Hu Csin-tao kínai elnök találkozott Vincent Siew megválasztott tajvani alelnökkel, ami a legmagasabb szintű találkozó az anyaország és a tőle elszakadt sziget vezetői között, és ezáltal történelmi...
Csáky Pál szerint pártja nem rúgta fel az ellenzéki egyezséget, amikor úgy döntöttek, megszavazzák a Lisszaboni Szerződést. Mint mondta, az ellenzéki megállapodás arról szólt, hogy a Lisszaboni Szerződés ratifikálását a sajtótörvény módosítása érdekében bojkottálják, azaz addig, amíg el nem fogadják a törvényt. Az MKP elnökével a SME és Pravda napilapok is interjút közöltek szombaton.
A Magyar Rákellenes Liga (MRL) új, 60 millió forintból kialakított mammográfiás szűrőbusza a dél-alföldi régióban fog működni, és a hódmezővásárhelyi kórház üzemelteti majd - közölte Vasvári Artúrné, a szervezet elnöke szombaton az alföldi városban.
Botrányos koreográfiával játszák Németországban Verdi Álarcosbál című operáját. A világot jelentő deszkákon harminc teljesen meztelen énekes jelenik meg Mickey egér maszkban, míg a díszletet a New York-i szeptember tizenegyedikei terrortámadás romjaiból építették.
Hódmezővásárhelyen ünnepélyesen átadták a Magyar Rákellenes Liga új, 60 millió forintból kialakított mammográfiás szűrőbuszát. A jármű a dél-alföldi régióban működik majd, és a város kórháza üzemelteti.
Rendkívül izgalmasnak ígérkező rendezvénnyel készül a debreceni Boldog Terézia Szakkollégium 2008. április 25-27. között. Szümpoziont rendeznek Fanni hagyományai címmel. A programot alább olvashatják!
Az utóbbi időben több olyan intézkedést hozott a havannai vezetés, amellyel megfigyelők szerint a lakosságot fél évszázados elzártság után reformokra készítik fel
Bár az egykulcsos adó önmagában nem csodafegyver és nem oldja meg az ország összes gazdasági problémáját, a példák azt bizonyítják, hogy lemaradunk azok mögött, akik ezt bevezették - mondta Kóka János, az SZDSZ elnöke az európai körútjának tapasztalatait összegző sajtótájékoztatón szombaton.
Az alkotmánybírósági döntésig felfüggesztette az egri kórház vagyonkezelésének átadása kapcsán indított eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság - tájékoztatta a Heves Megyei Önkormányzat főjegyzője szombaton az MTI-t.
Kóka János elképzelhetetlennek tartja, hogy a párt április 27-i küldöttgyűlése úgy dönt, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége ennek a kormánykoalíciónak a tagja maradjon - a liberális pártelnök...
Több mint fél napja nem találják azt a nőt, akit elsodort egy hirtelen megáradt patak Tolcsván. A zempléni település térségében pénteken este, alig húsz perc alatt duzzadt fel 15 centisről 4 méteres mélységűre a községen átfolyó Tolcsva-patak.
Felfüggesztette az egri kórház üzemeltetésének privatizációja ügyében indított eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság - azt csak az Alkotmánybíróság döntése után folytatják.
Azok a nők, akik rövid kaland helyett életük hátralévő részére keresnek partnert, jobban teszik, ha a párválasztáskor egy kategóriával lejjebb engedik igényeiket – már ami a külsőségeket illeti. Miközben a férfiak nagy hangsúlyt fektetnek a szépségre, a nőknek sokkal fontosabb, hogy férjük mindenben támogassa őket.
Az SZDSZ elnöke szerint Magyarország lemarad a gazdasági növekedésben az egykulcsos adórendszer bevezetése nélkül. Kóka János az adóreform fontosságáról azután beszélt, hogy az elmúlt napokban gazdasági kérdésekről egyeztetett a román, az észt és a finn miniszterelnökkel és gazdasági szakemberekkel.
