2008. október 14. kedd

okt. 14
12:48
Előadások biciklin, köztéren, bevásárlóközpontban (Spa Trend Online)
A Placc 2008 és a Budapesti Őszi Fesztivál szervezői izgalmas utazásra hívják az erre nyitott közönséget. Ki a színházból! jelszóval többek közt biciklin, utcán, téren és bevásárlóközpontban is élvezhető előadásokat kínálnak. Engedtünk a csábításnak és elkísértük a produkciókat a rend­hagyó helyszínekre.
okt. 14
12:50
Obama-előnyt mutatnak a közvélemény-kutatások (+videó) (HírTV)
Az Egyesült Államokban bárkinek a gyermekéből lehet elnök, és erről szól az amerikai álom jelenleg - közölte Barack Obama egy Ohio államban tartott kampánygyűlésen. A demokrata szenátor mellett John McCain republikánus elnökjelölt is nagygyűlést tartott. Mindkét jelölt a gazdaság megmentésére hirdetett programját ismertette. A közvélemény-kutatások szerint Obama most 4-10 százalékkal vezet McCain…
okt. 14
12:50
Jó ebédhez szól a dzsessz (Kreatív Online)
Sinatra & Friends News címmel egy négyoldalas lap jelenik meg október 15-én a Napi Gazdaságban. A dzsesszénekesekről és kedvenc ételeiről szóló behúzott kiadvány egyben étlap és a Jardinette étterem kéthónapos rendezvénysorozatát népszerűsíti.
okt. 14
12:57
Fókuszban az egységes euro pénzforgalmi térség (Portfolio)
Az interneten mától elérhető a jegybank Pénzforgalomról mindenkinek c. kiadványának második része, amely a bankátutalásokra fókuszál. Ugyancsak mától elérhető az egységes euro fizetési övezetet...
okt. 14
12:59
Hongkong is garantálja a bankbetéteket (Portfolio)
Hongkong is beállt azon államok sorába, amelyek garanciát vállalnak a bankbetétekre annak érdekében, hogy a hitelpiaci válság kapcsán felbolydult kedélyeket megnyugtassák. A tervek szerint az állam...
okt. 14
13:03
Kondrát: Nem tudja a piac, mihez nyúl a kormány (Infostart)
Semlegesen reagált a piac arra a döntésre, hogy visszavonják a jövő évi adótörvény- és költségvetési javaslatot - mondta az MKB Bank elemzője. Kondrát Zsolt szerint a legtöbben arra várnak, hogy a kormány milyen új javaslattal áll elő, milyen kiadásokhoz nyúl hozzá.
okt. 14
13:06
Havi húszezerért biztosíthatja családja egészségét (Privátbankár)
Járóbeteg szakellátást, kórházi extra szolgáltatást és otthonápolást is tartalmaz az Union Biztosító új biztosítási csomagja. Zsoldos Miklós az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója elmondta: a biz...
okt. 14
13:06
Sarkozy szexelt Chirac lányával (BorsOnline)
Zaftos részletek derültek ki titkosszolgálati feljegyzésekből ismert francia politikusokról, például Nicolas Sarkozyről. A jelenlegi elnök minden egykori csajozásáról készült feljegyzés, de tárcavezetők kábítószer használati szokásaira, és pedofil hajlamaira is fény derült.
okt. 14
13:06
A Fidesz szerint értelmetlen PR-ötlet a nemzeti csúcs (Infostart)
A Fidesz értelmetlen PR-ötletnek tartja a miniszterelnök által kezdeményezett nemzeti csúcsot. Erről Kósa Lajos alelnök beszélt a párt keddi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
okt. 14
13:06
Részrehajlóak a magyar hatóságok? (Infostart)
A magyar hatóságok részrehajló eljárására panaszkodik a romániai fuvarozók két egyesülete. Egyikük a hónap végére tiltakozó útblokádot helyezett kilátásba.
okt. 14
13:06
Egy év börtön a vesztegető adóügyintézőnek (Blikk)
okt. 14
13:06
Csak emberiség-szinten lehet túlélni (Metropol)
Az Internet Hungary konferencia megnyitóján a felszólalók a technikai vívmányok társadalmi kontrolljáról, az állampolgárok, mint felhasználók fontosságáról és a digitális átálással felszabaduló frekvenciák sorsáról beszéltek.
