Délután folytatják a hivatalos egyeztetést a szakszervezetek és a Budapest Airport vezetése a ferihegyi repülőtéren - mondta el Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője az MTI-nek hétfőn.
A kormány azt kéri a közszolgálati televízió elnökétől, hogy az új médiatörvény kihirdetése előtt maga hozza meg a döntést a reklámok fokozatos eltörléséről - közölte hétfőn a francia kulturális miniszter .
Amint az Kínában is megfigyelhető volt, drámai irányváltás következett be novemberben az éves alapú ipari termelésben Oroszországban is, legalábbis az Interfax hírügynökség információi szerint 8...
Meglőttek egy középkorú férfi vasárnap éjjel Budapesten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az ötvenéves férfit a III. kerületi háza előtt támadták meg.
Részleges felvételi és látogatási tilalom lép életbe keddtől Kaposváron a Kaposi Mór Oktató Kórházban, miután több osztályon hasmenéses megbetegedéseket tapasztaltak - közölte az intézmény...
Sikerült teljesen megteremteni az Európai Unióban a 112-es hívószám lefedettségét, utolsóként Bulgária egész területéről is tárcsázható a segélyhívó szám. Azt, hogy a 112-es egységes európai segélyhívószám mára Bulgária teljes területéről is hívható, a balkáni ország elleni uniós jogsértési eljárás előzte meg, amelyet az Európai Bizottság 2007 októberében indított.
Cáfolja a Pénzügyminisztérium az áfa-visszaigénylések halogatását. Az áfa ellenőrzés módszere nem változott, a visszatérítések rendben zajlanak - áll a PM közleményében. Az Adó- és Pénzügyi...
Több mint 10 ezer pirotechnikai eszközt foglaltak le a rendőrök, miután budapesti pályaudvarokon és piacokon ellenőrzést tartottak - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. Közleményük szerint a...
Tanuljon tőzsdei kereskedést a profitól! Michele Castorina 20 órás coaching programja egyedülálló lehetőséget kínál azon tőzsdézők számára, akik a kereskedés gyakorlati praktikáit szeretnék...
A pénzügyi piac feltételei javultak Magyarországon október óta, de a helyzet továbbra is nehéz - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői küldöttségének vezetője hétfőn Budapesten. James Morsink a delegáció többi tagjával egy hetet töltött Magyarországon. A legújabb pénzügyi és gazdasági fejleményeket vizsgálták, amelyek elmondásuk szerint lényegében az előrejelzések szerint alakultak.
Tárgyalás helyett az állóháborút választotta a Budapest Airport vezetése. A meghirdetett egyeztetésen ígéretük ellenére sem vettek részt, miközben gyorstalpaló felkészítést tartanak az importált sztrájktörőknek. A reptér német tulajdonosát, a Hochtiefet saját hazájában ezért pellengérre állítanák - közli a LESZ.
Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn megsemmisítette a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényt. A homoszexuálisok demonstrációval tiltakoznak a határozat ellen. A békés tüntetés fél hétkor kezdődik az Ab épülete előtt.
Egyre gyakrabban jelennek meg a gyerekeknél is az eddig csak felnőttekre jellemző betegségek, mint az artériák elkopása, a pre-diabétesz, a magas koleszterin-szint és a hipertónia. A szakemberek koleszterinszint- és vérnyomás-mérést javasolnak már gyermekeknél is.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) vezetői nem jutottak megállapodásra a MÁV-társaságok képviselőivel, így az országos sztrájk várhatóan tovább folytatódik. Sigulinszki Tibor, a MÁ...
Több mint 10 ezer pirotechnikai eszközt foglaltak le a rendőrök, miután budapesti pályaudvarokon és piacokon ellenőrzést tartottak - közölte a rendőrség.
Iványi Judit munkajogász szerint megsérti a sztrájktörvényt a Budapest Airport azzal, hogy biztonsági ellenőröket alkalmaz az Európai Unió más országaiból. A munkajogász az InfoRádiónak elmondta azt is, hogy a munkáltató nyilvántarthatja a sztrájkolók számát, de csak a munkabeszüntetés ideje alatt.
Athénban hétfőn liszttel szórták meg a rendőröket a tüntető görög fiatalok, máshol az országban pedig helyi rádiók stúdiókat foglaltak el, hogy követeléseiket beolvassák. A főváros...
Közös megegyezéssel távozik a Viasat3 programigazgatói székéből Hámori Barbara. Otthagyja a céget egy másik kulcsember, Molnár András üzletfejlesztési vezető is.
Viktor Juscsenko ukrán államfő szemmel láthatóan túl van a dioxin-mérgezés leglátványosabb szakaszán. A 2004-ben kezdődött ukrán elnökválasztási maratont megelőzően Viktor Juscsenko - akkor még elnökjelöltként - mindmáig tisztázatlan körülmények között szenvedett dioxin-mérgezést.
Azzal, hogy január elsejével nem lép életbe a regisztrált élettársi kapcsolatról szóló törvény, mintegy félmillió honfitársunk szenved továbbra is joghátrányt - reagált Léderer András (SZDSZ) az Alkotmánybíróságnak (Ab) a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény megsemmisítését elrendelő hétfői döntésére.
Szinte kötés nélkül kerültek feljebb a hozamok az állampapírok piacán, nagyobb érdeklődés hiányában zajlott a hétfői kereskedés - mondta Pálmai-Pallag Dávid, a Raiffeisen Bank kereskedője, aki...
