Hát eljött az idő: végre újra merek írni a Totalcar flottájának legnagyobb tagjáról, az olasz-amerikai-osztrák családi buszról, amit Dacia helyett vettem végül.
Ötletben, együttműködési szándékban nincs hiány a határ menti térségek közös fejlesztésére a szomszédos országokkal; ilyen célokra az Európai Unió jelentős forrásokat szán a következő években - mondta április 9-i tájékoztatóján Gémesi Ferenc, a MeH nemzetpolitikai ügyekben illetékes szakállamtitkára.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, valamint könnyű testi sértés miatt emelt vádat az ügyészség az őrhalmi iskolaigazgatót bántalmazó szülők ellen.
Magyarországon hozzávetőleg 1 millió kóbor állat tengeti az életét a szabad ég alatt. Mintegy kétharmaduk macska, 30 százalékuk eb. Ezek az állatok az embertől általában félnek, ezért ritka, hogy támadnának. Magas számuk miatt azonban mégis veszélyt jelenthetnek az emberekre – általában valamilyen betegség terjesztőjeként. A témáról a Bors dr. Koleszár István állatorvost, a Rex Kutyaotthon…
Nem született megegyezés a BKV vezetősége és a szakszervezetek képviselői között pénteken reggel az érdekképviseleti követelésekről szóló tárgyaláson - közölte Nemes Gábor, a BKV-szakszervezetek sztrájkbizottságának szóvivője az MTI-vel.
Eredménytelenül zárult az egyeztetés pénteken a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról. Az...
Eredménytelenül ért véget az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV között az érdekképviselet követeléseiről, illetve a még elégséges szolgáltatásról. A tárgyalást szerdán reggel folytatják.
Elvált szülők gyerekeként van némi tapasztalatom arról, milyen, ha a család hirtelen felbomlik, anya oldalán új lovag bukkan fel és apa is hoz új asszonykát a házhoz.
A Fidesz–MPSZ érzékelve a rendszerátalakító intézkedések népszerűtlenségét, és a balközép kabinet számottevő szakpolitikai előnyét, a hazai közbeszédet igyekezett a politika emocionális térfelére vezetni a kabinet által uralt, (talán túlzottan is) racionális síkról.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának Tanácstermébe várják a HR-szakemberek, a grafológusok és cégvezetők április 16-án 10 és 16 óra között a Karrier Napon mindazokat, akik a munkaerőpiacra történő kilépés előtt hasznos ismeretekkel kívánják felvértezni magukat.
Távozott az Index.hu értékesítési- és marketingigazgatói posztjáról Szabó Ákos, aki nyolc év után vált meg a cégtől. Utódját már megtalálták, eddigi helyettese veszi át a vezetői feladatokat.
Eredménytelenül zárult az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezeti sztrájkkövetelésről, illetve a még elégséges szolgáltatásról.
Felsőfokú lovasképzés indulhat, miután a Nyíregyházi Főiskola együttműködési megállapodást kötött a Mezőhegyesi Állami Ménessel egy több lépcsős lovas oktatási rendszer megteremtéséről. Ebbe bevonnák a Kaposvári Egyetemet is. Técsy László, a főiskola lovasképzésének koordinátora azt mondta, hogy egy korszerű lovascentrum kialakításának az igényét már benyújtották az illetékesekhez.
Ritka békafajtát fedeztek fel Indonéziában. A tüdő nélkül lélegző kétéltű új kérdéseket vet fel az evolúcióelméletben - mondta egy tudós pénteken. A Borneó szigetén talált fajta egy példányát felboncolták, és kiderült, hogy nincs tüdeje, vagyis kizárólag a bőrén keresztül lélegzik - árulta el a biológus.
A Kőbánya-Kispest „kádár-barokk” metróvégállomást a kispesti önkormányzat magánbefektető segítségével akarja átépíteni. Ennek az odatelepült boltosok nagyon nem örülnek. Kinél van az igazság?
Elítélte a rasszista indíttatású erőszakot és az uszítást a köztársasági elnök. Sólyom László azt mondta: az ilyen cselekedeteket semmi sem igazolhatja.
Az észt adórendszer az egyszerűségre és az átláthatóságra épül, magas az adófizetési hajlandóság és alacsony szintű a bürokrácia - mondta Kóka János, aki Eörsi Mátyással együtt Andrus Ansip észt kormányfővel folytatott megbeszélést a balti állam gazdasági tapasztalatairól csütörtökön Tallinnban.
A helyszínen a köztársasági elnök csak ennyit mondott: "semmi nem igazolhatja a rasszista indíttatású erőszakot és az uszítást. Ezeket én mélységesen elítélem"
Sólyom László köztársasági elnök támogatja a civilek tüntetését, amelyet a megtámadott XIII. kerületi jegyirodánál tartanak pénteken délután. Az államfő péntek reggel meglátogatta a jegyirodát....
