Már ebben az évben 3,5 százalék alá kellene csökkenteni az államháztartási hiányt - mondta a csütörtöki frakció és ügyvivői ülés után az SZDSZ frakcióvezetője. Kóka János szerint még az adótörvények zárószavazása előtt dönteni kell a költségvetési plafonról. A liberálisok 400 milliárd forintos versenyképesség javító csomagot nyújtanak be az adótörvényekhez.
Még nem lehet tudni, mi lesz az MDF-frakció és Antall József jobb napokat látott pártjának sorsa. Alig két hete mutattak ajtót az idő előtt elnöki babérokra pályázó Almássy Kornélnak, most pedig a Tisztelet Társasága jelentette be, hogy szakít Dávid Ibolyáékkal és felszólították a 2006-ban általuk jelölt Vas Jánost, lépjen ki az MDF képviselőcsoportjából. Ebben a helyzetben ül össze szombaton a…
Nick Heidfeld bízik abban, hogy harcba tud szállni a bajnoki címért a következő idényben, miután a BMW vezetése bizalmat szavazott neki, és meghosszabbította szerződését a 2009-es idényre.
Horváth Hunor születésekor apja támogatást kapott munkáltatójától, amit a gyermek adószámán számoltak el, Így jövedelme keletkezett, amiről májusban bevallást kellett volna küldenie. Az APEH kétszázezer forintos bírsággal fenyegeti a kisfiút, ha nem pótolja nyolc napon belül bevallását.
Tíz év alatt 75B-ről 75F-re nőtt az átlagos női mellméret, és azt lehetne hinni, ennek minden férfi örül, ám egy felmérés ezt alaposan megcáfolja. A férfiak 31 százaléka ugyanis azt mondja, nem kezdene nagymellű nővel.
Kétszázezer forintos bírsággal fenyeget az adóhivatal egy csaknem két éves kisfiút Somogy megyében. A gyerek levelet kapott, melyben arról tájékoztatták, hogy elmulasztotta benyújtani az adóbevallását. A szülők szerették volna kideríteni, hogy a hivatal mégis milyen adóköteles tevékenységet feltételez gyermekükről, de eddig nem jártak sikerrel. Az APEH szerint ők nem hibáztak.
Sztrájkbizottságot alakítottak, de tíz napig még haladékot adtak a szaktárcának a tárgyalásokra a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének képviselői.
A Ferrari bajnoki címvédője, Kimi Raikkönen tisztában van azzal, hogy mit vár tőle csapata a szezon hátralévő részében, és elmondta, ha tud, segíteni fog csapattársának, Felipe Massának legyőzni Lewis Hamiltont a hajrában.
Részeg volt az ámokfutó, aki egy héttel ezelőtt - a szemtanúk és a rendőrök szerint is - szándékosan kormányozta kocsiját egy szembejövő autónak Sümeg közelében – mondta el Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Délután befagyott a kereskedés a magyar másodlagos állampapírpiacon. Elemzők összehangolt külföldi támadást sejtenek a magyar piac ellen, hogy a pánikhangulatban kedvezőbben jussanak az állampapírokhoz. Ennek elsődleges vesztese a magyar állam, a vállalkozásokat és az állampolgárokat nem érinti a leállás.hírTV
Levélpapírokat, pecséteket és más hivatalos eszközöket is le kell cserélnie a fővárosban a IX. kerületi önkormányzatnak, az Alkotmánybíróság döntése értelmében ugyanis nem használhatja a Ferencvárosi Önkormányzat elnevezést.
Három nap alatt elfogták a rendőrök azt a férfit, aki vasárnap hajnalban megkéselt egy fiatalembert az egyik győri diszkóban. A 25 éves román állampolgár ellen emberölési kísérlet a vád, akár 5 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat. Az elfogásról csütörtökön sajtótájékoztatón számoltak be a rendőrök.
A kutatók állítása szerint 2020-ra eltűnhet a Föld színéről egy fájdalmas és rendkívül kellemetlen betegség, amely jelenleg több mint 100 millió ember életét keseríti meg. Az elefántiázis következménye, hogy megduzzadnak a lábak, a mell és a külső nemi szervek is.
Húsz éve nem tett hivatalos látogatást skót földön magyar kultuszminiszter, Hiller István rövid vizitje ezért (is) különlegesnek számít - írja a skocia.hu. A skótok igyekeztek hát kitenni magukért, s talán saját gasztronómiájukban való hitetlenségüknek is köszönhető, hogy nem birkagyomrot, inkább lazacot szolgáltak fel mindennap a magyar delegációnak.
Egy kis lélegzethez juttathatja a Földet a gazdasági növekedés lassulása, hiszen a halasztott beruházásokkal miatt elképzelhető, hogy a szén-dioxid-kibocsátás nem nő a korábban számított mértékben - erről a Nobel-díjas tudós, a légkörkutató Paul J. Crutzen beszélt.
Szerbia csütörtökön bejelentette, hogy visszaküldi nagyköveteit azokba az országokba, ahonnan Koszovó függetlenségének elismerése miatt kivonta a diplomatákat. Magyarország március 19-én ismerte el Koszovó februárban kikiáltott függetlenségét, és Szerbia már aznap be is jelentette, hogy hazahívja budapesti nagykövetét.
Visszaküldte a Földre első fényképét a Google szponzorálta GeoEye-1 nevű műhold, jelentette az AFP csütörtökön. Ezzel sikeresen letesztelték az űreszköz kameráját, amely a jelenleg kereskedelmei felhasználásra elérhető legjobb minőségű műholdképek készítésére alkalmas - közölte az űreszközt működtető cég.
A General Motors részvényei közel 21.6 százalékkal csökkentek a csütörtöki kereskedés sorén, mellyel 1950 óta nem látott szinteken tartózkodik a hitelpiaci válság és a csökkenő euróoai gépjárműeladások következtében. (ProfitLine.hu)
Egy nagy céghez bekerülni szinte lehetetlen, hiszen kivételes karrierút szükséges ahhoz, hogy egyáltalán szóba kerüljünk a toborzáskor. Egyesek ezért egész kis költeményt hazudnak maguknak önéletrajzukban, tele káprázatos referenciával, vezetői tapasztalattal és ígéretes kapcsolati tőkével.
Ismét mészárszékké váltak az amerikai piacok csütörtökön ismételt drámai zuhanást mutatnak, a Dow Jones ipari átlag index értéke több mint 675 ponttal, 7 százalékot meghaladó mértékben öt éves mélypontra zuhant, miután a főbb hitelminősítő intézet felülvizsgálja a General Motors besorolását. (ProfitLine.hu)