okt. 14
13:06
Egy ember vesztette életét a hármas karambolban (HírTV)
Hármas karambol történt kedden reggel a szolnoki Szent István hídon, egy ember életét vesztette. Az elhunyt egy 56 éves lenti férfi, aki személygépkocsijával eddig tisztázatlan körülmények között áttért az út menetirány szerinti bal oldalára és frontálisan ütközött egy teherautóval, amelybe egy másik teherautó csúszott bele.
okt. 14
13:06
Borsik János: töröltük a bérbefagyasztást (Alternatív Energia)
Változik a jövő évi költségvetéshez tartózó növekedési,inflációs, és béralakulási mutató - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) tagjaival folytatott konzultáció utáni tájékoztatón, ahol a szombati nemzeti csúcs előkészítését vitatták.
okt. 14
13:08
Basso megúszta a börtönt (Blikk)
okt. 14
13:08
Lezsák Sándor és Balog Zoltán fejét követeli a Magyar Demokratikus Charta (Alternatív Energia)
A Magyar Demokratikus Charta szóvivői elfogadhatatlannak tartják Lezsák Sándornak, az Országgyűlés fideszes alelnökének és Balog Zoltánnak, az emberjogi bizottság fideszes elnökének Prohászka Ottokár, római katolikus püspök lakiteleki szobrának avatásán mondott szavait, ezért felszólítják a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportját, hogy hívja vissza tisztségéből a két politikust - tudatták…
okt. 14
13:10
A nemzeti csúcs nem veszi át mások feladatát (Alternatív Energia)
Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy ebben a helyzetben hogyan tud segíteni Magyarországnak - reagált Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy keddi sajtótájékoztatón arra, hogy Sólyom László államfő bejelentette, nem vesz részt a kormányfő által szombatra összehívott nemzeti csúcson. Orbán Viktor kijelentéseire reagálva a miniszterelnök azt mondta: a jelenlegi helyzetben nem birkózni, nem…
okt. 14
13:15
10-ből 1 nyugdíjast tönkretett a válság? Egyre kétségbe ejtőbb a brit helyzet... (Pénzcentrum)
10-ből egy ember beszüntette a nyugdíj-hozzájárulás fizetését Nagy-Britanniában, hogy ezzel próbáljanak pénzt megtakarítani illetve elkerülni a részvénypiacba történő befektetést......
okt. 14
13:21
Az adók adóztatása - mi lehet a megoldás? (Infostart)
Gondolkodott már azon, hogy ha autót vásárol, a regisztrációs adóval növelt vételárra kerül az áfa, azaz az adó után is adózik? Hasonló a helyzet akkor, ha jövedéki terméket vesz, hiszen az áfát akkor is egy másik teherrel, a jövedéki adóval növelt összeg után kell megfizetni. A többszörös adóztatás nem magyar sajátosság, az egész Európai Unióra jellemző.
okt. 14
13:24
Az önkormányzatok is érezni fogják a válságot (Privátbankár)
A pénzügyi világválság szűkíti az önkormányzatok mozgásterét, átírja a költségvetésüket, ám a csökkenés mértéke még nem ismert - mondta a szakminiszter Budapesten a Települési Önkormányzatok Országos ...
okt. 14
13:24
Emberi maradványok egy óriás krokodilban (HírTV)
Valószínűleg krokodil falta fel azt a 62 éves férfit, aki még szeptember végén tűnt el Ausztrália északi részénél - jelentette Queensland állam rendőrsége kedden. Az állat gyomrában megtalálták a férfi jegygyűrűjét is.
okt. 14
13:24
Szerzetesnek állt egy csalódott kínai vezérszurkoló (Gondola)
Bánatában szerzetesnek állt a kínai Wuhan Guanggu labdarúgócsapat vezérszurkolója, miután kiderült, hogy kedvencei visszaléptek az élvonalbeli bajnokságtól. Az ügy hátterében az áll, hogy a vuhani...
okt. 14
13:24
Szerzetesnek állt a csalódott vezérszurkoló (Blikk)
okt. 14
13:26
„Ez egy bolhacirkusz, aminek Gyurcsány a porondmestere” (+videó) (HírTV)
Gyurcsány Ferenc minden szempontból alkalmatlan az országban kialakult helyzet kezelésére. Bármilyen válságkezelő program annak belátásával kezdődhet, hogy Gyurcsány Ferencnek távoznia kell – véli a Fidesz. Kósa Lajos a párt elnökségi ülését követően kritizálta a miniszterelnök által kezdeményezett szombati nemzeti csúcsot is, amit vízgereblyézéshez hasonlított, aminek szerinte akkor sincs é...