Őszintébbnek, megbízhatóbbnak, hitelesebbnek és miniszterelnöknek alkalmasabbnak tartják Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, mint Gyurcsány Ferenc kormányfőt a Századvég-Forsense felmérésében résztvevők.
Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak április 14-ig, hétfőig kell átutalniuk, befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát, mivel az április 12-i határidő szombatra esik.
A zöldáram kötelező átvételi prémiumából és a széndioxid-kvótakereskedelemből évi több milliárd forintos pluszbevételre tehetnek szert a Hujber Ottó cégcsoportja által tervezett szalmatüzelésű biomassza-erőművek.
Kizuhant egy beteg a nyíregyházi kórház egyik emeleti ablakán pénteken, s az idős férfi olyan súlyosan megsérült, hogy az életét már nem tudták megmenteni - közölte a rendőrség. A helyszíni szemle...
Magyarország elképesztő elmaradásban van Nyugat-Európához képest a csatornázottságban. 2006-ban a lakások átlag 67.5 százaléka volt bekapcsolva a szennyvízcsatorna hálózatba, Bács-Kiskun megyében csak 38.1 százalék. A helyzet súlyosságát fokozza, hogy kikerül a természetbe sok olyan vegyület, amellyel a tisztítási technológia nem tud mit kezdeni.
A magyar forint alig reagált a fogyasztói árak mutatójának közzétételére, mely márciusban csak 6,7 %-kal emelkedett a várt 6,9 % helyett. Az órás chartban 252 körül erős ellenállás alakult ki. (OT/GFX)
Angelina Jolie mindent elkövet, hogy Brad Pitt ne szenvedjen hiányt az ágyban. A terhes színésznő a napokban rengeteg szexuális segédeszközt vásárolt, hogy boldoggá tegye kedvesét.
A Sanoma Budapest megvásárolta a Mobilport telekommunikációs weboldalt. Úgy tudjuk, a kiadó a már létező technológiai tartalmú oldalát, a Pdamániát egészíti ki a portfoliójába került portállal.
A mai változó marketingkommunikációs iparágban olyan szakemberekre van szükség, akik a változásokra hamarabb reagálnak, mint az bekövetkezik – véli Simon Powlett, a PHD Hungary ügyvezető igazgatója, aki április 17-én a Nagy Kreatív Napon tart majd előadást. A szakember tizenegy évvel ezelőtt Nagy-Britanniából érkezett Magyarországra, és azóta csak pár évre tudta elcsábítani az ausztrál tengerpart.
A Bank of England semleges kommentárjának ellenére továbbra is eladható elemzők szerint a font. Az alapkamatot 25 ponttal 5,00 %-ra csökkentették. Az EUR/GBP emelkedése ugyan meredek, de továbbra is a trendcsatornán belül emelkedik a jegyzés. (OT/GFX)
Drogfutárokat fogtak el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrök egy telefonos bejelentés alapján csütörtökön éjfélkor Nyíregyháza közelében az autópályán. A bejelentő előzőleg azt mondta, hogy két futár szállít majd kábítószert Budapestről Nyíregyházára.
A választópolgárok szerint Orbán Viktor őszintébb, tapasztaltabb, tisztességesebb, megbízhatóbb és jobban odafigyel az emberek problémáira mint Gyurcsány Ferenc, aki viszont kissé újítóbb szellemű - derül ki a Századvég és a Forsense legfrissebb közvélemény-kutatásából.
Sean Penn és felesége, Robin Wright Penn mégsem válik el. A pár kérésére a Marin megyei legfelsőbb bíróság megbízottja megszüntette a decemberben megindított válópert. A házasok hétfőn este együtt...
A Budapesti Rendőr-főkapitányság megfelelő erőkkel biztosítja a XIII. kerületi Hollán Ernő utcában és környékén délutánra hirdetett demonstrációk zavartalan megtartását - olvasható a rendőrség...
Vezető nélkül maradt a magyar férfi cselgáncs-válogatott. Nagysolymosi Sándor szövetségi kapitány ugyanis nem lehet ott a ma kezdődő lisszaboni Eb-n. Az ok prózai. Beteg lett.
Jogellenesen szed úthasználati díjat a főváros a teherfuvarozóktól, ezért a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal 60 napot adott a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy hatályon kívül helyezze behajtási rendeletének vonatkozó részét - értesült a Népszabadság.
A Magyar Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) új alapokra helyezte kreatív megmérettetését, az Arany Penge Kreatív Reklámfesztivált, melynek a neve is megváltozik. A kiírók megszüntették a vonal szerinti elkülönítést, így a versenyen nem lesznek ATL- és BTL-kategóriák, illetve ATL- és külön BTL alapú kampányok. A versenyt szervező Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ)…