2008. december 20. szombat

dec. 20
16:09
Megtizedelik a német bankárokat (Infostart)
2013-ig 50 százalékos létszámleépítést hajt végre a müncheni Hypo Real Estate jelzáloghitel-intézet, ami körülbelül ezer dolgozó elbocsátását jelenti.
dec. 20
16:12
Merkel tovább turbózná a gazdaságot (Privátbankár)
Angela Merkel német kancellár "kihívásokkal teli esztendőnek" nevezte a 2009-est, és közölte, hogy a német kormány további gazdaságélénkítő intézkedéseket vesz fontolóra. Szokásos heti videoüzeneté...
dec. 20
16:12
Gyurcsány túltette magát a nehézségeken (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint nehéz és tanulságos év volt az idei. A miniszterelnök idei utolsó blogbejegyzésében pénteken arról is írt, hogy optimistán készül 2009-re.
dec. 20
16:12
Fidesz: Méltatlan helyzetbe került Miskolctapolca (HírTV)
Távozásra szólította fel Káli Sándor miskolci polgármestert a Fidesz-KDNP, mivel úgy vélik, a szocialista vezetés miatt került méltatlan helyzetbe az egykor turisták tízezreit vonzó Miskolctapolca.
dec. 20
16:12
Ismét tüntettek Szalonikiben (Gondola)
Átmenetileg elfoglaltak egy színházat és megdobálták a polgármestert fiatal tüntetők szombaton a görögországi Szalonikiben. A fiatalok behatoltak a Szaloniki Központi Színház épületébe és egy...
dec. 20
16:12
"A kormánynak ez a magatartása a magyar emberek békés és nyugodt karácsonyát is veszélyezteti" (Alternatív Energia)
Rendkívüli ülést tart hétfőn az Országgyűlés költségvetési bizottsága a szakszervezeti sztrájkok miatt, az ülést a Fidesz képviselői kezdeményezték - tájékoztatta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője szombaton az MTI-t.
dec. 20
16:12
Különös "közelségek" a berlini panoptikumban (Spa Trend Online)
Az egyszer már lefejezett Adolf Hitler-bábu mellett pár méterrel állították ki Anna Frank viaszfiguráját Madame Tussaud berlini panoptikumában.
dec. 20
16:14
Szombat esti kamatláz: 50 bázispontot enged az MNB? (Privátbankár)
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, az elemzők döntő többsége szerint az alapkamat 50 bázisponttal, 10,0 százalékra csökkenhet. A Reuters legfrissebb felmérésében ...
dec. 20
16:14
A Fidesz elnöke "hiúságból vagy gyávaságból futamodhatott meg" (Alternatív Energia)
Nyakó István szerint Orbán Viktor kiírta magát a komoly, felelős politikusok sorából - az MSZP szóvivője szombati telefonos sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz elnöke, mint mondta, nem képes a kormány intézkedéseivel szemben reális alternatívát megjelölni.
dec. 20
16:16
Gyurcsány: "Kívánok egy jobb világot, egy nyugodtabb Magyarországot" (Alternatív Energia)
"Nem akármilyen év volt. Nehéz és tanulságos. Minden bizonnyal sokáig el fog még kísérni életem során. Ma már nem a nehézségeivel foglalkozom, azokon túl vagyok. Inkább a tanulságai érdekelnek, de ez is csak annyiban, amennyiben valóban következik belőle valami új, de legalábbis módosult gondolkodás vagy cselekvés" -írja Gyurcsány Ferenc a blogjában.
dec. 20
16:30
A BL számokban: mennyit keresnek a csapatok? (Piac és Profit)
Európa legjobb labdarúgó csapatai átlagosan 38 millió eurós bevételre tehetnek szert, amennyiben bejutnak a BL egyenes kieséses szakaszába - állítja egy új tanulmány, mely a verseny hivatalos szponzora, a MasterCard megbízásából készült. A legnépesebb rajongótáborral büszkélkedő együttesek bevétele elérheti a 46 millió eurót is.
dec. 20
16:30
Meg vannak számlálva a gleccserek napjai (Infostart)
A svájci jégárak egyre gyorsabban húzódnak vissza, és sok közülük még ebben az évszázadban megszűnik létezni, ha pontosak a felmelegedést előrevetítő éghajlati modellek - állapította meg két független kutatás.
