Nem ígért a jelenleginél több, illetve további konkrét támogatást az állam a BKV működéséhez - egyebek közt erről is szól az a Kiss Péter kancelláriaminiszter által aláírt levél, amely a főpolgármester és két helyettese múlt heti megkeresésére válaszol - tudta meg az MTI közigazgatási forrásokból csütörtökön.
Tavaly - akárcsak a megelőző öt esztendőben - ismét rekordnyereséget könyvelhetett el a Ringier kiadócsoport, Magyarországon a kormány megszorító intézkedéseinek ellenére is 12,5 százalékkal 130,5 mil...
Nettó 250 millió forintos keretösszeget különített el év végéig PR-ra és rendezvényszervezésre a Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Kommunikációs Szakállamtitkársága. Az egyszerűsített, tárgyalásos ajánlattételi felhívást a napokban tette közzé a kormány a Közbeszerzési Értesítőben. A feltételeket a nagy PR-ügynökségekre és rendezvényszervező cégekre szabták.
Visszavonhatatlanná vált az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozását célzó népszavazási kezdeményezés, miután az Albert-házaspár csütörtökön átadta az Országos Választási Irodának (OVI) az összegyűjtött, a szükségesnél mintegy két és félszer több, közel félmillió aláírást. A népszavazást várhatóan ősszel tartják.
Az EKB sajtókonferenciája: - márciusi inflációs ráta: éves szinten mért 3,5% - februári inflációs ráta: éves szinten mért 3,2% A nagyfokú infláció hátterében: magas élelmiszer-, és olajárak. Fontos az inflációs célok meghatározása. Nagy gondot okoznak az árakból eredő veszélyek. Részletek következnek.. in-GFX
Nem tudom, miként alakulnak a dolgok Magyarországon a 2010-es választásokig, ám ha tanácsot adhatnék, azt mondanám, legyenek állhatatosak, és ne futamodjanak meg a változtatások szükségessége elől...
Száztizenhárom éves korában szerdán Amerikában elhunyt Elizabeth Stefan (Molnár Erzsébet), aki 1895-ben a Szabolcs megyei Szabolcsveresmarton látta meg a napvilágot
Szanyi Tibor arra kéri az újlipótvárosiakat, hogy ne üljenek fel a péntekre meghirdetett "fasiszta provokációnak", de nagy számú csendes jelenlétükkel adják jelét önvédelmi képességüknek. Erről az MSZP országgyűlési képviselője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón beszélt.
A gazdasági élet szereplőit segítő munkájáért, kutatási és fejlesztési tevékenységéért a Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért cím különdíjával ismerték el a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskoláját (MÜTF) április 9-én.
Nem valószínű, hogy az EKB a 2. negyedévben csökkenti alapkamatát. A következő ülésen nagy valószínűséggel ismét változatlanul hagyják az alapkamatot. Az EKB-elnök, Jean-Claude Trichet a mai sajtókonferencián ismét nem utalt kamatcsökkentésre. In-GFX
Nem kap plusztámogatást az államtól a BKV - a távirati iroda információi szerint egyebek mellett ez áll abban a válaszlevélben, amelyet Kiss Péter kancelláriaminiszter küldött a főpolgármesternek és két helyettesének. A városvezetés cáfol.
Hiába erősödött valamelyest a dollár, az amerikai import fellendülése miatt az Egyesült Államok külkereskedelmi hiánya a várakozásokra cáfolva februárban 62,3 milliárd dollárra nőtt a januári 59 milli...
Virágküldési bónt kaptak azok a cégek, amelyek legalább hármat vásároltak a Microsoft kisvállalkozásoknak szánt szoftvercsomagjából. Az online promóción a Carnation és az Allison Advertising közösen dolgozott.
Az Európa Tanács májustól ellenőrizni fogja, hogy Románia miként alkalmazza a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját - derült ki azon a konferencián, amelyet a román kormány és az...
Oroszország második számú kőolajipari vállalata, a Lukoil is jócskán növelte nyereségét tavaly, miután a vezető olajcég, a Rosneft az előző évhez képest több mint háromszoros profitra tett szert. ...
Nem ígért a jelenleginél több, illetve további konkrét támogatást az állam a BKV működéséhez - egyebek közt erről is szól az a Kiss Péter kancelláriaminiszter által aláírt levél, amely a...
