Megkezdték a szovjet katonai tömegsír feltárását ma Várpalota főterén, ahol a második világháborúban szovjet katonákat temettek el, majd a későbbiekben egy obeliszket emeltek a tömegsír fölé. A kapcsolatot 2007-ben vették fel Oroszország budapesti nagykövetségével, ahol méltányolták a kérést, majd az Orosz Föderáció Kormánya is jóváhagyta a kérelmet.
Egy videokamera és egy jó sztori birtokában 2009-ben ismét el lehet jutni Hollywoodba. Az AXN, a Sony Pictures Entertainment akció- és kalandcsatornája a két évvel ezelőtti kezdeményezés sikerén felbuzdulva megint rövidfilm pályázatot hirdet, amelyre minden, 18. életévét betöltött amatőr vagy profi rendező beküldheti DVD-PAL, MiniDV-PAL, vagy DVCam-PAL formátumban készített, 1-7 perc közötti…
A választók fele megőrizné a 13. havi nyugdíj eddigi rendszerét, és csak harmaduk ért egyet a korlátozással - olvasható a Nézőpont Intézet által a Heti Válasz című hetilap számára készített közvélemény-kutatásból, amelynek összegzését szerdán juttatták el a sajtóhoz. A hetilap csütörtöki számában megjelenő kutatás szerint különösen a 45–59 éves - vagyis a nyugdíj előtt álló korosztály -…
Szakiskolai tanulók számára teremt lehetőséget külföldi gyakorlatok megvalósítására a Tempus Közalapítvány kezdeményezésére az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.
„A magyarok soha nem voltak cigányellenesek” – jelentette ki Szarka Ágota, a Magyar Nemzet főmunkatársa azon a beszélgetésen, amelyet a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) rendezett a szerző Az út Olaszliszkáig – Szögi Lajos tragédiája című cikke kapcsán. Az est moderátora Hanti Vilmos, a szövetség elnöke, meghívott vendége pedig Teleki László, a miniszter...
Irán bejelentette szerdán, hogy sikeresen felbocsátotta második űrrakétáját, amelynek visszatérő egysége negyven perccel később ejtőernyővel leszállt. Az állami televízió közlése szerint az...
A közszolgálati dolgozókat képviselő szakszervezetek mindegyike részt vesz a kormány megszorításai ellen tartandó szombati demonstráción, a Parlament előtt - közölte sajtótájékoztatón Varga László, a 23 ágazati szakszervezetet tömörítő Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság vezetője szerdán Budapesten.
A november 22-i héten 529.000-re csökkent az amerikai első munkanélküli segélykérelmek száma, miközben az elemzők 537.000-es értékkel számoltak. Az előző heti értéket 542.000-ről 543.000-re módosították. A négyhetes átlag közben 17.000-rel 518.000-re emelkedett. Az adatok hatására emelkedett a GBP/USD kurzusa, és 1,5538-on jegyzik. A napi minimum 1,5323-on, míg a csúcs 1,5442-őn áll. In-…
Elraboltak két külföldi újságírót szerdán Szomália északkeleti részén - jelentették be helyi illetékesek. A két férfit egy helyi fegyveres csoport tagjai ejtették foglyul Puntland tartományban. A...
Gyógyszeripari vállalatokat ellenőrzött előzetes bejelentés nélkül az Európai Bizottság az EU több tagországában. Az EU végrehajtó testülete kevés részletet közölt a hét elején kezdett, de még szerdán...
„Nem dumálni kell a megújuló energiákkal kapcsolatos teendőkről, hanem csinálni, csinálni." Minden ország hosszú távú programokat dolgoz ki, mi esetleg rövidet - fogalmazott László Tamás fideszes országgyűlési képviselő azon a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen reagált Szanyi Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő energiapolitikát érintő megnyilvánulásaira.
Ilyen nincs, de most már mégis van - így összegezhető a Magyar Adótanácsadók Országos Egyesülete alelnökének álláspontja arról, hogy a törvényhozók egységesen megszavazták: az eddig adózatlan költségtérítésük után 15 százalékos adót fizessenek.
Törökország kezdte, Magyarország folytatta, és most Lengyelországban is kamatot csökkentett a jegybank, melynek mértéke 25 bázispont volt, így az alapkamat 5.75 százalékra mérséklődött. Az elemzők változatlan kamatszintre számítottak. (ProfitLine.hu)
A lengyel jegybank is megtréfálta az elemzőket, ugyanis a várt szinten tartás helyett 25 bázisponttal, 5.75%-ra vágta az alapkamatot. A mai kamatcsökkentésre két és fél évet kellett várni, ugyanis...
