Biztonságos karácsonyt Budapesten! címmel közös bűnmegelőzési akciót tart a rendőrség és a polgárőrség a főváros nagyobb bevásárlóközpontjaiban, karácsonyi vásárokon és nagy forgalmú aluljárókban a...
Út menti árokba csapódott egy gépkocsi Pusztamonostor és Szentlőrinckáta között, utasa életét vesztette. A húszéves férfi vezető - eddig ismeretlen okokból - elvesztette uralmát gépkocsija felett, a jármű letért az útról és az árokba csapódott.
Azt eddig is tudtuk, hogy a mértékletes borfogyasztás jót tesz az egészségünknek. A campobassói katolikus egyetem tanárai viszont legújabb tanulmányukban arra jutottak, hogy a vörösbor nemcsak a vérképzésben segít, hanem biztosítja a szervezet omega-3 zsírsavainak mennyiségét is. Nőknek napi egy, férfiaknak napi két pohár ajánlott.
A fővárosban 10 ember szenvedett szénmonoxid-mérgezést egy III. kerületi házban - erősítette meg az InfoRádió értesülését az Országos Mentőszolgálat ügyeletese.
Az énekesnő állítólag ambivalens érzéseket táplál mellei iránt, és sokszor érzi úgy, hogy útban vannak, úgyhogy most épp mellkisebbítő műtétet fontolgat.
Peking erélyesen tiltakozott vasárnap Párizsnál Nicolas Sarkozy francia elnök és a dalai láma előző napi találkozója ellen. Az Új Kína hivatalos hírügynökség szerint Ho Ja-fej...
Közösen teljesítenek szolgálatot a következő hetekben a budapesti polgárőrök és rendőrök. Az akció célja, hogy felhívják az emberek figyelmét, fokozottan ügyeljenek értékeikre, illetve hogy megelőzzék a bűncselekményeket.
A szerb rendőrség szerint az utóbbi két esztendőben a Duna szerbiai szakaszán áthaladó hajók ellen csak négy "lopást" jelentettek be, ebből hármat a belügy fel is derített. Ezzel szemben a bolgár médiumok 38 kalóztámadásról adtak hírt, valamennyit a bolgár szállítóhajók ellen követték el. Ezeknek a forrásoknak azonban arról is tudomásuk van, hogy támadások értek ukrán hajókat is, ám erről…
Hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a kormány és a közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezetek, hogy egyeztessenek a közszféra jövő évi járandóságáról.
Az egyik legnagyobb állami befektetési alap nem kíván befektetni az amerikai bankszektorban, mivel a stratégiai fontosságú szektor befektetéseinél a kormány erős megkötéseket alkalmaz. A kínai CIC...
Tálib fegyveresek 65 NATO-teherautót gyújtottak fel vasárnap a Pakisztán észak-nyugati részén található Peshawar városánál - közölte a pakisztáni rendőrség. A teherautókon az Afganisztánban harcoló NATO-csapatok ellátmánya volt.
Út menti árokba csapódott egy gépkocsi vasárnap a déli órákban Pusztamonostor és Szentlőrinckáta között, utasa életét vesztette - közölte a rendőrség az MTI-vel. A húszéves férfi vezető - eddig...
Neheztel a német kancellár, mert nem hívták meg a londoni „uniós mini-csúcsra”. A hétfői találkozót kezdeményező Gordon Brown, brit miniszterelnök csak Nicolas Sarkozynek és José Manuel Barroso, bizottsági elnöknek küldött meghívót.
"A szépség belülről fakad"- tartja a mondás. Ez így igaz, de mióta egyre több bőrápolószer és dekor kozmetikum került forgalomba, nők milliói szeretnének ezek segítségével még szebbek lenni.
Ebben az évben immáron hatodik alkalommal rendezték meg a Prima Primissima Díjátadó Gálaestet, amelyet ez alkalommal is csúszatott élőadás keretében közvetített a Magyar Televízió. A Magyar Vállalkozók Napja alkalmából tartott rendezvénysorozat idén is tovább gazdagodott, s elmondható, hogy mostanra komoly társadalmi rangot és tekintélyt vívott ki magának.
A Biblia tanításai szerint Jézus Krisztust 33 évesen keresztre feszítették. Egyes elméletek szerint azonban 21 éves korában Japánba ment, és a kereszthalált végül testvére szenvedte el helyette.
