déli részében: húsz fegyveres és egy rendőr életét vesztette a harcokban - közölték szerdán illetékesek....
Óriás - 112 kilós, 2,5 méter hosszú - harcsát fogott egy hobbihorgász az egyik bulgáriai mesterséges tóban. A bolgár hírügynökség riporterének elmondása szerint - aki maga is szemtanúja volt a...
A helyhez kötött és a mobiltelefon, valamint az internet és a műsorelosztási piacokon működő közel száz szolgáltató írásban megkötött egyedi előfizetői szerződéseinek vizsgálatakor egyetlen olyan...
Júniusban 57,2 pontról 57,7 pontra emelkedett a brit szolgáltatási index, miközben csupán 57,0 pontos értékkel számoltak. Az EUR-GBP alig reagált az adatokra. Támogatás 0,6730-nál, ellenállás pedig 0,6770-nél található. In-GFX
Az augusztus 20-i állami ünnepségsorozat megszervezésére és lebonyolítására kiírt tenderen két cég indult. Eredményhirdetés várhatóan július 10-én, szerződéskötés pedig július 18-án lesz - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő.
„Az érsek úr mindig rokonszenvvel volt irántam, az egyházközségben végzett munkámra sem volt panasz. Ha nem lettem volna szálka két-három csíkszéki plébános szemében, talán eszébe sem jut Gyulafehérvárnak, hogy húsz éve szolgálok itt” – fejtette ki a Krónikának az áthelyezés előtt álló Gergely István csíksomlyói plébános.
Július 20-án a wolverhamptoni Civic Hallban védheti meg negyedik alkalommal a Boksz-világalapítvány (WBF) nagyváltósúlyú világbajnoki övét Matolcsi József (26–9–0, 18 K. O., T. K. O.).
Egy finn motoros vesztette életét abban az ütközésben, mely tegnap kora délután történt Komárom-Esztergom megyében - tudta meg a HavariaPress. A 11-es számú főúton Tátról Esztergomba tartott egy tehergépkocsi, melynek vezetője nem tartott megfelelő követési távolságot.
Jóformán a tulajdonos szeme láttára loptak el ismeretlenek csaknem másfélmillió forintot egy autóból Marcali közelében - értesült a HavariaPress. A sértett - egy kft. alkalmazottja - kedden dél körül a Somogy megyei várost Kéthellyel összekötő út mellett parkolt le autójával.
Létay Dóra és Szanitter Dávid már nem csak a valóságban, hanem a képernyôn is egy párt alkot. A Jóban Rosszban sorozat írói ugyanis ihletet merítettek a szerelemesek életébôl, és elhatározták: a sorozatbéli Réka és Kisati között is elindítanak egy romantikus szálat.
Megjelentek az első parlagfűpollenek a levegőben, s lehet, hogy Magyarország déli részén már a jövő héten légköbméterenként tíz fölé emelkedik az allergén virágporszemek száma, ami az igen...
A Nemzeti Hirközlési Hatóság egyetlen olyan egyedi előfizetői szerződést sem talált a telefon, az internet és a műsorelosztási piacon, amely teljes mértékben megfelelt volna a jogszabályi követelményeknek. A 15 millió előfizetőt érintő szerződések ellenőrzése a hatóság értékelése szerint lesújtó eredményt hozott.
Csökkent az USD-JPY árfolyama, és a devizapár minimumot ért el 122,23-nál, miután közölték, hogy a Moody’s rating ügynökség figyelemmel követi a japán folyamatokat, és kilátásba helyezte az ország besorolásának emelését. A japán befektetök vételinek köszönhetöen korlátok között maradtak a veszteségek. Egy elemzö szerint ma 122,10 és 122,50 között alakulhat az árfolyam. In-GFX
Nem tartja furcsának szerződéseit az a csepeli önkormányzati képviselő, akinek cége rendszeresen kap megbízást a saját kerületétől. Az SZDSZ-es politikus ellen összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez a Fidesz.
Az EU-s kiskereskedelmi forgalmak májusban havi szinten 0,5%-kal csökkentek, éves szinten pedig csupán 0,4%-kal emelkedtek, miközben +1,7%-os értékkel számoltak a legutóbbi +1,5%-os érték után. Az adatok mit sem változtatnak a véleményen, miszerint az EKB az idén minimum még egyszer megemeli alapkamatát. Az EUR-USD árfolyama ma 1,3608 és 1,3630 között mozog. Támogatás 1,3585-nél és 1,3640-nél…
Tizennyolc embert ölt meg és legalább 35-öt megsebesített egy pokolgép Bagdadban. Az autóba rejtett bomba az iraki főváros egyik síita negyedében robbant. Az esti órákban zsúfolt volt a vásárlóktól a piac. Az amerikai hadsereg a bagdadi piacok nagy része köré betonfalat húzott fel, mivel a legtöbb robbantásos merénylet a köztereken történik.
A kabinet értetlenül fogadta, hogy a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az állami vagyonról szóló törvényt - közölte a kormányszóvivő.
