Nemrégiben jelent meg magyar fordításban Jacqueline van Maarsen: Barátnőm, Anne Frank című visszaemlékezése. A szerző a II. világháború alatt volt osztálytársa a naplója révén ismertté vált zsidó lánynak. A katolikus francia anyától és holland zsidó apától született szerző hatvan évvel az események után írta meg családja történetét és barátságát Anne Frankkal.
Komoly átszervezésekre kényszerült a kedvezőtlen befektetési környezet miatt az angliai New Star alapkezelő, a reorganizáció részeként elbocsátották a korábbi befektetési vezetőt. Részben emiatt...
Az MSZP fővárosi IV. és XVII. kerületi szervezete is kapott fehér port tartalmazó borítékot, amelyhez egy levelet is mellékeltek - mondta Burány Sándor, a szocialista párt budapesti szervezetének...
A rádió jó napot csinál, a tévé izgalmat nyújt, az internet pedig a kapcsolatteremtés örömét teremti meg. Emellett a rádióban hallható reklámok hatás/visszaidézés értéke a legjobb derül ki a Sláger Rádió által megrendelt Szonda Ipsos kutatásból.
Lezárult a Külügyminisztérium és az EUvonal által szervezett Tézeusz 2011 országos tanulmányi diákkonferencia és verseny középdöntője. A 2009. márciusi budapesti döntőbe huszonöt hallgató jutott be.
A pekingi örömlányok több mint fele még mindig nem követeli meg a gumióvszer használatát annak ellenére, hogy a HIV-vírussal egyre többen szexuális úton fertőződnek meg.
Egyre több ország mutat érdeklődést a Nabucco gázvezeték iránt, és ez felértékeli a vállalkozást, mondta Bayer Mihály, a vezeték nemzetközi koordinációját ellátó nagykövet az Országgyűlés Nabucco...
Miután 2 dollárral 50 dollár alá süllyedt az olajár, lendületet kapott a dollár. Az árfolyam csökkenésének hátterében a 7,3 millió hordóval emelkedő nyersolajtartalékok állnak. Az EUR/USD benézett 1,29 alá, és minimumot ért el 1,2888-nál. Támogatás 1,2815-00-nél található. In-www.globalfx.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,28 pontos, 0,47 százalékos csökkenéssel, 11.924,98 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,53 százalékkal 9.650 forintra csökkent, az OTP részvények...
Csökkent az EUR/JPY kurzusa, de még mindig 113,00 és 130,00 között mozog. A német fogyasztói árak novemberben az első becslések szerint havi szinten 0,5%-kal, azaz a várt 0,3%-nál nagyobb mértékben csökkentek (előző: -0,2%). Éves szinten 1,4%-os drágulás mutatkozik (előrejelzés: 1,6%, előző: 2,4%). In-www.globalfx.hu
Irak népszavazást ír ki jövő július 30-ra az Egyesült Államokkal kötendő biztonsági megállapodásról - jelentette be Muaffak ar-Rubai főtárgyaló, nemzetbiztonsági tanácsadó szerdai...
A kisebbségi kormány 15 képviselője és Lakos Imre SZDSZ-es honatya is támogatta Molnár Csaba közlekedési miniszterré való kinevezését a gazdasági bizottságban.
A múlt héten tovább nőttek az Egyesült Államok stratégiai tartalékai kőolajból, jelezve, hogy az import és a termék-előállítás zavartalan, a felhasználás viszont gyenge. Az amerikai energiaügyi minisz...
Szó sem volt októberben forint elleni támadásról, a magyar fizetőeszköz esését számos, a feltörekvő piaci devizáknál is megfigyelhető változás okozta - hangsúlyozták a Buda-Cash Brókerház szakértői...
Az elmúlt évek trendje alapján csokimikulásból mintegy 1 milliárd forintos kiskereskedelmi forgalom várható az idén - állapítja meg a Nielsen piackutató
Sávon belül ingadozott, zárásra kissé gyengült a forint a budapesti bankközi devizapiacon szerdán. Délután fél ötkor az euró árfolyama 261,00/20 forint volt a keddi 260,00/20 forint után; a nap során ...
