2008. december 11. csütörtök

dec. 11
15:29
Svájci ágyakban gyógyulhatnak a magyar betegek (Infostart)
Január végéig 400 használt, de jó állapotú kórházi ágy érkezik Svájcból magyarországi egészségügyi intézményekbe egy svájci jótékonysági alapítvány, a sanofi-aventis/Chinoin és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából. Ötven ágyat már át is adtak a budapesti Péterfy Sándor utcai kórháznak.
dec. 11
15:29
Jogerősen elvesztette a névpert a köztelevízió (Gondola)
Jogerősen elvesztette a Magyar Televízió azt a pert, amelyet annak érdekében indított, hogy csak a nagyobbik köztelevízió használhassa Magyarországon az MTV rövidítést. A Fővárosi Ítélőtábla két...
dec. 11
15:29
Tizennégy évet kaptak Jocó gyilkosai (Blikk)
Tizennégy évi szabadságvesztésre ítélte a bíróság első fokon azt a két kaposvári diákot, akik brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg osztálytársukat.
dec. 11
15:29
Tévedésből kerültek a címlapra a vetkőző háziasszonyok (HírTV)
Egy elismert német kutatóintézet - miközben kínai írásjelekkel akarta illusztrálni legújabb folyóiratát - tévedésből egy bordélyházat reklámozott a Kínának szentelt magazin címoldalán.
dec. 11
15:29
Fodor a legszigorúbb szankciótól sem zárkózik el (Alternatív Energia)
Fodor Gábor az SZDSZ jószolgálati és etikai bizottságához fordult a párt két VII. kerületi képviselőjének letartóztatása ügyében - derül ki a pártelnök csütörtöki közleményéből.
dec. 11
15:31
Mennyire ragaszkodunk a márkákhoz? (Gondola)
A vásárlók közel fele általában egy adott márkához ragaszkodik, és ugyanilyen arányban vélik azt, hogy a neves márkák drágábbak, mint más termékek, viszont a minőségük is jobb –derült ki A GfK Hungária étkezési szokásokat vizsgáló tanulmányának tavalyi adataiból.
dec. 11
15:31
Iposz: azonnali segítséget kell nyújtani a mikrovállalkozásoknak (HírTV)
Azonnali beavatkozást sürget a kormánynál az Ipartestületek Országos Szövetsége a legkisebb vállalkozások számára. Elsősorban az építőiparban kérnek áfacsökkentést olasz mintára, és 10 milliárdos alap létrehozását azoknak, akik igazolhatóan a válság miatt nem tudják teljesíteni fizetési kötelezettségüket.
dec. 11
15:31
A Magyar Televízió és a Music Television egyaránt használhatja az MTV márkanevet (Alternatív Energia)
Jogerősen elvesztette a Magyar Televízió azt a pert, amelyet annak érdekében indított, hogy csak a nagyobbik köztelevízió használhassa Magyarországon az MTV rövidítést. A Fővárosi Ítélőtábla két nappal korábbi döntéséről csütörtökön tájékoztatott közleményben a közszolgálati médium.
dec. 11
15:33
Gyurcsányt, Fodort, Demszkyt is beidéznék a Zuschlag-perben (Gondola)
Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Orbán Viktor és Dávid Ibolya pártelnökök, valamint egykori miniszterek és Demszky Gábor főpolgármester tanúkénti megidézését is kezdeményezte a Zuschlag-per egyik vádlottjának ügyvédje az ügy mai tárgyalásán - értesült a HavariaPress.
dec. 11
15:42
A K&H; feladta: autóra nincs pénz! (Privátbankár)
A K and H Lízing megszünteti lakossági gépjármű finanszírozási tevékenységét - áll a bank sajtóközleményében. A döntést, és a lízing tevékenység felülvizsgálatát az elmúlt hónapok pénzügyi piaci vált...
