A rendszerváltás évei óta először jövőre kell valódi recesszióval szembenéznie Magyarországnak. A globális pénzügyi válság reálgazdasági hatásai Európához képest körülbelül fél év időeltolódással...
Minden eddiginél jobban látszik az SZDSZ megosztottsága, és ez a legrosszabb, ami most a párttal történhet, kommentálta Török Gábor politikai elemző azt, hogy az SZDSZ-nek szavazategyenlőség miatt nem sikerült frakcióvezetőt választania.
A cseh-amerikai radarszerződés elfogadását részesíti előnyben a lisszaboni szerződéssel szemben a legerősebb cseh kormánypárt, a Polgári Demokratikus Párt (ODS), amely a hét végén tartotta tisztújító kongresszusát Prágában.
A győri Audi gyár egyik műszakvezetőjét közel húszmillió forintos sikkasztással gyanúsítja a rendőrség - közölte Reinhoffer Csaba alezredes. Az alezredes ismertetése szerint az Audi alkalmazottja a...
Egy fennakadt, sorsára hagyott gumicsónakot találtak a Tiszán a vám- és pénzügyőrség munkatársai közel 29 millió forint értékű csempészcigarettával. A pénzügyőrök bűnügyi információ alapján mentek az éjjel a Tisza Tivadar és Kisar közötti szakaszához, ahol az ágak között akadt fenn a 7-8 méter hosszú gumicsónak, telepakolva 55 ezer doboz ukrán zárjegyes cigarettával.
Újabb zavargások kezdődtek hétfőn Görögországban, ezúttal Szalonikiben, az ország második legnagyobb városában. Mintegy 300 egyetemista és gimnazista autókat rongált meg és kirakatüvegeket tört...
Családjának ajánlotta fel Cristano Ronaldo az Aranylabdát, miután átvette azt a párizsi díjkiosztó ünnepségen. A Manchester United játékosa az argentin Lionel Messit és a spanyol Fernando Torrest előzte meg a France Football magazin szavazásán.
Kigyulladt egy szigetelőanyag-raktár a Veszprém megyei Nyírád külterületén - közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Dobson Tibor elmondta: a 2500 négyzetméter...
Egy ember meghalt, kettő megsebesült hétfőn a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalom fegyveresei és a Hamász iszlamista szervezet hívei között egy libanoni palesztin menekülttáborban.
Véget ért az orosz lendület, legalábbis egy jó időre: Oroszország elfeledheti a stabil 6% feletti éves gazdasági növekedést, a szárnyaló olajárak miatt duzzadó költségvetési bevételeket, az egekbe...
Miután nyereségeket könyveltek el a nemzetközi részvénypiacok, és csökkent a befektetők kockázatkerülése, emelkedett az EUR/CHF árfolyama, és átlépte a július és októberi közti visszaesés 61,8%-os Fibonacci-korrekciós célját 1,5590-nél. 1,5590 fölött szabaddá válhat az út 1,5880-ig. in-www.globalfx.hu
Újabb világsztár hunyt el a napokban. A világhírű énekesnő, Odetta 77 éves korában távozott - adta hírül a femina.hu. Az énekesnő novemberben lett beteg és december másodikán hunyt el. Az...
Újabb VII. kerületi SZDSZ-es önkormányzati képviselőt vettek őrizetbe a belső-erzsébetvárosi ingatlanügyekkel kapcsolatban - írja a Hírszerző. Információik szerint az újabb őrizetbe vett szabad de...
15.00-kor tart beszédet az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet Brüsszelben 17.15-kor várható Joaquin Almunia biztos beszéde 19.15-kor tart beszédet Jean-Claude Trichet. In-www.globalfx.hu
Egy fennakadt, sorsára hagyott gumicsónakot találtak a Tiszán a vám- és pénzügyőrség munkatársai hétfőn közel 29 millió forint értékű csempészcigarettával - közölte a VPOP nyíregyházi székhellyel...
Miután a részvénypiaci nyereségek hatására csökkent a befektetők kockázatkerülése, a dollár erősödött a jennel szemben. A fonttal és az euróval szemben azonban veszteségeket könyvelt el. A tőzsdei nyereségek hátterében Barack Obama bejelentése állt, miszerint átfogó konjunktúraprogramot dolgoznak ki, mely meglehetősen megterheli a költségvetést. Remélik, hogy talpra áll az amerikai gépjárműipar.…
Több mint 11 kilós krumplija termett egy földművesnek Libanonban. A 11 kiló 30 dekás zöldségtől reméli, hogy bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe. Amúgy nem szándékosan növesztetett földjével...
Nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) az olimpiai bajnok birkózó Farkas Péter ellen, akit első fokon öt évre ítélt el a bíróság kábítószerrel való visszaélés miatt.
Standard & Poors hitelminősítő intézet csökkentette Oroszország hosszú lejáratú külföldi hiteleinek besorolását az ország pénzügyi tartalékainak folyamatos csökkenése miatt. (ProfitLine.hu)
A sokat kritizált amerikai autóipar valószínűleg teljes egészében eltűnhet - nyilatkozta Paul Krugman, az idei közgazdasági Nobel-díj nyertese. A jelenlegi gazdasági helyzetben működésük nem...
