2008. december 8. hétfő

dec. 8
0:15
La Ligue: a PSG otthon verte meg a Le Mans-t 3–1-re (She)
Hazai pályán aratott 3–1-es győzelmet a Paris-SG a francia labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának utolsó mérkőzésén.
dec. 8
0:33
Megint kikapott a Real Madrid - de erről most a bíró is tehet (Infostart)
Tovább tart a Real Madrid vergődése: a királyi klub elszenvedte immár hazai bajnoki mérkőzésen is az első vereségét. Igaz, ebben a bíró is ludas, aki nem adott meg a csapatnak egy büntetőt, ellenben kiállította az eset után reklamáló Robbent. A Madrid híveinek különösen fájhat, hogy Európa tradicionális nagy csapatai közül csak az övék nem tudott nyerni a hét végén. A Barcelona, a Liverpool, a…
dec. 8
6:00
Az UTE cselgáncstermében egy tűt sem lehetett leejteni (Behaviour)
„Szeretnénk visszahozni a régi csapatbajnokságok hangulatát” – nyilatkozta a Népszavának még a viadal előtt Tóth László cselgáncsszövetségi elnök, de még maga sem gondolhatta, hogy szombaton az UTE cselgáncstermében egyrészt egy tűt sem lehet majd leejteni, másrészt olyan hangulat uralkodik, ami már-már dél-amerikai focimeccseket idéz.
dec. 8
6:15
Pálingert ünnepelték (Blikk)
SZKOPJE — Nagy ünneplést csaptak a macedóniai Európa-bajnokságon szereplő – a franciák ellen lapzártánk után pályára lépett – magyar női kézilabda-válogatott tagjai. Csapatkapitányukat, Pálinger Katalint köszöntötték, aki szombaton töltötte be 30. életévét.
dec. 8
6:17
Törőcsik visszatér (Blikk)
BUDAPEST — Három és fél év után ismét a Megyeri úton ünnepelték Törőcsik Andrást (53). Tegnap kora délután „csak” Ligakupa-meccset játszott az Újpest focicsapata a Pécs ellen (4-0), a stadion előtt mégis nagy tömeg állt a szurkolói boltnál.
dec. 8
6:19
Ronaldo átvette az Aranylabdát (Blikk)
PÁRIZS — Öt nap után végre átvehette Aranylabdáját Cristiano Ronaldo (23). A France Football szavazásán a világ legjobb labdarúgójának választott portugállal kedden közölték, hogy ő a nyertes, de csak vasárnap emelhette fel a trófeát. Szombaton ugyanis még a Sunderland elleni 1-0ra megnyert bajnokin kellett szerepelnie a Manchester Uniteddel.
dec. 8
6:21
Száguldó Mikulás (Blikk)
VESZPRÉM — A rénszarvasok húzta szánját egy 280 lóerős versenyautóra cserélte tegnap a „Mikulás”. Ifjabb Tóth János (40) ugyanis stílszerűen piros sapkát tett a fejére, sőt a Peugeot-jára is a gyerekek kedvencét ábrázoló matricát ragasztott a hazai idényzáró Mikulás-ralin.
dec. 8
7:09
Formula–1: komoly megszorításokat terveznek a McLarennél (She)
A bevételek harminc százalékos csökkenésével számol jövőre a Formula–1-es McLaren-Mercedes csapat.
dec. 8
7:11
NBA: ez már a 12. – folytatódik a Celtics nagyszerű sorozata (She)
A Boston Celtics folytatta nagyszerű menetelését az NBA 41. játéknapján is: az Indiana Pacers ellen győzött 122–117-re magyar idő szerint vasárnap éjjel, és ezzel már zsinórban 12. mérkőzését nyerte meg.
dec. 8
7:27
NHL: a Calgary Flames kiütötte New Yorkban a Rangerst (She)
A Calgary Flames New Yorkban tudta legyőzni 3–0-ra a Rangerst az NHL 61. játéknapján. A vendégek csak a mérkőzés második felében találtak be az ellenfél kapujába, de a harmadik harmadban megállíthatatlanok voltak.
dec. 8
7:45
Anglia: egyelőre nincs egyezség Owen és a Newcastle között (She)
Megszakadtak a tárgyalások Michael Owen szerződésének meghosszabbításáról.
