A rendőrség kordonokkal zárta el a jegyiroda környékét - politikusok, kisebbségi szervezetek képviselői és civil szimpatizánsok néznek szembe a magukat nemzeti radikálisoknak nevezők csoportjával. Percről-percre
Jelentős többséggel megszavazta a német képviselőház pénteken, hogy hazai kutatók a jövőben az eddig előírtnál fiatalabb, külföldről származó embrionális őssejteket alkalmazhatnak kutatásaik során. Eddig Németországban csak a 2002. január 1-je előtt külföldön kinyert őssejteket használhatták fel.
A Greenpeace hivatalosan is kifejezte tiltakozását az Európai Bizottságnál a szlovákiai mohi atomerőmű megépítése ellen. A nemzetközi környezetvédelmi szervezet szerint a beruházáshoz a szlovák állam illegálisan nyújt támogatást.
Johnny Depp feleségül veszi tíz éve hű szerelmét, Vanessa Paradis-t. A színész hirtelen döntött: már júniusban megülik a lakodalmat egy hatalmas franciaországi kastélyban, több száz vendég előtt.
Kirus egy nagyon jópofa, örök vidám csaj. A kolléganőm. 10 héttel korábban lett kismama, mint én, így hálás voltam a jó tanácsaiért, amelyekkel menet közben segített minket. Az imént hírt kaptam felőlük: 3,5 kilóval megszületett a babájuk, egy csodaszép kisfiú. Ezúton szeretnénk nekik gratulálni, és nagyon jó egészséget, boldogságot, hosszú életet kívánni! (Remélem, hamarosan fotót is kapok a…
Mike di Meglio végzett az élen a Portugál Nagydíj első időmérő edzésén. Az Ajo Motorsport francia versenyzőjét Nicolas Terol, és Ranseder követte, míg Gábor majd’ egy teljes másodperccel lemaradva a nyolcadik helyen végzett.
A Repsol Honda spanyol versenyzője, Dani Pedrosa végzett az élen a péntek délutáni szabadedzésen Portugáliában. A második pozícióban a többszörös világelső Valentino Rossi futott be, akit Colin Edwards követett a harmadik helyen. Stoner csak a hetedik lett.
A magyar borimport tavaly 257 ezer hektolitert tett ki, ami 42 százalékos mennyiségi növekedés az előző évihez képest. A kivitel összértéke 26 százalékkal haladta meg a korábbi év értékét - mondta el az InfoRádiónak a Magyar Bormarketing Kht. ügyvezetője. Nemes Richárd hozzátette: Magyarországra Olaszországból hozzák be a legtöbb bort.
Civil kezdeményezésre antifasiszta tüntetést rendeznek péntek délután a XIII. kerületi Hollán Ernő utcában és környékén, válaszul szélsőjobboldali és más szervezetek ugyanoda meghirdetett demonstrációjára. A demonstráción részt vesz a kormányfő is, részvételével a kormány szolidaritását és egyetértését kívánja kifejezni.
Gyülekeznek a résztvevők a péntek délutáni budapesti demonstrációkra: a Jászai Mari téren, ahová nemzeti radikális tüntetést jelentettek be, mintegy százan vannak, a Hollán Ernő utcában pedig több mint háromszázan várják, hogy 16 órakor megkezdődjön a békés ellendemonstráció.
Eredménytelenül ért véget az egyeztetés a BKV vezetősége és a szakszervezetek képviselői között a járatritkítási tervezet visszavonásáról és a vállalat gazdasági problémáinak megoldásáról - közölte a BKV-szakszervezetek sztrájkbizottságának szóvivője.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felesége és Gerhard Schröder volt német kancellár társaságában érkezett meg az újlipótvárosi antifasiszta demonstrációra nem sokkal negyed öt után.
