A tárca a piaci szereplőkkel egyeztetett álláspont ismeretében javasolni fogja a kulturális minisztérium vezetése számára a járulék kiterjesztésének újratárgyalását
Talmácsi Gábor a kilencedik rajtkockából vágott neki a Portugál Nagydíj 23 körös versenytávjának, amelynek a végén a hatodik helyen intette le a kockás zászló.
Nem engedték be Gázába a közel-keleti úton lévő Jimmy Carter volt amerikai elnököt. A határátkelőt az izraeliek ellenőrzik, így valószínűleg ők tagadták meg a beutazást Cartertől.
Újra több ezer gimnazista, szülő és tanár vonult utcára kedden Párizsban, így tiltakozva az ellen, hogy a jövő tanév kezdetén 11 200 középiskolai tanári állás megszüntetését tervezi a kormány.
A Honda Racing versenyzője diktálta a tempót az e heti tesztek második napján Barcelonában, azonban a Ferrari brazilja, Felipe Massa volt a leggyorsabb a bordázott abroncsokon. A csapatok számos aerodinamikai újítással kápráztatták el a közönséget.
Immáron második alkalommal hirdeti meg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a Kerékpáros Magyarország Program keretében a "Bringázz a munkába!" kampányt. Tavaly összesen 2162 budapesti bringás, 293 csapat és 1033 egyéni kerekező regisztrált az akcióra, akik 21.235 kg széndioxid kibocsátást spóroltak meg a városi közlekedőknek. Idén, az országosra bővített kampányban hat héten keresztül…
Látogatási tilalmat rendeltek el a szekszárdi kórház belgyógyászati tömbjében. A feltételezések szerint calici vírus fertőz az intézményben. Eddig huszonöten betegedtek meg.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
A UPC Magyarország Kft. digitalizálja kábeltelevíziós szolgáltatását több városban a legbővebb kínálatra előfizető ügyfélkategóriában - közölte Szűcs László, a cég sajtókapcsolati igazgatója. Elmon...
A bősi erőmű zsilipkamráján támadt üzemzavar elhárítása az előre meghatározott ütemterv szerint halad, és várhatóan csütörtökön éjféltől újra megindulhat a Dunán a hajóforgalom. Pozsony és Budapest között múlt szerda óta szünetel a hajóközlekedés.
Fertőző hasmenéses megbetegedések miatt felvételi zárlatot és látogatási tilalmat rendelt el a Tolna Megyei Önkormányzat Balassa János Kórháza az intézmény egyik épülettömbjében - tájékoztatta az MTI-t kedden a kórház sajtóreferense, Cser Ildikó.
Már Gyurcsány Ferenc is beszólt Kóka Jánosnak a parlamentben, miközben a csalással megválasztott liberális pártelnök éppen a koalíciós kormány hitelességét, szavahihetőségét és szakértelmét kérdőjelezte meg.
Svájc vezető pénzintézete, az UBS az alkalmazotti létszám 10 százalékos csökkentésére készül beruházási banki részlegénél, ahol 22 ezren dolgoznak és ahol már 1500 állás megszüntetését tavaly ősszel b...
Nem járható a 11-es főút Visegrád és Dunabogdány között, mivel az eső vizes hordalékot vitt a felületre mintegy 200 méteres szakaszon - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
Stabil annak a kisfiúnak az állapota, aki hétfőn este a Heves megyei Vámosgyörkön kiesett egy buszból. A röntgenvizsgálatok és az ultrahangvizsgálat súlyos belső sérülést, illetve csonttörés nem állapítottak meg - mondta kezelőorvosa a Független Hírügynökségnek. A rendőrség vizsgálja, hogy felelős-e valaki a történtekért, ám egyelőre nem indítanak büntetőeljárást.
Nem járható a 11-es főút Visegrád és Dunabogdány között, mivel az eső vizes hordalékot vitt a felületre mintegy 200 méteres szakaszon - tájékoztatta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese az MTI-t.
Kedden sem született megállapodás a BKV vezetősége és a szakszervezetek között az érdekképviseletek követeléseiről és az elégséges szolgáltatás mértékéről. Nemes Gábor, a sztrájkbizottság egyik szóvivője az InfoRádióban azt mondta: legkésőbb szerda éjfélig tudják folytatni az egyeztetést, mivel egy esetleges pénteki, egész napos munkabeszüntetésre már csütörtökön meg kell kezdeni a konkrét…
Négy-ötszörösét kéri számon a MÁV Általános Biztosító Egyesület egykori alapítójától, a MÁV Zrt.-től, mint amit az elismer - mondta a vasúttársaság jogi igazgatója. Neumann Márta szerint a 2006. januári kilépés óta az egyesület a MÁV nevet is jogtalanul viseli.
A főpolgármester a kormányfő vasárnapi kijelentésével összefüggésben azon véleményének adott hangot, hogy a miniszterelnöknek nem volt ideje áttekinteni a BKV helyzetéről korábban a kormány tagjainak írt levelüket
Legalább négyezer orvosnak kell jeleznie, hogy felbontaná szerződését az OEP-pel ahhoz, hogy az összegyűjtött nyilatkozatokat fel tudják használni érdekeik érvényesítésére - erről a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöksége határozott keddi rendkívüli ülésén. Éger István, a MOK elnöke sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, ennyi orvos elég ahhoz, hogy nyomást tudjanak gyakorolni és védelmet nyújtson a…
Egy kapavágást sem szabad tenni a KÖKI-Center építésére kijelölt területen, a Kőbánya-Kispest vasút- és metróállomás mellett, Budapest XIX. kerületében.
