Autóba rejtett pokolgép robbant pénteken este a pakisztáni Pesavar város központjában, a hívőkkel zsúfolt bazárban. A robbanás több épületet is romba döntött, köztük egy mecsetet is, amelynek romjai sok hívőt temettek maguk alá a muszlimok egyik legjelentősebb - Eid elnevezésű - áldozati ünnepén. A hatóságok szombati közleménye szerint a detonáció következtében már legkevesebb 29 ember halt meg.
Ukrán nyomozók megtalálták azt a Caravaggio-festményt, amelyet még júliusban raboltak el ismeretlen elkövetők az Odesszai Nyugati és Keleti Művészetek Múzeumából. A XVI. század végi alkotás értékét a szakértők 100 millió dollárra becsülik.
A helyszínen meghalt egy személygépkocsi vezetője, amikor autójával egy kanyarban lesodródott az útról és fának ütközött, majd felborult az 5402-es út Harkakötöny melletti szakaszán. A balesetben az autóban egy személy súlyos életveszélyes, két személy súlyos és egy ember könnyebb sérüléseket szenvedett.
Második világháborús robbanószerkezeteket találtak Budapesten a Bosnyák téren, a területet 200 méteres körben lezárták - mondta el Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Hozzátette: tűzszerészek vizsgálják a helyszínen a robbanószerkezeteket.
Folytatja szexi hadjáratát az új albuma népszerűsítése érdekében Britney Spears, aki úgy látszik semmit nem bíz a véletlenre. Legújabb videója ismét rendkívül erotikusra sikeredett, az énekesnő mellét alig takarja valami egyes jelenetekben
Meghökkentő kijelentést tett egy angol szexterapeuta, aki szerint – tudatosan, vagy öntudatlanul – visszaszorítják a férfiak érdeklődését azok a nők, akik rövidre vágatják a hajukat.
A fővárosban újra jár a 3-as metró a Deák Ferenc tér és a Lehet tér között. Szombaton kora délután egy meghibásodott szerelvény miatt állt le a forgalom ezen a szakaszon. A vonatot a kocsiszínbe vitték, ott javítják meg - mondta a Független Hírügynökségnek a BKV Zrt. fődiszpécsere.
Több mint hároméves előkészítő munka után december 10-én megjelenik a Vizsolyi Biblia kétkötetes, exkluzív kivitelű hasonmás kiadása az olvasók és gyűjtők számára.
Az amszterdami városvezetés bejelentette, hogy bezárja híres-hírhedt bordélyházainak és coffee shopjainak legalább felét annak a programnak a keretében, amely az óváros központjának megtisztítását célozza.
A hozamot tekintve 2008 egy jó év volt, a jövedelem és a következő évi termelés megalapozása tekintetében azonban katasztrofálisnak mondható - jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és...
Feltehetően ittas volt az a sofőr, aki járművével elsodort két gyalogost Dunavarsányban, a két nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba - mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek. Az ügyeletes elmondása szerint a két nő az út mellett sétált, amikor elsodorta őket az autó.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) csalódott, mert a kormány előzetes támogatása ellenére nem építették be több javaslatukat a gyógyszer-gazdaságossági törvény készülő módosításába - hangzott el a szervezet szombati küldöttközgyűlésén. Egyebek mellett azt kérték, hogy maradjon meg az állami felügyelet új patika nyitásakor, illetve kerüljön be a törvénybe a 24 órás szolgáltatás bevezetése.
A hozamot tekintve 2008 egy jó év volt, a jövedelem és a következő évi termelés megalapozása tekintetében azonban katasztrofálisnak mondható - jelentette ki Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz)elnöke, a Gazdaszemmel 2008 elnevezésű rendezvény kisteleki sajtótájékoztatóján, szombaton.
