Az MSZP szerint a Start-programok segítséget jelentenek a munkaerőpiacra való visszatéréshez, és a munkaadóknak is több száz ezer forint megtakarítást jelent éves szinten ez a lehetőség; erről a szocialisták szakpolitikusa beszélt pénteken, Budapesten. A Fidesz szerint ezt a program látszatintézkedés; a párt szakpolitikusa szerint inkább a kis- és középvállalkozásokat kellene megerősíteni, ez…
Robbanószerkezet lépett működésbe a szomáliai fővárosban pénteken imára tartó iskolás gyerekek közvetlen közelében; a detonációban legkevesebb öt gyerek életét vesztette.
Robbanószerkezet lépett működésbe a szomáliai fővárosban pénteken imára tartó iskolás gyerekek közvetlen közelében; a detonációban legkevesebb öt gyerek életét vesztette. Szemtanúk szerint a 7-12...
1993 óta immár a hatodik természetes múmiát találták meg az iráni Hamzehlu tartomány egyik sóbányájában. A természet helyenként különleges dolgokra képes: úgy őrzi meg az elhunytat az utókor számára, ahogy arra másutt csak bonyolult és költséges, előkelőknek kijáró eljárással az ember képes.
Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzék az őszi parlamenti ciklusban is kész az együttműködésre a kormányoldallal, bár a Gyurcsány Ferenccel szembeni konfliktus feloldására...
A Polish Boxing Promotion magyar nagyváltósúlyú világbajnoka 2007-ben harmadszor húz kesztyűt a WBF (Boksz-világalapítvány) övéért, korábban a grúz Koba Karkasadzét a nyolcadik, az argentin Ignácio Lucero Fragát pedig az első menetben intézte el. Portmannel vélhetően nem lesz ilyen könnyű dolga.
Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője hagyta jóvá a múlt hét végén megkísérelt nagy-britanniai merényletsorozatot - írta külföldi hírszerzési forrást idézve a pénteki The Times. A vezető brit napilap forrása szerint "már az első napon egyértelmű volt az a tény", hogy a merényletkísérletek mögött az al-Kaida állt, a terveket az al-Kaida követői dolgozták ki.
Az űrben még a toalett is drága. A NASA beleegyezett, hogy 19 millió dollárt fizessen egy orosz tervezésű toalett-rendszerért a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az ár talán csillagászatinak tűnik egy űrbeli WC esetén, ám a NASA szakemberei szerint még mindig olcsóbb, mintha sajátjukat fejlesztenék ki.
Nyakó István arra kérte Orbán Viktort, hogy szólaljon meg Horn Gyula születésnapja kapcsán, és helytelenítse nyilvánosan, hogy az elismeréstől pártpolitikai alapon fosztják meg az általa is nagyra...
Pokorni szerint amennyiben az ország irányítása a Fidesz feladata lesz, a párt már a parlament alakuló ülésére számos jogszabályt készít, amelyekkel megszünteti az egészségügy privatizációját, a vizitdíjat, valamint a kórházi napidíjat.
Az új munkahelyek száma júniusban 132.000-rel meghaladta a 125.000-es elvárást. Z elözö havi értéket ráadásul 157.000-röl 190.000-re felfelé módosították. A munkanélküliségi ráta a várt szerint változatlanul 4,5%-on állt. Az átlagos heti munkaóraszám 33,8-röl 33,9-re emelkedett, míg az órabérek a vártnak megfelelöen 0,3%-kal emelkedtek. A vártnál kedvezöbb adatok hatására eladási nyomás alá…
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a fogyasztók megtévesztése miatt négymillió forintra bírságolta az Autocentrum AAA Auto Gépjármű-kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t. A vállalkozás reklámjaiban olyan piacelsőségi állításokat tett, amelyeket nem sikerült hitelt érdemlő adatokkal alátámasztania.
Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorhálózat vezetője hagyta jóvá a múlt hét végén megkísérelt nagy-britanniai merényletsorozatot - írta külföldi hírszerzési forrást idézve a pénteki The Times. A...
Főbe lőtte magát az a német fiatalember, aki előzőleg meglőtt egy iskolás lányt Kusel városának gimnáziumában. A 16 éves lány súlyos, de nem életveszélyes sérülést szenvedett, a 24 éves férfi pedig a kórházban meghalt.