A GfK Hungária és a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet közös kutatása olyan univerzális fogyasztói szegmentációs modellt mutat be, amely - tényleges fogyasztói szokások alapján kialakított fogyasztói csoportok tipizálása révén - értékesítési célokra használható....
Tömböl László altábornagyot javasolja vezérkari főnöknek a honvédelmi miniszter a posztról nyugdíjazása miatt távozó Havril András helyére. Tömböl jelenleg a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka.
Szentgál határában, a Déli-Bakony erdeiben megbúvó Kőlig barlangban több mint száz értékes kis patkósdenevér bújik meg közönséges társai között. Senki meg nem zavarhatja őket, hiszen az energiaveszteségbe belepusztulhatnak, de a Bors természetfotósa néhány társával engedélyt kapott a megörökítésükre.
Több település tűzoltói órák óta oltanak a Pest megyei Pomázon egy lakóépületet. A házban több méter magasságú szemetet halmozott fel a benne lakó család. A tűz az épület mögé épített külön lakrészből indult, ahol már kedden is volt tűz, de akkor nem hívtak tűzoltókat.
Gyógyszeripari vállalatokat ellenőrzött előzetes bejelentés nélkül az Európai Bizottság az EU több tagországában. Az EU végrehajtó testülete kevés részletet közölt a hét elején kezdett, de még...
Inkább buszra pattan, mint a volán mögé ül számos amerikai – mutatta ki egy friss kutatás az Egyesült Államokban. 2007 vége óta majdnem 10 százalékkal növekedett a távolsági buszok forgalma az Egyesült Államokban.
Októberben a várt 0,1% helyett 0,3%-os értéket hoztak az amerikai polgárok egyéni bevételei. Az előző havi értéket 0,2%-ról 0,1%-ra lefelé módosították. Az egyéni kiadások a várt szerint 1,0%-kal csökkentek (előző: -0,3%). Az adatok a csökkenő beérkezett megrendelésekkel karöltve arra utalnak, hogy a 4. negyedévben a GDP zsugorodására számíthatunk. Az USD/CHF előző veszteségeit konszolidálja.…
A magyar lakosok több mint fele saját bevallása szerint egészségesen táplálkozik, mégis minden második magyar súlyproblémákkal küzd - derült ki a WEBBeteg.hu és a Szinapszis Kft. 2008 szeptemberében lezárult reprezentatív kutatásából.
Tartja 2008-as 90 forintos EPS tervét az Állami Nyomda."Stabilitásunk és alkalmazkodásunk egy olyan tulajdonság, amellyel meg lehet alapozni a jövőt. A társaság bízik benne, hogy jövőre is növekedni...
A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis kilenc hónappal azután, hogy véget ért 22 évig tartó házassága, új pár után nézett. A hírek szerint a brit bankár, Sir John Bond hegymászó lányának, Annabelle-nek udvarol.
A miniszterelnök szerint csak úgy lehet adókat csökkenteni, ha másutt adót emelnek. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: csak azért, hogy a választók népszerűt halljanak tőle, nem hazudhat nekik. A szocialista politikus és kormánya két és fél évvel ezelőtt elismerte: a választások előtt hazudtak.
Az idősebbek szellemi tevékenység közben nehezebben tudják kiszűrni a környezet zavaró tényezőit. Ezért tudnak az évek múlásával egyre nehezebben koncentrálni, állapította meg egy kanadai tanulmány műszeres vizsgálattal.
A lengyel jegybank ma meglepően 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette alapkamatát, miközben az elemzők változatlan kamattal számoltak. 16.00-jor kezdődik a döntést kísérő sajtókonferencia. Az EUR/PLN-t 3,7714 körül jegyzik. In-www.globalfx.hu
Inkább buszra pattan, mint a volán mögé ül számos amerikai - mutatta ki egy friss kutatás az Egyesült Államokban. 2007 utolsó hónapjai és 2008 között majdnem 10 százalékkal - több mint 40 éves...
