Ugyan jogerős bírói határozat van róla, a sopronkövesdi iskola tanárai és dolgozói hiába várnak hat havi fizetésükre. Összesen több mint 15 millió forinttal tartozik nekik az oktatási intézményt működtető alapítvány, amely tavaly nyár óta húsz kisiskolát vitt csődbe Győr-Moson-Sopron megyében. Sajtóhírek szerint a Szcientológiai Egyházzal szoros kapcsolatban álló civil szervezet ellen hatvan…
Már nemcsak a magyar kis-és középvállalkozások versenyképességét, hanem napi működésüket veszélyezteti a pénzügyi válság. Győrben húsz cég kért halasztást az önkormányzattól a helyi iparűzési adó befizetésére, amire a rendszerváltozás óta nem volt példa a kisalföldi megyeszékhelyen.
Az indiai Sensex részvényindex pénteken 11 százalékot esett, mely 4 éve a legnagyobb csökkenés, miután a központi bank bejelentette, hogy folytatja a harcot az infláció ellen. (ProfitLine.hu)
A hétközi egész oldalas, az International Herald Tribune-ben megjelent hirdetéssel kapcsolatban elfogadhatatlannak tartja a Fidesz, hogy a kormány a pénzügyi válság idején az adófizetők pénzén akar hamis képet festeni Magyarországról egy külföldi lapban.
Megtarthatja állását Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, aki ellen hatalmi visszaélés gyanújával korábban vizsgálat indult egy magyar beosztottjával folytatott...
Kilencmilliárd eurónyi, nagyjából 2500 milliárd forint árfolyamveszteséget könyvelhettek el az elmúlt egy évben a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket kezelő alapok Közép-Kelet-Európában a részvénypiacok zuhanása miatt. Ez teljes vagyonuk 13 százalékának felel meg.
Az orosz oligarcha, Oleg Gyeripaszka kapcsolatban állt egy már meghalt orosz maffiafőnökkel - állítja a brit Legfelsőbb Bíróság. Peter Mandelson brit gazdasági miniszter, korábbi uniós biztos a nyáron az oligarcha jachtján vendégeskedett, ami most kellemetlenné vált számára.
Eladná a Fővárosi Gázművekben lévő tulajdonrészét fővárosi önkormányzat. Hagyó Miklós városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes azt mondta: már a privatizációt előkészítő elemzésen dolgoznak.
A fővárosi önkormányzat legértékesebb vállalatának, a Főgáz Zrt.-nek az eladásával összefüggő kérdésekről is tárgyal hétfőn a Főpolgármesteri Kabinet - erősítették meg az MTI értesülését fővárosi...
Az olasz Simone Corsi nyerte a gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentiméteres kategóriájának 2008-as utolsó futamát a spanyolországi Valenciában, és ezzel megszerezte Talmácsi Gábor előtt az összetett verseny második helyét.
Bruttó 300 millió forint értékű keretszerződést kötött a Miniszterelnöki Hivatal az egyik nemzetközi reklámügynökséggel szeptember végén. Az összegben a kancellária kommunikációs kampányainak előkészítési, illetve gyártási költségei vannak benne, a stratégia és a kreatív tervek kidolgozásától a reklámfilmek és a rádióreklámok elkészítéséig.
A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok illetékese nem cáfolta az MTI értesülését, hogy szorosan együttműködött a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a rendőrség annak az akciónak a lebonyolításában,...
Az MSZP azt várja, hogy a Fidesz megszavazza a közpénzügyi törvény önkormányzatokra vonatkozó passzusait - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője vasárnap. A szocialista politikus szerint eljött az ideje, hogy a Fidesz végre a parlamentben is együttműködő legyen, és a mostani világgazdasági helyzethez méltó felelősséggel álljon a törvényalkotói munkához is.
A magyar nemzet egységet alkot, azonos a nyelve, a történelme, az öntudata és a jövője - mondta Madéfalván Sólyom László. Az államfő elhelyezte koszorúját az egykori "madéfalvi...
25 évvel a munkálatok megkezdése után vasárnap teljes hosszában megnyitották a varsói metróvonalat. Az ünnepi hangulatú megnyitón több ezer ember vett részt. A lengyel fővárosban ez az egyetlen metróvonal, de egy újabb elkészítését tervezik.
Egy százalékra vagy az alá csökkenhet az USA-ban az irányadó kamat, a Fed várhatóan újra összehangoltan lép az európai jegybankokkal: a hét utolsó munkanapjain bekövetkezett tőzsdei zuhanás...
A címvédő Veszprém 30-26-ra győzött a Szeged otthonában a férfi kézilabda-bajnokság rangadóján. Mocsai Lajos vezetőedző együttese ezzel őrzi hibátlan mérlegét az NB I-ben.
Az utóbbi hónapok rekordszintű üzemanyagárai Nyugat-Európában újabb fellendülést hoztak a kerékpárok gyártóinak: Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban és a skandináv országokban a...
