Érdemi döntés nélkül, pusztán a csőd felé száguldó ország kormányzatát ünnepelve fogja tölteni kongresszusát az MSZP, ha a pártvezetés tervei szerint alakulnak a dolgok. Október 11-én estére az MSZP teljes tagsága nyilvánvalóan osztozni fog Magyarország válságba taszításának történelmi felelősségében.
Ugyan a tavalyinál 700 fővel kevesebben jutottak be egyetemre, főiskolára, a jelentkezők egyre nagyobb arányának sikerélmény a felsőoktatási felvételi - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A kormány a pénzügyi krízis miatt október 17-ig átalakítja a jövő évi költségvetési tervet, ami valószínűleg a nyugdíjemeléseket is érinteni fogja - írja a Napi Online.
Az állam garanciát vállalna az OTP bankközi hiteleire, de a pénzintézet nem kíván élni ezzel a lehetőséggel - hangzott el a pénzügyminiszter, a jegybankelnök és az OTP elnök-vezérigazgatójának közös tájékoztatóján.
Példátlan államközi feszültség alakult ki csütörtökre Nagy-Britannia és Izland között, miután kiderült, hogy brit önkormányzatok és rendőrkapitányságok összesen több mint 800 millió fontja ragadt be csődbe ment izlandi bankokban, és a brit kormány elkezdte befagyasztani izlandi cégek nagy-britanniai vagyonát. Izland ugyanakkor "terrorellenes eszközök" alkalmazásával vádolta meg Londont.
Másfél évtized után megjelenik az igencsak átalakult Guns N'Roses hatodik stúdióalbuma, a Chinese Democracy. A lemez, amelyen még 1994-ben kezdtek el dolgozni a zenészek, november 23-án, vasárnap kerül a boltokba. A róla elkeresztelt turnénak már egy éve vége van.
Érthetetlen a piacon beindult mozgás az OTP árfolyamában; a bank eszközeinek minősége nem romlott, az idei évre tervezett 1 milliárd eurót meghaladó profit tartható - mondta Csányi Sándor, az OTP...
Sértő, diszkriminatív mondattal illette Gödön az SZDSZ-es Nógrádi Gergely halláskárosult képviselőtársát, Mikesy Györgyöt. Nógrádi, miután Mikesy a helyi oktatási bizottság ülésén nem vett észre egy előkészítő anyagban néhány szövegkiemelést, azt vágta oda: „Nemcsak süket, hanem vak is.”
Mintegy 150 élelmiszerüzletbe került abból a kínai gyártású ízesített mogyoróból, amelyben az élelmiszer-biztonsági szakemberek a határértéket nyolcszorosan meghaladó melamint találtak - írta pénteken a Hajdú-bihari Napló.
Módosulnak a nyudíjpénztárakra vonatkozó befektetési szabályok. Hétfőtől a kasszák korlátlan mértékben tarthatják pénzüket állampapírokban - jelentette be Veres János pénzügyminiszter
A Budapesti Értéktőzsdén pénteken a nyitást követően felfüggesztették a Mol-papírok kereskedését, mert azok 10 százalékot meghaladó mértékben veszítettek árukból. A Mol 1.600 forinttal, 12,79...
Két BTL és egy klasszikus reklámügynökség is belépett a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének (MAKSZ) tagjai közé. A szakmai szervezet szerint a bővítés nem áll meg, többen jelezték csatlakozási szándékukat.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálja az OTP elleni támadást. Piacfelügyeleti eljárást indítottak a bankpapírok csütörtöki kereskedése miatt. Az OTP részvényei a csütörtöki zárás előtt pár perccel az addigi 4500-4900 forintos árfolyamról 3855 forintra zuhantak. A zuhanást egyetlen, 300 ezer darab feletti eladási megbízás okozta.
Ismét nem sikerült elnököt jelölnie a Magyar Televízió élére a nagyobbik köztelevíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének - értesült a testület több tagjától bő egy órával péntek reggeli...
Megdőlt egy újabb határ: ma reggel már 270 forintot is megadtak egy euróért. Az MNB próbálja tartani a forint árfolyamát, de erőfeszítései nem látszanak eredményesnek, ráadásul az ország...
Spinning bicikliken termelhetnek energiát mindazok, akik részt vesznek az Ariel országos roadshowján. A mosópormárka gyártója, a Procter & Gamble (P&G) ezzel az akcióval arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyi energia takarítható meg, ha nem negyven, hanem harminc fokon mosunk.
Az emberek kétötöde elégedett a külsejével (30 százaléka az esetek többségében, míg 11 százalékuk szinte mindig). A magyarok további 40 százaléka néha elégedett, néha elégedetlen, míg csak minden ötödik magyar elégedetlen saját külsejével – derül ki az Image Factory és a Tárki legfrissebb Társadalmi Klíma Riportjából.
Az MDF identitásválságának végórái peregnek, a pártnak hamarosan választania kell, hová teszi le a voksát. Ez nem ígérkezik egyszerűnek: ott áll a nevezetes fal az MDF székházának udvarán, könnyen lehet, hogy a kis párt két szék közül a pad alá esett.
Mintegy 150 élelmiszerüzletbe került abból a kínai gyártású ízesített mogyoróból, amelyben az élelmiszer-biztonsági szakemberek a határértéket nyolcszorosan meghaladó melamint találtak - írta...