Egy ember megsérült, amikor összeütközött egy mentőautó és egy kocsi ma Dunaújvárosban. A megkülönböztető, fény- és hangjelzést használó, betegért siető mentőautóba a Dózsa György és a Szórád Márton út kereszteződésében szaladt bele az autó, a mentőautó vezetőjét könnyebb sérülésekkel, az autóban ülők közül egy felnőttet és egy gyermeket kivizsgálásra kórházba szállítottak.
A Fidesz szerint a 2009-es költségvetéssel mindenki rosszul jár, csak vesztesei lesznek - mondta Varga Mihály, a párt alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
A Fidesz szerint a 2009-es költségvetéssel mindenki rosszul jár, csak vesztesei lesznek - mondta a párt alelnöke. Magyarország 2009-re adott válasza ellentétes az Európai Unió válaszával és azzal,...
A foglalkoztatás megőrzése és bővítése érdekében konkrét kormányzati lépésekre van szükség a belső piac élénkítésére, valamint a vállalatok esetleges likviditási gondjainak kezelésére -...
A Lengyel Nemzeti Bank a szerdai kamatértekezletén negyed százalékponttal 5,75 százalékra csökkentette alapkamatát, alaposan meglepve a piacot. Előzőleg, november 6-án, a Cseh Nemzeti Bank háromn...
Emelkedtek az indiai részvények azután, hogy a kínai központi bank csökkentette az alapkamatot, és az amerikai kormányzat 800 milliárd dollárt ajánlott fel a befagyott hitelek felolvasztása érdekében. A Sensex index 331.19 ponttal, 3.8 százalékkal 9,026.72 pontra emelkedett, míg az S&P CNX Nifty index 98.25 pontos, 3.7 százalékos emelkedés után 2,752.25 pontra erősödött. (ProfitLine.hu)
Három olyan tényező is van, ami a korábbi előrejelzésekhez képest drasztikusan rontja a növekedési kilátásokat - ismertette a jegybank világképét Kovács Mihály András, a Magyar Nemzeti Bank...
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága által közzétett tájékoztató szerint december elsejétől az alábbiaknak megfelelően változnak az unión kívüli országokból belépő utasok személyi poggyászában található áruk vám- és adómentességére vonatkozó szabályok....
Csökkenés jellemző a világ meghatározó tőzsdéin, mely alól régiónk sem tudta kivonni magát. Lényegében ennek megfelelően az orosz RTS index közel 5%-kal esett, mely a régióban alulteljesítést mutat....
A zseblopások harmadát a karácsonyi bevásárlás időszakában követik el, ezért ilyenkor mindenki fokozottan ügyeljen értékeire - mondta Bencze Gyula őrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési és áldozatvédelmi osztályának főmunkatársa.
Hová vigyük kedvencünket, ha a nyári kirándulás alkalmával nem tarthat velünk? Mit tegyünk, ha hosszabb időre kórházba kell mennünk, és nincs, aki gondoskodhatna cicánkról, kutyánkról? Keressünk egy panziót! Na de milyet?
Novemberben 37.8 pontról 33.8 pontra csökkent a chicagoi beszerzési menedzser index értéke, így a mutató még távolabb került a zsugorodás/bővülés határát jelentő 50 ponttól. A piac 38.5 pont körüli...
Varga Mihály szerint a jövő évi költségvetéssel mindenki rosszul jár, nincsenek nyertesei. A Fidesz alelnöke a kormányfő szavaira reagálva elmondta, reformként csak egy nagyarányú adócsökkentéssel tudnának azonosulni.
Mentőautó és személygépkocsi ütközött szerdán Dunaújvárosban; a mentőautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett, az autóban ülők közül egy felnőttet és egy gyermeket kivizsgálásra kórházba...
Hat behívókártyás távközlési szolgáltatót marasztalt el fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A vállalkozások nem tájékoztatták a fogyasztókat, hogy a kártyák használatakor a percdíjakon felül másért is fizetniük kell.
A világ legnagyobb adventi koszorúját készítik Csengeren, az egyházi év karácsony előtti négy vasárnapját jelölő kör alakú füzérrel Guinness-rekordot akarnak felállítani a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros lakói. A füzér átmérője meghaladja majd a nyolc métert, s azzal megdöntik a jelenlegi csúcsot, amely 7 méter 40 centi.
Egy régi szabály szerint a rövid szoknya a gazdaságilag sikeres korszakokban hódít, a hosszú viszont a zuhanó tőzsdék hangulatát tükrözi. Ám a jövő évi kollekciókban mégis maradt a rövid - adja...