Gyurcsány Ferenc arra kéri a parlamenti pártok elnökeit, hogy az erkölcsi és politikai támogatáson túl személyes jelenlétükkel is támogassák az újfasisztákkal szembeni civil kezdeményezést, és ítéljék el egyértelműen a szélsőjobboldali eszméket valló és hirdető szervezeteket és személyeket. A szocialista pártelnök erről a sajtóhoz levelében írt.
A magyar ember irigy, kettős mércével méri a dolgokat, nincs példaképe és saját magának is hazudik - derült ki a GfK Emocionális Marketingkutatásából, amelynek során a magyarok márka iránti elköteleződését hasonlították össze a térség országaiban és Angliában kapott eredményekkel. Steigervald Krisztián kutatásvezető az InfoRádiónak példaként említette, hogy a magyarok rendszeresen füllentenek a…
Sem Horváth Ágnes menesztése, sem pedig a tárcacsere nem vetődött fel az SZDSZ részéről és nem is volt ilyen szándékunk - reagált Kóka János, az SZDSZ csalással megválasztott elnöke Gyurcsány Ferenc egy internetes portálnak adott nyilatkozatára. "Váljunk el békésen, csendben, és kerüljük a hangos válópert, az ország stabilitása, kormányozhatósága ezt kívánja" - mondta Kóka Helsinkiben.
Az április 5-i héten 410.000-röl 357.000-re csökkent az amerikai első munkanélküli segélykérelmek száma, miközben a szakemberek 380.000-es értékkel számoltak. A négyhetes átlag ezzel szemben 378.250-re emelkedett, ami 2,5 éves csúcsnak felel meg.Az EUR/USD-ot 1,5834-en jegyzik. Ellenállás 1,5913-nál, míg támogatás 1,5811-nél található. In-GFX
Amennyiben a koszovói szerbek - az Ahtisaari-terv végrehajtása folytán - kiterjedt autonómiához jutnak Koszovóban, ugyanazt meg kell adni a vajdasági magyaroknak is - jelentette ki Páll Sándor, a...
Az SZDSZ-nek nem állt szándékában Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztése és a tárcacsere sem szerepelt a napirendi pontok között - mondta az SZDSZ elnöke csütörtökön Helsinkiben magyar újságíróknak nyilatkozva. "A közös programunkat szerettük volna végrehajtani a kormányban. Az erről szóló szerződést nem mi mondtuk fel, hanem Gyurcsány Ferenc. Értem a miniszterelnök szándékát, tart a…
Az SZDSZ-nek nem állt szándékában Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztése és a tárcacsere sem szerepelt a napirendi pontok között - mondta az SZDSZ elnöke Helsinkiben magyar újságíróknak nyila...
Az Európai Parlament (EP) csütörtökön túlnyomó többséggel megszavazta azt a - szerdán részletesen megvitatott - jelentést, amely derűlátóan értékeli Horvátország haladását az EU-csatlakozás útján....
A Microsoft a Carnationt és az Allison Advertisingot bízta meg az Office 2007 Small Business promóciójával. A Carnation feladata volt a banner és a microsite megtervezése mellett, a médiatervezés és vásárlás, és a keresőmarketing kampány elkészítése.
Magyarország súlyos gazdasági, társadalmi és erkölcsi válságban van, amelynek következtében nemzeti történelmi mélypontot él át - fogalmazott Matolcsy György, a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet igaz...
Szanyi Tibor arra kéri az újlipótvárosiakat, hogy ne üljenek fel a péntekre meghirdetett "fasiszta provokációnak", de nagy számú csendes jelenlétükkel adják jelét önvédelmi képességüknek....
Az EKB egyöntetűen hozta meg a döntést, miszerint változatlanul 4,00%-on hagyják az EU-s alapkamatot. Az EKB mai sajtókonferenciája alig különbözött az eddigiektől. Ezért nem valószínű, hogy a 2. negyedévben csökkentik az alapkamatot. Az EUR/CAD töretlen emelkedő trendcsatornában mozog a kamatdöntés után is, és további emelkedés várható. Ellenállás 1,6202-nél és 1,6250-nél, míg támogatás…
Ellentüntetést szervez a Nagy Imre Társaság válaszul a szélsőséges szervezetek által péntekre szervezett megmozdulásra, melyen Polgár Tamás, a Tomcat néven ismert blogger, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete, a Nemzeti Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Hunnia Mozgalom, a Magyar Önvédelmi Mozgalom, a Lelkiismeret 88, a…
Négyszáz diák részvételével rendeznek pénteken nagyszabású parktakarítási akciót a Gellért-hegyen és környékén. A résztvevő iskolások a Föld napjára készülve húsz helyszínen végeznek szemétszedést és más takarítási munkákat a FŐKERT munkatársainak irányításával.