Délelőtt nyereségeket könyvelt el a dollár, miután a nemzetközi részvénypiaci nyereség-kivétek miatt nőtt a befektetők kockázatkerülése. Még az sem rontott a kedvező hangulaton, hogy a PBoC 108 bázisponttal csökkentette alapkamatát. Októberben havi szinten a várt 3,0% helyett 6,2%-kal csökkentek az amerikai tartós fogyasztási cikkek megrendelései. Ráadásul az előző havi értéket 0,9%-ról -0,2%-ra…
Az elmúlt évek trendje alapján csoki Mikulásból mintegy 1 milliárd forintos kiskereskedelmi forgalom várható az idén - állapítja meg a Nielsen piackutató intézet a legutóbbi három év karácsonyi...
Megoldódott egy japán állatkert rejtélye: nem ezért nem párzik két jegesmedvéjük, mert frigidek, hanem mert mindkettő nőstény. Kusiro állatkertje 2005-ben tett szert a hímnek véltre még bocsként.
Budapest — Kórházi ágya fogságára van ítélve Zsákovics Gyuri (16). A kamasznak egy ritka, veleszületett genetikai betegsége van. Ő az egyetlen ma Magyarországon, akinek egyszerre lenne szüksége máj- és tüdőátültetésre.
Csak a választásokig tartaná fenn a jelenlegi fűtéstámogatási rendszert az MSZP. 2010 után megvonnák a kompenzációt azoktól, akik nem újították fel lakásuk fűtési rendszerét. Ezt Szanyi Tibor, a szocialisták távhő munkacsoportjának vezetője jelentette be.
Oroszország garantálja, hogy a Gazprom gázipari vállalat és partnerei 2015-re elkészülnek a Déli Áramlat gázvezeték megépítésével, mondta szerdán Szerbia energiaügyi minisztere, Petar Skundric. Ez...
"Két és fél év reálkereset-csökkenés után nem azt követeljük, hogy a reálbérek érdemben nőjenek, hanem csak azt, hogy szinten maradjanak" - jelentette ki Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke.
A MÁV-START Zrt. 2008. december 1-jétől szünetelteti az életkorhoz kötött, 20 százalékos kedvezményt, amelyet az 55. életévüket betöltött nők, valamint a 60. életévüket betöltött férfiak vehettek igén...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,28 pontos, 0,47 százalékos csökkenéssel, 11.924,98 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,1 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények...
Olaszországba készül Détári Lajos! A szakember az első osztályú Atalanta meghívásának tesz eleget decemberben, de természetesen nem arról van szó, hogy a kék-feketék edzőnek szerződtetnék. Döme csupán tanulmányútra utazik a csapathoz, amelynél egy hétig figyelheti az ott zajló szakmai munkát.
Számos módja van annak, hogyan tehető hosszú távon fenntarthatóvá a nyugdíjrendszer. A külföldi munkavállalók integrációja helyett olyan programokat kell kidolgozni, amelyek tisztes körülményeket teremtenek a gyermekvállalásnak - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Műszaki Egyetem tanára. Mészáros József arról is beszélt: a nyugdíjkorhatár módosítása nem tabu, de fontos, hogy ezt ne ad hoc módon…
Egy különleges jótékonysági akció keretében tartott edzést szerdán tíz nagycsaládban nevelkedő gyermeknek a Komjádi uszodában a pekingi olimpia aranyérmes vízilabdázója, Varga Dániel. A Vasas...
Habbal kellett a tűzoltóknak elárasztaniuk délután azt a kigyulladt pomázi melléképületet, amelyben a lakók plafonig érő szeméthalmokkal együtt éltek. A tűz a padláson keresztül átterjedt a főépület tetejére is, de a pomázi önkéntes, valamint a fővárosi és a szentendrei hivatásos tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz a főépület belsejére, valamint az udvaron lévő szeméthegyre is…
Inkább buszra pattan, mint a volán mögé ül számos amerikai - mutatta ki egy friss kutatás az Egyesült Államokban. 2007 utolsó hónapjai és 2008 között majdnem 10 százalékkal - több mint 40 éves csúcs - növekedett a távolsági buszok forgalma.
