A szakértők csak bízni tudnak abban, hogy az elmúlt évtizedek forgatókönyve az idén megismétlődik, és az év utolsó kereskedési napjaiban erősödnek a részvényárak. A New York-i tőzsdealmanach szerint ...
A Fidesz szerint több mint 250 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, 16 ezer kórházi ágyat szüntettek meg, több mint 2.000 orvos vándorolt el az országból. Az MSZP szerint az ellenzék csak riogat
Az egy hete elhunyt német színészről, Horst Tappertről hamarosan utcát neveznek Bajorországban. A legendás Derrick bűnügyi tévéfilmsorozat címszereplőjének temetési időpontjáról, eddig nem tájékoztatták a sajtót.
Három kábítószer-kereskedőt fogtak el a csongrádi rendőrkapitányság nyomozói pénteken, a gyanúsítottaknál tartott házkutatáson marihuánát, speedet és amfetamint találtak. A dílerek elfogását követően kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt további öt embert állítottak elő.
Folyamatosan kutat a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata a tegnap eltűnt horgászok után. Délelőtt már úgy tűnt, megtalálták a csónakjukat egy holttesttel, de kiderült, egy régebbi áldozatot leltek csak meg.
Körülbelül 9000 ezer gyermeket lát vendégül szombaton a Táncsics Alapítvány az úgynevezett Táncsics karácsonyon - mondta az MTI-nek Lamperth Mónika, az alapítvány kuratóriumának elnöke.
Reklámfelületként szolgálna a romániai Beszterce (Bistrita) szász evangélikus templomának kerítése, hogy a bevételből állítsák helyre a leégett templomot - írta a bukaresti Új Magyar Szó.
Egyelőre nem tudni, került-e a boltokba abból 15 tonna lejárt szavatosságú, átcímkézett élelmiszerből, amelyet pénteken találtak egy törökbálinti raktárban. Még folyik a higiéniai ellenőrzés a telephelyen és a két dolgozó kihallgatásával sem végeztek, akiket a rendőrség ért tetten hamisítás közben.
VADNA – Túl sok volt a negyven év korkülönbség. Ny. László (†70) sokszor volt féltékeny feleségére, D. Erikára (†30). Csütörtök éjjel megverte szerencsétlen asszonyt, majd agyonszúrta. Amikor rájött, hogy gyilkossá vált, kiment a pajtába és felkötötte magát. A két holttestre egy hozzátartozójuk talált rá.
Szigorúbb szabályok vonatkoznak az éves beszámoló benyújtására és arra, hogy mikor törlik a tevékenységek TEÁOR szerinti besorolását a cégjegyzékből. 2009-től az éves beszámoló letétbe helyezésének elmulasztása három hónapon belül a társaság megszűnéséhez vezethet.
Hónapokkal ezelőtt nyomtalanul eltűnt Magyarországon egy egykori osztrák modell, a magyar származású, brit állampolgárságú Eva Rhodes - jelentették szombati számukban a Kurier és a Kronenzeitung című ...
A budapesti főállatorvos szerint mostanra teljes biztonsággal kiszűrték Magyarországon a dioxinszennyezés miatt betiltott forgalmazású írországi eredetű alapanyagokat. Hajós Ádám erről az ünnepek előtt végzett élelmiszerbiztonsági és fogyasztóvédelmi ellenőrzés értékelésén beszélt Budapesten.
A hétvégén is kiszámíthatatlan lesz a vonatközlekedés, mivel a vasutasok folytatják a munkabeszüntetést. A VDSZSZ elnöke pénteken elképzelhetőnek tartotta, hogy ha országos szinten nem is, helyi vasúti sztrájk lehet karácsonykor is.
Bombariadókkal bombázott egy középiskolát egy ifjú az Egyesült Államokban, hogy kitereljenek mindenkit az épületből, ő pedig még a tanítás vége előtt találkozhasson iskolás barátnőjével. A 19 éves fiú a vádirat szerint 13-szor rövidített a tanításon, amiért börtönbe került, de karácsonyra már kiengedték.
A még elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodás hiányában továbbra is kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés, ugyanakkor az ország néhány pontján javultak a vasúti közlekedés feltételei, mivel szombaton délelőttől már a miskolci Tiszai pályaudvarra is érkeznek és indulnak Bz-motorvonatok - közölte a MÁV Zrt. szombaton az MTI-vel.
A határ közelében elő szlovák polgároknak egyre inkább megéri a szomszédos országokban bevásárolni, mert az erős korona miatt sokat takaríthatnak meg - írja az Inforádió. Miközben a Szlovákiával...
A szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő szerb és török vendégmunkások miatt szombat délre négyórásra növekedett a várakozási idő a röszkei határátkelőhely kilépő oldalán - tájékoztatta a rendőrség a...
BUDAPEST – Gondos Miklós nagy vállalkozásba kezdett: a hozzá forduló rászorulóknak ad ingyen fenyőfát. Ő tudja, mi a nélkülözés: egykor módos ember volt, ám négy éve romba dőlt az élete. Feleségét kísérte el az orvoshoz, mégis ő került a pszichiátriára.
Nem maradtak le jelentősen a szlovák diákok mögött Szlovákiában a magyar általános iskolák végzős diákjai egy februárban végzett, de csak mostanra kiértékelt felmérésen, pedig ugyanolyan tesztlapokat ...
Minden adott egy újabb jelentős üzemanyagár-csökkenéshez: olcsóbbak lettek a finomított termékek, a dollár pedig jelentősen gyengült a forinthoz képest. A távirati iroda úgy értesült, hogy a 95-ös benzin 3, a gázolaj 8 forinttal lesz olcsóbb literenként.