Villamosmegállóban ütött el egy nőt és a vele levő gyereket egy autó szombaton délután Budapesten, a Rákóczi téren - mondta Kalyó László, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Megbeszélést kezdett szombaton a lengyelországi Gdanskban Nicolas Sarkozy francia államfő és Donald Tusk lengyel miniszterelnök az európai klímapolitikáról, amelyet jövő héten fogadnának el a tagállamok - ha sikerül megegyezésre jutni. Később csatlakozik az eszmecseréhez nyolc posztkommunista állam, köztük Magyarország kormányfője is.
Kirill szmolenszki és kalinyingrádi metropolitát választotta ideiglenesen a pénteken elhunyt II. Alekszij pátriárka helyére az orosz ortodox egyház szent szinódusa szombati rendkívüli ülésén. Ennek...
Villamosmegállóban ütött el egy nőt és a vele levő gyereket egy autó Budapesten, a Rákóczi téren. A nő és a kocsi sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett, a gyereknek az ijedtségen túl nem esett baja.
Egy szlovákiai kisebbségvédelmi törvény megalkotásának kezdeményezésre kérte a szlovák államfőt Sólyom László szombaton Érsekújváron a két köztársasági elnök találkozója utáni sajtóértekezleten. "Kértem elnök urat, hogy kezdeményezze a parlamentnél egy kisebbségi törvény megalkotását. Ez az itteni magyarságnak régi kívánsága" - mondta Sólyom László a tárgyalás után. A törvény tisztázhatná a…
Nicolas Sarkozy francia elnök arra kérte lengyel kollégáját, Lech Kaczynskit, hogy még az év vége előtt írja alá az Európai Unió reformjáról szóló, lisszaboni szerződést.
A hit nemcsak hogy nem áll ellentétben az értelemmel, hanem még inkább kiszélesíti az értelem látóhatárát – mondta a Szentatya a Nemzetközi Teológiai Bizottság 35 tagjának, akikkel december 5-én a Pápák Termében találkozott.
Jó eséllyel bliccelhetnek a pécsiek két hónapig, a város közlekedési vállalata ugyanis elbocsátott 17 ellenőréből tizenhármat. A tevékenység kiszervezésére készülő cég csak annak a négy embernek hosszabbította meg a szerződését január végéig, akik az elmúlt időszakban a legtöbb bírságot szabták ki a járatokon.
Nicolas Sarkozy francia elnök arra kérte lengyel kollégáját, Lech Kaczynskit, hogy még az év vége előtt írja alá az Európai Unió reformjáról szóló, lisszaboni szerződést. Jóllehet a lengyel...
A patikusok csalódottak, mert több kezdeményezésük nem került be az immár parlament előtt lévő gyógyszer-gazdaságossági törvénybe - mondta a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke szombaton az MTI-nek.
A patikusok csalódottak, mert több kezdeményezésük nem került be az immár parlament előtt lévő gyógyszer-gazdaságossági törvénybe - mondta a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke. Horváth Tamás...
Jobban értik egymást a felek, de nagyon messze vannak még egymástól az álláspontok - mondta Gyurcsány Ferenc szombaton Gdanskban az MTI-nek, miután kilenc közép-kelet-európai ország vezetői és a francia államfő egyeztetést tartottak az Európai Unió tervezett energia- és klímacsomagjáról.
A román kötelező nyugdíjalapok az elmúlt fél évben minden várakozást felülmúlóan az inflációt is meghaladó pozitív hozamokat értek el. A 5 százalék feletti átlagos hozamot az alapok szélsőségesen...
Az orosz parlament legfrissebb döntése szerint Oroszország harci repülőiről eltűnnek a hírhedt vörös csillagok - írja a Kommerszant információjára hivatkozva a Lenta.ru hírportál.
Az orosz ortodox egyház ideiglenes vezetőjévé Kirill metropolitát választották szombaton. A közlemény az egyház honlapján olvasható. Közben a kommunista országok és a vallások viszonyát tanulmányozó Keston Intézet azt állítja: KGB informátora volt II. Alekszij pátriárka.