dec. 20
16:30
„A kormány veszélyezteti a karácsony békéjét” (HírTV)
Hétfőre összehívta a parlament költségvetési bizottságának rendkívüli ülését Varga Mihály, a testület fideszes elnöke, a szakszervezeti sztrájkok nyomán kialakult helyzet miatt. A Fidesz szerint elfogadhatatlan és a békés karácsonyt veszélyezteti, hogy a kormány semmibe veszi a sztrájkolók követeléseit és nem hajlandó érdemben tárgyalni velük.
dec. 20
16:30
Rendkívüli bizottsági ülést kezdeményezett a Fidesz a sztrájkok miatt (Gondola)
Rendkívüli ülést tart hétfőn az Országgyűlés költségvetési bizottsága a szakszervezeti sztrájkok miatt, az ülést a Fidesz képviselői kezdeményezték - tájékoztatta Szijjártó Péter, az ellenzéki párt...
dec. 20
16:30
Hitler és Anna Frank közel került egymáshoz (Blikk)
Az egyszer már lefejezett Adolf Hitler-bábu mellett pár méterrel állították ki Anna Frank viaszfiguráját Madame Tussaud berlini panoptikumában. A náci haláltáborban meggyilkolt lány egy asztalnál ül és éppen naplóíráshoz készül.
dec. 20
16:30
Megvakulnak az űrhajósok (Blikk)
MOSZKVA – Sorra vakulhatnak meg az orosz űrhajósok. A kormány által féltve őrzött titokról először egy nyugalomba vonult asztronauta mert beszélni.
dec. 20
16:31
Eltűnt egy komoly kockázat: Sólyom aláírta a költségvetést (Portfolio)
Sólyom László aláírta a 2009-es költségvetést. Ezzel elhárult az a veszély, hogy a köztársasági elnök a költségvetés parlamenti elfogadásának körülményeire hivatkozva esetleg szabálytalannak...
dec. 20
16:32
Julia Roberts új gyűrűt akar (Blikk)
LOS ANGELES – A gyönyörű színésznő megunta az ékszeresdobozában őrzött gyűrűt, amelyet férjétől kapott, ezért kikötötte: újat kér, ami jó pár millióval drágább az előzőnél. Roberts nem akar lemaradni a többi, frissen házasodott kollegina mögött.
dec. 20
16:48
Orvhalászok voltak a Balatonban eltűnt férfiak (Infostart)
Máshol folytatják a kutatást a balatoni vízi rendőrök és vízi mentők az eltűnt két szigligeti fiatalember után, a hozzátartozóktól kapott újabb információk alapján - közölte Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának szóvivője. A férfiak valószínűleg orvhalászok voltak.
dec. 20
16:48
Gyurcsány: nehéz és tanulságos év volt az idei (Gondola)
Gyurcsány Ferenc szerint nehéz és tanulságos év volt az idei, amely minden bizonnyal még sokáig el fogja kísérni élete során. A miniszterelnök idei utolsó blogbejegyzésében pénteken arról is írt,...
dec. 20
16:48
Őrült! Cápák között biciklizett a télapó (Blikk)
Ha már lúd, legyen kövér – mondta a nagyszakállú
dec. 20
16:48
Gyurcsány Ferenc ellenségnek tekinti az egyházakat? (Alternatív Energia)
A KDNP szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ellenségnek tekinti az egyházakat - közölte Halász Zsuzsa, a párt szóvivője szombaton az MTI-vel, a kormányfő Népszabadságnak adott nyilatkozatára reagálva.
dec. 20
16:50
Angela Merkel további gazdaságélénkítő intézkedéseket tervez (Gondola)
Angela Merkel német kancellár "kihívásokkal teli esztendőnek" nevezte a 2009-est, és közölte, hogy a német kormány további gazdaságélénkítő intézkedéseket vesz fontolóra. Szokásos heti...
dec. 20
16:52
MSZP: Orbán kiírta magát a komoly, felelős politikusok sorából (Gondola)
Nyakó István szerint Orbán Viktor kiírta magát a komoly, felelős politikusok sorából - az MSZP szóvivője szombati telefonos sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz elnöke, mint...
dec. 20
16:54
Gyurcsány Ferenc optimista (Gondola)
A magyar baloldal talpra állt, és esze ágában sincs elbliccelni a következő másfél évet – nyilatkozta Gyurcsány Ferenc a mai Népszabadságnak, amely a kormányfőt önbizalomtól duzzadó, energikus vezetőnek mutatja. A nagyinterjú legfőbb üzenete: Gyurcsány Ferenc harcra kész.