Hat sérültje van annak a balesetnek, amelyet csütörtök éjjel egy Nagyvátyról Szigetvár irányába szabálytalanul balra kanyarodó gépjármű ittas sofőrje okozott. Egy Nagyváty irányából szabálytalanul balra kanyarodó kocsi frontálisan összeütközött a 6-os főúton Pécsről Szigetvár felé szabályosan közlekedő autóval.
Fegyelmi eljárást indított Rákócziújfalu képviselő-testülete Papp János polgármester ellen, akinek egyben a foglalkoztatási jogviszonyát a vizsgálat idejére felfüggesztette - közölte a Szolnok melletti kistelepülés jegyzője szombaton az MTI-vel.
A belga kormány benyújtotta lemondásukat, de a király még nem fogadta el. Valószínűleg új választásokat írnak ki, bár ezt a nagyobb parlamenti pártok közül senki nem akarja. Egy év alatt harmadszor...
A még elégséges szolgáltatásokról szóló megállapodás hiányában továbbra is kiszámíthatatlan a vasúti közlekedés, ugyanakkor az ország néhány pontján javultak a vasúti közlekedés feltételei, mivel szom...
AZ EMFESZ Kft nyerte az Első Energia - Beszerzési Önkormányzati Társulás (Entar) gáz közbeszerzési eljárását! Budapest VII., VIII. és XV. kerülete, Pécel és Százhalombatta önkormányzata az általuk lét...
A boltokban, piacokon árult játékok egyötöde nem felel meg az előírásoknak. A Csillagszóró 2 elnevezésű karácsonyi fogyasztóvédelmi akcióban megvizsgált 10 ezer játékból kétezernél találtak szabálytalanságot.
BUDAPEST – Egyik csapás a másik után éri a fővárosi turizmust és az abból élő emberek tízezreit. A gazdasági világválság hatásai miatt már az év első tíz hónapjában is kevesebb turista érkezett a fővárosba, mint a tavalyi év arányos részében, de a ferihegyi sztrájk még erre is rátett egy lapáttal. A légiközlekedés akadozása miatt semmivé lett az a 200 millió forint is, amelyet a Magyar Turizmus…
Egy fél nap múlva, december 20-án lejár az adófeltöltés határideje, és egy ennyi idő maradt az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá való bejelentkezésre is.
Nem súlyos az Európa és az Ázsia, illetve a Közel-Kelet közötti telefonos és internetkapcsolat akadozása a Földközi-tenger alatt húzódó három kábel szakadása ellenére, mert az üzemeltető francia távkö...
Kikapott a kihívó. A Hír Televízió csapata nyerte az ATV elleni barátságos labdarúgó mérkőzést a vasas sportpályáján. A rendkívül sportszerű és közönségszórakoztató meccset az angyalföldi klub edzője, Mészöly Géza vezette.
Nem igazolódtak be azok a sok osztrákban élő aggodalmak, hogy a schengeni térség kibővítése és az azzal összefüggő keleti határnyitás a bűnözés növekedését fogja maga után vonni a térségben -...
Egyértelműen bíráló hangnemben ír a szlovákiai sajtó szombaton arról, hogy Ivan Gasparovic államfő nem volt hajlandó aláírni a módosított oktatásügyi törvényt, amely lehetővé tette volna a földrajzi megnevezések anyanyelvű használatát a szlovákiai kisebbségi tankönyvekben.
Kivégeztek egy férfit Szaúd-Arábiában, mert megölte az apját - közölte a rijádi belügyminisztérium szombaton. Ezzel 97-re emelkedett az idén kivégzettek száma az ázsiai országban.
Feljelentést tesz az MDF, mert a ferencvárosi időközi országgyűlési választás során a párt által gyűjtött ajánlószelvények egy részének hitelességét megkérdőjelezték - tudatta az MDF szombaton közleményben az MTI-vel.
Leghamarabb nyárra alakulhat meg a főváros vonzáskörzetében működő elővárosi közlekedési vállalat - mondta Kocsis István, a BKV vezérigazgatója az MTI kérdésére válaszolva egy más témában tartott sajtótájékoztatón szombaton.
Nyárra alakulhat meg a főváros vonzáskörzetében működő elővárosi közlekedési vállalat - többek között ez a cég kapná a Demszky Gábor által a BKV-nak beígért 40 milliárdos összeg maradékát, 30 milliárd forintot, melyet jövőre folyósítanának. Az üzletbe a MÁV és az állam is beszáll
Megérkezett Milánóba David Beckham, akit szombaton mutatnak be a San Siro közönségének. Beckham az AC Milan labdarúgócsapat új igazolása, akit kölcsönben szereztek meg az angol játékos klubjától, a Los Angeles Galaxy-tól.
A Magyar Úszó Szövetség elnöksége azt tervezi, hogy megtiltja az egész alakot lefedő mez használatát a 14 éves és fiatalabb versenyzők számára. Az ausztrál szövetség már bevezette, hogy a 18 éven aluliak nem viselhetik az új sportöltözetet a hazai viadalokon.
Feljelentést tesz az MDF, mert a ferencvárosi időközi országgyűlési választás során a párt által gyűjtött ajánlószelvények egy részének hitelességét megkérdőjelezték - tudatta az MDF szombaton...
Több mint ötszáz feljelentést tett a Fővárosi Közterület-felügyelet a "Csillagszóró 2" elnevezésű ellenőrzéssorozat keretében; az akciót a felügyelet a rendőrséggel együtt végzi - közölte a közterület-felügyelet szombaton az MTI-vel.