A társadalmi bizalom vészes megfogyatkozását, a normák erózióját, a korrupció terjedését és a gazdaság stagnálását nem alaptalanul hozzák összefüggésbe a civil szféra elsorvadásával. Ha van egy terület, ahol egyértelműen le kellett számolni a rendszerváltás idején született illúziókkal, akkor ez az. A pártpolitika, mint egy kúszónövény, a szó szoros értelmében rátelepedett a civil szférára, és…
Minden ötödik döntése valamilyen népszavazási vagy népi kezdeményezés kapcsán született. Csökkent a restancia: 2007. december 31-én 1816 ügy volt folyamatban, míg 2008. november 30-án 1380. Alkotmánysértő a „lex tojás”? Megtámadta a digitális átállásról szóló törvényt az RTL Klub. Az Alkotmánybíróság december 8-9-i teljes ülésének napirendje.
A Fidesz szerint a „pofátlanság kategóriájába” tartozik, ami jelenleg a közpénzekkel történik. Az ellenzéki párt ismét felszólítja a kormányt, hogy azonnal állítsa le a kommunikációs kiadásokat, az autó- és bútorbeszerzéseket. Ágh Péter azt mondta: Gyurcsány Ferenc korábbi ígéretére ellenére tovább herdálják az adófizetők pénzét.
Sokan ülnek még a Tisztelt Házban, és élnek szerte e hazában, akiknek az áldatlan ötvenes évek eszméinek jóvoltából nem a Mikulás, hanem a Télapó hozta az ajándékot. Napjainkban sem keveseknek. Ez utóbbin nem is csodálkozhatunk: a Mikulás ugyanis nem privatizál, nem korrupt, nem fosztogat, nem lop, nem csal, nem hazudik se reggel, se este, se nappal, se éjjel, - a Mikulás szent ember!
Caroline Kennedy, a meggyilkolt John F. Kennedy lánya ülhet Hillary Clinton New York-i szenátori székébe, amikor a volt First Lady Barack Obama januári elnöki beiktatása után az Egyesült Államok külügyminisztere lesz - jelentette az ABC News amerikai hírtelevízió demokrata párti forrásokra hivatkozva.
Megbéníthatja a Ferihegyi Repülőteret az egyik szakszervezet, ha 600 tagja jövő keddtől határozatlan idejű sztrájkba kezd. A Munkástanácsok Országos Szövetségéhez tartozó Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete 15 pontban foglalta össze követeléseit, amelyeket december 1-én juttatott el a munkáltatónak.
Az egykori történelmi sebekből épp azt a tanulságot kell levonni, hogy szükség van a kapcsolatok erősítésére - jelentette ki Berlin és Varsó viszonyára utalva a lengyel külügyminiszter.
Azok a dohányzók, illetve cigarettáról már leszokottak esetében, akik sok brokkolit és egyéb keresztesvirágú zöldséget fogyasztanak, kisebb a tüdőrák kialakulásának kockázata - állítják a Buffalói Roswell Park Rákkutató Intézet kutatói.
Második világháborús robbanószerkezeteket találtak Budapesten a Bosnyák téren szombaton, a területet 200 méteres körben lezárták - mondta el Kajó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
Egy ember életveszélyesen, egy pedig súlyosan megsérült abban a késelésben, ami szombat hajnalban történt Budapesten, a Nyugati térnél - tájékoztatott Kajó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A megszúrt férfiak a Blaha Lujza térig jutottak, ott az egyikük összeesett.
Az Európai Unió energia- és klímapolitikájáról tart egyeztetést szombat délután kilenc közép-kelet-európai ország kormányfője, köztük Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a soros uniós elnökséget betöltő Franciaország államfőjével az észak-lengyelországi Gdanskban.
A jelenlegi médiatörvény nem alkalmas a piaci szabályozásra és a tartalmi kérdéseket sem tudja kezelni - mondta a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének (MAKÚSZ) tanulmányi napján Budapesten szombaton Lukács Tamás országgyűlési képviselő.
A hét elején még úgy tűnt, hogy az üzemanyagárak esése lassulhat, péntekig azonban olyan brutális csökkenést produkált az olaj és az olajtermékek ára a nemzetközi tőzsdéken, hogy a Portfolio.hu...
A december 11-12-én megrendezésre kerülő uniós csúcstalálkozón dönthetnek a tagállamok állam- és kormányfői az ambiciózus energia- és klímacsomagról. A közeledő EU-csúcsig azonban még számos kérdésben kell megállapodniuk a tagállamok képviselőinek.
