Mischa Barton színésznő három év felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy peren kívüli megállapodás részeként. A Magyarországon is népszerű amerikai sorozat, a „Narancsvidék” sztárja ellen ittas vezetés és kábítószer-birtoklás volt a vád.
Nyomozást indított a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság egy keddi autóbaleset miatt. Kiderült ugyanis, hogy a kocsi azért borult árokba Gégény és Pátroha között, mert korábban elvágták a fékcsövét.
A Profit filmstúdió filmjeit vetítik mától az Örökmozgóban az Orosz Filmhéten. Az érdeklődők újdonságokat, és a produceri iroda legnagyobb sikereit is megnézhetik az Örökmozgóban.
Ismét nemzetközi állásbörzére hívja a munkavállalókat a magyarországi EURES-hálózat. Az idén második alkalommal rendezendő nemzetközi állásbörzére április 19-én, szombaton kerül sor a fővárosban. A rendezvényre mind a nyelvtudással rendelkező diplomás, mind pedig a felsőfokú végzettséggel nem rendelkező munkavállalókat is várják a szervezők.
A növekvő politikai kockázatokra hivatkozva leminősítette a magyar és török piacot a Morgan Stanley. Lengyelország viszont jobb besorolást kapott a befektetési banktól.
Meghaladta az egymilliót a rosszindulatú számítógépes programok - vírusok, férgek, trójaiak - száma - jelentette be a kaliforniai székhelyű Symantec informatikai biztonsággal foglalkozó szoftveróriás.
Csökkentenék az egészségügyi szolgáltatási járulékot, módosítanák az adózási határidőket, illetve kisebb ÁFA-kulcsot alkalmaznának néhány területen. A szervezet azt is kritizálja, hogy az APEH nyomtatványkitöltő programjai sok hibával készülnek, folyamatosan javítják őket, ráadásul késve kerülnek fel a honlapra is.
Az iskoláztatást nevezte a legfontosabb feladatnak a cigányság felemelkedéséhez a köztársasági elnök. A nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosa szerint le kell számolni azzal az illúzióval, hogy a többség majd megoldja a cigányság helyzetét.
A Fidesz-frakció hétfőn tartózkodni fog az Országgyűlés napirendjén szereplő népszavazások elrendeléséről döntő szavazásnál. Erről Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója nyilatkozott. A parlament jövő heti ülésének napirendjén hat népszavazási kezdeményezésre - öt kormánypárti és egy ellenzéki - vonatkozó határozati javaslat szerepel.
Hiába indított személyiségi jogi pert Bajnai Gordon a Fidesz elnöke ellen, a Fővárosi Bíróság tegnap első fokon jogalap hiányában elutasította az önkormányzati és területfejlesztési miniszter keresetét.
Egyre nagyobb a káosz Ronaldo de Assis Moreira, ismertebb nevén Ronaldinho körül. A 28 esztendős világbajnokról naponta cikkez a világsajtó, de ahelyett, hogy zseniális teljesítményéről, fantasztikus góljairól írnának a lapok, egyre inkább a távozását prognosztizálják Barcelonából.
Fokozottan ellenőrzi a Dunán veszélyes anyagot illetve hulladékot szállító hajókat pénteken a rendőrség egy nemzetközi akció keretében. Tóth Zoltán alezredes, a Dunai Vízirendészeti Kapitányság...
A nemzetközi részvénypiacok esését követően hirtelen elvesztették csáberejüket a carry tradek. Az EUR/JPY persze azonnal nyomás alá került és egészen 160,00-ig szúrt vissza. Innen már csak egy kis lépés és 159,50-nél találhatjuk az árfolyamot. Ezen érték áttörése akár komolyabb korrekciót is maga után vonhat. (OT/GFX)
A politikusok felelőssége abban is áll, hogy megelőzzék, megszüntessék a szélsőséges megnyilvánulások táptalajául szolgáló társadalmi feszültségeket - áll abban a nyilatkozatban, amelyet a...
Orbán Viktor szerint a cigány kultúrának kulturális autonómiára van szüksége, amit a Fidesz, ha kormányra kerül, biztosítani fog; A pártelnök a II. Országos cigány Értelmiségi Tanácskozáson úgy...