dec. 11
15:42
Köztéri karácsonyfa-körkép - neked melyik tetszik? (Édenkert)
Körbejártuk Budapest belvárosát és lefotóztuk a Bazilika előtt, valamint a Kossuth tér, a Szabadság tér és a Vörösmarty tér közepén felállított köztéri karácsonyfákat.
dec. 11
15:44
Az USA meglepődött: megugrott a hiány (Privátbankár)
Októberben váratlanul megugrott az amerikai külkereskedelmi mérleg hiánya és elérte az 57,19 milliárd dollárt. A deficit a szeptemberit 1,1 százalékkal haladja meg - közölte csütörtökön az amerikai ke...
dec. 11
15:45
Embervadászat utasításra: ártatlan áldozatok a rendőri brutalitásról (Infostart)
A 2006 őszi tévéostromot követő éjszakákat követi nyomon az Embervadászat utasításra címmel most megjelent könyv. A kötetben a már bizonyítottan ártatlan áldozatok mesélnek a rendőrök által elkövetett brutális erőszakokról - mondta a XXI. Század Intézet gondozásában megjelent könyvről Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója.
dec. 11
15:45
Lehet két MTV (Kreatív Online)
A bíróság másodfokon is úgy döntött, hogy lehet két MTV. A védjegypert a Magyar Televízió a magyar Music Television elindulása után azzal a céllal kezdeményezte, hogy a betűszó kizárólagos használója legyen.
dec. 11
15:45
EUR/USD Egyre rosszabb munkaerő-piaci helyzet (HírTV)
A december 5-i héten 573.000-re emelkedett az amerikai első munkanélküli segélykérelmek száma, ami 26 éves csúcsot jelent (előrejelzés: 525.000). Az előző havi értéket 509.000-ről 515.000-re felfelé módosították. A négyhetes átlag 14.250-nel 540.500-ra emelkedett. Az adatok katasztrofálisak, és arra utalnak, hogy a múlt havi borzalmas munkaerő-piaci jelentés csak a kezdet volt. Az EUR/USD új 6…
dec. 11
15:45
Ferihegyi zsarolást emleget a Liga (Alternatív Energia)
A Munkástanácsok Országos Szövetsége után a Liga szakszervezetek is közleményben tiltakozott a Budapest Airport vezérkarának a sztrájk-ügyben követett magatartása ellen.
dec. 11
15:46
PannonFlax - január 1-től megindul a textilgyártás (ProfitLine)
A PANNON-FLAX Győri Lenszövő NyRt. tájékoztatása szerint a közgyűlés 169/2008. sz. határozatának megfelelően folyó év december 11-én meghozott 2/2008. sz. igazgatósági határozatával elrendelte, hogy a Pannonflax Textil Kft. 2009. január 1-től kezdődően a textilgyártást megkezdje - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
dec. 11
15:46
Járai egy óra alatt találna 100 milliárdot (Privátbankár)
Magyarországon addig nem lesz gazdasági fellendülés, amíg nem kerül sor a strukturális reformokra - jelentette ki Járai Zsigmond volt jegybankelnök
dec. 11
15:46
Generali Alapkezelő: hármassal kezdődő infláció, 10 százalékos alapkamat decemberre (Portfolio)
"Önmagában az infláció, illetve annak várható pályája jóval alacsonyabb alapkamatot indokolna, ugyanakkor az ország sérülékenysége nem teszi azt lehetővé, hogy az MNB a fejlett piacok jegybankjaihoz...