dec. 8
8:21
Alpesi sí Vk: Raich győzött óriás-műlesiklásban (She)
Benjamin Raich nyerte az óriás-műlesiklást a férfi alpesi sí Világkupa-sorozat Beaver Creek-i állomásán.
dec. 8
8:24
Ki állítja meg a Boston kosarasait? (Behaviour)
A ligaleső Boston Celtics hosszabbításos mérkőzésen 122-117-re nyert idegenben az Indiana Pacers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
dec. 8
8:39
Curling: újabb magyar győzelmek az Európa-bajnokságon (She)
Második mérkőzését is megnyerte a magyar női csapat a svédországi Örnsköldsvikben zajló curling Európa-bajnokságon: a viadal honlapja szerint a lettek elleni 10–7-es sikert követően a mieink 11–4-re verték meg a horvátokat.
dec. 8
8:41
Anglia: Jo már januárban távozhat a Manchester Citytől (She)
Lapértesülések szerint már januárban távozhat a Manchester Cityből a nyáron szerződtetett Jo.
dec. 8
8:42
Újabb magyar győzelmek (Metropol)
Második mérkőzését is megnyerte a magyar női csapat a svédországi Örnsköldsvikben zajló curling Európa-bajnokságon.
dec. 8
8:57
Videó: Priskin Tamás legújabb gólja, ezúttal a bajnokságban (She)
Ahogy már beszámoltunk róla, Priskin Tamás ismét eredményes volt a Watfordban. A magyar támadó a hétközi Ligakupa-találata után ezúttal a Birmingham ellen volt eredményes angol másodosztályú bajnokin. Most megmutatjuk a gólt videón!
dec. 8
9:15
NFL: veresége ellenére bejutott a rájátszásba a Giants (She)
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) legutóbbi játéknapján vereséget szenvedett a New York Giants. A bajnokcsapatot a Philadelphia Eagles verte meg 20–14-re. A forduló egyik rangadóján a Pittsburgh Steelers a Dallas Cowboys ellen nyert. A Giants, a Tennessee Titans és az Arizona Cardinals már biztosította a helyét a rájátszásban.
dec. 8
9:17
Olaszország: a Juve Stabiánál folytatja a Sopron korábbi edzője (She)
A harmadosztályú Juve Stabia labdarúgócsapatánál folytatja edzői pályafutását Dario Bonetti, a korábban hazánkban is megforduló olasz tréner.
dec. 8
9:33
Videó: a vészkapus védte ki a büntetőt Huszti csapatában (She)
Sokat fogják még emlegetni a Bundesliga 16. fordulójában rendezett Wolfsburg–Hannover találkozót. A vendégek kapusát, Fromlowitzot a 80. percben kiállították, s a Hannover ezzel kényszerpályára került, hiszen két perccel korábban éppen Huszti Szabolcs lehívásakor használta ki a harmadik cseréjét. Ekkor állt be Jan Rosenthal a csapat kapujába… A nem mindennapi esetet most megtekintheti videón!
dec. 8
9:35
Videó: a Real Madrid és a Sevilla gólzáporos mérkőzése (She)
Fordulatos, gólgazdag mérkőzést játszott a spanyol bajnokság 14. fordulójában a Real Madrid és a Sevilla. A királyi gárda 3–1-es hátrányból is talpra állt, ám Arjen Robben kiállítása után Renato találata a Sevilla javára döntötte el a rangadót. Most megtekintheti a találkozó összefoglalóját!
dec. 8
9:36
A Sao Paulo sorozatban harmadjára lett brazil bajnok (Behaviour)
A háromszoros Világkupa-győztes Sao Paulo nyerte a brazil labdarúgó-bajnokságot.
dec. 8
10:12
Ukrajna lesz az ellenfelünk a kézilabda EB-n (Behaviour)
A magyarok négy év után nyertek tétmérkőzésen a franciák ellen, és így bejutottak a középdöntőbe a macedóniai női kézilabda Európa-bajnokságon, vagyis hétfőn Szkopjéból nem Budapestre, hanem Ohridba vezet az útjuk.
dec. 8
10:45
Videó: a Milan és a Juventus egygólos, kötelező győzelme (She)
Mint már korábban beszámoltunk róla, a Serie A 15. fordulójában a Milan és a Juventus is egy góllal győzte le ellenfélét. Most megtekintheti Kaká győztes találatát a Catania, valamint a Juventus idegenbeli győzelmét a Lecce ellen.