Felgyorsítják a Vásárhelyi-terv végrehajtását, így elindulhattak azok az árvízvédelmi beruházások, melyek pénzhiány miatt lelassultak az utóbbi időszakban - jelentette ki Fodor Gábor pénteken Csongrádon. A minisztérium belső költségvetésében forrásokat csoportosítottak át, így több fontos beruházás kivitelezése is felgyorsulhatott - mondta a környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Tisza-parti…
Tartósan növekszik az ittas vezetők aránya Európában, legalábbis ezt mutatják a legutóbbi, nyár eleji nemzetközi akció most nyilvánosságra került adatai. A júniusi TISPOL akcióban, melyben a korábbiakhoz hasonlóan Magyarország is részt vett, az ittas és drogos sofőröket próbálták kiszűrni az utakon Európa közlekedési rendőrei.
Sérelmezte a házkutatást egy méhkeréki férfi és a vámnyomozókra támadt, az egyik pénzügyőr könnyebb sérülést szenvedett. A családi háznál tartott házkutatás egyébként nem volt hiábavaló: a ház udvarán parkoló tehergépkocsiban, illetve a házban összesen közel 25 ezer doboz – több mint tízmillió forint értékű – adójegy nélküli cigarettát találtak a vámosok. Két személy ellen jövedéki org...
Huszonötezer doboz, több mint tízmillió forint értékű adójegy nélküli cigarettát találtak a Békés megyei Méhkeréken egy házkutatás során - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága pénteken az MTI-vel. A huszonötezer doboz cigarettát a házban és a ház udvarán parkoló tehergépkocsiban találták meg a vámosok - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A vártnál kedvezöbb amerikai adatok hatására új napi csúcsot ért el az USD-JPY 123,56-nál. A kereskedök szerint különösem az új munkahelyek májusi számának felfelé való módosítása járult hozzá az emelkedéshez. A júniusi 132.000-es érték is meghaladta az elvárást. Ha megerösítik a felfelé való kitörést, Ha sikerül kitörni felfelé, 123,80-ig nyílhat potenciál. In-GFX
Megkezdődött a Halasnapok hétvégi rendezvénysorozata Tiszafüreden; a látványos és szórakoztató műsorokkal tűzdelt három nap a Tisza-tó "fővárosának" egyik leglátogatottabb eseménye. Minden alkalommal több tízezer embernek jelentek üdítő kikapcsolódást a Halasnapok, amelyet immár hagyományosan mindig július elején rendez meg a város önkormányzata - fogalmazott az MTI-nek a helyi Tourinform iroda…
A Madách Színház felújított előadásával, a Macskákkal indul pénteken este a Szegedi Szabadtéri Játékok augusztus 20-ig tartó programsorozata. A Webber musical előadásaira az összes jegy elkelt - közölte a Független Hírügynökséggel Bátyai Edina, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója.
Huszonötezer doboz, több mint tízmillió forint értékű adójegy nélküli cigarettát találtak a Békés megyei Méhkeréken egy házkutatás során - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Para...
Síntolvajokat értek tetten a rendőrök Vásárosnaményban, a két 25 éves fiatalember ellen eljárás indult - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság helyettes sajtószóvivője pénteken.
Az MDF támogatja az azonos neműek élettársi kapcsolatát, a melegek házasságát azonban nem tartják indokoltnak, és álláspontjuk szerint nem jött el az ideje annak se, hogy gyereket fogadhassanak örökbe a homoszexuális párok - mondta Hock Zoltán, az MDF elnökhelyettese az MTI-nek pénteken. "Támogatjuk, sőt azt gondoljuk, hogy ennek a jogi feltételeit is meg lehet teremteni. A legfőbb probléma mindig…
Az MDF támogatja az azonos neműek élettársi kapcsolatát, a melegek házasságát azonban nem tartják indokoltnak, és álláspontjuk szerint nem jött el az ideje annak se, hogy gyereket fogadhassanak örökbe a homoszexuális párok.
A rendőrségtől kért segítséget a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. bliccelők ellen. Az egyenruhások - ha kell - erővel is felléphetnek azokkal szemben, akik nem akarnak fizetni az utazásért.
Majdnem kétezer nőt vizsgáltak meg a Posta mobil nőgyógyászati rendelőjében. A kamion Győr-Moson-Sopron és Vas megyében 49 faluban állt meg három hónap alatt.
