Megtörtént az, amire a szezon elején igen kevesen számítottak: az újonc Hoffenheim az őszi első a Bundesligában. A kiscsapat ugyan a záró fordulóban nem tudta hazai pályán legyőzni a Schalkét, ám a megszerzett egy pont is elegendő volt, hogy jobb gólkülönbsége miatt a nagy Bayern Münchent megelőzve az első helyen telelhessen.
BUDAPEST — Békében nyugodhat dr. Dékány Ferenc (†79). Az FTC egykori labdarúgójának, majd a futballszakosztály vezetőjének teljesült utolsó kívánsága. Tegnap az Albert stadionban helyezték örök nyugalomra a legendát, a klub történetében nem volt még példa ilyesmire.
BARCELONA — Sokadszor is bosszút állt a Real Madridon Samuel Eto’o (27). A Barcelona olimpiai bajnok kameruni csatára a szombati örökrangadón a hajrában lőtt góljával elintézte egykori „gyűlölt” csapatát. Lionel Messi találata, amelylyel kialakult a 2-0-s végeredmény, már csak kegyelemdöfés volt a bajnoki címvédőnek.
BUDAPEST — Egy ütközés, amely fenekestül felforgatta Gyenesei Leila életét. A magyar öttusasport reménysége a Sport & Style december 13-án megjelenő számában többek között arról beszél, hogyan lett az ambiciózus triatlonistából egy égi jelként vett közlekedési baleset hatására öttusázó
HERNÁD — Találkozott utódaival Talmácsi Gábor. A gyorsasági motoros világbajnokság 125 köbcentis kategóriájának harmadik helyezettje részt vett édesapja, Talmácsi István (50) motorosiskolájának évzáróján, ahol gratulált a növendékeknek.
A Los Angeles Lakersnek nem okozott gondot az ebben az idényben gyengélkedő Minnesota Timberwolves legyőzése: a Kobe Bryant vezette hazai csapat 98–86-ra nyert az NBA 48. játéknapján.
A Minnesota Wild sorozatban ötödik mérkőzését veszítette el az Anaheim Ducks elleni 4–2-es vereséggel. A Wild kilenc éves történetének ez a leghosszabb nyeretlenségi sorozata, melyben mindegyik meccsét a rendes játékidőben vesztette el.
Világsztárok sora lép fel kedden azon a jótékonysági labdarúgó-mérkőzésen, amelyet a világelső spanyol teniszező, Rafael Nadal és a Real Madrid válogatott kapusa, Iker Casillas szervezett, majd csatlakozott hozzájuk a spanyol kerékpársport két ásza, Alberto Contador és Carlos Sastre is.
Mint arról már beszámoltunk, Gyepes Gábor gólt szerzett a hétvégén, és ezzel nagyban hozzájárult, hogy csapata, a Cardiff City idegenben verje meg az Ipswich Town együttesét a Championship 22. fordulójában. Most megmutatjuk az egykori ferencvárosi védő találatát videón!
Érdekes körülmények között esett a tegnapi Valladolid–Deportivo bajnoki második gólja, a vendégek kapusa, Daniel Aranzubia ugyanis egyenesen a hazai védő, Pedro López elé dobta a labdát, aki köszönte szépen az ajándékot, és nagyszerűen emelt a hátrafelé sasszézó kapus fölött a kapuba. Nézze meg a nem mindennapi gólt!
A Daily Mail értesülései szerint az egyik skót élcsapat, a Celtic igencsak élénken érdeklődik Huszti Szabolcs iránt, és már konkrét ajánlat előkészítésén dolgoznak.
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 15. fordulójában a Pittsburgh Steelers nyerte meg 13–9-re a Baltimore Ravens elleni csoportrangadót. A 2006-os Super Bowl győztese sikerével biztosította helyét a rájátszásban. A Dallas Cowboys 20–8-ra győzött a bajnok New York Giants ellen.
Angol sajtóértesülések szerint a DVSC-TEVA 150 ezer fontot, azaz 44 millió forintot kér az őszi szezonra a skótoknak kölcsönadott kapusért, Balogh Jánosért.
László Csaba, a Hearts menedzsere a Celtic elleni döntetlen után úgy véli, hogy csapata tovább fog fejlődni, és akár a Celticet és a Rangerst is utolérheti a skót bajnokságban.
Az utolsó fordulóban sem dőlt el argentin bajnokság őszi kiírása (apertura), mivel az utolsó forduló előtt egyaránt 36-36 pontos három csapat közül mindegyik megnyerte mérkőzését.
Könnyen elképzelhető, hogy januártól az angol nyolcadosztályban szereplő Garforth Townban folytatja pályafutását a kétszeres világbajnok brazil futballista, Cafú.
Várhatóan Vajda Attila és Cseh László közül kerül ki az Év sportolója - a díjátadást pénteken 19 órától rendezik meg a Syma Csarnokban a Sportcsillagok Gálaestje keretében.
Chris Hoy pályakerékpáros az év brit sportszemélyisége, míg Usain Bolt, a jamaicai atléta a 2008-as esztendő tengerentúli sportszemélyisége a BBC televíziós csatorna nézőinek szavazatai alapján.
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHHF) az Európa-bajnokság egyik helyszínén, Szkopjében bejelentette: a 2009–2010-es szezontól 24 csapatos lesz a férfi Bajnokok Ligája.
A Real Madrid vezetőedzője, Juande Ramos nyilatkozatai szerint két vagy három poszton szeretné megerősíteni csapata keretét. A tréner a Barcelona elleni vesztes meccset követően nyilatkozott rövid távú terveiről.
Az angolai sportnapilap, a Jornal dos Desportos értesülései szerint a 26 éves Raphael Teixeira januárban a Formula–1-es Williams istállóval tesztelhet.
A perui bajnokság első szakaszát az Universitario nyerte meg korábban, a Deportivo San Martín pedig néhány napja – fordulókkal a vége előtt – megnyerte a második szakaszt. A perui bajnokság különös kiírása értelmében azonban csak akkor játszhat egy csapat döntőt, ha mindegyik szakaszban az első hét helyezett között végez.
A Bayern München szerződést hosszabbított Bastian Schweinsteigerrel, aki az új megállapodás értelmében 2012-ig lesz a német klub játékosa – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
„A kétkedőknek mondom: nincs B-, C- vagy D-terv. A 2010-es világbajnokságot a Dél-afrikai Köztársaságban rendezik” – jelentette ki Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke.
Gól nélküli döntetlenre végzett egymással a Tottenham és a Manchester United a Premier League 17. fordulójának rangadóján. A találkozón Cristiano Ronaldo a hálóba talált, ám a játékvezető kezezés miatt nem adta meg a gólt. Tekintse meg az érvénytelenített találatot videón!
Marc Martens professzor antwerpeni klinikáján megoperálta Gennaro Gattusót, az AC Milan és az olasz nemzeti csapat kitűnő védekező középpályását. A milánóiak közleménye szerint az operáció sikeres volt.