Módosította a német törvényhozás az őssejt-kutatásra vonatkozó eddigi rendelkezéseket, így a jövőben a 2007 májusa előttről származó őssejtekkel is engedélyezik a gyógyászati célzatú kísérleteket. Korábban 2002 volt a határidő. A döntés újabb lépés az őssejttel folyó kutatások liberalizálása felé.
A feketegazdaság elleni küzdelem összehangolása érdekében együttműködési megállapodást kötöttek pénteken Egerben az APEH, a fogyasztóvédelem, a rendőrség, a munkavédelmi felügyelőség, a pénzügyőrség, valamint a népegészségügyi szolgálat Észak-magyarországi regionális vezetői.
A pénzügyőrség sikkasztás és pénzmosás megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást egy biztosító egyesület vezetője és több társa ellen. A napi.hu információi szerint a MÁV Általános Biztosító Egyesületről van szó.
Montenegró 2011-ben, a magyar elnökség idején csatlakozna az Európai Unióhoz - mondta Milan Rocen montenegrói külügyminiszter pénteken Budapesten. A magyar diplomácia vezetője szerint van még mit tennie a nyugat-balkáni országnak.
Attila elmegy címmel hallhatók péntek este, a költészet napja alkalmából Maróti György írásai a Gödör Klubban. A szerző Víg Mihály és Magyar Péter zenéjére olvassa fel műveit.
A februári kanadai ingatlanárindex 0,3 %-os értéke elmaradt a várt 0,4 %-tól. Az előző érték 0,6 % volt. Ez az EUR/CAD további erősödésére utalhat. A kanadai ingatlanpiac egyre gyengébb képet mutat. Egyelőre még érvényben van az emelkedő trendcsatorna. Ellenállásokat 1,6141-nél és 1,6202-nél találhatunk. (OT/GFX)
Britney Spears apja, Jamie új terápiás módszert talált ki lánya meggyógyítására: megkérte az énekesnő nagy szerelmét, Justin Timberlake-et, hogy hetente egyszer tegyen náluk látogatást.
Megfelelő felszerelés és feltételek nélkül kapott működési engedélyt Somody Imre, Horváth Ágnes egykori munkaadójának lombikbébi-klinikája - állítja az egyik meddőségi szakmai szervezet. Török Attila elnök megerősítette: amikor a vállalkozás beadta a kérelmét az egészségügyi minisztérium reprodukciós bizottságához, akkor még csak az intézmény falai álltak, és szinte semmilyen műszer nem volt a…
Az orosz duma reklámtilalmat akar elrendelni a főként a bulvársajtóban hirdető csodatévők, "boszorkányok" és mágusok tevékenységére. Az orosz hatóságok becslései szerint ebben a "foglalkozási ágb...
Juhász Ferenc a köztévé reggeli adásában úgy vélekedett: szerepe volt a koalíció felbomlásában az SZDSZ belső harcainak. Az MSZP elnökhelyettese azt is elmondta: a szocialisták szerint Horváth Ágnes jelenléte akadályozta a legjobban az együttműködést.
A Költészet Napján rendezett Faludy-megemlékezésen a fasisztaveszélyről beszélt Gyurcsány Ferenc. Az ünnepi beszéd után a kisebbségi kormányzásra készülő miniszterelnök Hiller Istvánnal emléktáblát avatott Faludy György költő egykori Szent István körúti házának falán. A megemlékezésen - csakúgy mint korábban Nagy Imre esetében - most is rendkívül személyes hangot ütött meg az elhunyt költővel.
A vám- és pénzügyőrség kérésére azonnal felügyeleti biztosokat küldött ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a MÁV Általános Biztosító Egyesülethez.
A gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán április 16-ig nyújthatják be pályázatukat a hallgatók az Erasmus Mobilitási Program által meghirdetett külföldi tanulmányutak folytatására.