dec. 8
10:47
Olaszország: ügynöke szerint Ronaldo újra a Milanhoz kerülhet (She)
A jelenleg csapat nélküli brazil Ronaldo ügynöke, Fabiano Faria szerint a Milan érdeklődést mutat kliense iránt, s elképzelhető, hogy januárban újabb szerződést kínál neki.
dec. 8
11:03
Bundabotrány a spanyol futballban (Infostart)
Bő két évvel az olasz futballt megrázó bundabotrány után úgy tűnik, hogy a spanyol ligában is lehettek megvett mérkőzések, igaz, ebben az ügyben a nagyobb klubok nem érintettek.
dec. 8
11:21
Úszás: világcsúcs született férfi 50 méter háton (She)
Miközben a csütörtöktől vasárnapig 25 méteres medencében rendezendő rijekai Európa-bajnokság előtt az elmúlt hét végén három rövid pályás úszóvilágcsúcs is megdőlt, egy nagymedencés világrekordot is hozott ez az időszak: az amerikai Randall Bal 24.33 mp-re javította az 50 méteres férfi hátúszás eddigi legjobbját egy eindhoveni viadalon.
dec. 8
11:23
Tököl: a vezetőedző, Gyimesi László is távozott a klubtól (She)
Közös megegyezéssel szerződést bontott Gyimesi László és a Tököl VSK. A vezetőedző egy évvel korábban vette át az NB II Keleti csoportjában szereplő csapatot.
dec. 8
11:25
Anglia: a West Bromwich hétvégén megsérülő csatára hat hétre kidőlt (She)
A West Bromwich Albion támadója, Ishmael Miller megsérült a Portsmouth elleni bajnokin, és előreláthatólag hat hétig harcképtelen lesz.
dec. 8
11:39
Diósgyőr: a pénz diktál, Kövesfalvi Istvánnak is távoznia kell (She)
Újabb hat játékosnak köszönte meg a DVTK vezetősége az eddigi szolgálatait.
dec. 8
11:57
Vitorlázás: Thomas Coville újabb egynapos vitorlázórekordja (She)
Thomas Coville megjavította a szóló vitorlázás egynapos távolsági rekordját: a Sodeb'O nevű trimaránnal a hétvégén 24 óra leforgása alatt 628.5 tengeri mérföldet (1165 km) tett meg az Indiai-óceánon.
dec. 8
12:15
Németország: Torghelle Sándor orrcsonttörést szenvedett (She)
Torghelle Sándor, a német másodosztályban szereplő Augsburg magyar válogatott csatára agyrázkódást és orrcsonttörést szenvedett a Wehen Wiesbaden elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen – adta hírül a klub hivatalos internetes oldala.
dec. 8
12:33
Paks: több csapat is szívesen látná soraiban Márkus Tibort (She)
Több csapat, a Diósgyőri VTK, a Pécsi MFC és a román másodosztályban szereplő Liberty Salonta is megkereste a Paksi FC-nél szabadlistára tett, az ősszel csupán epizódszerepet kapó Márkus Tibort.
dec. 8
12:35
Fehérvár: a boszniai Marko Andic az ősz legjobb játékosa (She)
Vasárnap este zárult le az a szavazás, melyen a Soproni Ligában szereplő FC Fehérvár szurkolói megválasztották a csapat legjobbját az őszi szezonban. A szavazást toronymagasan a nyáron szerződtetett Marko Andric nyerte meg.
dec. 8
12:51
Női labdarúgás: az Egyesült Államok nyerte meg az U20-as vb-t (She)
Az Egyesült Államok válogatottja nyerte meg a Chilében megrendezett női U20-as labdarúgó-világbajnokságot.
dec. 8
12:53
Real Madrid: Drenthe játéka kérdéses a Barcelona ellen (She)
Royston Drenthe tegnap csereként állt be a Real Madrid Sevilla ellen elveszített bajnoki mérkőzésén, de a mai edzést félbe kellett hagynia.
dec. 8
12:54
Labdarúgó világbajnokságot nyert Afganisztán (Behaviour)
Az erős középmezőnyben, a 23. helyen végzett a magyar válogatott az ausztráliai Melbourne-ben rendezett VI. Hajléktalan Világkupán, amelyet Afganisztán csapata nyert el.
