Határozottan elutasították a szakszervezetek a sztrájktörvény módosítására vonatkozó munkáltatói javaslatot az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén. A kormányoldal képviselője úgy vélte: meg kell vitatni az előterjesztést.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 13 pontos csökkenéssel, 22.226,39 ponton zárt. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez gyakorlatilag stagnálás, 0,06 százalékos gyengülés. A ...
A SARB ma meglepően 50 bázisponttal 11,50%-ra emelte alapkamatát, miközben a szakemberek változatlan 1,100%-os alapkamattal számoltak. Februárban tovább fokozódott a dél-afrikai infláció. Éves szinten 9,4%kal emelkedtek a fogyasztói árak a legutóbbi +9,3% után. A SARB által meghatározott érték 3 és 6% között áll, ezért újabb emelésre volt szükség. Az USD/ZAR-t 7,8670-en jegyzik. Ellenállás…
Nemzetközi hatásra erősödött a forint a bankközi devizapiacon. Az eurót 251,20/30 forinton jegyezték délután négy órakor a budapesti bankközi kereskedelemben, 0,65 százalékkal erősebb forint árfolyamo...
Az SZDSZ a koalíció felmondására és konstruktív ellenzéki szerepre készül - mondta Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője, a Miniszterelnöki Hivatal koalíciós egyeztetésért felelős államtitkára. A ...
A Magyar Koalíció Pártja "felrúgta" a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos ellenzéki megállapodást, "csődöt mondott", "elvtelen döntést hozott" és a Robert Fico vezette kormánykoalíció csendestársává vált. Szinte egybehangzóan ezt nyilatkozták a két szlovák ellenzéki párt vezetői csütörtökön, miután a magyar párt bejelentette: a kormánypártokkal együtt megszavazza az új uniós dokumentumot.
20 öltéssel varták össze egy négyéves kislány arcát, miután apja új kutyája megtámadta otthonukban, Cardiffban. A rottweilert egy kutyaotthonból fogadták be otthonukba, és jó magaviselete miatt nyugodtan hagyták együtt a négyéves gyerekkel.
A Fidesz szerint érhető, hogy a kormányzati hazudozás láttán az emberek garanciát akarnak az üzleti szempontok mellőzésére az egészségügyből. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője csütörörtöki sajtótájékoztatóján egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy támogatják e több-biztosítós rendszer kapcsán várható népszavazást. Mint mondta: erről akkor döntenek, ha a népszavazási kezdeményezés ügye…
Az egészségügyi miniszter menesztésének bejelentése után jelent meg egy sor egészségügyi vezetői pályázat. A posztokra az április végével távozó Horváth Ágnes nevezheti ki a vezetőket. A minisztérium közleményében azt hangsúlyozza, hogy folyamatosan írnak ki hosszabb-rövidebb határidővel pályázatokat, s azoknak nincs közük a minisztercseréhez.
Magyarország szívesen látná katari állami vagyonalapok befektetéseit, mondta Dohában Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára a katari kereskedelmi és iparkamara által...
Magyarország szívesen látná katari állami vagyonalapok befektetéseit - közölte Dohában a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára a katari kereskedelmi és iparkamara által szervezett üzletember-találkozón.
A 161,69 és 158,21 közti mozgás 38,2%-os kiterjesztése 158,21-nél fut. Eddig korrigálhat az EUR/JPY. A DAX 1,30%-os veszteséget könyvelt el. A Dow Jones-t a nyitó érétken jegyzik. Mindkét tőzsde erősnek mondható, így erős támogatással találhatja szembe magát az EUR/JPY 158,21-nél. Addig érdemes shortolni. A következő cél a 158,81-es és a 158,21-es érték. A BoJ legutóbbi nyilatkozatai miatt nem…
Az SZDSZ a koalíció felmondására és konstruktív ellenzéki szerepre készül - mondta Horn Gábor, a liberális párt ügyvivője, a Miniszterelnöki Hivatal koalíciós egyeztetésért felelős államtitkára csütörtökön Nyíregyházán, sajtótájékoztatón.
Hozzátartozói szeme láttára, a kórház folyosóján halt meg egy 50 éves nő Győrben. Az asszony több mint háromnegyed órán keresztül várt a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház neurológiáján arra, hogy megkapja vizsgálati eredményeit, és átszállítsák a kardiológiára. Férje szerint az osztályon azt mondták nekik, kevés a beteghordó, ezért kell várniuk, a három gyerekes asszony szíve azonban hirtelen…
Miután 2007-ben 3,0%-os gazdasági növekedés mutatkozott Nagy-Britanniában, az idei évre nézve már csupán 1,2%-os értékkel számolnak. Középtávon ezért további kamatlépésekre kell számítani. Továbbra is kedvezőtlenek a GBP/AUD kilátásai, és a devizapár hosszú távú csökkenő trenden belül mozog. Érdemes stop-eladásokat indítani 2,1094 alatt. A következő cél a 2,0900-es érték. a romló kilátásokra való…
Frontálisan ütközött egymásnak két kamion a 86-os főúton, az egyik jármű vezetőjét a sérülései miatt kórházba kellett szállítani - értesült a HavariaPress.