dec. 11
15:47
USD/JPY Nőtt az amerikai külkereskedelmi mérleg deficitje (HírTV)
Októberben 57,2 milliárdra csökkent az amerikai külkereskedelmi mérleg deficitje, miközben az elemzők 53,5 milliárdos értékkel számoltak. Az előző havi értéket -56,5 milliárdról -56,6 milliárdra módosították. Az USD/JPY kurzusa benézett 91,50 alá, és minimumot ért el 91,19-nél. In-www.globalfx.hu
dec. 11
15:49
Fodor: Az ingatlanpanama nehéz helyzetbe hozza az SZDSZ-t (HírTV)
Fodor Gábor az SZDSZ Jószolgálati és Etikai Bizottságához fordult a párt két VII. kerületi képviselőjének letartóztatása ügyében - tájékoztatott a párt közleményben. Fodor Gábor azt kérte a bizottságtól, hogy a párt alapszabályának megfelelően foglaljanak állást a képviselők elleni szankciókról, nem elzárkózva a legszigorúbb lehetőségektől sem.
dec. 11
15:51
Bohócdoktorokkal vállalt felelősséget a Kürt Zrt. (HR Portál)
A Kürt Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. a korábbi évekhez hasonlóan a karácsonyi ajándékozásra szánt összeget idén is jótékony célra ajánlotta fel. A vállalat dolgozói, ügyfelei, valamint partnerei döntötték el 2008-ban is, hogy az ez évi keret mely intézményhez vándoroljon. A megannyi rászoruló közül idén a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány vihet gyógyító nevetést a beteg gyermekeknek a…
dec. 11
16:03
Első fokon 14 évet kaptak a kaposvári fiú gyilkosai (Infostart)
Nem jogerősen 14 év börtönbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság azt a két kaposvári gimnazistát, akik májusban a vád szerint előre kitervelten, különös kegyetlenséggel megölték osztálytársukat, egy nagyatádi fiút. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.
dec. 11
16:03
Járai a minisztériumokat is megfelezné (Infostart)
Strukturális reformokat sürgetett Járai Zsigmond volt jegybankelnök.
dec. 11
16:03
Megkezdődött az EU-tagországok állam- és kormányfői találkozója (Gondola)
Hosszúnak ígérkező, de több nyitott kérdésben a megállapodás reményével kecsegtető értekezlet kezdődött Brüsszelben csütörtökön az európai uniós tagországok állam- és kormányfőinek részvételével. A...
dec. 11
16:03
Őrizetbe vették a Hull City csatárát (HírTV)
Letartóztatta a rendőrség az angol bajnokságban szereplő Hull City csatárát, Marlon Kinget, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy londoni bárban megtámadott egy nőt.
dec. 11
16:03
Lazacféléket telepítenek vissza a Tiszába (Blikk)
A Tisza felső szakaszán honos lazacfélék populációjának visszaállítására irányuló kilencéves programot hagyott jóvá a Kárpátalja megyei tanács (közgyűlés). A 2017-ig szóló projekt keretében a testület mindenekelőtt az olyan, eltűnőben lévő halfajok egyedszámának a növelését tűzte ki célul a Tisza kárpátaljai szakaszán, mint a pénzes pér, a dunai galóca és a sebespisztráng.
dec. 11
16:03
Eldobható palackod van? Vidd a Corához! (ProfitLine)
A Cora üzletlánc és a THERMO PRESS Hungary Kft. kísérleti jelleggel bevezeti az eldobható PET palackok szelektív gyűjtését 2008. december 15-től - jelentették be a két társaság vezetői csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. (ProfitLine.hu)
dec. 11
16:05
LIGA: A Budapest Airport kérjen bocsánatot! (Gondola)
A Budapest Airport súlyos és elfogadhatatlan hibát követett el, amikor kijelentette, hogy nem engednek a zsarolásnak, nem tárgyalnak a szakszervezetekkel, amíg sztrájkolnak - véli a LIGA...
dec. 11
16:05
Budapesten garázdálkodó szatír sértettjeit keresik (HírTV)
További sértettjeit keresi a rendőrség annak a szatírnak, aki vélhetőleg több fiatal nőt is megerőszakolt a fővárosban.
