A korlátlan garancia arra sarkallja az embereket, hogy a legmagasabb hozamot ígérő intézetnél helyezzék el pénzüket, tekintet nélkül arra, hogy milyen biztonságosnak ítélik meg az adott bank helyzetét
Folytatja erősödését a forint a mai kereskedésben, ugyanis a délelőtti 253 körüli szintjéről délutánra már 248 közelében is járt a hazai fizetőeszköz az euróval szemben. A forint jegyzések három óra...
Az édes íz szeretete velünk született tulajdonság, már az újszülöttek is ösztönösen előnyben részesítik többi ízzel szemben. A különböző eredetű cukrok jelentős kalóriatartalma miatt (illetve cukorbetegek számára készült élelmiszerekben) manapság egyre több termék előállításánál használnak mesterséges édesítőszereket.
Nyugdíj mellett több mint félmillióan szereztek tavaly adóköteles jövedelmet az APEH adatai szerint. A nyugdíjbiztosítótól mintegy százezren kérvényezték járadékuk növelését, mondván, az elmúlt időszakban 365 napig munkában álltak - összegezte a Népszabadság.
Az egykori világbajnok, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a hibáktól való félelem sokkal nagyobb aggodalmat okoz az éllovasok számára, mint a rájuk nehezedő, egyre erősödő nyomás a bajnokság végéhez közeledve.
A Wall Street Journal korábban kiszivárogtatott információinak megfelelően az amerikai pénzügyminisztérium ma hivatalosan is bejelentette, hogy 250 milliárd dollárnyi tőkét pumpál a legnagyobb...
A dr. Spéder Zoltán közvetlen irányítási befolyása alá tartozó A64 Vagyonkezelő Kft. a 2008. október 14-én tőzsdén kívül kötött magánjogi ügylet keretében 2,058,560 db BIF részvényt adott el 816 Ft...
Az Európai Bizottság Jasmine néven új programot indít az európai mikrofinanszírozási szervezetek fejlesztésére - jelentette be Kovács István, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Hálózat Konzorcium (MVHK) elnöke a szervezet keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.
Ideiglenesen lezárásra került a Barátság I kőolajvezeték magyarországi szakasza, miután egy munkagép megsértette a csővezetéket - írja a Reuters a MOL szóvivőjének szavaira hivatozva. A MOL-tól...
Csak a sztrájkot hozza közelebb Ferihegyen a kollektív szerződés felmondása a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) szerint, a munkáltatói lépést az érdekképviselet durva nyomásgyakorlásnak ta...
Be akarja bizonyítani a világnak Áfra Ákos, hogy testsúlynövelő szerek nélkül is nyerhet valaki testépítő világbajnokságot. A nyíregyházi férfi utoljára 1998-ban versenyzett. Most 38 esztendősen akarja megméretni magát a legtermészetesebb izomemberek világversenyén.
Körülbelül százméteres körben egy láthatatlan erő akadályozza a járművek beindítását Odessza egyik parkolójában. Az első esetet a múlt hét szerdáján regisztrálták. Sokan UFO-tevékenységet sejtenek a háttérben.
dr. Utassy László az OTP Bank igazgatósági tagja 2008. október 13-án 3,997 Ft/darab átlagáron 10,000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt. Ezzel dr. Utassy László tulajdona az OTP Bank által...
Az elmúlt napokban a pénzpiaci válság közvetlen hatásai Budapestet is elérték. Bár a példátlan nemzetközi összefogás hatásai hétfőn legalábbis nyugtatólag hatottak a piacokra, bizonyosnak látszik, hogy a hitelezési standardok sokáig nem lesznek annyira "ügyfélbarátok", mint a legutóbbi hónapokban....
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök nem megy el a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcsra - tudta meg az MTI a volt államfő titkárságán. Mádl Ferenc nem látja tisztázottna...
A már-már vészes önbizalomhiányról, volt edzőjével és barátjával való kapcsolatáról, s persze a teniszről beszélgettünk Szávay Ágival, aki kendőzetlen őszinteséggel válaszolt kérdéseinkre. S persze szólt arról is, hogy miért nem olvassa a róla szóló cikkeket. Annak ellenére, hogy néha érdemes lenne. Például ezt...