Augusztusban a várt szerint éves szinten 2,6%-kal csökkent a francia ipari termelés. Az előző havi értéket -2,0%-ról -1,8%-ra módosították. Az EUR/JPY gyengült. A jennek jól jönnek a nemzetközi részvénypiacokon tapasztalt pánikszerű eladások, melyek összefüggésben állnak a carry-trade-ek megszüntetésével. In-www.globalfx.hu
A magyar bankrendszer stabil, tőkeerős, betartja a prudenciális szabályokat, de nem tudja függetleníteni magát a pénzpiaci folyamatoktól, ezért a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a...
Ismét nem sikerült elnököt jelölnie a Magyar Televízió (MTV) élére a nagyobbik köztelevíziót felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének - értesült a testület több tagjától bő egy órával...
Nincs fundamentális alapja a forint gyengülésének, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) figyeli a folyamatokat, a forint árfolyamát, ha szükségesnek tartja, a rendelkezésre álló eszközökkel beavatkozik -...
Elég az építkezőkből, jöjjenek a felújítók! Tessék betiltani a házak homlokzatát vagy arányait érintő minden átépítést. Nálunk az állam pénzzel támogatja azt, aki kibontatja az eredeti faablakokat, hogy brutálisan mérgező alapanyagokból készült, lelketlen műanyag ablakokat ragasszon a helyébe.
Napjainkra az üzleti életben eredményes cégek elsődleges sikertényezőjévé a szakmailag felkészült és elkötelezett munkatársi gárda vált. A szervezetekben dolgozó emberek a cégek egyik legfontosabb stratégiai erőforrását jelentik, nincs olyan tevékenység, mely nélkülözné ennek meglétét.
A kutyák közel fele túlsúllyal küzd - derül ki a brit állatorvosok egyik jelentéséből, amely arra is rávilágított, hogy a macskák sincsenek jobb helyzetben.
Elérte a tízbillió dollárt az amerikai adósság. Ennek egyik legkézzelfoghatóbb jele New Yorkban az, hogy az 1989-ben felállított Nemzeti Adósságszámláló Óra kifogyott a nullákból. Leghamarabb 2009 elején bővítik, hogy az utca embere egy pillantással felmérhesse, mennyivel tartozik az ország, és ez mekkora terhet jelent a családjának. Jelenleg 15-20 millió forintnak megfelelő dollárt.
BÉKÉS — Vida Lajos (42) épp békésen horgászott egy tó partján, amikor megcsörrent a telefonja. A Blikk munkatársa kereste, hogy közölje vele az óriási hírt, ő a nyertese a Blikk Bumm fődíjának, azaz az ötmillió forintnak.
A Pécsi Tudományegyetem kezdeményezésére megalakult Európai Kulturális Fővárosok Egyetemi Szövetségének második Éves Közgyűlését és Konferenciáját, Liverpoolban, az idei év egyik Európai Kulturális Fővárosában rendezik meg október 16-17-én Kinek a kultúrája/Kiknek a kultúrái? címmel.
További belső egyeztetések igénye miatt elmarad a fővárosi MSZP- és SZDSZ-frakció együttes ülése, amit jövő héten keddre terveztek, s amelyen az elmúlt két évben megvalósított célkitűzésekről és a következő két éves feladatokról tárgyaltak volna - tudta meg az MTI pénteken a képviselőcsoportok tagjaitól.
Ma reggel drasztikus veszteségeket könyvelt el a forint. Úgy tűnik, megállíthatatlanul emelkedik az EUR/HUF árfolyama, és nem tudni, hol a forintgyengülés vége. A devizapár csúcsot ért el 271,86-nál, miután tegnap délután 260,00-on jegyezték. A héten 245,00-ön nyitott a devizapár. miután az elmúlt napokban könnyedén átlépte a fontos ellenállásokat, a következő támogatások 275,00-nél és 285,00-nél…
Az amerikai elnököket és elnökjelölteket védő titkosszolgálat kivizsgálta azt a Barack Obama demokrata elnökjelölt ellen tett állítólagos halálos fenyegetést, amelyet republikánus ellenfelének egyik választási gyűlésén kiabált be valaki a tömegből.
Változik a nyudíjpénztári befektetési szabály mert hétfőtől a nyugdíjpénztárak korlátlan mértékben tarthatják pénzüket állampapírokban - jelentette be Veres János pénzügyminiszter pénteken sajtótájékoztatón, ahol részt vett Simor András MNB-elnök és Csányi Sándor, az OTP elnöke is.
Az amerikai üzletemberek kevesebbet utaznak repülőgépeken a pénzügyi válság súlyosbodása óta, s ez érzékeny bevételkiesést jelent a légi társaságoknak - írta a csütörtöki The Wall Street Journal.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pénteken délután tájékoztatást ad a frakcióvezetőknek a pénzpiaci válság kapcsán kialakult helyzetről a parlamentben - köz...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke pénteken délután tájékoztatást ad a frakcióvezetőknek a pénzpiaci válság kapcsán kialakult helyzetről a...
A nemzetközi részvénypiacok pánikja miatt a hét végén ismét délnek vette az irányt az AUD/USD, és minimumot ért el 0,6528-nál. A devizapár tökéletesen tükrözi a részvénypiaci hangulatot. Támogatás 0,6440-nél, míg ellenállás 0,70-nél található. In-www.globalfx.hu