A személyi jövedelemadó és az áfa módosításától várja a munkaadói és munkavállalói oldal a bértárgyalások megoldását, erre jutott a két fél az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) pénteki plenáris ülését megszakító, zárt ajtók mögötti tanácskozáson.
A tengerentúli járatok 30-35 százalékát, az Európába és a belföldre közlekedőknek pedig felét törölte a hétvégén az Air France-KLM légitársaság a nyugdíjkorhatár emelése ellen tiltakozó pilóták négynapos sztrájkja miatt. A légitársaság ügyvezető igazgatója az eddigi károkat 100 millió euróra becsülte.
A Londonhoz közeli Surrey Egyetem kutatói felfedezték, hogy a kék fény éberré tesz, növeli a koncentrációképességet a munkahelyen és még az egészséget is megóvja - írja a német Die Welt című lap internetes kiadása.
Januártól bevezetik az Egységes Budapesti Bérletet, amely a BKV, a Volánbusz és a MÁV Start összes vonalára, szolgáltatásaira érvényes lesz, nem kell tehát plusz jegyet venni a városhatáron belüli vasúti és Volán-járművek használatakor a bérlettel rendelkezőknek - nyilatkozta Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes. Az új szabályozással gyakorlatilag megszűnik az önálló BKV-bérlet és megvalósul a…
Nagy valószínűséggel szívroham okozta annak a darukezelőnek a halálát, aki a fővárosban a Móricz Zsigmond körtéren, a 4-es metró építkezésén lett rosszul és hunyt el pénteken délután - közölte a közlekedési vállalat a helyszínre érkezett orvosra hivatkozva az MTI-vel.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság mostani elnökét, Horváth Zsolt Csabát bízhatja meg Gyurcsány Ferenc kormányfő a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszteri teendők ellátásával - értesült a Magyar Hírlap.
Az EUR/USD árfolyama 82 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,2511 és 1,2593 között. Az USD/JPY kurzusa 154 pipes sávban ingadozott, 95,97 10.00-kor teszik közzé az októberi norvég külkereskedelmi mérleget (előrejelzés: 25,1 Mrd, előző: 26,7 Mrd). 11.00-kor hozzák nyilvánosságra a szeptemberi EU-s külkereskedelmi mérleget (előrejelzés -6,0 Mrd, előző: -9,3 Mrd). 14.30-kor jelenik meg…
Erőteljes ciklonszerű viharok söpörtek végig Ausztrália délkeleti partvidékén, az ítéletidőben egy ember meghalt, házak rongálódtak meg, és több mint 230 ezer háztartás maradt áramszolgáltatás...
Tizennyolc halálos áldozatot követelt egy pénteki autóbusz-baleset Tibetben. Mint a tibeti állami munkavédelmi hatóság honlapjáról kiderül, a szerencsétlenség a Lhászától északkeletre fekvő Naku (Naqu) járásban történt.
A korábbi hírekben szereplő összegnél kisebb hitelt kap Pakisztán a Nemzetközi Valutaalaptól. A 23 hónapos készenléti hitel keretében az IMF 5.17 milliárd SDR (7.6 milliárd dollár) értékű hitelt...
Korábban több befektetési intézmény, így a Barclays Capital is megkérdőjelezte, hogy elegendő-e hazánk devizatartaléka a következő évben lejáró tartozásokra, most azonban az MNB is elismerte, hogy szükség volt az IMF hitelre....
Az EUR/USD árfolyama 82 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,2511 és 1,2593 között. Az USD/JPY kurzusa 154 pipes sávban ingadozott, 95,97 10.00-kor teszik közzé az októberi norvég külkereskedelmi mérleget (előrejelzés: 25,1 Mrd, előző: 26,7 Mrd). 11.00-kor hozzák nyilvánosságra a szeptemberi EU-s külkereskedelmi mérleget (előrejelzés -6,0 Mrd, előző: -9,3 Mrd). 14.30-kor jelenik meg…
Japánból indult el, de már Európában is terjed a krioterápia, amely a különböző bajokat hideggel kezeli. Az 1980-as években Japánban jöttek létre az erre szakosodott klinikák, ma már működnek...