Kétszáz fellépővel találkozhat a közönség a szerdán kezdődő VOLT Fesztiválon. A négynapos rendezvényen ott lesz többek között a Korn, a Prodigy, a Roots, a Koop, a Fort Knox Five, a Laibach és a Coldcut - közölték a szervezők.
Megjelentek az első parlagfűpollenek a levegőben, s lehet, hogy Magyarország déli részén már a jövő héten légköbméterenként tíz fölé emelkedik az allergén virágporszemek száma, ami az igen érzékenyeknél tüneteket válthat ki - tájékoztatta Juhász Miklós aerobiológus szerdán az MTI-t.
Még soha nem fizettek olyan sokat Napóleon-kéziratért, mint egy keddi londoni aukción, ahol százmillió forintnak megfelelő összegért, 276 ezer fontért kelt el egy szerelmeslevél a francia császár tollából. "Küldök neked három csókot - egyet a szívedre, egyet az ajkadra és egyet a szemedre" - áll a javításokkal és áthúzásokkal teli levélben, amelyet Napóleon egy heves veszekedés másnapján írt…
A kormány értetlenül fogadta, hogy a köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a parlamentnek az állami vagyonról szóló törvényt, mert a köztársasági elnök döntésének indoklásából nem derül ki,...
Németországban szárnyal a gazdaság, csupán az export egyik húzóágának tekintett gépkocsigyártás küzd egyre nagyobb problémákkal, ugyanis a német autók iránti hazai kereslet igencsak megcsappant az idén.
Égerházy Zsanett hamarosan ítészként tûnik fel a Cool tévé Aktmodell címû mûsorában, és úgy véli: zsüritagként nagy segítséget nyújtanak majd eddigi élet- és munkatapasztalatai. Ugyanis korábban számtalan akt és leszbikus képsorozat jelent meg a csinos zsûritagról.
Visszaküldte megfontolásra az Országgyűlésnek Sólyom László az állami vagyonról és a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló törvényeket, arra kérve a T. Házat, hogy tárgyalják újra őket, s annak során tartsák szem előtt az indokait és a jogszabályok előírásait.
Négy olasz tanácsadó most megjelent Cinema for Managers (Mozi a menedzsereknek) című könyvében azt tanácsolja a topmenedzserek számára, hogy cseréljék le könyveiket és járjanak többet moziba, mert az hasznosabb az olvasásnál.
Megnyerte a Robin Söderling elleni, szombat este elkezdődött mérkőzését Rafael Nadal. A spanyol klasszis végül hét, esőszünet miatt elrendelt halasztást követően 6:4, 6:4, 6:7 (7-9), 4:6, 7:5-re győzött a 3. fordulóban, így bejutott a legjobb 16 közé.
A nyírbátori "Szárnyas Sárkány" nem rokonítható más fesztiválokkal. Egy darabka tündérvilág, tűzfény, dobolás a távolban. A tó fölött sárkány terpeszkedik, a Papok-rétjén égbenyúló cölöpök közt sétálunk a kézműves utcáig, közben még áthaladunk a mutatványos téren és kikerüljük a fa körhintát, a régi gyermekjátékokkal.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint kitüntetés helyett torta jár Horn Gyula volt miniszterelnöknek 75. születésnapja alkalmából; a KDNP ifjúsági szervezete szerdán orosz...
A gyermekkorban jelentkező horkolás hátterében allergiás megbetegedés állhat, hívja fel figyelmünket egy napjainkban végzett ausztrál vizsgálat. Jellemző tünetei a tüsszögés, orrfolyás, köhögés, a szemek viszketése, könnyezése.
Változatlan az üzemanyagok átlagos ára a hazai töltőállomásokon, azaz a legdrágább 95-ös benzin ára alig 300 forint alatt áll, átlagos ára 287 forint. A gázolaj literjéért átlagosan 262...
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Nemzeti Jogvédő Alapítvány egy márciusi kormányrendelet miatt, amely bünteti a passzív engedetlenség bizonyos eseteit.
Vitorlázás Több újdonság is lesz a T-Mobile – LG Mobile Kékszalag versenyen az előző évekhez képest. Az egyik legfőbb különbség, hogy a július 6-án, pénteken 9 órakor rajtoló versenyen az esélyesek hajóján sztárok segítik a vitorlázókat.
Legalább 30 kenyai miniszterhelyettes fordult Mwai Kibaki államfőhöz, mivel unatkoznak a tétlenség miatt. „Tartozunk annyival az adófizetőknek, hogy a fizetésünket megszolgáljuk” - áll a levélben.
Videofelvétellel bizonyították az emberrablók, hogy életben van a több mint öt éve szélsőbaloldali gerillák fogságában lévő Ingrid Betancourt volt kolumbiai elnökjelölt.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) szerint kitüntetés helyett torta jár Horn Gyula volt miniszterelnöknek 75. születésnapja alkalmából....
A hírközlési hatóság legutóbbi vizsgálata során nem talált egy olyan szerződést sem, ami megfelelt volna a törvényi előírásoknak. Az előfizetőt megillető jogok, illetve a szolgáltatót kötelező feltételek nem, vagy csak hiányosan szerepeltek a szerződésekben.