Az amszterdami városi vezetés szombaton bejelentette, hogy bezárják a híres-hírhedt bordélyházainak és coffee-shop-jainak legalább a felét annak a programnak a keretében, amely az óváros központjának ...
Második világháborús robbanószerkezeteket találtak Budapesten a Bosnyák téren, a területet 200 méteres körben lezárták - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Az őszödi beszédben foglaltak egyenes következménye Magyarország jelenlegi helyzete - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz Országos Választmányának elnöke. Kövér László hozzátette, a magyar értelmiség nem ismertette meg az emberekkel az összefüggéseket, hanem jelentős részük közreműködött a kormány hazugságainak sikeressé tételében.
Kitelepítik a lakókat a Csömöri út és a zuglói sporttelep környéki házakból, mert egy építkezést megelőző ásatás során 40-45 darab második világháborús lövedéket találtak. A kitelepítés három-négy háztömb lakóit érinti. A tűzszerészek a helyszínen vizsgálódnak.
Vasárnap gyakran erősen megnövekvő felhőzet mellett kevés napsütés is valószínű. Szórványosan várható eső, zápor,főként északon hózápor is előfordulhat. A szél fokozatosan mindenütt...
Egyhangúlag Habsurg Györgyöt választotta újból a Magyar Vöröskereszt elnökévé a szervezet XII. kongresszusa szombaton. A szervezet alelnöke Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat...
Jövő héten dönt a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága három színház vezetőjéről; a Vígszínháznak biztosan új igazgatója lesz 2014. januárjáig Eszenyi Enikő személyében - tudta meg a távirati iroda fővárosi képviselőktől, akik megkapták a bizottsági döntési javaslatokat.
A szigetvári önkormányzat vizsgálata után korlátozták a városi kórház főigazgatójának hatáskörét. A jelentés szerint az intézmény másfél év alatt 685 millió forintot költött el az állami normatíván felül, és több esetben fordult elő túlszámlázás.
Jövő héten dönt a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága három színház vezetőjéről; a Vígszínháznak biztosan új igazgatója lesz 2014. januárjáig Eszenyi Enikő személyében - tudta meg az MTI szombaton fővárosi képviselőktől, akik megkapták a bizottsági döntési javaslatokat.
A jövő év elején lép életbe az az ausztrál törvény, aminek értelmében megnehezedik a rövidre eladás, sőt a fedezetlen eladás végleg megszűnik. Ez az első eset, hogy nem ad hoc felügyeleti...
Leváltották a grúz védelmi minisztert és a külügyi tárca vezetőjét. A két miniszternek a Dél-Oszétia ellen augusztusban végrehajtott sikertelen katonai akció miatt kell távoznia. Mihail Szaakasvili államfő korábban már menesztette a kormányfőt, így a mostani személycseréket végrehajtó miniszterelnök is új ember.
Elkészült az első "leltár" az Észak-és a Déli-sark vidékén élő tengeri és szárazföldi állatokról. Brit és német tudósok úgy találták, az Antarktiszon található déli Orkney-szigeteken...
A szlovák államfő személyesen egyet ért azzal, hogy a kisebbségi tankönyvekben kétnyelvűek legyenek a földrajzi megnevezések. Ivan Gasparovic erről Érsekújváron beszélt azt követően, hogy szombaton tárgyalt magyar partnerével. Sólyom László magyar köztársasági elnök szerint épp ideje volt törvényt hozni a kérdésben.
A fővárosban nem jár a 3-as metró a Deák Ferenc tér és a Lehel tér között, mert meghibásodott egy szerelvény szombaton kora délután. A Nyugati téren állt meg, onnan már nem tudott továbbmenni.
Egy kisebbségvédelmi törvény megalkotásának kezdeményezésre szólította fel a szlovák államfőt a magyar köztársasági elnök. Sólyom László a szlovákiai Érsekújváron tartott egyeztetés után elmondta: egy ilyen jogszabály jelentősen javítaná a szlovákiai magyarság közérzetét.
Az 1950-es évek óta legnagyobb infrastrukturális beruházásokra és az internet-hozzáférések nagyarányú fejlesztésére készül Barack Obama megválasztott amerikai elnök. Obama szombati rádióbeszédében...
Több éjszakai fürdőző értékeit és készpénzét lopták el egy XI. kerületi fürdőben az öltözőszekrényekből péntekről szombatra virradó éjszaka - mondta Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság...
Egy előadónak azt kell adnia a gyermekeknek, amit saját maga is értékként tisztel - mondta az InfoRádiónak a Halász Judit, a Prima Primissima közönségdíjasa. A színművész bízik abban, hogy sikerült továbbadnia valamit abból, amit ő kapott az előző generációktól.