Eltörte az orrát és agyrázkódást szenvedett az Augsburg magyar légiósa, Torghelle Sándor a Wehen Wiesbaden elleni, hétvégi német másodosztályú bajnoki mérkőzésen.
Egy nemzetközi felmérés szerint a magyarországi felnőtt lakosság 58 százaléka szenved fáradtságtól, energiahiánytól. Ez nem csoda, hiszen reggel korábban kelünk, mint szeretnénk, szívünk dobog az ébresztő csörgésétől, sietve iszunk néhány korty kávét, aztán már szaladunk is, hogy másokkal együtt felfurakodjunk a tömött buszra vagy metróra.
Fogyasztóvédelmi kampányt indít a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az utasok jogairól, kötelezettségeiről, "Gondtalan utazás a Föld körül" címmel - közölte a civil szervezet. ...
A tálibok Afganisztán területének 75 százalékán jelen vannak, és egyre jobban fenyegetik a fővárost, Kabult - állítja egy a térségben régóta kutatásokat végző nemzetközi intézet. Közben a tálibok Pakisztánban rejtőzködő csoportjai újabb NATO-raktárat támadtak meg azután, hogy a hétvégén felgyújtották a koalíció 100 gépkocsiját.
Elfogadhatatlannak tartják a közszolgálatban dolgozók érdekképviseletei a kormány azon ajánlatát, amely az elvett 13. havi bért csak bruttó 140 ezer forintos keresetig kompenzálná.
Több órán át állt a forgalom hétfőn a londoni Stansted repülőtéren, amelynek belső területére környezetvédelmi tiltakozók hatoltak be. Az akciót a Plane Stupid nevű szervezet hajtotta végre,...
Több száz muzulmán sírt gyaláztak meg mára virradóra az észak-franciaországi Arras közelében található katonai temetőben. Veteránok vették észre, hogy a sírokra feliratokat és különböző jeleket festettek ismeretlenek az íd al-adha muzulmán áldozati ünnep kezdetén.
Negyedik alkalommal rendezte meg az E.ON Hungária ünnepi jótékonysági koncertjét a Zeneakadémián december 7-én. A nagy sikerű rendezvényen a Bátor Tábor Alapítvány megköszönte a vállalatnak az idei anyagi támogatást és a személyes segítséget, melyet a Kalandpark magas-kötélpálya építésekor nyújtottak.
A tervezettnél egy héttel később, december 15-én engedik szabadon azt a 230 palesztin foglyot, akiknek szabadlábra helyezését előző nap jelentette be az izraeli kormány - közölték hétfőn izraeli...
Antall József miniszterelnökről, a Kenedi-bizottság jelentéséről, a véradásról, valamint az emberi jogok fontosságáról beszéltek a képviselők hétfőn napirend előtt a parlamentben.
A XX. századi Magyarországon a rendszerváltó kísérletekhez, politikai forradalmakhoz társult a megtorlás és az erőszak, amelynek formái rendkívül sokrétűek - mondta Rainer M. János, az 1956-os Intézet főigazgatója hétfőn Salgótarjánban a Megtorlások évszázada című könyv bemutatóján.
Gyerekkorában bizonyára mindenkinek volt valamilyen gyűjteménye, ki az autóskártyákért, ki a vasút modellekért volt oda. A Forbes magazin összegyűjtött néhány különlegesebbnek számító kollekciót, melyek közül akad olyan is, amely komoly vagyonokat ér!...
Újabb VII. kerületi SZDSZ-es önkormányzati képviselőt vettek őrizetbe a belső-erzsébetvárosi ingatlanügyekkel kapcsolatban. November 25-én Gál György kerületi SZDSZ-frakcióvezető került előzetes letartóztatásba.
A szervadományozásra vonatkozó biztonsági és minőségügyi intézkedéseket fogadott el hétfőn az Európai Bizottság, köztük a szervek nyomon követését biztosító rendszert - jelentette be hétfőn...
A tizenkét intézményből érkező, több mint négyszáz hátrányos helyzetű, állami gondozásban nevelkedő és fogyatékkal élő gyereknek vidám zenei műsorokkal, a Télapóról szóló színjátékkal és ajándékkal kedveskedtek a szervezők a Szegedi Tudományegyetem és a Rotaract Club közös Egyetemi Jótékonysági Mikulás-ünnepségén december 8-án. A hangulatos karácsonyi dalokat az Universitas Szimfonikus Zenekar…
A Hírszerző szerint újabb VII. kerületi SZDSZ-es önkormányzati képviselőt vettek őrizetbe a belső-erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt; a hírportál úgy tudja, az őrizetbe vett képviselő Kardos Péter,...
Mai rendes, de nem kamatmeghatározó ülésén 50 bázisponttal 10.50%-ra vágta az irányadó rátát a monetáris tanács és vele együtt az egynapos jegybanki betét és fedezett hitel kamatlábát is. A részletes...
A kárpátaljai magyarokat a helyi ukránok-ruszinok magukhoz közelebb állóknak tekintik, mint a kijevi, lembergi (lvivi) vagy donyecki lakosokat, mert szerintük a magyarok nyugodtak, toleránsak, senkit nem zavarnak - írta hétfői számának kárpátaljai riportjában a kijevi Szegodnya című napilap.