dec. 8
12:55
Győr: az észt védő, Sisov szerződtetéséről az új edző dönt (She)
Ahogy beszámoltunk róla, a Soproni Ligában szereplő Győri ETO az elmúlt héten tesztelte az észt válogatott védőt, Tihon Sisovot. A játékos jó benyomást tett a klub elöljáróira, de szerződtetéséről a héten kinevezendő új szakvezetőnek kell majd döntenie.
dec. 8
13:30
Beckhamet nagyon várják már Milánóban (Behaviour)
Az AC Milan vezetése abban reménykedik, hogy David Beckham "szerelembe esik" az olasz futballcsapattal, és három hónapnál is tovább játszik majd náluk.
dec. 8
14:03
Real Madrid: újabb probléma - Diarra idényének vége (She)
Mahamadou Diarrát, a Real Madrid középpályását ma megműtötték, és a várakozásokkal ellentétben sokkal hosszabb kényszerpihenő vár a mali játékosra.
dec. 8
14:06
Ökölvívó ob szerdától (Metropol)
Negyvenhat klub 148 bokszolója adta le nevezését a 85. felnőtt férfi ökölvívó országos bajnokságra, a Dr. Lasz Görgy Kupára, amelynek szerdától szombatig a budapesti Nemzeti Sportcsarnok ad otthont.
dec. 8
14:21
Labdarúgás: sok gólt hozott a Mikulás a Fáy utcába (She)
A Magyar Gyermeklabdarúgó-szövetség (MGYLSZ) szervezésében a Fáy utcában zajlott a Mikulás-kupa elnevezésű teremszezon-indító verseny, amelyen összesen 14 csapat szerepelt. A legidősebbek (3-4. osztályosok) között a zagyvarékasi Damjanich János Általános Iskola csapata diadalmaskodott, az 1-2. osztályosoknál pedig a diósjenői általános iskola rendkívül kulturáltan játszó gárdája. Az óvodások…
dec. 8
14:24
Bognár György a Felcsút új vezetőedzője (Behaviour)
A korábbi válogatott Bognár György lett az NB II Nyugati csoportjában szereplő Felcsút labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
dec. 8
14:39
Videó: a Vasco szurkolója majdnem megölte magát a kiesés után (She)
A Vasco da Gama vasárnap vereséget szenvedett a brazil bajnokság utolsó fordulójában, és így kiesett az élvonalból. A csapat egyik szurkolója nem tudta elviselni kedvencei kudarcát, és felmászott a stadion tetejére, ahonnan majdnem leesett, ám még az utolsó pillanatban sikerült elkapniuk a rendezőknek. Nézze meg a jelenetet!
dec. 8
15:15
Felcsút: a volt válogatott Bognár György lett a csapat vezetőedzője (She)
A korábbi válogatott Bognár György lett az NB II Nyugati csoportjában szereplő Felcsút labdarúgócsapatának új vezetőedzője.
dec. 8
16:27
Arsenal: Rosicky leghamarabb márciusban térhet vissza (She)
Az idén januárban, azaz lassan egy éve súlyos sérülést szenvedő Tomás Rosicky december 17-én utazik vissza Londonba, hogy az Arsenalnál folytassa a rehabilitációját.
dec. 8
16:45
Póker: rendőrök szakították félbe a Latin American Poker Tourt (She)
Míg hazánkban a PokerStars a European Poker Tour budapesti versenyét és a Budapest Poker Opent is kiválóan szervezte és rendezte meg, néhány kontinenssel arrébb, Dél-Amerikában jelentős problémákba ütközött.
dec. 8
17:21
Norvégia: lemondott a labdarúgó-válogatott kapitánya (She)
Lemondott posztjáról Aage Hareide, a norvég labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
dec. 8
17:39
Női kézilabda Eb: a macedónok nagy jutalomra számíthatnak (She)
A női kézilabda Európa-bajnokságon a házigazda macedón válogatott tagjai két forrásból is számíthatnak prémiumra, miután második helyen továbbjutottak csoportjukból.
dec. 8
17:57
Női kézilabda Eb: gólzáporos mérkőzésen nyertek a horvátok (She)
A horvátok gólzáporos mérkőzésen verték meg a fehéroroszokat a Macedóniában zajló Európa-bajnokság középdöntőjének első mérkőzésén.

Keresés