Bárhol legyen is vészhelyzet az Európai Unión belül, a 112-es egységes európai segélyhívószámot tárcsázva mindig közel a segítség. Mostantól Bulgáriában is az ország bármely pontjáról hívható a...
Egy müncheni klinikán a hétvégén elhunyt a Magyarországon is népszerű német bűnügyi sorozat a „Derrick” címszereplője, a főfelügyelőt alakító Horst Tappert - közölte a művész felesége hétfőn a Bunte magazinnal.
A kormány és a Fidesz sem kezdeményezi a sztrájktörvény módosítását, az MDF szerint azonban szükség van erre - derült ki az MTI-nek hétfőn adott nyilatkozatokból.
A kormány és a Fidesz sem kezdeményezi a sztrájktörvény módosítását, az MDF szerint azonban szükség van erre. Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára azt mondta, a kormány nem...
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) vezetői nem jutottak megállapodásra a MÁV-társaságok képviselőivel hétfőn délután Budapesten, így az országos sztrájk várhatóan tovább folytatódik.
Az Alkotmánybíróság (Ab) szerint alkotmányellenes a luxusadóról szóló törvény, ezért a testület hétfőn megsemmisítette a helyi adókról szóló törvény egy részét és magát a luxusadóról szóló törvényt - közölte a testület.
Szélsőségek jellemezték hétfőn Európa nagy részének időjárását. Havazás okozott felfordulást Spanyolországban és Franciaországban, heves esőzések és viharok Olaszországban, szélviharok és lavinaveszél...
A Tesco Magyarország a vásárlói kereslet visszaesését tapasztalja az idén, ez főként október óta érezhető a bevételek alakulásánál - mondta Antal Erzsébet, a Tesco Global Áruházak Zrt. pénzügyi igazga...
Noha az angol rajongóinak komoly csalódást okozott azzal, hogy nem lépett fel a szigetországi Megasztár, az X-factor műsorában, Rihanna annál inkább elkényeztette a floridai közönséget eddigi legerotikusabb fellépésével.
Athénban hétfőn liszttel szórták meg a rendőröket a tüntető görög fiatalok, máshol az országban pedig helyi rádiók stúdiókat foglaltak el, hogy követeléseiket beolvassák.
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) vezetői nem jutottak megállapodásra a MÁV-társaságok képviselőivel hétfőn délután Budapesten, így az országos sztrájk várhatóan tovább...
Rendőrkézre került egy rablópáros Miskolcon, a bíróság gyorsított eljárással börtönbe záratta őket. A páros a borsodi megyeszékhelyen támadt rá asszonyokra, egyiküktől sikerült elrabolni táskáját, a másiktól nem, mert egy autós a nő segítségére sietett.
Négyszer annyi diák kapott elégtelen osztályzatot a román nyelv és irodalomból írt egységes dolgozatra, mint magyarból Hargita megyében - olvasható a bukaresti Új Magyar Szó összeállításában.
A Magyar Posta Zrt. vezetői és az érdekképviseletek a 2009. évre 4,2 százalékos átlagkereset növekedésben állapodtak meg - tájékoztatta Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója az MTI-t hétfő...
Egy Hatvanban városszerte ismert sportember-edző erőszakoskodott egyik gyermekkorú tanítványával a Heves megyei településen - adta hírül hétfőn a HEOL.hu Heves megyei hírportál. A Heves Megyei...
Túlnyomóan borult időre számíthatunk, csak átmenetileg szakadozhat fel a felhőzet. Helyenként gyenge eső, szitálás valószínű, majd kedden délutántól a Dunántúlon szórványosan várható eső. Időnként...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,05 pontos, 1,58 százalékos csökkenéssel, 11.792,40 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények veszíte...
Délután még további veszteségeket könyvelt el a dollár. Az EUR/USD csúcsot ért el 1,3704-nél, átlépve ezzel az 1,3667-es történelmi csúcsot. Ezután tesztelték az 1,3700-es értéket. A következő cél az 1,3744-es érték, ahol a július és október közti mozgás 38,2%-os Fibonacci-korrekciós szintje is fut. Ha folytatódik a korrekció az érték fölött is, támogatás legközelebb 1,3880-nál található. In-…
A jövő év, 2009. március 1-jétől magyarországi átvétellel lehet majd árammal kereskedni a Prágai Energiatőzsde (Energetická Burza Praha -PXE) határidős piacán - jelentette be Petr Koblic, a PXE...
Az új bíró többórás iratismertetéssel folytatta a Magyar Gárda feloszlatására irányuló polgári per negyedik tárgyalását a Fővárosi Bíróságon hétfőn. A bíróság kizárta a perből mind a felperesi, mind az alperesi oldalon beavatkozókat.
Az Állami Nyomda részvényesei a mai rendkívüli közgyűlésen döntöttek a saját részvény vásárlási lehetőség 20%-ra történő megemeléséről. Az Alapszabály módosítása értelmében a részvényesek...
Az európai ügyekért felelős ír minisztert is túszul ejtette rövid időre három fegyveres rabló hétfő reggel egy Dublintól délre található szállodában - közölte az ír rendőrség. A három símaszkos férfinek nagyjából húszezer eurónyi rabolt pénzel sikerült elmenekülnie - jelentette az Irish Times című lap.
A Magyar Posta Zrt. vezetői és az érdekképviseletek a 2009. évre 4,2 százalékos átlagkereset növekedésben állapodtak meg - közölte Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a...