A new yorki főállamügyész, Andrew Cuomo indokolatlannak tartja azt a 10 millió dolláros (azaz 2 milliárd forint feletti) bónuszt, melyet a Merrill Lynch vezérigazgatójának, John Thainnek akar...
A BMW és a Mercedes alkalmazottai már ma megkezdték karácsonyi szünetüket, mert a gépkocsik iránti nemzetközi kereslet olyan mértékben visszaesett, hogy a legkecsegtetőbb ajánlatok sem elég vonzóak a vevők számára.
Az Országgyűlés a jövő évi költségvetési előterjesztéshez benyújtott kapcsolódó módosító javaslatok szavazása során hétfőn hiánynövelő javaslatokat szavazott meg. Magyar Bálint (SZDSZ) elfogadott...
Görögországban szándékos emberölés gyanújával indult eljárás a 15 éves fiút lelövő rendőr ellen. A zavargásokban 20 rendőr megsérült, 6 tüntetőt fosztogatás miatt állítottak elő, a görög kormány tanítási szünetet rendelt el. Európa több nagyvárosában szolidaritási tüntetéseket tartott a baloldal.
- Magyar, ez magyar. Mi más lehetne? - merednek tágra a hentes szemei, hiszen a Reál üzleteiben hazai húsok kaphatók. Húsvizslató körútunk első állomásán, a Lurdy ház első emeletén egy idős úr azt mondja, még nem vitt el úgy terméket, hogy ne nézte volna meg legalább a lejárati időt. Az írországi esetre azonban meglepetten reagál.
A részvénypiacok nagy emelkedésével párhuzamosan az olaj ára is felfele kezdett korrigálni a múlt héten elszenvedett tetemes mértékű eséséből, azonban a délután az emelkedés egy bizonyos szinten túl...
Az indiai Mumbaiban elkövetett véres merényletsorozat óta a korábbinál jóval nagyobb figyelem övezi Pakisztánt az Európai Unió részéről, és Brüsszel támogatást kíván nyújtani az Afganisztánnal is,...
Az Országgyűlés a jövő évi költségvetési előterjesztéshez benyújtott kapcsolódó módosító javaslatok szavazása során hétfőn hiánynövelő javaslatokat szavazott meg.
213 kilométeres óránkénti sebességgel mért be a traffipax egy kisteherautót az M1-es autópályán még október közepén. A sofőrt 300 ezer forintra büntette a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. Az autó tulajdonosa azonban azt állítja, hogy a kocsija képtelen ekkora sebességre, eddig maximum 160-nal tudott vele menni.
Bírálta az októberi, drasztikus, 3 százalékos jegybanki kamatemelést Orbán Viktor külföldi újságíróknak tartott fogadáson. A Fidesz elnöke megismételte, a hitelezés megdrágítása nem megoldás a recesszió tompítására. A volt miniszterelnök továbbra is a forráshiányt tartja a legnagyobb veszélynek a magyar gazdaságban.
Szándékosan a parlament székházának hajtott gépkocsijával hétfőn Zágrábban egy 34 éves horvát férfi - közölte a rendőrség. Az incidens során nem sérült meg senki.
Az EU tagállamainak gazdasági helyzete az általános válság közepette is annyira eltérő, hogy nem létezik egységes uniós megoldás a kialakult helyzetre, mondta hétfő este Londonban José Manuel...
Franciaországban őrizetbe vették az ETA baszk szakadár terrorszervezet újabb három tagját, köztük új katonai vezetőjét - jelentette be a francia kormány hétfőn. Michele Alliot-Marie francia...
Szándékosan a parlament székházának hajtott gépkocsijával hétfőn Zágrábban egy 34 éves horvát férfi - közölte a rendőrség. Az incidens során nem sérült meg senki. Egyelőre nem tudni, hogy a férfi...
Orbán Viktor vezeti 45 ponttal a politikusok népszerűségi rangsorát és a dobogón még a vele azonos rokonszenvet élvező Szili Katalin és Sólyom László található. Dávid Ibolya további pontokat veszített, de még így is a mezőny felső harmadában található. - Néhány érdekesség a Szonda Ipsos által 2008 november második felében, a politikusok népszerűségéről készített közvélemény-kutatásából.