Szakértő kirendelését kéri az előzetes letartóztatásba helyezett cselgáncsozó olimpikon ügyvédje annak kiderítésére, hogy egyáltalán működőképesek voltak-e a kocsijában talált robbanószerkezetek.
Az MSZP azt várja, hogy a Fidesz megszavazza a közpénzügyi törvény önkormányzatokra vonatkozó passzusait - közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője. A szocialista politikus szerint eljött az ideje,...
Várhatóan előre hozott választások lesznek Izraelben. Sajtóértesülések szerint Cipi Livni külügyminiszter beszünteti a kormányalakítási tárgyalásokat és előre hozott parlamenti választások kiírását javasolja az államfőnek.
Apróbb határmódosításokról születhet döntés Szlovákia és Magyarország között, a szakértők először novemberben, Budapesten ülnek az asztalhoz - adta hírül egy internetes portál.
Hétfőn északkeleten jobbára erősen, másutt változóan felhős idő várható, csapadék nem valószínű. Reggelig néhol, hétfőn többfelé megélénkül a déli szél, a Kisalföldön erős széllökés is lehet....
Életét kockáztatta egy ausztrál kutya négy kismacskáért egy kigyulladt melbourne-i házban - jelentette vasárnap az AFP francia hírügynökség. A tűz kitörésekor a négytagú család kimenekült a házból, de Leo nevű kutyájuk nem hagyta magukra a bent lévő kismacskákat.
Folyamatosan veszít előnyéből a demokrata Barack Obama republikánus ellenfelével szemben. Már csak öt százalékkal vezet John McCain előtt. Egy friss felmérés azonban azt mutatja: népszerűségbeli fölénye továbbra is biztosnak mondható. A közvélemény-kutató intézet vezetője szerint, ebből kovácsolt előnyt magának.
Az emlősök negyedét kihalás fenyegeti a Természetvédelmi Világszövetség szerint, pedig 1970 és 2005 között már a szárazföldi fajok negyede, a tengeri élőlények pedig 28 százaléka tűnt el a Föld színéről.
Mind több jel utal a legnagyobb világgazdasági erőcentrumok "mély és szinkronban zajló" recessziójára, amely valószínűleg már az előző negyedévben elkezdődött, áll a legújabb londoni...
Civil Nemzeti Csúcs megtartását kezdeményezi novemberre a Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal - jelentette be vasárnap Simó Endre, a szervezet vezetője. A Budapestre tervezett ülésen arról tanácskoznának, hogy mit akar a magyar társadalom és merre keresi a kiutat a pénzügyi válságból.
Mansfeld Péter emlékére készített szénrajz-animáció a régió legjobb animációs filmje díjat nyerte a belgrádi BALKANIMA filmfesztiválon. A filmetűd alatt szóról-szóra elhangzik a halálos ítélet végrehajtását dokumentáló szenvtelen jegyzőkönyv.
Hogyan reagált Erdély népe az 1956 magyarországi eseményeire? És mi volt erre a román hatalom válasza a szabadságharc bukása után? A mód, ahogy a többségi nemzet képviselői az áldozatokkal bántak, a koncepciós perek gyűlölködésén is túlmutat…
A konzervatívok számíthatnak győzelemre a litvániai parlamenti választások második fordulóján az előrejelzések szerint. A balti ország törvényhozásának 141 tagja közül 70-et pártlisták alapján,...
A magyar történelem hősi pillanatai. Históriás énekek – gitáron, kobzon, kontrán, lanton, fidulán. Magyarságról, nemzettudatról, hitről és emberségről.
Mind több jel utal arra a legnagyobb világgazdasági erőcentrumok mély recessziójára, amely valószínűleg már az előző negyedévben elkezdődött - áll a legújabb londoni előrejelzésekben, amelyek meredek idei amerikai és euróövezeti jegybanki kamatcsökkentéseket jósolnak. A szakértők véleménye eltér a magyarországi recesszió esélyeiről, míg a magyar devizaadósság-törlesztést nem látják veszélyben.
Kongói lázadók elfoglalták a hegyi gorilláknak otthont adó Virunga nemzeti park központját, és elűzték az őröket - jelentette be az intézmény vezetősége. Laurent Nkunda tábornok lázadói vasárnap...
Meglepő bejelentést tettek a Real Madridnál: a spanyol sztárcsapat lemondott arról, hogy leigazolja a Manchester United portugál klasszisát, Cristiano Ronaldót. A „gauchók” az elmúlt két szezonban minden erejükkel azon voltak, hogy elcsábítsák a „vörös ördögöktől” a portugál kiválóságot. A Real annyira erőltette az üzlet létrejöttét, hogy Manchesterben megutálták a spanyol ...
Végre a Fidesz is csatlakozni látszik a közös nemzeti törekvésekhez - ezt írja vasárnapi közleményében a Magyar Szocialista Párt (MSZP) szóvivője. Nyakó István szerint eljött az ideje, hogy az ellenzéki párt a parlamentben is együttműködő legyen. Ezért a szocialisták azt várják, hogy a Fidesz megszavazza a közpénzügyi törvény önkormányzatokra vonatkozó passzusait.