A Latino Review tudni véli a választ, hogy ki lesz az a színész, aki eljátszhatja a Prince of Persia: The Sands of Time című videójáték filmváltozatában a címszerepet, melyben egy ifjú hercegnek meg kell mentenie apja birodalmát, amit egy az idő rendjét felforgató különös homokvihar démonoktól hemzsegő elátkozott hellyé varázsolt.
Több mint 2400 járatának törlésére kényszerült az American Airlines (AA) amerikai légitársaság az utóbbi három napban az MD-80-as típusú Boeing-repülőgépeiben talált technikai hiba miatt - jelentette ...
Éles vita volt az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) csütörtöki ülésén arról, hogy szükséges-e módosítani a sztrájktörvényt. A munkáltatói oldal törvénymódosítási javaslatot dolgoz ki ennek...
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök levelet írt a parlamenti pártok elnökeihez, annak kapcsán, hogy pénteken szélsőjobboldali szervezetek ismét a Hollán Ernő utcai jegyirodához vonulnak. A politikus arra kéri a pártok vezetőit: személyes részvételükkel tüntessenek.
Gyurcsány Ferenc arra kéri a parlamenti pártok elnökeit, hogy az erkölcsi és politikai támogatáson túl személyes jelenlétükkel is támogassák az újfasisztákkal szembeni civil kezdeményezést, és ítéljék el egyértelműen a szélsőjobboldali eszméket valló és hirdető szervezeteket és személyeket. A szocialista pártelnök erről az MTI-hez is eljuttatott csütörtöki levelében írt.
Gyurcsány Ferenc arra kéri a parlamenti pártok elnökeit, hogy az erkölcsi és politikai támogatáson túl személyes jelenlétükkel is támogassák az újfasisztákkal szembeni civil kezdeményezést, és...
Az MDF nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek kiüresítik és lejáratják a népszavazás intézményét - közölte az ellenzéki párt elnöke csütörtökön. A parlamentáris demokrácia híveként nem támogatjuk az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozását célzó népszavazási kezdeményezést, mert erről a kérdésről az Országgyűlésben kellene dönteni - szerepel Dávid Ibolya közleményében.
Alátámasztotta a Mol aggályait az a brüsszeli döntés, miszerint beindítják a második, mélyebb vizsgálati szakaszt az osztrák OMV olajcég felvásárlási terveivel kapcsolatban - mondta a távirati irodának a magyar cég elnök-vezérigazgatója.
Az SZDSZ-nek nem állt szándékában Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztése és a tárcacsere sem szerepelt a napirendi pontok között - mondta az SZDSZ elnöke csütörtökön Helsinkiben. "A...
Átlátható, bürokráciától mentes támogatást kínál az EU a kutatást-fejlesztést végző kis és közepes vállalkozásoknak (kkv). Az Európai Parlament (EP) első olvasatban - 626 igen, 14 nem, 6 tartózkodó vo...
Visszavonhatatlanná vált az egészségbiztosítás privatizációjának megakadályozását célzó népszavazási kezdeményezés, miután az Albert-házaspár csütörtökön átadta az Országos Választási Irodának (OVI) az összegyűjtött, a szükségesnél mintegy két és félszer több, közel félmillió aláírást. Az egészségbizosítókról szóló népszavazást várhatóan ősszel tartják annak ellenére, hogy a kormány jelezte, hogy…
Az amerikai kereskedelmi mérleg deficitje meglepően 59,0 milliárdról 62,3 milliárdra emelkedett, meghaladva ezzel az 57,5 milliárdos előrejelzést. A GBP/USD-ot 1,9821-en jegyzik. Ellenállás 1,9863-nál és 1,9885-nél (középső Bollinger-szalag, míg támogatás 1,9718-nál található. In-GFX
A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) felszólítja a kormányt, hogy ne módosítsa, hanem vonja vissza az üzleti alapú egészségbiztosítási törvényt. A Kerekasztal csütörtöki ülésén arról is határoztak, hogy felszólítják a kormányt, vizsgálja felül a gyógyszergazdaságossági törvényt, és a NEK-ben elnöke, Horváth Tamás azt is felvetette, hogy újra kellene gondolni a kötelező kamarai tagság…
Ha tanácsot adhatnék, azt mondanám Magyarországnak: legyenek állhatatosak, és ne futamodjanak meg a változtatások szükségessége elől - jelentette ki Gerhard Schröder Budapesten.