2008. november 14. péntek

nov. 14
19:57
20 ezer kátyúval vágunk neki a télnek (Privátbankár)
Nehéz felkészülni az utóbbi évek szeszélyes teleire, három éve sok hideg és csapadékos nap nehezítette meg közútkezelők életét, az utóbbi két évben viszont gyakorlatilag elmaradt a tél. A különbség több százezer kátyú
nov. 14
19:57
Kemény kiképzést kaptak a pók-asztronauták (Infostart)
Két pók kíséri a Nemzetközi Űrállomásra péntek este induló asztronautákat. Az Endeavour űrrepülőgép apró utasai - éppúgy, mint a személyzet - szigorú kiválasztási folyamaton és kiképzésen estek át.
nov. 14
20:00
Tanárok és diákok tüntettek Rómában az oktatási reform ellen (Gondola)
Egyetemi hallgatók, középiskolás diákok és iskolai dolgozók tízezrei tüntettek pénteken Róma központjában a Silvio Berlusconi vezette jobbközép kormány megszorításokat tartalmazó oktatási...
nov. 14
20:00
Kínzási tervekkel várják az „amstetteni rémet” (HírTV)
Nemi erőszak, vérfertőzés és személyes szabadság korlátozása mellett már emberöléssel is vádolják az „amstetteni rémet”. Az ügyészség szerint Josef Fritzl tisztában volt azzal, hogy lányának tőle született gyermeke meghalhat, ha nem kér orvosi segítséget.
nov. 14
20:02
Washingtoni csúcstalálkozó lesz a hét végén a pénzügyi válságról (Gondola)
A hét végén Washingtonban tartják a globális pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezletet; a fejlett és fejlődő világot képviselő G20 csoport vezetői tanácskoznak a krízis kezeléséről....
nov. 14
20:02
Gyorsan terjed a pusztító bozóttűz (HírTV)
Hirtelen támadt, és a széllel gyorsan terjedő bozóttűz pusztít egy gazdag környéken Kaliforniában. Péntekre több mint 100 ház semmisült meg a lángokban. Halálos áldozatról nem érkezett jelentés, 13-an könnyebb sérüléseket szenvedtek. Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó szükségállapotot hirdetett Santa Barbara megyében péntek reggel.
nov. 14
20:15
A túlsúlyos nők nagyobb eséllyel vetélnek el (Infostart)
Könnyebben veszítik el egészséges magzatukat a túlsúlyos és elhízott nők - állapította meg egy tanulmány. A kutatók szerint még a teherbe esés előtt érdemes lefogyni.
nov. 14
20:18
Agyonlőtte magát egy rendőr Somogysárdon (Gondola)
Agyonlőtte magát egy rendőr Somogysárdon; a 33 éves zászlós szolgálati idején kívül, maroklőfegyverével vetett véget életének egy családi háznál - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. A...
nov. 14
20:18
Robbanás rázta meg az EU koszovói képviseletét (Kripto Akadémia)
Robbanás rázta meg az Európai Unió koszovói megbízottjának hivatalát Pristinában. Az első jelentések szerint nem történt személyi sérülés.
nov. 14
20:20
Robbanás rázta meg az EU koszovói képviseletét (Gondola)
Robbanás rázta meg az Európai Unió koszovói megbízottjának hivatalát Pristinában. Az első jelentések szerint nem történt személyi sérülés. A rendőrség közlése szerint robbanószerkezetet hajítottak...
nov. 14
20:22
Hétfőtől utazhatunk vízummentesen az Egyesült Államokba (Gondola)
Hétfőtől hét újabb ország - köztük Magyarország - állampolgárai utazhatnak vízummentesen az Egyesült Államokba. A washingtoni belbiztonsági minisztérium az MTI-t pénteken úgy tájékoztatta: nem...
nov. 14
20:36
A sztrájkoló pilótákra zúdul a nép haragja (Infostart)
Óriási fennakadások várhatók a légi közlekedésben Franciaországban péntektől egészen hétfő éjfélig az Air France légitársaság pilótáinak sztrájkja miatt. A politika, a sajtó, de még a szakma egy része is pusztán erődemonstrációnak tartja a négy napos tiltakozó akciót.
nov. 14
20:36
Prágának nem tetszik Sarkozy beavatkozása a rakétatelepítésbe (Gondola)
Prága berzenkedik amiatt, hogy az Európai Unió soros francia elnöke az amerikai rakétapajzs telepítéséről tárgyalt az orosz elnökkel a pénteki nizzai találkozón. "Franciaország nem konzultált...
nov. 14
20:36
Elvált felesége háza előtt lőtte főbe magát egy rendőr (Blikk)
Agyonlőtte magát egy rendőr Somogysárdon. A 33 éves zászlós szolgálati idején kívül elvált felesége háza előtt vetett véget életének.