Márciusban 1,6 %-kal emelkedtek a német nagykereskedelmi árak. Az előző havi érték -0,2 % volt. Éves szinten 7,1 %-kal emelkedett a mutató az előző 6,0 %-os érték után. Az EU-s OECD előremutató indikátorok értéke 97,7 pontról 97,4 pontra esett vissza. Az EUR/USD továbbra is bőven 1,58 fölött mozog, ahová a tegnapi 1,5726-os mélypontról emelkedett. Az USD/JPY egy ideg stabilnak mutatkozott, de a…
A ritkábbnál is ritkább pillanat! Teljes az egyetértés! Ötpárti összefogással tíz parlamenti képviselő - minden frakcióból kettő - törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésbe a pálinkáról. Ebben meghatároznák, milyen feltételek teljesítése szükséges ahhoz, hogy az Európai Unió által is hungarikumként elismert tradicionális termék elnevezését használni lehessen. A jogszabály kiterjed a…
A PSZÁF felügyeleti biztosokat küldött ki a MÁV Általános Biztosító Egyesülethez pénteken a folyamatos, törvényes működés és pénzügyi stabilitás biztosítása érdekében. Közben a VPOP egymilliárdos...
Nyílt napot rendeznek a pedagógusoknak szombaton a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az intézmény a nagyközönségnek is kínál érdekességet a hétvégén, például látható lesz Robin, a márciusban...
Ötezer forint névértékű emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank a nyári olimpiai játékok alkalmából - jelentették be pénteken a jegybankban. Az ezüst érme - miként a többi hasonló pénz is - törvényes fizetőeszköz. Az olimpiai érmét Kereszthury Gábor szobrászművész tervezte.
A Groovehouse énekesnője vállalkozó lesz. Az énekesnő férjével Rolival papírboltot nyit, ám nem elégszenek meg ennyivel: terveik között szerepel egy kutyakozmetika létrehozása is. Az énekesnő és kedvese nem adja fel zenei karrierjét, csak a nyugodt családi élethez szükséges anyagi biztonságot szeretné megteremteni.
A Fidesz-frakció hétfőn tartózkodni fog az Országgyűlés napirendjén szereplő népszavazások elrendeléséről döntő szavazásnál - közölte Répássy Róbert. A Fidesz frakcióigazgatója azt mondta: a...
Az erőszakkal, a szélsőséges cselekedetekkel szembeni fellépéshez a közhangulatnak határozottan elítélővé kell válnia a jövőben és az illetékes hatóságoknak is tenniük kell a durva megnyilvánulások...
Már biztos, hogy nem csak egy dalról szól Amr Mostafa magyarországi tevékenysége. Ugyanis az egyiptomi születésű, jelenleg Kairóban élő énekes a hétvégén ismét hazánkba érkezik, hogy stúdiófelvételeket készítsen.
A kábeltelevíziós szolgáltatók szervezetei tiltakoznak az internet járulék és digitálistévé-adó terve ellen - közölte a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség, illetve a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközl...
Orbán Viktor szerint a cigány kultúrának kulturális autonómiára van szüksége, amit a Fidesz, ha kormányra kerül, biztosítani fog; a pártelnök erről a II. Országos cigány Értelmiségi Tanácskozáson beszélt, pénteken Budapesten. Szeretném önöket arról biztosítani, hogy ha a csillagok állása számunkra kedvezően változik, ezt a kulturális autonómia intézményrendszert az önök előerjesztése és javaslata…
Nincs annyi föld Európában, amely elegendő lenne az EU által előírt 10%-os bio-üzemanyag kvóta betartásához – figyelmeztet az Európai Környezeti Ügynökség tudományos tanácsadó testülete.
Egyhangúlag helyt adott a Magyar Rádió március közepi Orbán-interjújának egy részét kifogásoló kormányszóvivői beadványnak az ORTT Panaszbizottsága - derül ki a sajtóhoz eljuttatott állásfoglalásból, amely helyreigazításra szólítja fel a közmédiumot. Az állásfoglalás felidézi, a Vasárnapi Újság március 15-i adásában Orbán Viktor Fidesz-elnök "azt állította, hogy Magyarország adósság kockázatának…
Magyarország érdeke az előrehozott választás - mondta Orbán Viktor pénteken Budapesten újságíróknak, miután Sólyom László köztársasági elnökkel a koalíciós válságról konzultált.