Montenegró 2011-ben, a magyar elnökség idején csatlakozna az Európai Unióhoz - mondta Milan Rocen montenegrói külügyminiszter Budapesten. A magyar diplomácia vezetője szerint van még mit tennie a nyug...
Komolyabb rendbontás nélkül ért véget a péntek esti tüntetéssorozat. Az utolsó helyszín a Clark Ádám tér volt, ahol a tüntetők békésen végigvárták míg igazoltatják őket a rendőrök, majd haza indultak. A forgalom fél tízre teljesen helyreállt. Percről percre.
Elhunyt Paul Arden, a brit Saatchi & Saatchi egykori kreatívigazgatója – írja az AdAge. A nemzetközileg elismert 67 éves reklámszakember április elején szívroham következtében halt meg.
Jelentős többséggel megszavazta a német képviselőház pénteken, hogy hazai kutatók a jövőben az eddig előírtnál fiatalabb, külföldről származó embrionális őssejteket alkalmazhatnak kutatásaik során.
Ismét áll a bál a Kőbánya-Kispesti metróvégállomáson: a BKV el akarja falazni az átjáró folyosó üzleteit, hogy az újjáépítési munkákat mielőbb el lehessen kezdeni. Az érintett üzletek vezetői nem engedték a falat felépíteni, a vita dulakodásig fajult.
Azonnali fegyelmi eljárást kezdeményez Gulyás József, az SZDSZ Országos Tanácsának elnöke ellen a párt jószolgálati és etikai bizottságánál Mali Zoltán, Drávapiski liberális polgármestere. Az ormánsági kistelepülés vezetője egy birtokába jutott beadványra hivatkozik, melyben - feltehetően - Gulyás azzal vádolja, hogy mindent megtett a jelenlegi vezetés lejáratásáért.
A német és más külföldi érdekeltségű vállalatok főként a gazdaságpolitikai keretfeltételeket és az ország várható konjunktúrát övező bizonytalanságra panaszkodnak - ezt bizonyítja a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén 14-ik alkalommal készített felmérése, amelyben a DUIHK tagvállalatai mellett több más európai, kiemelten a Brit Kereskedelmi Kamara (BCCH) tagvállalatai is részt…
Renne Zellweger új filmjének inkább lehetne a Taknyosfejű, mint a Bőrfejű címet adni, miután a Leatherheads című film londoni bemutatóján a 38 éves hollywoodi sztárnak gusztustalan bobó lógott ki az orrából, amikor igyekezett lépést tartani a vörös szőnyegen George Clooney-val.
Előrehozott választásokat sürgetett az ország érdekében Orbán Viktor azután, hogy a köztársasági elnökkel tárgyalt a kormányválságról. A Fidesz elnöke igennel válaszolt Sólyom Lászlónak arra a kérdésére, hogy a Fidesz készen áll-e a kormányzásra.
Magyarországon ma az állam képtelen arra, hogy szavatolja az emberek biztonságát - mondta Orbán Viktor pénteken újságíróknak az MTI kérdésére válaszolva. A Fidesz elnöke azt is elmondta: a kezdeményezést elindító fideszes politikus képviseli a pártot a nap folyamán tartandó antifasiszta demonstráción.
Életének 50. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Járási Ferenc, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezetének (PVDSZ) elnöke csütörtökön - közölte a MÁV Zrt. és a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete pénteken az MTI-vel.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szombaton gyakran lesz erősen felhős az ég, és sokfelé számíthatunk esőre, záporra, helyenként zivatarra, néhol jégesőre. Délen és keleten több...
Kína olyan intézkedéseket hozott, amelyek garantálják, hogy az olimpia staféta további állomásain a tiltakozók ne zavarhassák a lángfutást. Peking ugyanakkor figyelmeztette az emberjogi kötelezettségeit firtató Nemzetközi Olimpiai Bizottságot: ne keverje bele a politikát a sportba. Közben kiderült, hogy Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár sem vesz részt ünnepélyes megnyitón.