Tatabányán kikapcsolják a melegvíz-szolgáltatást azokban a lakásokban, amelyek tulajdonosai több mint 100 ezer forinttal tartoznak a helyi távhő társaságnak.
Szávay Ágnes két szettben vereséget szenvedett a francia Marion Bartolitól a 600 ezer dollár összdíjazású zürichi női tenisztornán, így már az első fordulóban elbúcsúzott a további küzdelmektől.
Mádl Ferenc volt köztársasági elnök nem megy el a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcsra - tudatta a volt államfő titkárságán kedden. Mádl Ferenc nem látja tisztázottnak a találkozó alkotmányos helyét és annak felelősségi körét - indokolták a volt köztársasági elnök döntését a titkárságon.
Az idei év első felében több mint 71 ezer lakáshitelt engedélyeztek a folyósító pénzintézetek, közel 450 milliárd forint értékben. A hitelek száma 21 százalékkal, a jóváhagyott összeg nyolc százalékka...
Eddig ötven rendezvényt jelentettek be a főváros területére október 22-ére és 23-ára; a bejelentett rendezvényeket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tudomásul vette - közölte a BRFK szóvivője, Tafferner Éva kedden.
Amikor az 1973-74-es medve piacon a Dow index 577 pontos mélységbe süllyedt, Warren Buffett azt nyilatkozta a Forbesnak adott interjújában, hogy itt az idő a beszállásra és később megérzései...
Magyarország lehet az első olyan Európai Uniós ország, akit a Nemzetközi Valutaalap kisegít (IMF) azóta, hogy 1976-ban Nagy-Britanniának kellett egy 3 millió euró értékű hitelt felvennie....
Az idén 2600 gyerek nem jutott be bölcsődébe Magyarországon, 2000 kistelepülésen nincs is bölcsőde - mondta Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke. A sza...
Hugh Hefner forró pitébe nyúlt, új „barátnőiről” ugyanis kiderült: közönséges bűnözők – írja a Tmz.com. A csinos, de pénztelen és hajléktalan ikerlányokat, akik most Holly, Bridget és Kendra helyére pályáznak, Hefner egy buszmegállóban csípte fel, és úgy tűnik, múltjuknak nem nézett utána.
A pénzügyi válságból kivezető út az Európai Néppárt szerint nem a megszorításokon, hanem a növekedés programján keresztül vezet - mondta el az InfoRádióban a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője. Navracsics Tibor a Néppárthoz tartozó szervezetek frakcióvezetőinek brüsszeli tanácskozását követően az InfoRádiónak azt mondta: a Fidesz részt vesz a szombati nemzeti csúcson, bár az céljait…
Az energiahordozókban nem túl gazdag Magyarországon nélkülözhetetlen az atomenergia, az eltelt ötven év ezen nem változtatott semmit, de a felismerést, a szükségességet már akkor, a XX. század közepén megtette Lévai András - hangzott el egyebek között a műszaki egyetemen ma megtartott Lévai örökség és a magyar energetika - 2008 konferencián. Az MTA Energetikai Bizottságának elnöke, Aszódi Attila…
A javaslat szerint jövőre 50 millió forintot költenének a főpolgármester és a tisztségviselők által használt autók, valamint egy hivatali autó cseréjére
Mától a Főtáv ügyfelei a mobiltelefonjuk segítségével is már kifizethetik távhődíjaikat bankszámlájukról, melyet a Hedz Kft által biztosított mo-bill integrált számlafizetési és ügyfélszolgálati megol...
Továbbra is bizonytalan az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), ismertebb nevén a Sportkórház és a hozzá tartozó sportorvosi rendelőhálózat sorsa - hangzott el az Országgyűlés sport-, és turisztikai bizottságának keddi ülésén. A testület fideszes és kormánypárti tagjai is egyetértettek abban, hogy minél előbb dönteni kell az intézet jövőjéről, mert a jelenlegi negatív tendenciák előbb utóbb…