dec. 11
16:07
Fazakas: rendkívüli helyzetben rendkívüli lépések kellenek (Gondola)
Míg egyes országokban az EU-költségvetést megkerülve, csak a bankok megmentésére több száz milliárd eurót költöttek, addig az EU- költségvetésben most csak 5 milliárd euróról vitáznak, és még azt sem tudják pontosan, ki és milyen célra használhatja azt fel.
dec. 11
16:18
USA: soha ennyien nem kértek segélyt (Privátbankár)
Összesen 573 ezren jelentkeztek újként munkanélküli segélyért a múlt héten az Egyesült Államokban, 26 év óta nem volt ilyen nagy a számuk. Az amerikai munkaügyi minisztérium közölte az adatot csütörtö...
dec. 11
16:21
230 millió forintot kapott a Dunaújvárosi Főiskola (HírTV)
230 millió forintos telekvásárlásra fordítható támogatást adott át az intézménynek Hiller István a Dunaújvárosi Főiskola Sportcsarnokának, Konferencia Nagyelőadó termének valamint Hallgatói Szabadidő- és Fitness Centrumának avatási ünnepségén. A támogatásról a kormány a december 8-ai ülésén döntött - adta hírül az Euroastra.
dec. 11
16:21
Magyar Szó: nehezebb feltételek a Magyarországon tanuló vajdasági diákoknak (Gondola)
Ha a vajdasági szülőknek nincs magyarországi tartózkodási engedélyük, a teljes kollégiumi ellátást és az étkezési díjat is fizetniük kell Magyarországon tanuló középiskolás gyermekeiknek - írta meg...
dec. 11
16:21
Ismét gyalogost gázoltak Kaposváron (Blikk)
Ismét elütöttek egy gyalogost Kaposváron azon a gyalogátkelőhelyen, ahol múlt szombaton halálra gázoltak egy idős asszonyt. Most szintén egy járdáról lelépő idős asszonyt ütött el egy kisteherautó a külső sávban.
dec. 11
16:21
Palackba zárva - zsugorítással a jövőért! (ProfitLine)
Magyarországon először a CORA vezeti be az eldobható PET palackok áruházi visszavételét. (ProfitLine.hu)
dec. 11
16:23
USD/CAD Rossz ómen (HírTV)
Az USD/CAD árfolyama 1,2550-ről 1,2284-re esett. Megterhelő a dollár gyengesége és az emelkedő olajár is. Míg a délutáni adatok ismét gyengén alakultak, a kanadai külkereskedelmi mérleg a várt 3,3 helyett 3,8 milliárdos többletet hozott (előző: 4,3 Mrd). A devizapár kitört lefelé szeptemberi emelkedő trendjéből, ami rossz jel. Az 1,2450-2375-ös érték alatt szabaddá válhat az út 1,2117-ig. in-…
dec. 11
16:23
Zuschlag-per: a pártelnökök meghallgatását kezdeményezte az egyik ügyvéd (Gondola)
Sándor László ügyvéd, az ötödrendű vádlott védője a per csütörtöki tárgyalási napján indítványozta, hogy tanúként hallgassák ki a parlamenti pártok elnökeit, az ifjúsági ügyekkel is foglakozó volt...
dec. 11
16:25
Lázár: Gyurcsány bejelentése megtévesztő (HírTV)
Megtévesztő és félrevezető Gyurcsány Ferenc szerdai bejelentése, amely szerint az uniós támogatást elnyerő vállalkozások 40 százalékos előleget kapnak beruházásuk megvalósításához - mondta a Független Hírügynökségnek Lázár János.
dec. 11
16:25
Nem jogerősen 14 év börtönbüntetést kapott a két gyilkos kaposvári diák (Gondola)
Nem jogerősen 14 év börtönbüntetésre ítélte a Somogy Megyei Bíróság csütörtökön Kaposváron azt a két helyi gimnazistát, akik májusban a vád szerint előre kitervelten, különös kegyetlenséggel...