Magyarország erős és versenyképes mezőgazdaságot szeretne, s ehhez szükség van 2013 után is az Európai Unió közösségi agrárpolitikájára - mondta Gráf József agrárminiszter.
Magyarország érdeke az előrehozott választás - mondta Orbán Viktor pénteken Budapesten újságíróknak, miután Sólyom László köztársasági elnökkel a koalíciós válságról konzultált. Az egyre mélyülő gazdasági és szociális válság kezelésére a koalíciós kormány alkalmatlan, a kisebbségi kormány még inkább: többségi kormányra van szükség - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.
Szobrot állítottak Lajka kutyának. Az emlékmű a moszkvai katonai repülési és űrkutatási orvostudományi intézet közelében áll, ott ahol a kutyát felkészítették az útra, kidolgozták az élőlények...
Egy nap híján három hétig tartott a Dacia Pitesti autógyár alkalmazottainak sztrájkja, amely pénteken ért véget azt követően, hogy a felek megállapodtak a béremelésről. A francia Renault...
Az elmúlt három év stratégiáját és lendületes növekedését jeleníti meg a Hitelgarancia Zrt. névváltása, amit a pénteki közgyűlésen hagytak jóvá a tulajdonosok. A cég az elmúlt egy évben következetesen Garantiqa néven jelent meg új termékeivel a piacon, és ezt a nevet most fölvette a társaság is. A következő években a cég a termékkínálat növelésével és új lehetőségek feltárásával reagál az éleződő…
Ötpárti országgyűlési határozat születhet a tibeti demonstrációkra adott kínai válasz kapcsán - mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke. Az erről szóló javaslat jövő héten kerülhet a parlament elé.
Az EUR/GBP devizapárnál negyedik napja születik új csúcsérték. A csúcs jelenleg 0,8034-nél áll, mivel a dollár gyengélkedésének köszönhetően az EUR/USD előzőleg emelkedni tudott. Ezt a mozgást követte a GBP/USD is. AA következő ellenállást elemzők szerint 0,8045-60 környékén találhatjuk. (OT/GFX)
Amy Winehouse egyre brutálisabban néz ki. Már nem csak az arca rohad a cracktől és a kokaintól, hanem teste is kezd elsorvadni. A drogokkal küzdő énekesnőt tegnap séta közben kapták lencsevégre, a képen jól látszik, ahogy jobb lábának aszott bőre alatt, lépés közben kiduzzad az ín. Gyomorforgató!
Öt nőt és négy férfit fogtak el a rendőrök azt követően, hogy tömegverekedés tört ki a nyílt utcán Gesztely-Újharangodon. A tömegverekedés résztvevői nem válogattak az eszközökben, még fűrészgépet is bevetettek.
Az idei évre rekord gabonatermést prognosztizál a világon az ENSZ, mégsem várható az élelmiszerellátással kapcsolatos társadalmi feszültségek enyhülése.
Békésen tavaszi nagytakarítás kezdődött, idén először a Katapult Mentor Program keretében főiskolások és egyetemisták is segítenek. A tavaszi nagytakarítást először két éve hirdették meg. Akkor majd 20 tonna szemetet szedtek össze a városban.
Tavaly tavasszal lelkes kertészként rukkola magot vetettem, mert rukkola egészséges, a rukkola jó, a rukkola finom. (És mert a zöldégesnél nem mindig kapok.)
Amerikai importárak: március +2,8 %. Előrejelzés: +2,0 %. Előző érték: +0,2 %. Az amerikai inflációs előrejelzéseket figyelembe véve ez igencsak aggasztó lehet. Ellenállásokat 1,5854-nél és 1,59-nél találhatunk. Délután 16:00-kor teszik közzé az áprilisi Michigan-Sentiment Indexet. Az elemzők 69,0 pontos értéket várnak az előző 69,5 pontos érték után. (OT/GFX)
Besenyei Péter elvesztette páros küzdelmét a brit Paul Bonhomme-mal szemben, így negyedik lett az Abu Dzabiban zajló versenyen. Az idei Air Race legnagyobb meglepetését az osztrák Hannes Arch szolgáltatta, aki legyőzte a tavalyi bajnok Mike Mangold-ot - tudósította a metro.hu-t a helyszínről Izbéki Gábor.