Egyetlen jegyvizsgáló szolidaritási sztrájkja leállította hétfőn reggel az egri pályaudvaron a kifutásra kész gyorsvonatot - jelentette a helyszínről az MTI tudósítója.
Az UniCredit elnapolja 2009-ben kilátásba helyezett hálózatbővítési terveit Közép-Kelet-Európában - közölte a bank vezérigazgatója. Alessandro Profumo azt is elmondta, hogy átszervezéseket hajtanak vé...
Minden ötödik gyerek meg van győződve arról, hogy a szülei kipróbálták a kábítószert, és minden tizedik szerint még mindig drogoznak - derült ki egy brit felmérésből. A szülők nem ennyire gyanakvóak; a megkérdezetteknek csak az egy százaléka hiszi, hogy a gyereke kábítószerezik.
A karizmatikus vezetők vonzereje leginkább abban rejlik, hogy jelenlétükben a munkatársak jól érzik magukat - állítják dr. Amir Erez és az University of Florida kutatói a Journal of Applied Psychology című szaklapban. A vezetők Érzelmi Intelligenciája, és ezen belül a magas szintű én-integritás az egyik legfontosabb kompetencia, ami előre jelezheti a vezetők sikerességét.
Öntudatlanul ugyan, de Steve Fossett vezethette földnek a gépét, mert a lelke mélyén meg akart halni - állítja a szerencsétlenül járt amerikai milliárdos egyik közeli barátja. Fossett maradványait több mint egy évvel az eltűnése után találták meg Kalifornia és Nevada határának közelében.
Határozatlan ideig tartó sztrájk kezdődött hétfőn reggel 7 órakor az egri kórházban; az intézményben működő szakszervezetek azt követelik, hogy a Heves megyei közgyűlés bontsa fel az intézmény működtetéséről szóló, a HospInvest Zrt.-vel kötött szerződést.
A szocialista párt különféle platformjai bíznak abban, hogy lesz elfogadott költségvetés, és hogy a kormány kitölti mandátumát - írja a Népszabadság hétfői számában.
Az USD/JPY gyengélkedik a hét elején. A jen a jen-carry-trade-ek megszüntetésének köszönhetően profitált a válság erősödéséből. Ehhez jöttek még a nemzetközi részvénypiacok veszteségei is. Még nem került túladott helyzetbe a dollár. Egyes elemzők szerint az elkövetkező napokban átléphetik a 102,50-es értéket, és 100-ig eshet a jegyzés. In-www.globalfx.hu
A nemzeti gyásznapon, az aradi vértanúkra emlékezve, katonai tiszteletadás mellett felvonták, majd félárbocra engedték a Magyar Köztársaság állami lobogóját hétfőn reggel a Parlament előtti Kossuth téren.
Az élelmiszerbiztonsági szakemberek is mintákat vesznek a Nestlé gyáli raktárában tárolt kávéporból. Ha a hatósági vizsgálat is magas melaminértéket mutat, megsemmisítik az 5 és fél tonnányi vegyszerrel szennyezett terméket - mondta Süth Miklós országos főállatorvos.
Ebben a ritka betegségben szenvedő betegek alvás közben létesítenek szexuális viszonyt, ám másnap nem emlékeznek a történtekre. A betegség viszonylag jól kezelhető különböző generikus antidepresszánsokkal.
A kereskedelmi szálláshelyek 2008. január-augusztusi, folyó áron számított 165 milliárd forintos bruttó árbevétele 1 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.
Tízezer fontot (3,2 millió forintot) fizetett egy brit nő azért, hogy ismét nyávogni hallja a macskáját. A fekete kandúr ugyanis egy ritka torokbetegségben szenvedett.
Október végén egy hétre leállítja az autógyártást a csehországi Skoda Auto gyár a pénzpiaci válság miatt. Ez mintegy 13 ezerrel kevesebb új autót jelent - jelentette a Mladá Fronta Dnes című cseh lap ...