okt. 14
13:26
Szigorodik a KRESZ (Gondola)
Hamarosan szigorúbb szankciókat vezetnek be azok ellen a sofőrök ellen, akik nem kapcsolják be a gyermekülés biztonsági övét. Jelenleg elsősorban a gyorshajtás, a piros lámpa, illetve a vasúti jelzőlámpa tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása azok a szabálysértések, amelyek kiemelkedően nagy számban fordulnak elő hazánkban.
okt. 14
13:28
USD/CHF Kedvező kilátások (HírTV)
Egyes elemzők szerint átmenetileg 1,1605 felé emelkedhet az USD/CHF emelkedése. Kedvezőről semlegesre változnának a kilátások, ha 1,0622, alá menne a jegyzés, bár csak 1 alatt lennének kifejezetten negatívak. In-www.globalfx.hu
okt. 14
13:33
Új értékesítési igazgató a Pannonnál (Portfolio)
A Pannon a mai napon beejelentette, hogy 2008. október 21-től Gőgh Attila (38) tölti be a társaság értékesítési igazgatói posztját. A szakember kinevezése előtt a L’Oréal közönségcikk...
okt. 14
13:35
Nehezen bírják az indiai bankok a rohamot (Portfolio)
Az indiai jegybank 4.2 milliárd dollár értékben - értékpapír-visszavásárlási megállapodás mellett - hitelt nyújt a mai nappal a kereskedelmi bankoknak, azért hogy a bankok eleget tudjanak tenni a...
okt. 14
13:39
Szavazzon: milyen legyen az új kétszázas? (Piac és Profit)
A Magyar Nemzeti Bank honlapján október 26-ig lehet szavazni arra, hogy milyen legyen az új kétszázas. Szóljon bele Ön is!
okt. 14
13:42
Gyurcsány hazafiságot vár (Privátbankár)
Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi helyzetben nem birkózni, nem legyőzni, nem bántani és sérteni kell egymást, hanem együtt kell működni - ez ma a hazafias parancs.
okt. 14
13:42
Égő Leonardo DiCaprio zsírja (BorsOnline)
Leonardo DiCaprio jobban tenné, ha rövidesen összekapná magát, hiszen míg szupermodell barátnője, Bar Rafaeli alakja hibátlan, addig az egykori szépfiú kissé kezd elpuhulni. A színészből hűséges rajongói is kezdenek kiábrándulni.
okt. 14
13:42
Nem hagynak segíteni magukon - felgyújtották a forgatásra hozott autókat (Infostart)
Mégsem forgat filmet Párizs egyik legveszélyesebb külvárosában Luc Besson és John Travolta. A világszerte ismert francia rendező ezt azt követően jelentette be, hogy ismeretlenek felgyújtották azokat a gépkocsikat, amelyeket a forgatáson használtak volna.
okt. 14
13:42
Fidesz: adócsökkentéssel kerülhető el a gazdasági válság (HírTV)
Az Európai Néppárt frakcióvezetői is egyetértenek abban, hogy az adócsökkentéssel lehet elérni, hogy a kialakult pénzügyi válság ne alakuljon át gazdasági válsággá. Ezért a Fidesz a szombati nemzeti csúcson is kitart az adócsökkentés szükségessége mellett - mondta a Brüsszelben tárgyaló Navracsics Tibor.
okt. 14
13:42
1,7 milliót "gyümölcsözött" a hétmázsás tök (Gondola)
702,88 kilós tökkel nyerte egy amerikai gazda az idei, immár 35. safewayi tökvilágbajnokságot, amelynek a kaliforniai Half Moon Bay adott otthont. Az oregoni Thad Starr töke szűk fél kilóval múlta...
okt. 14
13:42
Csőbe húzták a Fideszt? (Alternatív Energia)
Orbán Viktor blogján ír, arról hogy részt vesz a szombati nemzeti csúcson.
okt. 14
13:44
Csak Sólyom nem lesz ott a csúcson (Privátbankár)
Gyurcsány hazafiságot vár A kormány sajnálja, hogy a köztársasági elnök nem tartja olyan fontosnak a helyzetet vagy a csúcstalálkozót, hogy ezen részt vegyen - mondta Budai Bernadett kormányszóviv...