dec. 20
17:06
Kilógatta az ablakon barátnőjét, majd kést szegezett a torkának - nézze meg! (Infostart)
Kilógatta barátnőjét az ablakon a harmadik emeletről egy férfi a kínai Kumingban, majd kést szegezett a torkának. Az incindens szinte ugyanígy megtörtént már három évvel ezelőtt is.
dec. 20
17:06
Több mint öt és félezer petárdát talált a rendőrség Sárbogárdon (Gondola)
Több mint öt és félezer petárdát találtak a rendőrök Sárbogárdon egy trafikban; a pirotechnikai termékeket csak december 27-től tárolhatta és 28-31-ig értékesíthette volna a kereskedő - közölte az...
dec. 20
17:06
Áradnak a Mátra-környéki patakok (Blikk)
Az utóbbi napokban hullott jelentős mennyiségű eső miatt kisebb árhullámok vonulnak le a Mátra-környéki patakokon. A csapadék utánpótlás szombaton megszűnt, árvízvédelmi készültséget ezért vélhetően nem kell elrendelnie az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságnak (Ékövizig).
dec. 20
17:06
„A rendszeresen bérmálkozó kormányfő ellenségnek tekinti az egyházakat” (HírTV)
A KDNP szerint Gyurcsány Ferenc megnyilvánulásai súrolják a szabadság körét megvonó határokat. A miniszterelnök ugyanis egy lapinterjúban úgy fogalmazott: megriasztja az Alkotmánybíróság döntése, amelyet a regisztrált élettársi közösségről szóló törvényről hozott.
dec. 20
17:06
Kit szidjanak az utasok? Lemaradtak a túlterhelt buszokról (Alternatív Energia)
A Szabolcs Volán és a MÁV között csak néhány Nyíregyháza környéki, a vasúttal párhuzamosan futó buszjáratra vonatkozóan született megállapodás, hogy a vasutassztrájk idején elfogadják a vasúti bérleteket és a szabadjegyeket - tájékoztatta Huba Péter, a közlekedési társaság forgalmi igazgatója az MTI-t szombaton.
dec. 20
17:08
Halálos gázolást okozott a volt rendőrfőkapitány (Gondola)
Berta Attila, aki a Horn-kormány idején töltötte be a BRFK vezetői posztját, évekig együtt dolgozott azzal a férfival, akinek 60 éves feleségét csütörtök este elütötte Szekszárdon, írja a Blikk. Az asszony olyan súlyos belső sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítás után életét vesztette.
dec. 20
17:08
Xavi Hernandez szerződést hosszabbított (HírTV)
Szerződést hosszabbított Xavi Hernandez az FC Barcelona labdarúgócsapatával. A középpályás 2014-ig kötelezte el magát a jelenlegi a spanyol bajnokságot magabiztosan vezető együtteshez.
dec. 20
17:24
Király Viktor nyeri a Megasztárt (Blikk)
Igen szoros versenyben, de került ki győztesen – a blikk.hu-n leadott szavazatok alapján. Arról kérdeztük olvasóinkat, vagy nyeri a döntőt.
dec. 20
17:24
Új szerb alkotmányt követel a Vajdaság (HírTV)
Új szerb alkotmányt követelnek a vajdaságiak. Mintegy húsz politikai párt és civil szervezet a szombaton Újvidéken megtartott 3. Vajdasági Konvención határozatot fogadott el, miszerint új alaptörvény meghozatalát követelik, amely új módon határozná meg Vajdaság státusát.
dec. 20
17:24
Több mint öt és félezer petárdát talált a rendőrség Sárbogárdon (Blikk)
Több mint öt és félezer petárdát találtak a rendőrök Sárbogárdon egy trafikban. A pirotechnikai eszközöket elszállították megsemmisítésre, mert csak december 27-től tárolhatta és 28-31-ig értékesíthette volna őket a kereskedő.
dec. 20
17:24
A belga kormánypártok nem akarják a választás előrehozatalát (Gondola)
II. Albert belga király szombaton folytatta a már péntek este megkezdett konzultációkat a kormányválság megoldásáról, s ebből az derült ki, hogy a koalíciós erők nem akarják a választások...
dec. 20
17:25
Kedden fogsz meglepődni a benzinkúton! - Rendkívülit lépett a MOL... (Portfolio)
Három forinttal csökken keddtől a kutakon a benzin ára, a gázolajat viszont nyolc forinttal méri majd olcsóbban a MOL - tudta meg a Portfolio.hu. A csökkentés nem meglepő, internetes lapunk már ma...