Nem született áttörés az Európai Unió klímacsomagjáról a kelet-közép-európai országok kormányfőinek és Nicolas Sarkozy francia államfőnek, az uniós soros elnökének szombati gdanski találkozóján....
Az Anyanyelvápolók Szövetsége az idén Antalné Szabó Ágnest és Kiss Gábort tüntette ki Lőrincze Lajos-díjjal - tájékoztatta a TINTA Könyvkiadó az MTI-t a szövetség szombati közgyűlését követően.
Fontosnak tartja a szlovák-magyar államfői találkozót a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja - nyilatkozta Csáky Pál, az MKP elnöke Érsekújváron azt követően, hogy a párt vezetése találkozott Sólyom...
A villamosmegállóban gázoltak el egy nőt szombaton kora este Budapest VIII. kerületében, a Rákóczi téren. Negyed 6 körül történt a baleset a 4-es, 6-os villamos vonalán. Egy autó a Margit híd irányába tartott, amikor valamiért felhajtott a sínekre, majd elütötte a nőt, aki a gyermekével együtt volt a megállóban.
Kihallgatott két magyar turistát az indiai terrorelhárítás, miután szállodai szobájukban egy agrai luxushotel elleni terrortámadásról szóló feljegyzést találtak. Az orvos házaspárt rövid időre őrizetbe is vették - írta az indianexpress.
Kihallgatott két magyar turistát az indiai terrorelhárítás, miután szállodai szobájukban egy agrai luxushotel elleni terrortámadásról szóló feljegyzést találtak - jelentették szombaton indiai hírportálok.
A Tűzoltó Fúvószenekar és a Budapesti Énekes Iskola Gyermekkórusának koncertje után érkezett meg Joulupukki, a lappföldi Mikulás szombat délután 5 órakor a Kossuth térre, hogy találkozzon magyar...
Újra Habsburg Györgyöt választották a Magyar Vöröskereszt elnökévé egyhangúlag a szervezet XII. kongresszusának küldöttei szombaton Budapesten. Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója valamint Kovács József, a gyulai Pándy Kálmán Kórház főigazgatója lettek az alelnökök.
Legkevesebb 70 személyt vett őrizetbe a rendőrség szombaton Berlinben egy szélsőjobboldali megmozdulás és az arra válaszoló ellentüntetés során. Csaknem 1000 szélsőjobboldali tüntető kora délután...
Keleti Éva fotóriporter vehette át képzőművészet kategóriájában az idei Prima Primissima díjat. A fotográfus az InfoRádiónak elmondta: az elismeréssel az egész magyar fotográfiát díjazták.
Egyre nehezebb helyzetben a hazai méztermelők. A termék felvásárlási ára ugyan 20 százalékkal nőtt, de továbbra is sok hamis termék kerül a piacra. A térségben egyébként egyedül nálunk okoz gondot a mezhígítás, a német élelmiszerbiztonsági hatóság tavaszi jelentésében a magyar szállítmányok közel kétharmadánál talált minőségi kifogást.
Kihallgatott két magyar turistát az indiai terrorelhárítás, miután szállodai szobájukban egy agrai luxushotel elleni terrortámadásról szóló feljegyzést találtak. A két magyart, egy orvos házaspárt...
„Haladásról” számolt be a francia államfő, miután a közös európai klímavédelmi egyezményről folytatott - több hírügynökség megfogalmazása szerint is - „sebtében összerántott tanácskozást” kilenc közép-európai ország vezetőjével . Nicolas Sarkozy ugyanakkor hozzátette, hogy „az előrelépés még koránt sem jelenti a tárgyalások befejezését”.
Harmadik lett a címvédőként induló Sárfalvi Péter, a hírTV műsorvezetője a Lovas Világkupán. A viadalt a rendezvény főszervezője, Lázár Zoltán nyerte meg.