SOLT — Az ötkötetes Stadler életrajzregény második kötetét is piacra dobta a vállalkozó. Míg a Stadler-sztori első részében a stiklikről és a milliárdokhoz vezető útról vallott, addig most arról, hogy felfegyverzett kommandósok kísérték egy időben a kozmetikushoz az élettársát, a gyerekeket meg a suliba.
Az energiahordozó árak meredek zuhanása ellenére továbbra is meg kívánják valósítani az érintett államok a Nabucco gázvezetéket, mely Azerbajdzsán felől szállítaná a gázt Európába. Múlt hét végén...
Heten meghaltak, amikor lezuhant egy kisrepülő Kanada nyugati részén vasárnap. A balesetnek túlélője is van, aki csaknem két kilométert gyalogolt, mire rátaláltak.
Barack Obama nemzetbiztonsági kabinetje mielőbbi összeállítását tekinti egyik legfontosabb feladatának - a megválasztott amerikai elnök erről a választás óta első ízben adott tévés interjújában...
MAGYARORSZÁG — Elképesztő! Életmentés közben támadtak dr. Csiba Gáborra, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház főigazgató-főorvosára Bogácson, a nyaralójánál.
2001 után először ismét recesszióba került a japán gazdaság. A konjunktúra gyengülése leginkább azzal magyarázható, hogy a tengerentúli kereslet csökkenése negatívan érintette a szigetország...
2009. január 1-től a Vatikánban életbe lép az a rendelkezés, amely kiszélesíti a teljesítmény utáni bérezést. Az úgynevezett "bizonyítványrendszer" létezik már 1995 óta a Vatikáni Rádió,...
Patai Mihály, az UniCredit Bank Hungary elnök-vezérigazgatója lesz a BÉT következő elnöke, a december 4-re összehívott közgyűlésen állítólag már meg is szavazzák a tulajdonosok. Patai Mihályt,...
A francia hatóságok letartóztatták hétfőre virradóra a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szakadár terrorszervezet feltételezett katonai parancsnokát - tájékoztatott közleményében Michele Alliot-Marie...
BUDAPEST – A parádézó tehenek után tavasszal tarkabarka elefántok lepik el a főváros legforgalmasabb pontjait. Az első már el is készült, a csipkés mintájú ormányost Yoko Ono (75) volt férje, a magyar származású Havadtőy Sámuel (60) alkotta meg.
Az EUR/USD árfolyama 82 pipes sávban mozgott az ázsiai kereskedésben, 1,2511 és 1,2593 között. Az USD/JPY kurzusa 154 pipes sávban ingadozott, 95,97 10.00-kor teszik közzé az októberi norvég külkereskedelmi mérleget (előrejelzés: 25,1 Mrd, előző: 26,7 Mrd). 11.00-kor hozzák nyilvánosságra a szeptemberi EU-s külkereskedelmi mérleget (előrejelzés -6,0 Mrd, előző: -9,3 Mrd). 14.30-kor jelenik meg…
Emelkedést várnak a közgazdászok az októberi amerikai ipari termeléstől, miután a Mexikói-öbölben található olajfinomítók a hurrikánok elvonultával újra tudták indtani a termelésüket. (ProfitLine.hu)
Az econet.hu bejelentette, hogy saját részvényeire 2008. november 14-én 13 darab (130,000 darab törzsrészvénynek megfelelő), 2009. márciusi lejáratú határidős vételi kontraktust nyitott, 82 Ft-os...
A jelenlegi gazdasági helyzetben senki sem akar új autót vásárolni, vonta le a következtetést egy szakértő az októberi eladási statisztikák láttán. Ez ugyan túlzásnak tűnhet, mindenesetre nagyot zuhantak az autóeladások a kontinensen....