A Hold kerül keringő japán űrszonda gyönyörű felvételt közvetített a Földről, ahogy éppen felkel a Hold horizontján. A JAXA bejelentése szerint ez az első alkalom, hogy a világűrből HD-minőségű felvétel érkezik a teljes földkeltéről.
Sertéspestis miatt hétezer állatot kell elpusztítani Szlovákiában. Az agresszív vírust az egyik dél-szlovákiai településen észlelték, és mostanra laboratóriumi vizsgálatok is igazolták az aggodalmakat. Emiatt visszavonásig tilos a sertésexport az országból.
Kóka János, az SZDSZ elnöke nem kívánja kommentálni, hogy keddi parlamenti beszéde alatt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kivonult az ülésteremből - közölték az SZDSZ sajtóosztályán. Az RTL Klub kedd esti híradójában elhangzott, hogy a parlament szerkesztett felvételein nem látszik, és csak nehezen hallható, de Gyurcsány Ferenc Kóka János beszédébe beleszólt, és azt mondta, hogy "de bátor lett az…
Várhatóan csak kedden este fél 8 körül indulhat meg a forgalom a 11-es főút 14-es kilométerénél, ahol az eső nagy mennyiségű sarat hordott az úttestre.
Európai integrációs kérdésekről, valamint környezetvédelmi és energetikai témákról esett szó a belga királyi családdal közös ebéden - közölte magyar újságírókkal Sólyom László köztársasági elnök, aki kedden érkezett állami látogatásra Brüsszelbe. Mint elmondta, az ebéden, amelyen jelen volt az egész királyi család, beszéltek európai uniós témákról, Belgium és Magyarország felkészüléséről a közös…
Összesen 268 autó, motor, kamion és quad indul az április 20-án rajtoló Közép-Európa-ralin. A tereprali Dakar-sorozat első versenye magyarországi és romániai szakaszokon halad; a résztvevőknek több mint kétezer kilométert kell teljesíteniük.
Két elemzés is napvilágot látott a napokban: az egyik szerint több az optimista, míg a másik stagnálást jelez. A K&H KKV bizalmi index szerint az első negyedévben nőtt a hazai kkv-k innovációs hajlandósága, többen terveznek beruházásokat, mint az előző időszakban, míg a GKI legfrissebb jelentése szerint márciusban csökkentek ipari és a szolgáltató szektor várakozásai.
A 2008. április 3. és 13. között megrendezésre került 15. Titanic Filmfesztiválon minden eddiginél több film, ország és nemzetközi vendég vett részt. A fesztivál valamennyi helyszínén megdőltek a tavalyi nézőszámok is.
Január 2-án a MÁV aláírta a szerződést a nyertessel, az osztrák Rail Cargo Austria és a GYSEV Zrt. konzorciumával, amely így 102,5 milliárd forintért megvásárolhatja a MÁV Cargót. Kovács Imre vezérigazgatóval többek között arról beszéltünk, hogy mit tesz a cég vezetése a következő nyolc-kilenc hónapban, egy átmeneti időszak alatt, amíg az adásvételi folyamat lezárul.
Kilencmillió euróba (mintegy 2,25 milliárd forint) került a háborús bűnökkel vádolt, de a hágai bíróságon felmentett Ramush Haradinaj védelme, akinek jogászai között ott volt Tony Blair volt brit miniszterelnök felesége is. Felmentése után a koszovói albán politikus szerb nyelven nyilatkozott egy szerb televíziónak.
Újabb terhelő bizonyítékok került elő Ján Slota múltjáról. A Szlovák Nemzeti Párt elnökéről kiderült, hogy fiatal korában nem csupán autókat lopott, de üzleteket is kifosztott.
Új eljárás megindítását rendelte el a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden az MTK ellen Németh Krisztián és Simon András liverpooli szerződése ügyében. Az MTK ugyanis nem fizette be két játékos eladása után járó öt százalékot a szövetség számlájára, ezért az MLSZ először hat pont levonással sújtotta és a tartozás megfizetésre kötelezte a klubot, ám másodfokon - formai…
Könnyű meggyőző szavakból kerek véleményt összerakni a cigányozó-rasszista megnyilvánulások elitélésére és visszautasítására. De mi van a hétköznapi cigányozással? A "de hisz nekem is van cigány barátom"-jellegű mosakodással, ami már eleve megkülönböztetés, mert számon tartás. (Zsidó változatban melyikünk nem találkozott ilyennel? És hogy reagáltunk? Döntse el mindenki maga.)
Számos anomáliára bukkant a Nemzeti Jogvédő Alapítvány, amely a Nemzeti Jogvédő Szolgálat útján megfigyelő és ügyeleti szolgálatot működtetett 2008. április 11-én a Jászai Mari térre bejelentett tüntetésen, majd az azt követő eseményeken.