Több kutatócsoport vizsgálatai igazolták, hogy súlyos ideggyógyászati betegségek kifejlődését gátolhatják olyan anyagok, amelyek a zellerben és a zöldpaprikában bőségesen találhatók. A Cedars-Sinai Medical Center munkatársai azt remélik, hogy a növényi alapanyagokból gyógyszerek is készülhetnek a jövőben.
Az ablakok zárva tartására, és otthonmaradásra szólította fel hétfőn az embereket a B92-es rádióadónak nyilatkozó szerb környezetvédelmi miniszter, miután hétfőn, az ország nyugati részén található Loznica városánál kigyulladt egy vegyi üzem.
Sokan elvesztegetett időnek tartják, Piers Steel kanadai professzor mégis tíz évet szánt az életéből annak kutatására, vajon miért halogatják az emberek az egyes teendőiket. Azok, akik másnapra halasztják azt, amit ma is megtehetnének, vajon maximalizmusból teszik mindezt, vagy egyszerűen csak lusták?
Ötszáz golyóálló mellényt találtak a pénzügyőrök egy teherautó rakományában Tompánál. A Bács-Kiskun megyei határátkelőhelyen belépésre jelentkezett egy szerb állampolgár az általa vezetett szerb rendszámú teherautóval.
A világgazdasági válság és a mumbai merényletsorozat ellenére, nagy meglepetésre az Indiai Nemzeti Kongresszus, a kormánykoalíció vezető pártja nyerte meg öt indiai szövetségi állam közül háromban...
Leprásnak mondta magát egy igazoltatott román állampolgár Csengersimán, s a rendőrök mentőt hívtak hozzá - erősítette meg a Szabolcs Online internetes újság hétfői értesülését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A rendőrök sebeket vettek észre a nőn, s megkérdezték azok eredetét, mire az volt a román állampolgár válasza, hogy "leprás".
Egy egykori köztisztviselő a brit "halálturizmus" első utasa. A férfi, aki egykor a nácik elől menekült el Ausztriából, és kezdett új életet Nagy-Britanniában, azért utazott Svájcba, hogy ott végeztesse el az eutanáziát.
A költségvetési módosító javaslatok szavazásának második körében az Országgyűlés felülbírálta a pénzügyminiszter költségvetési megszorításait. A parlament az SZDSZ és több MDF-es képviselő nem szavazatai, illetve a Fidesz tartózkodása mellett emelte meg a közoktatási alap- és kiegészítő normatívák, valamint több szociális támogatás összegét. Nő a kistérségek állami hozzájárulása is.
Magyarországról származó pancsolt bort találtak a Kaufland üzletlánc csehországi boltjaiban - közölte Jakub Sebesta, a cseh Állami Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Ellenőrzés (SZPI) igazgatója...
Egymilliárd forintra becsülhető a nyírádi szigetelőraktár leégésekor keletkezett kár. A 2500 négyzetméteres csarnokban nagy mennyiségű nikecell szigetelőanyag semmisült meg, és használhatatlanná vált a gyártósor is.
Leprásnak mondta magát egy igazoltatott román állampolgár Csengersimán, s a rendőrök mentőt hívtak hozzá – erősítette meg a Szabolcs Online internetes újság hétfői értesülését a...
Nem ért rá a MÁV vezérigazgatója válaszolni a székházeladással kapcsolatos kérdésre. A BKV első embere nem kockáztatta meg, hogy a neki bérelt luxusautóról faggassák. Kocsis István nem jelent meg az előre meghirdetett díjátadón, pedig kábeltolvajokat elfogó rendőröknek mondhatott volna köszönetet.
Egymilliárd forintra becsülhető a nyírádi szigetelőraktár leégésekor keletkezett kár. A 2500 négyzetméteres csarnokban nagy mennyiségű nikecell szigetelőanyag semmisült meg, és használhatatlanná...
A zeller, a zöldpaprika és a kamilla egyaránt tartalmaz gyulladáscsökkentőket, például luteolint, amely a legújabb kutatások szerint segíthet a súlyos ideggyógyászati betegségekben szenvedőkön. A...
Bírálta az októberi, drasztikus, 3 százalékos jegybanki kamatemelést Orbán Viktor külföldi újságíróknak tartott fogadáson. A Fidesz elnöke megismételte, a hitelezés megdrágítása nem megoldás a recesszió tompítására. A volt miniszterelnök továbbra is a forráshiányt tartja a legnagyobb veszélynek a magyar gazdaságban.