okt. 14
13:44
Válság a sportban – az AS Roma csődjét várják elsőnek (HírTV)
Elérte a sportot is a pénzügyi válság. A legnagyobb gondban Európa legértékesebb bajnokságának, az angol Premier Ligának a csapatai lehetnek. A fogadóirodák azonban az AS Roma csődjét tartják a legvalószínűbbnek.
okt. 14
13:44
Európai Néppárt: a válságból kivezető út a növekedés programján keresztül vezet (Gondola)
A pénzügyi válságból kivezető út az Európai Néppárt szerint nem a megszorításokon, hanem a növekedés programján keresztül vezet - nyilatkozott kedden Brüsszelben a Fidesz országgyűlési...
okt. 14
13:44
Zuschlag-per:Lados István meghallgatása (Alternatív Energia)
Lados István másodrendű vádlott meghallgatásával folytatódott a Zuschlag-per kedden Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon.
okt. 14
13:46
Bűnvádi eljárást kezdeményezne Bush ellen egy volt államügyész (Gondola)
Charles Manson sorozatgyilkos után George W. Bush elnököt is rács mögé juttatná egy visszavonult amerikai államügyész, aki 106 esetéből csak egyet veszített el. Vincent Bugliosi szerint a 2009....
okt. 14
13:46
Rács mögé akarják juttatni Bush-t! (Alternatív Energia)
Charles Manson után George W. Bush elnököt is rács mögé juttatná egy visszavonult amerikai államügyész, aki 106 esetéből csak egyet veszített el.
okt. 14
13:48
Hamisítatlan road movie feeling (Gondola)
A gitáros, dalszerző Guy Tortora a Kalifornia állambeli Pasadena-ban született, de már hosszabb ideje a kontinensünkön, Londonban él. A blues, jazz és folk gyökerekből táplálkozó zenéje ugyanolyan népszerű a tengerentúlon, mint Európában.
okt. 14
13:48
Sólyom nem tartja olyan fontosnak a helyzetet? (Alternatív Energia)
A kormány sajnálja, hogy Sólyom László államfő nem vesz részt a nemzeti csúcson - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő keddi internetes sajtótájékoztatóján az MTI kérdésére.
okt. 14
13:50
Kósa: Gyurcsány Ferenc minden szempontból alkalmatlan (Gondola)
Az elmúlt napok egyértelműen bizonyították, Gyurcsány Ferenc minden szempontból alkalmatlan arra, hogy a válságból kivezesse Magyarországot - szögezte le Kósa Lajos. Magyarázatképp hozzátette, a kormányfő tökéletesen hiteltelen, vele a kilábalás lehetetlen.
okt. 14
13:51
Mélyrepülésben a brit reklámpiac (Portfolio)
Egyre borúsabbak a kilátások a brit reklámpiacon, a hitelpiaci válság és a gazdasági lassulás következtében a hirdetési bevételek visszaestek a nyári hónapokban és a televíziós hirdetések ára több...
okt. 14
13:51
Leleplezték a biztosítási csalót! (Pénzcentrum)
A Nemzeti Nyomozó Iroda egy szervezett, életbiztosítással kapcsolatos csalásokra szakosodott bűnbandát leplezett le. Az ügy az Allianz Hungária Zrt. ez év júniusi feljelentésével kezdődött, mert felmerült a gyanú, hogy egy még élő biztosított után kíséreltek meg felvenni halálesetre szóló életbiztosítási összeget....
okt. 14
13:54
Egy év a vesztegető apehesnek (Adózóna)
Alacsonyabb illeték számítása fejében pénzt kért egy ingatlantulajdonostól az az adóhivatali ügyintéző, akit egy év börtönbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla kedden hozott jogerős határozatában.
okt. 14
14:00
Ha akarnánk sem tudnánk elkerülni az áramáremelést (Privátbankár)
Kétszeresére emelkedett az erőművi berendezések ára, drágulnak az erőművi beruházások is, ami minden bizonnyal emelni fogja az áram árát is.
okt. 14
14:00
A szupermodell karcsúságának titka: havonta egy puding (Infostart)
Az első szupermodellként világhírűvé vált Twiggy szerint a fogyókúrázás unalmas. Bevallotta: havonta csak egy pudingot eszik, így tud sovány maradni.
okt. 14
14:00
Emberkereskedelemmel vádolnak két magyart Németországban (Blikk)

Keresés