A dollár erösödést mutat a hét elején, és profitál az európai válság súlyosbodásából. Az EUR/USD minimumot ért el 1,3550-nél, ami 13 hónapos mélypontnak felel meg. lejtőre kerültek a nemzetközi részvénypiacok is, ami a jen-carry-trade-ek megszüntetése miatt jól jön a jennek. A hét elején kevés adat megjelenése várható: 10.30-kor teszik közzé az októberi EU-s Sentix- üzleti hangulat mutatóját…
Október végén egy hétre leállítja az autógyártást a csehországi Skoda Auto gyár a pénzpiaci válság miatt. Ez mintegy 13 ezerrel kevesebb új autót jelent - jelentette hétfőn a Mladá Fronta Dnes című...
A rettegés foka. Iskolásoktól szedett védelmi pénzt egy fiatalkorúakból álló banda Dombóváron.Környezetváltozás. Népes családokat költöztet más kerületekbe a Ferencváros.Kisebb termőterület, alacsonyabb ár. A szőlő és a paprika is fogyatkozik a földekről.A városrehabilitáció ára, avagy mi lesz az erzsébetvárosi zsidónegyeddel?(hírTV)
Anna Politkovszkaja meggyilkolásának ügyét átadták a bíróságnak: a vádlottak padján hárman ülnek majd, de nincs köztük sem a megrendelő, sem a tényleges gyilkos - mondta el Petrosz Garibjan, a...
Nyomozást indított a rendőrség egy június közepén, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetrin történt áramütés ügyében. A településen mosás közben, a fürdőszobában ért áramütés egy asszonyt még június 12-én.
A pollenszezon vége felé sokak számára hozhat kellemes felüdülést egy sókabin kúra. A kezeléssel nem csak légutaink szabadulnak fel az allergia okozta kellemetlen orrfolyás, orrdugulás tüneteitől, de a téli időszakban gyakori náthás tünetek enyhítésére is alkalmazhatjuk.
Megkezdték a határozatlan idejű sztrájkot az egri kórház dolgozói, amelyhez csatlakozott a LIGA szakszervezet, és a Magyar Szociális Fórum. Azt követelik, hogy a szocialista többségű Heves megyei önkormányzat bontsa fel a szerződést a HospInvest Zrt.-vel.
Kevés az esély egy hatékony, jól működő nagykoalíció létrehozására Ausztriában - véli a Magyar Külügyi Intézet tudományos igazgatója. Kiss J. László szerint a legtöbb lehetősége a Néppártnak van, annak ellenére, hogy történelmi vereséget szenvedett a múlt heti választásokon. A szakember az Arénában kifejtette azt is, mi vezetett a bajor kereszténydemokraták népszerűségének példátlan csökkenéséhez.
Igazságszolgáltatás?Előzetesből szabadulnak a maffiaperek vádlottjai, büntetlenül megússzák 2006-os brutális fellépésüket a rendőrök. Ki a felelős mindezért? Mit tehet az ügyészség azért, hogy az emberek igazságszolgáltatásba vetett hite javuljon? A Kontraszt vendége Kovács Tamás legfőbb ügyész.CsődtömegDráguló hitelek, lassuló növekedés, csökkenő export. Miért robbant ki a...
Költségtakarékossági okokból több vezető munkatársat is elbocsátottak a McCann-Erickson egyik csapata éléről. Az ügynökség nemrég jelentős tendereket nyert – ahogy az Insomnia is, ahol viszont épp ezért embereket keresnek.
A német kormány az egyetlen lehetséges megoldást választotta a Hypo Real Estate(HRE) jelzáloghitel-intézet pótlólagos megsegítésével - jelentette ki hétfő reggeli nyilatkozatában Peer Steinbrück pénzügyminiszter.
Fontban számolva is tízmilliárdokat vesztettek a brit gazdagok leggazdagabbjai a pénzügyi válságon. Lakshmi Mittal brit-indiai acélbáró a lap becslése szerint 16,61 milliárd fonttal lett szegényebb nyár óta - vagyis óránként csaknem 6 millió fontot veszített.