1982 óta nem állt ilyen alacsonyan a fogyasztói bizalom mutatója az USA-ban. Az áprilisi Michigan Sentiment Index 63,2 pontos értéket hozott a várt 69,0 helyett. Az előző érték: 69,5 ponton állt. A következő ellenállást 1,5854-nél találhatjuk az EUR/USD devizapár esetében. (OT/GFX)
Nagyobb verseny, több szabadság és a jobb minőség a célja annak a két egészségügyi szolgáltatásról szóló jogszabály-tervezetnek, amelyek elkészültéről Horváth Ágnes szakminiszter pénteken számolt be a fővárosban a sajtó képviselőinek. A Fidesz szerint az egészségügyi tárca vezetőjének bejelentése is mutatja, hogy káosz van a kormányon belül.
Íme, ahogy Cameron Diaz és Jason Patric jól összeverekszik a tengerparton, majd egy szerelmes csókkal a végén persze kibékülnak. Még jó, hogy egy hete pont az nyilatkozta a színésznő, hogy de esze ágában sincs párt keresni. Most akkor mi is van??!!
Az egyszerűsített vállalkozói körbe (eva) tartozóknak április 14-ig, hétfőig kell átutalniuk, befizetniük az első negyedév utáni adóelőleget, bevételük 25 százalékát, mivel az április 12-i határidő szombatra esik.
Holtversenyben két kávégép-ötlet nyert a Nespresso CoffeeLuxury design verseny magyar fordulóján. Az egyetemista pályázók feladata az volt, hogy hogyan ötvöznék a kávézás és a luxus fogalmát.
Bár csaknem 20 éve alkották a sztrájktörvényt, még mindig megfelel a jogi elvárásoknak, és legfeljebb pontosítani kellene, de komolyabban megváltoztatni nem szükséges - véli az ELTE munkajogi tanszékének adjunktusa.
Legalább hárman meghaltak, amikor Katyusa-rakéta csapódott be a nyugatiak egyik kedvelt szállodája mellett az iraki fővárosban - adta hírül az AFP pénteken. Az áldozatok állampolgárságáról még nem érkezett jelentés.
Német lapértesülések szerint a Force India versenyistálló a jövő évben már nem csak a motorokat, hanem a kinetikus energiatároló rendszert (KERS) is a Ferraritól vásárolja, ami komoly előnyt jelenthet majd számukra.
Véget ért az antifasiszta demonstráció programja pénteken 17 óra után a budapesti Hollán Ernő utcában. A szélsőségesek 17 óra körül elindultak a Jászai Mari tér felé, és a Kossuth tér felé vették az irányt. A rendőrök 18:45 óráig csak jogsértés esetén avatkoznak be - közölte Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője. Később mintegy ötszáz tüntető az Akadémia elé vonult.…
Megkezdődtek a demonstrációk pénteken Budapesten; a nemzeti radikálisok tüntetésére mintegy hatszázan érkeztek a Jászai Mari térre, míg a Hollán Ernő utcában, az antifasiszta demonstráción jelenleg legalább háromezren lehetnek - jelentették az MTI tudósítói délután fél 5 körül a helyszínről.
Megérkeztek a nemzeti radikális tüntetés résztvevői pénteken délután fél 5 után a budapesti Jászai Mari térről a Hollán Ernő utcába - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.
Több mint a háromszorosára emelkedett a külföldi vendégek száma az utóbbi évtizedben a csehországi gyógyfürdőkben. Tavaly a gyógyforrások hatását 317 ezer külföldi élvezte.
Megdöbbentő szadomazo fotók kerültek elő Jolanda Csenről, az egykori világcsúcstartó atlétanőről. A 47 éves sportoló már több férfimagazinnak is megmutatta magát, és még mindig tartogat meglepetéseket.
Egy védett ürgekolónia kitelepítésének esetleges csúszása miatt csak a nyáron kezdődhet a börgöndi repülőtéren a futópálya építése - mondta Tóth Ferenc, a fejlesztési munkálatokat koordináló Alba Airport Kft. ügyvezetője.
A cseh külkereskedelem exporttöbblete februárban jelentősen emelkedett. A kereskedelmi mérleg többlete 8,3 milliárd CZK-ra emelkedett az előző 6,6 milliárdra. A közgazdászok csak 1,7 milliárd CZK többletre számítottak. A következő támaszokat 24,936-nál és 24,000-nél találhatjuk, míg ellenállások 25,044-nél és 25,200-nál állnak. (OT/GFX)
A Michigan egyetem áprilisi előzetes fogyasztói hangulatindexe - a fogyasztói bizalom alakulása egyik irányadónak tekintett mérőszáma - csökkent a márciusi véglegeshez képest, 63,2 pontra. A Reute...
