Hétfőn újabb egyeztetési fordulót tartanak a pártok a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatról, az úgynevezett költségvetési plafontörvényről. A parlamenti pártok szakértői hétfőn...
Megállapodást írt alá a még nyáron megkötött tűzszünet végrehajtásáról vasárnap a szomáliai kormány és mérsékelt iszlamista ellenzéke, s ennek eredményeként az etióp katonaság 4-5 hónap múlva távozhat az országból.
Amerikai lapértesülés szerint a jövő héten tesznek bejelentést a magyar IMF-hitelkeretről. Eredetileg Ukrajnával kapcsolatban is erre számítottak, ám már vasárnap nyilvánosságra hozták, hogy Kijev 16,5 milliárd dollárhoz juthat.
A Mancheseter United 23 esztendős játékosa, Cristiano Ronaldo kétségtelenül zseniális futballista, ugyanakkor az is tény, hogy a szerénység szobrát nem róla fogják megmintázni.
A szlovák kormány miniszterelnök-helyettese tagadja, hogy a szlovák magyar-viszony a jelenlegi Fico-kormány fennállása alatt romlott volna meg. Dusan Caplovic szerint a kapcsolatok már 2002-ben, az...
A hosszú hétvégék alatt rendszerint emelkedésekből szoktuk kimaradni, de most pénteken végre ránk mosolygott a szerencse, és egy igazi vérfürdőt sikerült megúszni, vagy legalábbis elódázni. A hetet a...
Az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűz áldozatairól emlékeztek meg vasárnap a Gyásztéren, az egykori határőr laktanya közelében felállított emlékműnél. A megemlékezésen Zétényi Zsolt, a...
Ha közvetlenül még nem is, egy képernyőn már láthatja az Állatkert közönsége a szerdán hajnalban született orrszarvú borjút (www.zoobudapest.com). Lulu, az anyaállat eddig példásan gondoskodik a...
Az izlandi 2 milliárd dolláros segélycsomagról való megállapodás után a jövő héten bejelenthetik a magyar és ukrán IMF segélycsomagot - jelezte a The New York Times vasárnapi száma a Valutaalapból...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap telefonon beszélt Nicolas Sarkozy francia elnökkel és Gordon Brown brit miniszterelnökkel - tájékoztatta a kormányszóvivő az MTI-t. Daróczi Dávid elmondta:...
Amióta 2006-ban Afganisztánba érkezett, a francia Claire Billet több szemszögből is megfigyelhette az afgán konfliktust. A francia és az afgán sereget is követte, a rendőrség munkáját is megfigyelte, legutóbb pedig a Talibán mozgalom egy csoportjához csatlakozott egy akció erejéig.
Hétfőn újabb egyeztetési fordulót tartanak a pártok a takarékos állami gazdálkodásról szóló törvényjavaslatról, az úgynevezett költségvetési plafontörvényről.
Ha a mindenről lemondott néző keresztül tudja magát verekedni a reklámok, hirdetések, a magakellető termékek özönén és a csatorna önmaga-tömjénezésén, éri néhány vaskos csalódás a Megasztár legújabb andalító szériájának szemlélése közben. (A megállapításhoz természetesen az kell, hogy az egyszerű távkapcsolgatónak még legyenek virágos illúziói, amihez képest ugye csalódik - de hát az ember legyen…
Kiszabadult a baloldali gerillák fogságából egy nyolc éve elrabolt parlamenti képviselő Kolumbiában. Óscar Tulio Lizcano a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) egyik őserdei táborában volt...
Az utóbbi időben még senki nem jelentette, hogy egy százalékot meghaladó mértékű OTP papír tulajdonosává vált, vagyis nincs jele annak, hogy a bank felvásárlásába kezdtek volna - mondta Csányi Sándor az OTP Bank elnök vezérigazgatója vasárnap.
Az utóbbi időben még senki nem jelentette, hogy egy százalékot meghaladó mértékű OTP papír tulajdonosává vált, vagyis nincs jele annak, hogy a bank felvásárlásába kezdtek volna - mondta Csányi...
Az eredmény itt van. A számlát benyújtják. Milliónyi ingyenélő és néhány ezer nagystílű rabló mostanra elérkezett a történet végéhez. Game over, áll a monitoron. Az állam megint elkezdett nem fizetni, illetve késve fizetni, és a java még csak eztán jön (lásd Olgyay Szabó cikkét).
Drasztikus kiadáslefaragás kell, és csökkenteni kell a béreket terhelő járulékokat is - mondta Csányi Sándor a Szólás szabadsága című műsorban. Az OTP vezetője szerint a jelenlegi helyzetben nincs...