Kigyulladt bálázógéptől lángra kapott a tarló Szeged határában, a sándorfalvi út közelében péntek délután - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t. A kettes kiemelt fokozatú tűzhöz három fecskendővel és vízszállító-autóval vonultak ki a szegedi tűzoltók - mondta Tátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelemi Igazgatóság szóvivője. A nagy területen égő tarló épületet nem veszélyeztet, az…
Pokorni Zoltán szerint Gyurcsány Ferenc saját politikai céljai érdekében "mesterségesen generált balhét" Horn Gyula kitüntetésével kapcsolatban, hogy elterelje a figyelmet saját tehetetlenségéről.
Három méter hosszú kígyót találtak szerda hajnalban a XIX. kerületben. Both Zoltán állatbefogó azt mondta: a tigrispiton akár egy csecsemőt is képes megenni. Az állatot feltehetőleg valaki az utcán hagyta.
Az év végére várhatóan Magyarországon is kapható lesz a legújabb mobiltelefon, az Apple iPhone-ja - mondta a cég magyarországi képviseletének ügyvezető igazgatója. A beszeljukmac.com oldalon azt írták, hogy Európában a T-Mobile kapta a forgalmazási jogot, így elképzelhető, hogy Magyarországon is ennél a mobilszolgáltatónál csodálhatják meg a legújabb mobilkészüléket. A T-Mobile Magyarország nem…
Az orosz parlament alsóháza elfogadta a szélsőségesség elleni küzdelem fokozását célzó törvényt, amely éles bírálatot váltott ki a sajtó, a civil szervezetek és az ellenzék körében
Az év első öt hónapjában 8 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző év hasonló időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett előzetes jelentéséből. Májusban a tavalyi adatokhoz képest 3,2 százalékkal emelkedett az ipari termelés mértéke, míg a munkanap-hatástól megtisztítva 5,7 százalékos növekedést mutatott ki a KSH.
A Brent északi-tengeri olajféleség határidős piaci ára 10 centre megközelítette a hordónkénti 76 dollárt, csaknem 11 hónap óta nem állt ilyen magasan a jegyzése. A mindenkori csúcsár ...
Nem közlekedik a nagykörúti villamos, miután az egyik Combino péntek délután a Teréz körút és a Szondi utca sarkán egy személyautóval karambolozott. Sérültekről nem érkezett hír, jelenleg helyszínelnek. A 4-es és 6-os villamosok helyett pótlóbuszok járnak az Oktogon és a Moszkva tér között - tájékoztatta a BKV fődiszpécsere a Független Hírügynökséget. (FH)
Ikreket szült egy fogságban nevelt óriáspanda közép-Kínában. A két bocs láttán a tudósok is meglepődtek, mert ők is csak egy kölyökre számítottak. Az elsőként született pandabocs biztosan fiú, a...
Rekordszámú jelentkezés érkezett a Magyar Vöröskereszt grafikai tenderére, összesen 34 pályázat érkezett a felhívásra. A Kreatív Online úgy tudja, hogy a Vöröskereszt első körben csakis minőségi szempontokat vizsgált.
Bocsánatkérésre szólították fel roma tüntetők a felfüggesztett jegyzőt pénteken Dányban, mert szerintük még tavaly a hivatalában megütött egy segélyért folyamodó cigány asszonyt - közölte Szajkó Béla, a helyi kisebbségi képviselőcsoport vezetője az MTI-vel. Elmondta, az atrocitás csak most jutott tudomására, ezért szervezték meg a más okból azóta felfüggesztett jegyző háza előtt a tüntetést,…
Hulló könnye záporán át alig tudta befejezni a Harry Potter-sorozat befejező kötetét J. K. Rowling - árulta el az írónő a BBC tévécsatornáján pénteken sugárzott interjúban. A Harry Potter és a halálos szentek című befejező kötetet J. K. Rowling egy szállodai szobában írta meg teljes magányban. A könyv vége felé az egyik fejezet megírása után Rowling könnyekben tört ki, és addig sírt, míg ki nem…
Az Egyesült Államok több nyugati államában is melegrekord dőlt meg: a kaliforniai Halál völgyében 52 fokot mutattak a hőmérők. A tegnapi hőhullám hatására Las Vegasban már reggel 37 fok volt és délutánig még tíz fokot emelkedett a hőmérséklet. Rendkívüli forróság volt Arizona és Idaho államban is. Tavaly nyáron a hőhullám több mint 130 - elsősorban idős és hajléktalan - ember...