Madárinfluenzában meghalt pénteken egy 30 éves nő Egyiptomban, s az újabb halálesettel 22-re nőtt a betegség halálos áldozatainak száma az észak-afrikai arab országban - jelentette be pénteken a kairói egészségügyi minisztérium.
Beengedték a budapesti Hollán Ernő utcai jegyirodába Polgár Tamást (Tomcat) és két társát pénteken délután a rendőrök; az újságírók útját elállták - jelentették az MTI tudósítói a helyszínről.
A EU a világ első számú kereskedelmi blokkja; ebben a helyzetben a gyors és zökkenőmentes vámeljárás versenyképességet javító tényező - közölte az Európai Unió vám és adóügyi biztosa a Magyar Vámügyi ...
Nagyobb verseny, több szabadság és a jobb minőség a célja annak a két egészségügyi szolgáltatásról szóló jogszabály-tervezetnek, amelyek elkészültéről Horváth Ágnes szakminiszter pénteken számolt be a fővárosban a sajtó képviselőinek.
Az EUR/GBP emelkedésének dinamikája ugyan csökkenhet, de az irány valószínűleg marad észak. Az angol házárindex 1996 óta most először esett vissza negatív területre. Az EUR/GBP 0,8037-nél állított be új rekordot. A célok tehát innentől kezdve a 0,8050 és a 0,8100 lehetnek. (OT/GFX)
Tisztázni kellene, hogy a kormányban ki, milyen döntéseket hozhat ezekben a napokban, hetekben - mondta a Fidesz szóvivője, aki az egészségügyi miniszter pénteki bejelentéseire reagált. Horváth Ágnes legalább annyi döntést hoz, mint mielőtt kiderült: távozik a kormányból - hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.
Kulturális autonómiát ígért a cigányságnak a Fidesz elnöke, kormányra kerülése esetén. Orbán Viktor a második Országos Cigány Értelmiségi Tanácskozáson szövetséget sürgetett az elszegényedő magyarok és a középosztály között. A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Vizi E. Szilveszter pedig azonnali jogi, gazdasági és erkölcsi segítséget sürgetett a romák számára.
A mintegy 150 magyarországi csúcstechnológiai induló és korai fázisú úgynevezett spin-off vállalkozás éves szinten mintegy 10 milliárdos árbevételt ér el - mondta el Nagy Péter, a Magyar Spin-off Vállalkozások Szövetsége (MSVSZ) elnöke sajtótájékoztatóján.
Carla Bruni 1993-as meztelen fotója elképesztő összegért került egy kínai műgyűjtő birtokába. A férfi a Christies tegnapi, New York-i árverésén 14 millió forintnak megfelelő dollárt fizetett ki a francia miniszterelnök feleségének fekete-fehér portréjáért.
A magyar gazdaság bajainak gyökere a többi mellett az, hogy rossz hatékonysággal működik az állam, átgondolatlan a jóléti rendszer és átláthatatlan az adórendszer - mondta el az InfoRádiónak a Raiffeisen Bank vezető elemzője.
Marco Simoncelli szerezte meg az ideiglenes pole pozíciót a pénteki időmérő edzésen a negyedliteresek között Portugáliában, ahol hatalmas küzdelem bontakozott ki az élen. A második Debon lett, akit Kallio követett a harmadik helyen.
Többen is beszorultak a roncsok közé, és egy sérülthöz mentőhelikoptert is riasztottak, miután frontálisan ütközött két személyautó Budakeszi közelében - értesült a HavariaPress.
A Kossuth tér felé tartanak a szélsőjobboldali tüntetők a budapesti Hollán Ernő utcából - erre lehet következtetni az általuk skandált felkiáltásokból: "Kossuth tér visszatér!", "A Kossuth térre kell menni"!.