A mostanság a hazai csatornákon is futó, Eli Stone című tévésorozat címszerepében látható Jonny Lee Miller és neje, Michele Hicks egészséges fiúgyermekkel gyarapították az USA lakosságát.
Öt embert szállítottak kórházba könnyű szén-monoxid-mérgezéssel egy budapesti családi házból. Egy gáz-fűtőberendezés okozta a balesetet a kétemeletes családi házban, a főváros III.
Öt embert szállítottak kórházba könnyű szén-monoxid-mérgezéssel egy budapesti családi házból vasárnap délután. Molnár Péter, a fővárosi tűzoltók szóvivője az MTI-nek elmondta: egy...
Hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a kormány és a közszolgálatban dolgozókat képviselő szakszervezetek, hogy egyeztessenek a közszféra jövő évi járandóságáról. A szakszervezetek továbbra is azt...
Az 1950-es évek óta a legnagyobb amerikai középítkezési, infrastruktúra-fejlesztési programokat fogja elindítani Barack Obama - derült ki a megválasztott elnök hétvégi rádióbeszédéből.
A sanyarú gazdasági helyzetre tekintettel igen takarékos karácsonyt rendelt el a királyi családnak a brit uralkodó. II. Erzsébet királynő - annak tudatában, hogy a brit gazdaság a háború utáni...
A világbajnoki címét már korábban bebiztosító Sébastian Loeb nyerte a rali vb 15., utolsó futamát, vasárnap. A francia versenyző mindössze 2,7 másodperccel volt gyorsabb a finn Jari-Matti Latvalánál. Loeb sorozatban ötödször lett világbajnok, ráadásul 15 futamból 11-et megnyert, amire korábban még senki sem volt képes.
Vacsora nélküli esték - 1 millió dolláros szerződés. A némafilmek királya - a hangosfilmek nagy vesztese. Hollywood közönségének elsőszámú kedvence – Amerikából kitiltott színész. Charlie Chaplin viszontagságos és ellentmondásos életéről ki tudna többet, mint ő maga? A színész-rendező önéletrajzi ihletésű regénye az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg.
Szén-monoxid mérgezés miatt öt embert kellett kórházba szállítani vasárnap délután Budapesten - mondta el Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője. A házban összesen 11-en voltak.
A BKV-nak és a cégtulajdonos fővárosi önkormányzatnak egyaránt nagyon komolyan kell vennie az állampolgári jogok biztosának azokat a jelzéseit, amelyekben jogszerűtlenségekre hívta fel a figyelmet a BKV-ellenőrök viselkedésével, a cég követeléseinek érvényesítésével kapcsolatban - nyilatkozta Steiner Pál vasárnap az MTI-nek.
Januárban harminc szerencsés lottónyertes megkóstolhatja azt a különleges űrsört, amelyhez az árpát öt hónapon át a Nemzetközi Űrállomáson növesztettek. Az orosz asztronauták egyelőre csak álmodozhatnak arról, hogy ők is leguríthatnak némi alkoholt odafent.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint a felhőátvonulások mellett vasárnap és hétfőn is számíthatunk több-kevesebb napsütésre. Szórványosan várható záporeső, majd hétfőn néhol...
Mirek Topolanek cseh miniszterelnököt vasárnap újraválasztották pártja vezetésére. A kormányfő ellenfele Prága euroszkeptikus polgármestere volt. Csehország január 1-jén veszi át az Európai Unió elnökségét Franciaországtól.
Grammy-díjra jelölték a napokban a Takács Vonósnégyes Brahms-lemezét, közreműködőként pedig Eötvös Péter és Fischer Ádám is jelöltje a zenei felvételek legrangosabb elismerésének - derült ki a...
A vendég MKB-Euroleasing Sopron legyőzte a MiZo-Pécs csapatát a női kosárlabda bajnokság 11. fordulójában. A rangadó előtt mindkét csapat veretlenül állt a tabellán, ennek megfelelően izgalmas és kiegyenlített is volt a mérkőzés.
Az állampolgári jogok biztosa már kétszer is figyelmeztette a BKV-t a jegyellenőrök viselkedése miatt. A múlt héten verekedő ellenőr azonban egyelőre szolgálatban marad
Grammy-díjra jelölték a napokban a Takács Vonósnégyes Brahms-lemezét, közreműködőként pedig Eötvös Péter és Fischer Ádám is jelöltje a zenei felvételek legrangosabb elismerésének.