dec. 11
16:27
Jó hír az ittas vezetőknek (HírTV)
Néhány hete elfogyott a fővárosban az a hitelesített vérszállítódoboz, melyben a rendőrök az ittas járművezetők vérmintáit szállították a szakértői intézetbe.
dec. 11
16:27
Még legalább 3 évig marad a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Afganisztánban (Gondola)
Még legalább három évig marad a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Afganisztánban, a szervezet eddig egymilliárd forintból segített a közép-ázsiai országban - mondta Lehel László, a Magyar...
dec. 11
16:29
Nagydarab férfit keresnek (HírTV)
Fantomképe alapján keresi a rendőrség azt a nagydarab férfit, aki magát rendőrnek kiadva lopott meg egy családot Zuglóban - értesült a HavariaPress.
dec. 11
16:31
EUR/CAD Csökkenő kanadai ingatlanárak (HírTV)
Októberben a várt 0,1% helyett 0,4%-kal estek a kanadai ingatlanárak (előző: 0,1%). A kanadai dollár ma nem csak a zöldhasúval, hanem az euróval szemben is erősödött. Az 1,6514-ews 3 éves csúcsról 1,6285-re esett a jegyzés. Az USD/CAD-tól eltérően azonban tartja magát az EUR/CAD emelkedő trendje. Támogatás 1,6220-nál van. In-www.globalfx.hu
dec. 11
16:33
Egy többen kötnek kirúgás elleni biztosítást (Piac és Profit)
Az elmúlt két hónapban kiemelkedő népszerűségre tett szert Magyarországon a Biztosítás.hu internetes portálon idén május óta elérhető Havi Fix Jövedelemkiesés-biztosítás. Köszönhető ez annak is, hogy a világpiaci válság gyors begyűrűzésével Magyarországot is elérte az a munkaerő piaci fenyegetettség, ami az elkövetkező 12 hónapban akár 100 ezer hazai munkavállaló elbocsátását eredményezheti.
dec. 11
16:36
Ál-Jézuska veri át a netezőket! (Privátbankár)
A karácsonyi ajándékra vadászókat behavazta a levélszemét. Mindenki legyen óvatos, ha alkalmi vételt kínáló ajánlatok érkeznek a postaládájába: ne így spóroljanak!
dec. 11
16:38
Lemarad a két nagy kereskedelmi tévé a digitális platformról? (Privátbankár)
Míg több európai országban két-három évet is igénybe vett a digitális platform elindítása, addig Magyarországon az Antenna Hungária ezt egy év alatt megoldotta - mondta Jean-Francois Fenech, a cég vez...
dec. 11
16:39
Kötelező szűréseket szeretnének az emberek (Infostart)
Egy szeptemberi reprezentatív közvélemény-kutatás szerint az egészségügyi szűrővizsgálatokra csak akkor mennek el az emberek, ha az kötelező. A felmérésből kiderül: a felnőtt lakosság támogatná, hogy egyes vizsgálatok elmulasztása minden korosztály esetében szankcióval járjon. A tiszti főorvos nem támogatja, hogy mindegyik vizsgálatok mindegyike kötelező legyen.
dec. 11
16:39
Móri mészárlás: az ügyész a legsúlyosabb büntetést kérte (HírTV)
A legsúlyosabb büntetést, fegyházban letöltendő életfogytig tartó szabadságvesztést kért az ügyész a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás vádlottjának, W. Róbertnek. A büntetőperben a székesfehérvári Fejér Megyei Bíróságon a perbeszédek hangzottak el csütörtökön. A bíróság jövő csütörtökön, december 18-án hirdet ítéletet.
dec. 11
16:39
Orbán: a Fidesz a magyar kormányálláspont szerint szavazhat klímaügyben (Gondola)
Az Európai Parlament (EP) fideszes képviselői az EU klímacsomagjáról a jövő héten tartandó szavazáson felsorakozhatnak a magyar kormányálláspont mellé - közölte csütörtökön Brüsszelben Orbán...

Keresés