Fokozatosan újrakezdi a munkát a Bamco konzorcium, miután a 4-es metró állomásait építő és az alagutakat fúró cég átmeneti megállapodást kötött a DBR Metró Projekt Igazgatósággal.
Több mint 10 százalékos árfolyamesés miatt 10 percre szünetel az OTP részvények tőzsdei kereskedése. A bank részvényeinek árfolyama hétfőn délután 16.20 órakor 5.667 forintra zuhant, ez 633 forint...
A hétfői monorierdői vonatbaleset miatt lemondott Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint a MÁV vezetője; Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta lemondásukat. Vonatb...
Immáron magyarországi bankot is elért a lassan másfél éve kipattant amerikai ingatlanjelzálog-piaci válság nyomán világszerte szétterült pénzügyi krízis. Magyarország hetedik legnagyobb pénzintézete, az olasz központú UniCredit igazgatósága a hétvégén úgy döntött, hogy - 6,6 milliárd euró tőkeemelés mellett - egyebek mellett azt tervezi, hogy felfüggeszti kelet-közép-európai fióknyitási terveit.…
A miniszterelnök elfogadta a Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint a vasúttársaság elnöke lemondását a hétfő délelőtti vasúti baleset után - ezt maga Gyurcsány Ferenc jelentette be a Parlamentben újságírók előtt. Közben négyre emelkedett a monorierdei vasúti szerencsétlenség halálos áldozatainak száma.
Az orvosok jelentős része nem vette föl a munkát az egri Markhot Ferenc Kórházban – nyilatkozta Szabó Pál, az egri kórházvédő bizottság elnöke. A sztrájkot határozatlan ideig folytatják, szerdán pedig félpályás útlezárással fognak tiltakozni a városba bevezető utak mentén – tette hozzá.
Szeptemberben 51,5 pontról 61,0 pontra emelkedett a kanadai IVEY-beszerzési menedzserindex, meghaladva ezzel az 51,0 pontos előrejelzést. Az 50 pont fölötti index azt mutatja, hogy nem is olyan vészes a kanadai ipari-, és szolgáltatói szektor helyzete. A munkaerő-piaci komponens 53,0 pontról 49,2 pontra csökkent, míg az áraké 72,7 pontról 74,6 pontra emelkedett. Az USD/CAD nyereségeket könyvelt…
A hazai cégek több mint kétharmada személyes kapcsolatok vagy korábbi tapasztalatai alapján minősíti partnereit - áll a Coface Hungary legfrissebb elemzésében. A felmérés résztvevőinek többsége fontosnak tartja ugyan partnerei minősítését, ugyanakkor a megkérdezetteknek mindössze 2 százaléka minősíti partnereit legalább félévenként.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.083,24 pontos, 5,68 százalékos csökkenéssel, 17.991,02 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 5,73 százalékkal 14.470 forintra csökkent, az OTP részvények ...
Irán üzenetet küldött Javier Solanának, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, amelyben kifejti álláspontját arról, hogy miként kezeli a hat nagyhatalom Teherán vitatott atomprog...
Nem mindennapi ruhákat kínál Mexikóváros elegáns bevásárlóutcájában egy butik. Az üzletben ugyanis minden darab golyóálló - írja hétfői számában a The New York Times. A butikot egy kolumbiai születésű férfi vezeti, aki csak olyan eladókat vesz föl, akik maguk is kipróbálták a speciális ruhákat.
Noha van shortlistes, hiányolja a magyar interaktív munkák jelenlétét a Golden Drum reklámfesztivál kategóriazsűrijének elnöke. Serge Fernenko szerint Kelet-Európában még simán működik, ami nyugatabbra már rég nem, és a keresőmarketingnek és a reklámblogoknak nagyjából annyi.
A hétfői monorierdői vonatbaleset miatt lemondott Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint a MÁV igazgatóságának elnöke; Gyurcsány Ferenc miniszterelnök elfogadta lemondásukat.
Irán üzenetet küldött Javier Solanának, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, amelyben kifejti álláspontját arról, hogy miként kezeli a hat nagyhatalom Teherán vitatott atomprogramját - jelentette be hétfőn az iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács.
Giancarlo Fisichella cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint egyre nagyobb feszültség lenne a Force India vezetői között, miután a kiscsapat képtelen hozni az eredményeket.
Lemondott Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, valamint a MÁV vezetője - Sokkoló hír: négyre emelkedett a szerencsét-lenségben elhunytak száma - Exkluzív részletek a tragédiáról! Interjút adott a hirado.hu-nak a vonatbaleset egyik utasa
A Pénzügykutató szerint a korábban várt 2,3 százalékkal szemben az idén 2 százalékkal nő a GDP, miközben az éves átlagos infláció 6,4 százalékkal emelkedik, ami némileg magasabb a tavaszi prognózisban közölt 6 százaléknál.
A tudomány és a technika jelenlegi állásának megfelelő legnagyobb biztonság adott a bátaapáti Nemzeti Radioaktív Hulladéktárolóban - hangoztatta Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) eln...
