Az interneten már olvasható keddi Magyar Közlönyben megjelent a betétbiztosítási összeghatárt megemelő törvény, amelyet hétfőn este fogadott el a parlament - a módosítás szerdán már hatályba is lép. ...
Medgyessy Péter a nemzeti csúcstalálkozóval kapcsolatban elmondta: a kabinet nem háríthatja át a felelősséget, a válságot a kormánynak kell enyhítenie. Közben Mádl Ferenc is visszautasította Gyurcsány meghívását.
Nem árulta el az MSZP a Magyar Nemzet kérdésre, hogy mennyibe került az a fejedelmi ebéd, amelyet a szocialisták rendkívüli, a miniszterelnök megszorító terveire rábólintó múlt szombati kongresszusán szolgáltak fel. A gazdasági válságról tanácskozó kormánypártiak legalább 10 fogás közül választhattak, a többi között libamájjal töltött borjú, lazac és rókagomba szerepelt az étlapon.
Az üdítőital-piacon lanyha üzletmenettel szembesülő PepsiCo 3300 fős leépítést jelentett be globálisan, annak nyomán, hogy a harmadik negyedben 9,5 százalékkal csökkent a profitja. A leépítésekre hat ...
Tűz ütött ki Budapesten, a Miniszterelnöki Hivatal épületében, kedden délután. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy egy zárlatos konnektor miatt papírok és egy faxgép kapott lángra, a tűz átterjedt több irodai berendezésre is.
Az amerikai informatikai óriás ellen egy hamburgi képregényrajzoló indított pert, amiért a PsykoMan nevű teremtményéről több ábrázolás is szabadon elérhető a népszerű képkeresőn keresztül.
Legalábbis úgy tűnik, hogy a Google-tulajdonban álló YouTube közösségi video-megosztó oldalnak nem elég a felhasználók által szorgalmasan feltöltögetett tartalom, mostantól teljes, természetesen tévéreklámok által tarkított televíziós show-műsorok is láthatóak majd....
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.049,30 pontos, 6,82 százalékos emelkedéssel, 16.437,10 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 35,1 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények...
George Clonney ezúttal nem a külsejével hódít, új filmjében meglepő változáson megy át, naponta fél órára van szüksége a legjobb sminkesek között, hogy őszülő sármőrből, slampos barna legyen.
Eddig ötven rendezvényt jelentettek be a főváros területére október 22-ére és 23-ára; a bejelentett rendezvényeket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tudomásul vette - közölte a BRFK szóvivője.
Míg Nyugat-Európában minden negyedik látássérültnek van munkahelye, addig Magyarországon alig 10 százalékuk dolgozik. Pedig vannak szakmák - például gyógymasszőr, telefonos ügyfélszolgálatos, zenetanár - amelyekben látás nélkül is lehet boldogulni. Egyelőre azonban még sok a munkáltatói előítélet, pedig a látássértültek a munkahelyen duplán akarnak bizonyítani és jelenlétük a munkahelyi csapatra…
Megváltozik a tudományos kutatások állami finanszírozása - mondta az InfoRádiónak a kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter. Molnár Károly közölte: az állam a jövőben elsősorban biotechnológiai, nanotechnológiai és agrárkutatásokat támogat majd, nagyobb összegekkel. A miniszter hatásköréből 50 milliárdot költenek el, de a többi tárcánál lévő 200 milliárd forintból is koncentrált…
Egy férfi holttestet találtak ma délben az egyik békéscsabai iskola diákjai. Az elhunyt férfit eltűnés miatt keresték a rendőrök, a 64 éves férfi még júniusban tűnt el. A rendőrség kizárja az idegenkezűséget.
A Nemzetközi Automobil Szövetség változtathat eredeti tervén, és engedélyezheti a vásárolt autók futtatását a Forma-1-ben, hogy megmentse a független kiscsapatokat a totális csődtől.
A forint árfolyama kedden egész nap hétfői szintjénél erősebb pozícióban alakult. A budapesti bankközi devizapiacon kedden délután fél ötkor 251,00/30 forint volt az euró árfolyama, ami 1,2 százalékos...
Nem történt előrelépés a szakszervezeti sztrájkkövetelésekről a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői, valamint Herczog László közvetítő részvételével megtartott keddi egyeztetésen Budapesten.
Az euróövezet és Nagy-Britannia kormányainak a bankok megsegítésére tett egyértelmű kötelezettségvállalásai együttesen elő fogják segíteni a bankrendszereken belüli likviditásforgalom helyreállását, á...
A keblen melengetett kígyó ritkán hálálja meg a segítséget. B. Pál azonban megtanulta, hogy a kétségbeesett szarvasbika sem tartozik a hálatelt állatok családjába. A fiatalember súlyos sérülésekkel fekszik kórházban mert ki akart szabadítani egy hurokba ragadt agancsost, aki cserébe hasba szúrta őt.
Visszavonatná a Montessori Iskola középiskolai oktatási engedélyét az egyik szülő. Kovács Gézáné levélben fordult Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz és Hiller István oktatási miniszterhez.
Személyi változás történt az OTP Bank szerbiai leányvállalatának élén. Dr. Pongrácz Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese közölte, hogy Szász Károlyt, az OTP banka Srbija vezérigazgatóját a...
Mostantól több nagyvárosban is a rendőrök terelik vissza a pad mögé az lógós nebulókat. A gyermek-védelmisekkel megerősített lógáskommandó minden olyan diákot elszámoltat, akiket oktatási időben a tanintézményeken kívül találnak .
Az Országgyűlés elnöke szerint a magyar parlament adekvát válaszokkal mindent megtett a pénzügyi válság kivédése érdekében. Szili Katalin megismételte, ott lesz a kormányfő által szombatra összehívott nemzeti csúcson, a találkozóval ugyanis létrejöhet egy nemzeti minimum, amit az elmúlt években már olyan sokan áhítottak.
Több mint 150, jövő februárban induló - keresztféléves - szakra lehet jelentkezni november 15-ig, a tájékoztató kiadvány szerdától kapható. Újdonság, hogy idén először a felvételi tájékoztatóhoz csomagolva mindenki kap 2 db jelentkezési lapot.
"Magyarországot a múlt héten megtámadták" - így jellemezte a pénzügyi válság hatásait hazánkra nézve Gyurcsány Ferenc a Tényeknek adott interjújában. A kormányfő a TV2-nek elmondta: nem lesz adócsökkentés.
A négy ellenzéki párt kabinetfőnöke egyetértett abban, hogy a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett nemzeti csúcs nehezen tud azoknak a várakozásoknak megfelelni, amelyeknek a miniszterelnök a hétvégén hangot adott - mondta Deutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő az öt parlamenti párt kabinetfőnökeinek és a közjogi méltóságok kabinetfőnökeinek találkozója után.
A köztársasági elnökön kívül az Alkotmánybíróság elnöke sem vesz részt a szombatra összehívott nemzeti csúcstalálkozón. Négypontos javaslatot terjeszt Brüsszelben az Európai Unió állam- és kormányfői elé Magyarország. Tételesen megvizsgálná Budapest a magyar-szlovák alapszerződés pontjainak teljesülését. A nap legfontosabb hírei október 14-én.
Kelet-Európa több országának szüksége lehet a Nemzetközi Valutaalap segítségére, és ha nem indul meg hamarosan a nemzetközi tőkeáramlás a térségbe, akkor komolyabb problémákkal kell szembenézni
Izlandon ismét összeomlott a tőzsde, miután háromnapos szünet után kedden újraindították a kereskedést. Az index 76 százalékot zuhant. A valutakiáramlást kormányzati intézkedésekkel korlátozzák.