A szocialisták igennel szavaznak a következő népszavazáson, mert ugyanúgy, mint a kezdeményezők, ők sem akarnak több-biztosítós egészségügyi rendszert - jelentette ki Lendvai Ildikó csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.
Két éven belül leállhat az internet az online videók iránti igény robbanásszerű növekedése miatt, erre szakértők hívták fel a figyelmet. Szakértők véleménye szerint mégha milliárd fontokat is költenének az internet infrastruktúrájának fejlesztésére sem biztos, hogy nem lassulna vagy omolna össze a rendszer.
Ennek a két fejjel született kiscicának nem lenne probléma egy hatalmas kereszteződésben mindkét oldalra egyformán figyelni, feltéve, ha valaha megéli a felnőttkort. Minden esetre a frászt hozta a gazdájára, akitől végül a Double Trouble nevet kapta.
A dollár ma délelőtt is gyengülést mutatott. Mindkét kamatdöntés a várt szerint alakult: a BoE 25 bázisponttal 5,00%-ra csökkentette alapkamatát, míg az EKB változatlanul 4,00%-on hagyta azt. Már a kamatdöntés előtt új abszolút csúcsot ért el az EUR/GBP 0,8028-nál. Miután új abszolút csúcsot ért el 1,5913-nál, a kamatdöntés után 1,5872-re esett vissza az EUR/USD árfolyama. Nem valószínű, hogy az…
A Piac és Profit Kiadó Kft. eladta a mobilport.hu telekommunikációs weboldalt, az új tulajdonos a Sanoma Budapest Zrt. lett - közölte a Piac és Profit. A felek a vételárat üzleti titokként kezelik - m...
Erősen romlott az amerikai gazdaság, és nincs kizárva a további gyengülés Henry Paulson pénzügyminiszter szerint. Paulson úgy értékelte, hogy egyelőre nem múltak el az ingatlanpiac és a pénzügyi szekt...
A kisebbségi kormányzásra készülő szocialisták szerint kevesebb jut jövőre adócsökkentésre, mint korábban tervezték. A válságból kivezető utat több gazdaságkutató is az adók csökkentésében, és az adórendszer egyszerűsítésében látja. Járai Zsigmond szerint az ország legnagyobb gondja az eladósodottság. A volt jegybankelnök az utóbbi napokban Orbán Viktor felkérésére tárgyalt több befektetővel.
Eddig a megyék többségében támogatták a liberálisok, hogy a SZDSZ konstruktív ellenzékként dolgozzon tovább a parlamentben - jelentette ki Horn Gábor szabaddemokrata ügyvivő Nyíregyházán.
Meghalt egy kétéves kislány, akit édesanyja barátja vert agyon egy játékkonzollal. Az egyesült államokbeli York városában élő férfi bevallotta tettét, de nem tudott magyarázatot adni arra, miért követte el szörnyű tettét.
A szlovák parlament csütörtökön jóváhagyta a Lisszaboni Szerződést: a 150 fős testület 109 jelen lévő tagja közül 109 szavazott az uniós dokumentumra, öten ellene. A Magyar Koalíció Pártja Ficóékkal szavazott, ami miatt az ellenzék árulással vádolja Csákyék pártját.
Mindegy, ki hajtja végre a reformokat, azok ellenállásba ütköznek - fogalmazott Budapesten Gerhard Schröder korábbi német kancellár. A Politikatörténeti Intézetben tartott előadásában az egykori szociáldemokrata politikus saját példáját is megemlítette, amikor maga kérte az előrehozott választások kiírását.
Újabb mélypontra zuhant George Bush amerikai elnök támogatottsága: a lakosságnak már csak 28 százaléka elégedett működésével. Az amerikaiak alapvetően a gazdaság helyzetének romlása miatt pontozták le...
Átlátható, bürokráciától mentes támogatást kínál az EU a kutatást-fejlesztést végző kis és közepes vállalkozásoknak (kkv). Az Európai Parlament (EP) csütörtökön megszavazta azt a jogszabályt, amely értelmében az Eurostars program 100 millió eurót kap közösségi, 300 milliót pedig tagállami forrásokból - derül ki az EP hírleveléből.
Nem rossz, ugye? És ráadásul minden arra vonatkozó kérdést is eloszlat, hogy vajon miért is foglalkoztatják előszeretettel a férfi magazinok. Kim Kardashian egyszerűen elképsztően néz ki ebben a kis piros bikinben.
Csupán negyed óráig örülhetett zsákmányának az a fiatalember, aki kirabolta a Győr-Moson-Sopron megyei Mosonszolnok takarékszövetkezetét csütörtökön délután.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Bontják a Budavári Palota XV. században épült, műemléki védettséget élvező falának egy részét a Csikós udvar alatt létesítendő mélygarázs építői - közölte a Budapesti Történeti Múzeum régésze.
A spanyol nemzetiségű Toni Elias a Bridgestone tavalyi évben is használt első gumijával vág majd neki a hétvégi Portugál Nagydíjnak, mert úgy érzi, a régi abroncsokkal jobban teljesíthet motorja.