Rekordösszegért, pontosan 32 millió fontért – átszámítva egymilliárd kétszáz negyven millió forintért - ölti magára Johnny Depp újra szakadt kalózjelmezét, a Karib Tenger Kalózai sikersorozat legújabb, negyedik részében.
Az EUR/USD ma új napi minimumot ért el 1,3503-nál, mivel a kockázatos befektetések megszüntetése folytán tőke áramlott a dollárba. A kereskedők szerint különösen az Emerging-Markets-devizákból áramlik tőke a zöldhasúba. Hamarosan átléphetik az 1,35-ös értéket, így potenciál nyílhat 1,3450-ig. in-www.globalfx.hu
Lemezbemutató koncertturnéja keretében Budapesten is fellép a Depeche Mode együttes. A brit zenekar 2009. június 23-án a Puskás Ferenc Stadionban mutatja be új albumát - tájékoztatta hétfőn a Független Hírügynökséget a budapesti koncert szervezője, a Live Nation Hungary.
Még összesen 38 embert keres a rendőrség a fővárosban elkövetett rendbontások miatt; a március 15-i események miatt 12, a július 5-iek miatt 15, a szeptember 20-ai miatt 11 embert keres a rendőrség - derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfői közleményéből.
Már a jövő héten elindulhat a közlekedés, a gazdaságfejlesztés és az államreform operatív program társadalmi vitája - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
A német tévénéző férfiak imáikba foglalták a szexis latin díva, Salma Hayek nevét, amikor a napokban megpillantották őt, hagyományos bajor népviseletben, merészen dekoltált kivitelben, a Germany TV „Wetten Dass...?” című showjában.
Jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani a fővárosban, mert idén Budapest rendezi az ősszel esedékes NATO informális védelmi miniszteri találkozóját, amelyre 41 delegáció érkezik. A csütörtökön kezdődő rendezvény miatt már hétfőtől több helyen forgalomkorlátozás lép életbe.
A kockázatos befektetések megszüntetése a magas kamatú devizáknál ma nagy eladási nyomás alá kényszerítette az ausztrál dollárt. Az AUD/USD 0,77-ről több mint 700 pippel 0,6984-re esett. A Dow Jones Index nyereségei is felgyorsították a mozgást. In-www.globalfx.hu
Hétfőn délelőtt zuhant a forint a bankközi devizapiacon - rövid időre 250 Forint fölé emelkedett az euró árfolyama, majd újra visszacsúszott 248 forintra. Brit elemzők már reggel megjósolták a magyar fizetőeszköz jelentős ingadozását.
Az Országgyűlés kedden megkezdheti a Fidesz 200 fős parlamentről szóló javaslatának tárgyalását, miután az Országgyűlés 59 elutasítás után, a hatvanadik alkalommal hétfőn napirendre vette a javaslatot. Erről Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt újságíróknak a parlamentben.
A nemzetközi részvénypiacok csökkenő jegyzései és a befektetők fokozódó kockázatkerülése miatt az EUR/USD délelőtt visszaesett 1,3542-re. Az európai válság mélyülése miatt ráadásul nőtt annak lehetősége, hogy az EKB hamarosan csökkenti irányadó kamatát. Októberben -20,2 pontról -27,8 pontra esett vissza a Sentix-üzleti hangulat mutatója (előrejelzés: -27,3 pont). Miután a befektetők fokozódó…
Az állami koszorúzás után már nyitott kordon mellett emlékeztek a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselői az aradi vértanúkra a Batthyány-örökmécsesnél. Orbán Viktor azt kérte a frakciószövetség tagjaitól, hogy becsüljék meg a nemzet függetlenségének eszméjét és azokat, akik ezért életüket áldozták.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.083,24 pontos, 5,68 százalékos csökkenéssel, 17.991,02 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 24,5 milliárd forint volt, a vezető részvénye...
Nehéz helyzetbe kerülhet a kormány a kialakult pénzügyi válság miatt, ami keresztülhúzhatja az állami vezetés elképzeléseit, a Fidesz viszont rövid távon akár profitálhat is a válságból - olvasható a Political Capital Institute legújabb elemzésében. A miniszterelnök és a kormány több tagja szerint ugyanakkor nincs ok aggodalomra. A válság az angol focit is elérte: leállították a Liverpool új…
A PM óvatos kommunikációt folytat a lassuló gazdaságról, miközben az MSZP sikerkampányt indított. A válság hatással lesz Magyarországra is: mik a kockázatok, kik lesznek az áldozatok és mi van a kormány kommünikéi mögött? Hiába stabil a bankrendszer, ha tulajdonosok csődöt mondanak? Political Capital-elemzés
Hétfőn újabb nagy árfolyameséseket könyveltek el az orosz tőzsdéken: a zuhanást a pánikeladások és a külföldi tőzsdékről, valamint a kőolajárakról érkezett hírek okozták, miközben vásárlók hiánya miat...