nov. 14
20:36
Feneketlen vita a tó habzásáról (HírTV)
Azonnali cselekvést sürget a Feneketlen-tó ügyében a KDNP. Rétvári Bence közölte: a tó elmúlt napokban tapasztalt habzása miatt a főváros, illetve a helyi önkormányzat is felelős. Elhangzott: a KDNP már kora tavasszal jelezte, hogy vízpótlásra illetve további vizsgálatra lenne szükség, de a tulajdonos azóta sem foglalkozott érdemben az üggyel.
nov. 14
20:36
Gráf József: Inkorrekt a Négy Mancs (Alternatív Energia)
Inkorrekt eljárásnak nevezte a Négy Mancs akcióját mezőhegyesi látogatásakor Gráf József földművelésügyi miniszter- adta hírül a beol internetes portál.
nov. 14
20:54
Renegát és Reneszánsz az új elnöki pár (Infostart)
Nyilvánosságra hozták, hogy milyen kódnevet kapott a titkosszolgálattól az Egyesült Államok következő elnöke, Barack Obama és családja. Az afroamerikai politikust már tavaly nyár óta a Renegát (Renegade) névvel illetik a védelmén dolgozók.
nov. 14
20:54
Négyes ikrek születtek Budapesten (Gondola)
Négyes ikrek születtek Budapesten; a kislány, a három kisfiú és az édesanyjuk jól van - közölte az RTL Klub híradója pénteken. Bernadett, Bertalan, Gábor és Péter kedden születtek, s bár...
nov. 14
20:54
Hányás, hasmenés – Szalmonellások a diákok? (HírTV)
Enyhe lefolyású, hányásos, hasmenéses tüneteket okozó betegséggel kezelnek 50-60 gyereket Szombathelyen, közülük két gyereknél már kimutatták a szalmonellát. Kórházba senki nem került - közölte Kovács Katalin, a nyugat-dunántúli ÁNTSZ Regionális Intézetének ügyeletese. A gyerekek valamennyien ugyanannak az általános iskolának a diákjai.
nov. 14
20:54
Százhúszezer eurós bírság Oroszországnak (Kripto Akadémia)
Százhúszezer euró kártérítés megfizetésére kötelezte az orosz államot csecsen civilek megölése miatt pénteki határozatában a strasbourgi emberi jogi bíróság.
nov. 14
21:09
Formálódik a pángermán légi óriás (Infostart)
Hosszas alkudozás után a francia Air France és a holland KLM visszalépett a válságba jutott osztrák légitársaság, az Austrian Airlines megvásárlásától, így szabaddá vált az út a Lufthansa előtt versenytársának átvétele előtt. A vételár jelképes összeg, 1 eurócent lehet.
nov. 14
21:09
"A lehető legrosszabbkor van a pénzügyi csúcs!" (Piac és Profit)
A hét végén Washingtonban tartják a globális pénzügyi válsággal foglalkozó első világértekezletet; a fejlett és fejlődő világot képviselő G20 csoport vezetői tanácskoznak a krízis kezeléséről. Obama nem megy el, Bush pedig a házigazda, így kérdéses, hogy az Egyesült Államok milyen módon kötelezheti el bármilyen döntés mellett.
nov. 14
21:12
Folytatódik a pilótasztrájk az Air France-nál (HírTV)
Eddig nem okozott komolyabb fennakadásokat az Air France pilótáinak sztrájkja. A francia légitársaság alkalmazottai azért szüntették be a munkát, mert a kormány 60-ról 65 évre emelte a nyugdíjkorhatárt. Az Air France járatainak 40 százaléka nem szállt fel.
nov. 14
21:12
Robbantottak Pristinában (Blikk)
Robbanás rázta meg az Európai Unió koszovói megbízottjának hivatalát Pristinában. Az első jelentések szerint nem történt személyi sérülés.
nov. 14
21:30
Sok szülő azt sem tudja, mit jelent a zöldség és a gyümölcs (Infostart)
Spagetti, sült krumpli, narancslé, lekvárral töltött keksz - nem kevés szülő úgy gondolja, hogy ezek beletartoznak a napi ajánlott zöldség- és gyümölcsadagba, legalábbis egy brit felmérés szerint.
nov. 14
21:30
Suchman Tamás: nagyon rossz üzenet, ha zsarolnak egy kormányzatot (Alternatív Energia)
Eddig senki sem kérte a kormány részéről, hogy az I. kerületi önkormányzat oldja fel a Dísz tér 17. szám alatti ingatlanra elrendelt változtatási tilalmat - közölte Nagy Gábor Tamás (Fidesz) polgármester pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten. Suchman Tamás (MSZP) az MTI-nek azt mondta: a kormány más célokra átcsoportosítja az építkezésre tervezett uniós forrásokat.
nov. 14
21:30
Fekete év vár az önkormányzatokra (HírTV)
Közel 73 milliárd forinttal csökkenhet jövőre az önkormányzatok állami finanszírozása, ha a 2009-es költségvetési előirányzat aktuális számait fogadja el a kormány.
