A szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő szerb és török vendégmunkások miatt szombat reggelre kétórás sor alakult ki a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A...
A szegedi Nagyállomás szombaton sem fogad és indít vonatot a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) által vasárnap meghirdetett sztrájk miatt - közölte Veréb Olga, a VDSZSZ helyi ügyvivője.
Összesen tizenöten pályáznak a közszolgálati televízió elnöki posztjára - mondta Czeglédi László, a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke pénteken, a benyújtási határidő lejárta után az MTI-nek.
Egy hónappal hivatalba lépése előtt, közlekedési és munkaügyi minisztere, valamint kereskedelmi képviselője megnevezésével Barack Obama megválasztott amerikai elnök befejezte kormánya...
Nagykanizsán az elmúlt napoknál némileg élénkebb volt a szombat kora reggeli utasforgalom az érkező és az induló vonatoknál, többségében a hazautazó diákoknak köszönhetően.
A malajziai külügyminiszter megdicsérte azt az iraki újságírót, aki a múlt hét végén egy bagdadi sajtóértekezleten cipőt dobott George Bush amerikai elnök felé.
Pénteken hullámzó kereskedés közepette csökkent a kőolaj ára New Yorkban, Londonban enyhén emelkedett. A csökkenés elsődleges oka továbbra is az, hogy csökken a globális olajkereslet a gazdaságnöveked...
Hét és fél milliárd eurós nemzetközi támogatást kap Lettország, gazdasági nehézségeinek, illetve égető sürgősségű fizetési nehézségeinek leküzdésére - jelentette be Brüsszelben az Európai Bizottság. ...
Felháborodott színházkedvelők álltak fel és mentek haza egy Shakespeare-előadásról egy angol színházban, mert szerintük a rendező gusztustalan jelenetet csempészett a drámába. Két férfi szeretkezést tettetett - ez verte ki a biztosítékot.
A McDonald’s-ot ekézni – úgy általában – teljesen felesleges és kispályás elfoglaltság: a kereskedelmi tévék műsora rossz, a magyar könnyűzene nevetséges, a politikusok hazudnak és a McDonald’s szeméttel eteti a népet, ezt már a magára valamit is adó ítész nem írja le. Így egyszersmind kiderül, hogy nem vagyok magamra valamit is adó ítész, de ez mellékszál.
Halálra gázolt a személyvonat egy 60 éves ecseri férfit, aki a tilos jelzés ellenére kelt át a település egyik vasúti átjáróján - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese péntek...
Izraeli légtámadásban meghalt egy palesztin férfi, további kettő pedig megsebesült szombaton a Gázai övezetben - közölték palesztin egészségügyi források.
A hatékonyan működni kívánó vállalatok elengedhetetlen feltétele a munkáltatói-munkavállalói közös érdek. Jelenleg az a tendencia figyelhető meg, hogy a fejlett piacgazdaságok többségében vállalati szinten az üzemi tanácsok és az üzemi szakszervezetek sajátos képződményei alakulnak ki.
A kapzsiság a józan ész megrontója - írta a pénteki The New York Times azzal kapcsolatban, hogy a mesés, 10 százalékos profitok reményében mennyi nagybefektető járt pórul a Madoff-csalásban - MTI/ProfitLine. (ProfitLine.hu)
A Rába újabb sajátrészvény-tranzakcióról tájékoztatta a befektetőket, az igen magas pénteki forgalomban több mint 50 ezer darab papírt vett maga a cég. A Rába 2008. december 19-én a Budapesti...
Egyfajta konzervatív fordulat szisztematikus előkészítése érzékelhető, s ez már messze nem pártpolitikai kérdés - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a Népszabadságnak. A konzervatív fordulat kitapintható...
George Bush bejelentett: a gondokkal küzdő detroiti autógyárak 17.4 milliárd dolláros hitelt kapnak, mert mint mondta, megengedhetetlenül fájdalmas csapás lenne a keményen dolgozó amerikaiak számára, ha hagynák, hogy az autógyártók csődbe menjenek, áll a Világgazdaságban.
Jóváhagyta az Európai Bizottság Magyarország első, nem egészen tizennyolcmilliárd forintnyi összköltségvetésű nagyprojektjét, a debreceni villamosprojektet, amelyből majdnem tizenhatmilliárd az...
Molnár Csaba, a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter a sztrájktörvény betartására és az elégséges vasúti szolgáltatás megállapítására szólította fel a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetét, áll a Világgazdaságban.
A lakosság pártok közti összefogást sürget, és nem helyesli, hogy Orbán visszautasította Gyurcsány Ferenc meghívását - derült ki a Szonda Ipsos csütörtökön végzett kutatásából, amelynek eredményeit...
Bár nyilvánvalóan veszélyes kívánalom egy hadügyi hagyományőrző egyesület, egyre többen érzik legalizáltnak. Az emberfia hajlamos önvédelmi csoportok létrehozására, ha a többségnek nem jár állampolgári jogon védelem. Egyre több lesz az olyan település Magyarországon, ahová a rendőrök sem mernek kimenni balhékhoz, vagy ha kimennek, akkor baromi gyorsan el is takarodnak onnan.