Összeütközött két személyautó Budapesten a Kőbányai út és a Horog utca sarkánál hétfő reggel, a balesetben ketten sérültek meg, és a szétrepülő autóalkatrészek miatt összesen öt autó rongálódott...
Ugyanaz az ausztrál tudós Ian Frazer, aki a méhrák elleni védőoltást kifejlesztette, létrehozott egy olyan vakcinát, amely véd a bőrrák egyes formáitól. Erről hétfőn készül bejelentést tenni egy konferencián. Előtte újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy az oltás állatokon sikeresnek bizonyult, és már esetleg jövőre elkezdődhet az embereken való tesztelés.
Bár nem kezdte lendületesen a hetet az euro, a délelőtt folyamán egyre inkább magára talált a dollárral szemben és délelőtt 1.5%-ot tudott erősödni, igaz mindezt nagyob visszafogott kereskedésbe...
Vállalatok alapjai rendülhetnek meg, ha elveszítik a munkatársak bizalmát és motivációját, márpedig a recesszió a dolgozói elkötelezettségen is érezteti hatását. A munkavállalókat most jobban foglalkoztatja saját sorsuk alakulása, mint az, hogy mi lesz a vállalattal, ugyanakkor még mindig fontos számukra, hogy egy munkahely stabil legyen. A Hewitt felmérése szerint azok a cégek, amelyek tesznek a…
Az összebújás és a gyengédség nemcsak a léleknek esik jól, hanem a szívbetegségeket is segít megelőzni. Az észak-karolinai egyetem kutatói felfedezték, hogy már az is csökkenti a vérnyomást és a...
A Népszabadság értesülése szerint Patai Mihályt, az UniCredit Bank Hungary elnök-vezérigazgatóját kérte fel a Budapesti Értéktőzsde elnökének a BÉT többségi tulajdonosa, az osztrák Wiener Börse.
Válságtanácskozásra hívta az Opel európai és németországi csúcsmenedzsereit, valamint szakszervezeti vezetőit a berlini kancellári hivatalba Angela Merkel kormányfő. Az Opel 26 ezer embert foglalkoztat a szövetségi köztársaságban, írja a Népszabadság.
A termelésben dolgozók és az irodai, adminisztratív munkát végzők tartanak leginkább a munkahely elvesztésétől - derül ki a Világgazdaság-Hewitt Legjobb Munkahely felméréséből. A leginkább derűlátóak az informatikusok és a vendéglátással foglalkozók.
Újabb lakosoknak kellett elhagyniuk házukat a terjedő bozóttűz miatt Kalifornia déli részén, miközben voltak olyan területek, ahova már visszatérhettek a lakók. Van, aki hazatérve porig égve...
Kiss Péter kancelláriaminiszter a Tobin-adó bevezetésére tesz javaslatot az MSZP Baloldali Tömörülés platformjának elnökeként. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint ugyanakkor az ötlet fából...
Újra reneszánszát éli a fával történő fűtés. Nem csak azok melegítik fel így otthonukat, akik dizájn elemként építtetnek be egy mutatós kandallót a nappalijukba, vagy azok, akikhez nincs bekötve a gáz - egyre többen választják alternatív elemként a gázfűtés mellé, a kandallók, tűzhelyek segítségével ugyanis több százezer forint is megspórolható egy év alatt - vagyis igen gyors a megtérülés....
A Londonhoz közeli Surrey Egyetem kutatói felfedezték, hogy a kék fény éberré tesz, növeli a koncentrációképességet a munkahelyen és még az egészséget is megóvja - tudósít az origo.hu Die Welt című német lap cikke nyomán.
A péntek délutáni jelentős (2% körüli ) forinterősödés ma reggel nem folytatódott, az euróval szembeni jegyzések a péntek esti 265-266 között mozognak a bankközi piacon az egyelőre gyér forgalmú...