dec. 20
17:42
Szlovák sajtó: Slota megbízhatóan szlovákellenes (Privátbankár)
Egyértelműen bíráló hangnemben ír a szlovákiai sajtó arról, hogy Ivan Gasparovic államfő nem volt hajlandó aláírni a módosított oktatásügyi törvényt
dec. 20
17:42
Farkasposzterrel tereli juhait a kínai pásztor (Infostart)
Egy farkast ábrázoló poszterrel tereli a birkanyájat egy kínai pásztor. A módszer úgy tűnik, bevált, nincs szükség pásztorkutyára.
dec. 20
17:42
Kivégezték az 56-ost (Gondola)
Idősebbek tudják, milyen görbe szemmel néztek a forradalom leverése után a nyugalmas budai környéken járó 56-osokra a rossz lelkiismeretű győztesek, másfelől viszont sikk volt arról beszélgetni, hogy a hétvégén az "56-ossal" ment ki a család a zöldbe. - Na, ennek mostantól vége.
dec. 20
17:42
Robbanás történt egy moszkvai piacon (Kripto Akadémia)
Kilenc ember megsérült, amikor robbanás történt szombaton Moszkva déli részén egy szabadtéri piacon - közölte a rendőrség.
dec. 20
18:00
Áttörés a mellrák megelőzésében (Infostart)
Egy várhatóan a jövő héten megszülető kislány lesz az első brit gyermek, akinél előzetes genetikai vizsgálattal zárták ki a mellrák kialakulására hajlamosító hibás gén jelenlétét.
dec. 20
18:00
Kiújult a sanyarú sorsú "Faember" rejtélyes betegsége - nézze meg! (Infostart)
Ismét rosszabbodott a Jáva szigetén élő Dede Koswara állapota. A férfit "Faemberként" ismerte meg a világ, a teste nagy részét elborító kelések miatt.
dec. 20
18:00
Listavezetőként zárt Juhász csapata (HírTV)
Győzelemmel zárta az őszi szezont a belga labdarúgó bajnokságban Juhász Roland csapata, az Anderlecht. A magyar válogatott védő együttese az utolsó fordulóban hazai pályán 2-0-ra nyert a Tóth Balázzsal és Tőzsér Dániellel felálló Racing Genk ellen.
dec. 20
18:00
Robbanásban sérült meg kilenc ember egy moszkvai piacon (Blikk)
Kilenc ember megsérült, amikor robbanás történt ma Moszkva déli részén egy szabadtéri piacon. A robbanás oka egyelőre nem ismert, egyes hírek szerint véletlenül meggyulladt petárdák okozták, mások szerint alvilági bandák háborúskodása áll a háttérben.
dec. 20
18:00
Újabb tüntetés az őrizetbe vett iraki újságíró mellett (Gondola)
Egy bagdadi park elfoglalásával akarja elérni rokonuk szabadlábra helyezését annak az iraki újságírónak a családja, aki cipőit az amerikai elnök felé dobta egy sajtótájékoztatón - mondta szombaton...
dec. 20
18:00
Sakk-matt helyzet! Tovább egyeztet a VDSZSZ és a MÁV (Alternatív Energia)
Szombat délután 5 órakor folytatódtak az egyeztetések a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között.
dec. 20
18:02
Cipőszobrot építettek a Szabadság térre (HírTV)
Cipőből emeltek szobrot a szólásszabadságnak a Munkáspárt 2006 aktivistái az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége előtt. A szélsőbaloldali párt ezzel az akcióval tiltakozott egy iraki újságíró letartóztatása és brutális megverése ellen, aki cipőjével akarta megdobni a leköszönő Bush elnököt.
dec. 20
18:02
A Fidesz most bizonyítana, 1300 kérdést tettek fel! (Alternatív Energia)
Több mint 1300 írásbeli kérdést adott be a Fidesz két nap alatt a miniszterekhez, kétszer annyit, mint eddig egész évben - derül ki az Országgyűlés adataiból.
dec. 20
18:04
Életmentő rendőröket tüntettek ki (Alternatív Energia)
Négy rendőrt tüntettek ki szombaton Budafokon, akik idős embereket mentettek ki a lángok közül - tájékoztatta a XXII. kerületi önkormányzat az MTI-t.

Keresés