Felfedezték a koreai kutatók, hogyan lehet hatékonyan felvenni a harcot a szarkalábakkal egy többféle, népszerű ételekben is előforduló természetes zsír segítségével.
Holtpontra jutottak a Gázai övezetben fogva tartott izraeli katona, Gilád Salit elengedéséről folytatott tárgyalások - közölte Háled Mesaal, a Hamász palesztin iszlamista szervezet szíriai...
A tudás értékké válásának módjáról, lehetőségeiről, Magyarország innovációs jelenéről és jövőjéről tartottak kerekasztal-beszélgetést október 1-jén a Népszabadság szervezésében. A kerekasztal-beszélgetésben részt vettek a kutatás-fejlesztés, innováció, és a tudományos élet legjelentősebb szereplői: kormányzati döntéshozók, kutatás-fejlesztésben érintett nagyvállalatok vezetői, valamint egy fiatal…
Befejeződött a Liga Szakszervezetek által az egri kórház privatizálása ellen tiltakozók támogatására meghirdetett kétórás szolidaritási sztrájk hétfőn 10 órakor az egri pályaudvaron.
Símaszkos rablók törtek egy vásárosnaményi családra hétfőre virradó hajnalban, a családfőt és a feleségét megkötözték, majd a sértettek pénzével és autójával távoztak a helyszínről - tájékoztatta a...
A tudás értékké válásának módjáról, lehetőségeiről, Magyarország innovációs jelenéről és jövőjéről tartottak kerekasztal-beszélgetést október 1-jén a Népszabadság szervezésében. A kerekasztal-beszélgetésben részt vettek a kutatás-fejlesztés, innováció, és a tudományos élet legjelentősebb szereplői: kormányzati döntéshozók, kutatás-fejlesztésben érintett nagyvállalatok vezetői, valamint egy fiatal…
A pénteken az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott javaslat 14-ről 18 hétre emelné a szülési szabadság minimális időtartamát, amely alatt a fizetés 100 százalékát, de legalább a betegszabadságra járó összeget kellene biztosítani - írja a Világgazdaság.
Több mint tízmillió forint értékű cigarettát foglaltak le a vámosok Gyulánál és Battonyánál - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. A gyulai határátkelőhelyen még vasárnap jelentkezett belépésre...
Egy nyolcéves kislány szabadította ki szüleit, akikre három símaszkos rabló rátámadott és megkötözte őket hétfőn hajnalban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban. A brutális támadás alatt a kislány végig ott volt a lakásban, de őt nem bántották.
Legalább hatvan ember halt meg Kirgizisztánban, miután erős földrengés rázta meg az ország déli, Kínával határos hegyvidékes részét - közölte hétfőn a vészhelyzetekkel foglalkozó kirgiz minisztérium.
A zágrábi központi elszámolóháznál (SDA) a hétfői összesítés szerint az eladók 2,17 millió darab INA-részvényt helyeztek letétbe az ajánlattételi időszak zárultával, ez a horvát olajcég teljes pakettjének 21,7 százaléka.
A zágrábi központi elszámolóház összesítése szerint a Mol részesedése 46,7 százalékra emelkedik a horvát vállalatban, de a részvénycsomag még ennél is nagyobb lehet.
A GBP/USD visszaesett 1,7545 alá, ami eddig tartotta magát. Ezzel romlottak a devizapár kilátásai, és szabaddá vált az út 1,7446-ig. in-www.globalfx.hu
Romokban hever a kalóztámadásokról elhíresült ország, Szomália fővárosa, Mogadishu. A város a kormányerők és a különböző iszlamista csapatok összecsapásának színhelye, a soha nem szűnő harcok miatt a lakosság nagy része elmenekült. A helyzet azzal fenyeget, hogy Mogadishu szellemvárossá válik.