Az MSZP választmánya nem kezdeményezi rendkívüli kongresszus összehívását - jelentette be Simon Gábor, a szocialista párt választmányának elnöke a testület ülése után. Az MSZP politikusa elmondta...
A Fidesz azt kéri az egészségügyi minisztertől és az SZDSZ-től, fejezzék be konszenzust nem kereső tevékenységüket, hagyjanak fel azzal, hogy megsarcolják a lakosságot, s hogy az utolsó hetekben saját klientúrájukat nevezik ki az egészségügyi intézmények vezető posztjaira - mondta az ellenzéki párt szakpolitikusa szombaton Budapesten.
Kate Hudson és Matthew McConaughey a Hogyan veszítsünk el egy pasit tíz nap alatt? c. film után újra együtt komédiázik, egész pontosan kincset keresnek! Kalandra fel!
Nem koalíciós, hanem konstruktív ellenzéki szerepre készül az SZDSZ - jelentette ki újságírói kérdésre Kóka János szombati sajtótájékoztatóján. A csalással megválasztott pártelnök arra reagált, hogy Kovács Kálmán szabad demokrata államtitkár egy kormányközeli lapnak úgy fogalmazott: új személyekkel és új tartalommal nem zárja ki egy új koalíció kötésének lehetőségét.
Többszáz élemiszer adalékanyagai azok a szintetikus ételszinezékek, amelyek betiltását kezdeményezte a brit élelmiszerbiztonsági hivatal, az FSA - tudta meg a Független Hírügynökség.
A világ legdrágább futballistája lehetne Cristiano Ronaldo, ha létrejön az üzlet a Manchester United és a Real Madrid között. A 23 éves portugál játékosért ugyanis 100 millió fontot, vagyis 32 milliárd forintot ajánlott a spanyol klub. A világ valaha élt legdrágább labdarúgója Zinedine Zidane, akiért 2001-ben 46,5 millió fontot fizetett a Real a Juventusnak, vagyis kevesebb, mint a most…
Az idei évre kiseső vizitdíj és a több éve megvont amortizációs támogatás visszapótlását, valamint a jövő évi költségvetésben a praxisok tényleges bekerülési költségén történő meghatározását kérik...
Nem kezdeményezi rendkívüli kongresszus összehívását az MSZP országos választmánya - jelentette be Simon Gábor, a testület elnöke. A miniszterelnök arról beszélt, hogy hosszan fennmaradhat a kisebbségi kormányzás.
A Fidesz azt kéri a távozó egészségügyi minisztertől, hogy ne hozzon újabb intézkedéseket. Pesti Imre, az ellenzéki párt szakpolitikusa szerint Horváth Ágnes az elegáns távozás szabályait megszegve megpróbálja visszacsempészni a vizitdíjat az egészségügybe.
Nem bojkottálja a pekingi olimpia megnyitóját a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a sportolók is részt vesznek a nyári játékokon - erről döntött szombaton a MOB közgyűlése.
Letette a hivatali esküt szombaton José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök, aki újabb négy évre kapott kormányfői megbízást. Az eskütételre a madridi Zarzuela palotában került sor I. János Károly spanyol király és Zsófia királyné jelenlétében. Zapatero pártja, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) március 9-én nyerte meg a választásokat, de nem volt képes abszolút többséget szerezni.…
"A magyar hatóságok által elkövetett visszaélések" miatt tiltakoznak vasárnap Aradon romániai szállítók - jelentették be a szállítók érdekeit védő egyik egyesület vezetői. A Mediafax...
Gyurcsány Ferenc szerint hosszan fenn tud maradni a kisebbségi kormányzás. A miniszterelnök az MSZP választmányának ülése után elmondta: a kisebbségi kormányzás addig tartható fenn, amíg a...
Félpályás útzár mellett folyik a helyszínelés a 65-ös főúton a murgai elágazónál, ahol szombaton kora délután három személykocsi ütközött össze - tájékoztatta a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság az...