Magyarország érdeke az előrehozott választás - mondta Orbán Viktor pénteken Budapesten újságíróknak, miután Sólyom László köztársasági elnökkel a koalíciós válságról konzultált. Az egyre mélyülő...
Egyhangúlag helyt adott a Magyar Rádió március közepi Orbán-interjújának egy részét kifogásoló kormányszóvivői beadványnak az ORTT Panaszbizottsága - derül ki az MTI-hez pénteken eljuttatott...
A jegyzés ismét az aktuális sáv alsó széle felé mozog. 1,96-nál találhatunk egy gyengécske ellenállást. Alatta bármikor komoly esésre lehet számítani. Az előző 3 oldalirányú korrekcióból lefelé tört ki a jegyzés. A 2007 novemberi és a 2008 januári oldalirányú sávok alig 1 hónapig voltak érvényben. A márciusi oldalirányú sávból pedig már két hét után kitört lefelé a jegyzés. Egy ideje ismét…
Ásóval, kapával, stílfűrésszel, és más szerszámokkal esett egymásnak egy borsodi településen több tucatnyi ember; csoportos garázdaság miatt indult eljárás kilencük ellen - tájékoztatta rendőrség...
A PSZÁF felügyeleti biztosokat küldött ki a MÁV Általános Biztosító Egyesülethez (MÁV ÁBE) pénteken a folyamatos, törvényes működés és pénzügyi stabilitás biztosítása érdekében, miután a VPOP egymilliárdos sikkasztási ügyben nyomozást indított a biztosító vezetője és több társa ellen, és három személyt őrizetbe vett.
Fegyverrel rabolt ki egy bankfiókot egy egyelőre ismeretlen férfi péntek délután Dél-Budán. A rendőrség nagy erőkkel indított nyomozást a tettes felkutatására.
Első ízben nevezett ki női püspököt Ausztrália anglikán egyháza pénteken, de - kerülendő a további feszültséget az egyház konzervatívjaival - lehetővé tette az egyes egyházközségeknek, hogy ha nem...
Montenegró 2011-ben, a magyar elnökség idején csatlakozna az Európai Unióhoz - mondta Milan Rocen montenegrói külügyminiszter pénteken Budapesten. A magyar diplomácia vezetője szerint van még mit...
A Nemzetközi Csillagászati Unió döntése értelmében Aquincum nevét kapta egy kisbolygó, amelyet Sárneczky Krisztián és Kiss László magyar csillagász fedezett fel; az égitest ünnepélyes bemutatására...
Jelentős többséggel megszavazta a német képviselőház pénteken, hogy hazai kutatók a jövőben az eddig előírtnál fiatalabb, külföldről származó embrionális őssejteket alkalmazhatnak kutatásaik során. Eddig Németországban csak a 2002. január 1-je előtt külföldön kinyert őssejteket használhatták fel.
A Greenpeace hivatalosan is kifejezte tiltakozását az Európai Bizottságnál a szlovákiai mohi atomerőmű megépítése ellen. A nemzetközi környezetvédelmi szervezet szerint a beruházáshoz a szlovák állam illegálisan nyújt támogatást.
Johnny Depp feleségül veszi tíz éve hű szerelmét, Vanessa Paradis-t. A színész hirtelen döntött: már júniusban megülik a lakodalmat egy hatalmas franciaországi kastélyban, több száz vendég előtt.
Újraválasztotta José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnököt a madridi képviselőház pénteken a második szavazási fordulóban. A szocialista miniszterelnök-jelöltet 169 képviselő támogatta,...
Kirus egy nagyon jópofa, örök vidám csaj. A kolléganőm. 10 héttel korábban lett kismama, mint én, így hálás voltam a jó tanácsaiért, amelyekkel menet közben segített minket. Az imént hírt kaptam felőlük: 3,5 kilóval megszületett a babájuk, egy csodaszép kisfiú. Ezúton szeretnénk nekik gratulálni, és nagyon jó egészséget, boldogságot, hosszú életet kívánni! (Remélem, hamarosan fotót is kapok a…