Úgy gondoljuk, hogy a világmindenségben a Teremtő bölcsesége és szeretete fejeződik ki, tehát mindaz, amit ő alkotott, valamilyen szinten jó és értékes. Ezzel a tisztelettel kell viszonyulnunk az élő és élettelen valósághoz.
Az 1950-es évek óta legnagyobb infrastrukturális beruházásokra és az internet-hozzáférések nagyarányú fejlesztésére készül Barack Obama megválasztott amerikai elnök.
Hogyan rabolják szét a bábolnai mezőgazdasági komplexum vagyonát? MSZP elit a Zuschlag-ügyben. Környezetvédelmi szemlélet helyett üzleti szemlélet? Kötött pályán teljes gőzzel? A legújabb Hospinvest-botrány. Puma a ketrecben, duma a kormányban! A nemzetközi helyzet egyre fokozódik? Mit tehet az Ügyészség? Miért a titkolózás a pályázatok ügyében? Ki védi meg a kismamák jogait?
Az Európa Tanács illetékes bizottsága "relevánsnak" tartotta a magyar fél felvetését a dunaszerdahelyi rendőrattakkal kapcsolatban, és reagálásra szólította fel Szlovákiát az ügyben - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő.
Négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott Patrice Evra, a Manchester United védője az áprilisi balhé miatt a Stamford Bridge-en. A francia válogatott hátvédnek emellett 15 ezer fontot is be kell fizetnie az angol szövetségnek. A büntetés december 22-én lép hatályba.
A NATO pápai bázisrepülőterén szolgáló külföldi és magyar katonatisztek gyermekeit köszöntötte és ajándékozta meg szombaton - Mikulás-nap alkalmából -, a honvédelmi miniszter; Szekeres Imre és a vele érkezett Mikulás 160 ajándékcsomagot osztott ki a gyermekseregnek.
A prosztatarák az egyik leggyakoribb halált okozó betegség a férfiak körében. Csak az Egyesült Államokban évente mintegy 780 000 új megbetegedést és 250 000, a prosztatarák következtében történő halálesetet regisztrálnak. Az orvosok évek óta keresik a módját annak, hogy előre meg tudják állapítani, a beteg csak egy kevéssé veszélyes tumortól szenved, vagy állapota végzetes lesz.
Eredményesnek értékelte Sólyom László a szlovák köztársasági elnökkel Érsekújváron folytatott két és fél órás megbeszélését szombaton. A magyar államfő ezt annak ellenére jelentette ki, hogy Ivan Gasparovic mindhárom kérése elől kitért az egyeztetésen.
Az Európa Tanács illetékes bizottsága "relevánsnak" tartotta a magyar fél felvetését a dunaszerdahelyi rendőrattakkal kapcsolatban, és reagálásra szólította fel Szlovákiát az ügyben -...
Az Európa Tanács illetékes bizottsága "relevánsnak" tartotta a magyar fél felvetését a dunaszerdahelyi rendőrattakkal kapcsolatban, és reagálásra szólította fel Szlovákiát az ügyben - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő az MTI-nek szombaton Gdanskban.
Sólyom László szerint Magyarországon nem kérdőjelezik meg a trianoni szerződés érvényességét, ezért nem érti, miért lenne szükség a magyar álláspont újabb hivatalos megerősítésére.
Lengyelország kulcsszerepet játszik a közép-kelet-európai országok közös uniós álláspontjának kialakításában, Varsó nélkül a régió nem lehet sikeres - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc szombaton Gdanskban a "Szolidaritás a jövőért" című nemzetközi konferencia egyik ülésén tartott felszólalásában.
Várhatóan a jövő év második negyedévétől lesz lehetőség arra, hogy a BKV-val utazók mobiltelefonnal fizessenek a jegy áráért - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől szombaton annak kapcsán, hogy a városvezetés hétfőn, ezt követően pedig a Fővárosi Közgyűlés is tárgyal a mobiltelefonos jegyről.
Magyarországon is a munkaerőpiacon jelentkezhet a legerősebben a gazdasági válság, hasonlóan sok más országhoz - közölte Jens Wandel az ENSZ Fejlesztési Programjának európai és közép-ázsiai regionális igazgatója.
Várhatóan a jövő év második negyedévétől lesz lehetőség arra, hogy a BKV-val utazók mobiltelefonnal fizessenek a jegy áráért - tudta meg az MTI fővárosi képviselőktől annak kapcsán, hogy a...
11-en haltak meg közlekedési balesetben péntek óta, az áldozatok között elgázolt tinédzser és idős asszony is van. Zalában három fiatal halt meg egy diszkóbalesetben.