nov. 14
21:32
Megegyezett a Dunaferr vezetése a szakszervezetekkel (HírTV)
Sikeresen zárult a szakszervezetek és ISD Dunaferr Zrt. vezetésének pénteki tárgyalása a cég válságkezelő intézkedési tervéről. A szakszervezetek elérték, hogy megmarad a műszakpótlék, a többi kérdésben kompromisszumos megoldás született.
nov. 14
21:45
Már a katonák is kövérek! (Piac és Profit)
Katonafogyasztó akciótervet dolgozott ki a belga hadvezetés, mert súlyproblémákkal küzd a katonák többsége.
nov. 14
21:48
Ahol Barbie-vá válhatnak a kisgyerekek (Infostart)
A világ első Barbie üzletében bárki Barbie babává válhat, az áruház ugyanis minden kelléket megad ehhez. Argentínában, ahol minden a megjelenés, nem csak játékot árulnak, hanem egy életformát is.
nov. 14
21:48
Hegedűs Zsuzsa - Péntek8 (videó) (HírTV)
Adás: 2008. november 14. péntek 20.05 és 23.05 2008. november 16. vasárnap 9.05 2008. november 17. hétfő 15.05
nov. 14
21:48
Kína is katonákat küldhet Afganisztánba (Gondola)
Lehetséges, hogy a közeljövőben Kína is küld katonákat Afganisztánba - közölte pénteken Gordon Brown brit miniszterelnök. A brit kormányfő a nemzetközi politikával foglalkozó tekintélyes New...
nov. 14
21:48
Tíz teherautónyi élelmiszer jutott el Kongó területre (Kripto Akadémia)
Az ENSZ október vége óta most először tudott élelmiszersegélyt eljuttatni menekülteknek a Kongói Demokratikus Köztársaság lázadók ellenőrizte területén - közölte pénteken a szervezet Élelmezési Világprogramjának (WFP) szóvivője.
nov. 14
22:06
Jobban fenyegeti az elhízás a tehetősebb családok gyermekeit (Infostart)
A tehetősebb, középosztályhoz tartozó családokban nagyobb a valószínűség arra, hogy kövér gyerekeket nevelnek - derül ki egy brit jelentésből.
nov. 14
22:06
Recesszióban az eurózóna (HírTV)
Recesszió kezdődött az eurózóna 15 tagországában - ezt mutatják az unió pénteken közzétett adatai. A gazdaság 0,2 százalékkal csökkent. Elemzők szerint a visszaesés 2009-ben az 1 százalékot is elérheti, az európai jegybank azonban bízik abban, hogy jövő ilyenkor újra megindul a növekedés.
nov. 14
22:06
Szombaton Révkomáromban találkozik Robert Fico és Gyurcsány (Gondola)
Négyszemközt, majd szűk körű megbeszélésen egyeztet egymással a magyar és a szlovák miniszterelnök szombaton a révkomáromi városházán - értesült az MTI. A tervek szerint Gyurcsány Ferenc és...
nov. 14
22:06
Szent Márton-díjat adtak át Pannonhalmán (Spa Trend Online)
Melocco Miklós Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész, valamint posztumusz Gál Tibor borász, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet megteremtője kapta az idei Szent Márton-díjat pénteken Pannonhalmán.
nov. 14
22:08
Bomba robbant az Unió koszovói megbízottjának irodájánál (HírTV)
Péntek este fél 6-kor bomba robbant Pristinában, az Európai Unió koszovói megbízottjának irodájánál. A helyi jelentések szerint egyelőre ismeretlen tettesek dobtak jelenleg még nem azonosított robbanószerkezetet az épület kertjébe.
nov. 14
22:24
Gyurcsány: péntek reggelig "verekedés" volt a résztvevők között (Kripto Akadémia)
Az energiaellátás biztonsága, az energiaszállítási útvonalak diverzifikációja az Európa előtt álló egyik legfontosabb kihívás, s mindez nem pusztán üzleti vállalkozás, hanem átfogó politikai-biztonsági kérdés is - ez volt az azeri fővárosban pénteken megrendezett energetikai csúcstalálkozó egyik fő gondolata.
nov. 14
22:42
Szörnyszülött avagy a médiatörvény maga (Gondola)
Az irományból megtudható, hogy alkotóinak gőzük sincs az elmúlt évszázadokban kivívott emberi- és sajtószabadságot biztosító jogokról, digitális analfabéták, akik csekély értelmi képességeiket latba vetve létrehoztak egy olyan szörnyszülöttet, ami a harmadik évezred egyik legnagyobb magyar szégyene.
nov. 14
23:00
A Hospinvest feljelentést tett (Alternatív Energia)
Nem jutott egyetértésre a Hospinvest Zrt. és a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) pénteken abban a kérdésben, hogy a cég törvényesen működteti-e az egri Markhot Ferenc kórházat.

Keresés