Az Európai Unió új "Biztonságosabb internet" programot fogadott el: 55 milliót eurót szánnak arra, hogy az internetet biztonságosabbá tegyék a gyermekek számára. A program 2009. január 1-től indul, miután a közelmúltban a Miniszterek Tanácsa is elfogadta a dokumentumot. Az európai szülők 60 százaléka aggódik amiatt, hogy felnőttek esetleg az interneten keresztül próbálnak - szexuális visszaélés…
Mától újra közlekednek a villamosok a fővárosi Szabadság hídon. A hídon újrainduló villamosforgalom miatt megszűnnek a 47-49V és a 149-249V jelzésű villamospótló autóbuszok. Ismét a korábbi...
McCain kommunikációs csapatának átvilágítása során fény derült a 2006-os montenegrói függetlenségi népszavazás előtti kampány finanszírozására. De mi köze ehhez a Jelcin-unoka férjének? Magyari Péter elemzése.
Nincs olyan háztartás, ahol a napokban ne csendülne fel Mariah Carey hangja akár többször is. Ha már a legszebb karácsonyi dalt hallja tőle, akkor ismerje meg jobban, és tegyen egy virtuális sétát gyönyörű villájában (Forrás: ingatlan.net)....
Bár karácsony közeledik, nem húsvét, hatalmas nyúlfogása lett a hatóságnak az Egyesült Államokban: 69 tapsifülest szabadított ki egy hálószobából. Gazdasszonyuk jól tartotta őket, csupán egyikükön...
Hatvan méter mély szakadékba zuhant szombaton Indonéziában egy lakodalmas menetet szállító busz; a balesetben tizenketten életüket vesztették, további húsz ember megsérült. A vőlegény és a...
Peking, 2008, december 20., szombat (MTI) - Farkasportréval terelgeti birkáit egy juhász Kínában. A fénykép igen nagy, fél embernyi, és a farkasnak csak a feje van rajta, így jól láthatják a...
A két világháború közötti német társadalom tömeglélektani és a náci vezér indviduálpszichológiai rejtélyeinek megoldásához közelebb visz, ha világos képet kapunk Hitler szexuális életéről. Angela Lambert könyve, az Eva Braun elsüllyedt élete arról az amúgy teljesen jelentéktelen nőről szól, akivel Hitler 1932-től megosztotta a magánéletét.
A nők szerint természetes, hogy hálapénzt fizetnek a szülésért az orvosnak. Van, aki szerint a bizalmat és a folyamatos készenlétet fizetik meg. De akad olyan is, aki azért ad, mert szerinte keveset keresnek az orvosok a kórházban.
Születésnapjuk vagy a karácsony közeledtekor az emberek nagyobb arányban mennek el egészségügyi szűrésekre - állítják norvég kutatók. A British Medical Journal című szakfolyóiratban teszik közzé a...
A Magyar Nemzet azt állítja, hogy Gráf József agrárminiszter és Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter, az MSZP alelnöke is közbenjárt abban a 200 hektárnyi területet érintő, pákozdi, állami...
A szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő szerb és török vendégmunkások miatt szombat reggelre kétórás sor alakult ki a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A...
Az optimizmust, a szebb jövőbe vetett hitet nem szabad elveszteni! Bár a mai kormánypolitikában nem lehet elérni, mégis meg kell próbálni! Nem várhatunk senkire, magunknak kell megóvnunk országunkat, az egész Kárpát-medencét a következő nemzedékek számára!
Eső, havas eső, hózápor egyaránt jellemző lesz az időjárásra karácsonyig; fehér karácsonyra azonban nem lehet számítani, mert a hőmérséklet napközben 0 Celsius fok felett lesz - mondta Gyuró György, az Országos Meteorológiai Szolgálat ügyeletes meteorológusa.
Sajátos veszélyforrásnak jártak utána cardiffi statisztikusok: egy orvosi folyóiratban közzétett elemzésük szerint azokban az években, amikor Wales rögbicsapata nyeri meg a Grand Slam kupát, nagy a veszélye, hogy a pápa jobblétre szenderül.
Mind a három olasz csapat angol ellenfelet kapott a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében - José Mourinho Interje Sir Alex Ferguson Manchester Unitedjével találkozik. A Juventust Claudio Ranieri vezeti a Chelsea ellen, aki nem volt elég jó Roman Abramovicsnak, miután nem tudta megnyerni a Kékekkel a Bajnokok Ligáját. Az AS Roma az Arsenalt kapta - a legutóbbi három évben mindig angol klub…
A helyszínen életét vesztette az a fiatalember, akit elgázolt egy kamion szombatra virradó éjszaka a 44-es számú főútvonalon Békéscsaba és Kondoros között - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A 16...
A helyszínen életét vesztette az a fiatalember, akit elgázolt egy kamion mára virradó éjszaka a 44-es számú főútvonalon Békéscsaba és Kondoros között. A 16 éves békéscsabai fiatalember gyalogosan akart átmenni az úttesten, amikor a Békéscsaba felé haladó, szabályosan közlekedő kamion elütötte.