A MÁV-START 2008. december 1-jétől szünetelteti az életkorhoz kötött, 20 százalékos kedvezményt, amelyet az 55. életévüket betöltött nők, valamint a 60. életévüket betöltött férfiak vehettek...
Oroszország garantálja, hogy a Gazprom gázipari vállalat és partnerei 2015-re elkészülnek a Déli Áramlat gázvezeték megépítésével, mondta szerdán Szerbia energiaügyi minisztere, Petar Skundric. Ez két...
A gyorsasági motoros Tóth Imrének begyulladt a négy hónapja megműtött keze, így idő előtt el kell távolíttatni belőle a csavart. A versenyző azonban nem bánja, mert januárban már tesztelni akar, méghozzá új csapattársával együtt, aki a hírek szerint a vehemens olasz, Mattia Pasini lehet.
Sokszorosára emelné a nyerőautomaták havi átalányadóját Császár Antal a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényhez benyújtott módosító javaslatában.
Ha az Országgyűlés nem szabályozza újra a külképviseleti szavazást, 2010-ben nem lehet külföldön szavazni - hívta fel a figyelmet László Róbert, a Political Capital Institute (PC) választási...
Egy rendőrt agyonlőttek, két másikat pedig megsebesítettek ma ismeretlen támadók fényes nappal Szkopjében. Az Alfa különleges rendőrségi egység tagjaira egy mozgó gépjárműből nyitottak tüzet a szkopjei egyetem természettudományi kara előtt.
2010-től a szabadpiacon vásárol áramot a főváros, pedig az energetikai minisztérium rendelete szerint a költségvetési intézmények és önkormányzatok 2009. január 1-től hatósági áron vásárolhatnának. A Magyar Energia Hivatal előrejelzése szerint jövőre 20-25 százalékos áremelkedés is elképzelhető, míg a hatósági árak csak legfeljebb 10 százalékkal emelkedhetnek.
Tíz év alatt eltűnhetne a Földről a HIV-vírus, ha a legfertőzöttebb országok teljes lakosságát rendszeresen szűrnék és kezelnék - állapították meg kutatók számítógépes modellezéssel.
New York – Madonnát (50) saját bevallása szerint is megviselte a Guy Ritchie-vel történt válása. Az amerikai énekesnő már hetekkel ezelőtt visszaköltözött New Yorkba, ami részint praktikus, amerikai turnéja miatt, részint valamiféle menekülés az elmúlt nyolc év emlékei elől.
Egy rendőrt agyonlőttek, két másikat pedig megsebesítettek ismeretlen támadók szerdán fényes nappal Szkopjében - jelentette be a macedón rendőrség. Ivo Kotevszki rendőrségi szóvivő elmondta, hogy...
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Sólyom László köztársasági elnök szerdán az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló, illetve a hozzá kapcsolódó más törvények módosításáról szóló törvényt. A köztársasági elnök a törvény hatályba lépésének időpontját kifogásolta.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) "hitelesnek tűnő, de nem megerősített" értesülése szerint az al-Kaida terroristái szeptember végén "tárgyalhattak arról", hogy...
A Pécsi Városi Bíróságon folytatódott a volt Baranya megyei rendőrfőkapitány pere. A dandártábornok ellen nyolc rendbeli csalás miatt emelt vádat az ügyészség.
Több száz köbméter szemét volt felhalmozva Pomázon abban az épületben és a hozzá tartozó telken, ahol szerdán délben gyulladt ki egy lakóépület. A meggyulladt házat órákig oltották a tűzoltók, akiknek végül habbal kellett elárasztaniuk az egyik lakrészt, hogy megszüntessék az izzást.
Összefogtak a roma szervezetek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, és az elmúlt időszak történései miatt úgynevezett konfliktuskezelő és konfliktusmegelőző irodát nyitottak Miskolcon - mondta a Roma...