A budapestiek többsége annak ellenére támogatja a BKV-sztrájkot, hogy az közülük minden másodiknak jelentős problémát okozott napi teendőinek ellátásában - olvasható a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet április 12-én és 13-án készített felmérésében, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
A múlt héten 2,3 millió hordóval csökkent a nyersolaj- és 5,5 millió hordóval a benzintartalék az Egyesült Államokban. A dízel- és fűtőolaj-tartalék viszont minimálisan nőtt. Az amerikai kormányz...
Heti Válasz összesítése szerint legalább 118 szabad demokraták által delegált vezetőnek kellene lemondania az állam által folyósított mellékjövedelméről, ha az SZDSZ kilép a koalícióból - derül ki...
Hitlerhez hasonlította Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfőt Benjamin Netanjahu izraeli ellenzéki vezető, volt miniszterelnök, aki szerint az iráni atomprogram épp olyan veszélyes, mint amilyet a nácik j...
Belátható időn belül, akár a jövő héten találkozhatunk az SZDSZ Országos Tanácsának elnökével - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke. A politikus ezt a kormányszóvivői tájékoztató...
A Ferencváros labdarúgócsapatának vezetősége úgy döntött, hogy Csank János helyett az eddig menedzserként dolgozó Bobby Davisont ülteti le az FTC kispadjára - adta hírül a klub hivatalos honlapja szerdán. Az angol szakember munkáját Csató Sándor pályaedzőként, míg Csank János tanácsadóként fogja segíteni.
Az MDF hétfőn közzétett egyszeri adóamnesztiára, egykulcsos, 18 százalékos szja-ra, háromkulcsos áfa bevezetésére, valamint az örökösödési adó eltörlésére épülő adójavaslata 1367 milliárd forint bevét...
Európa útjain évente 400 gyalogos, kerékpáros, motorkerékpáros veszti életét azért, a jobbra sávot váltó vagy kanyarodó tehergépkocsi vezetője az oldalra illetve hátralátás holttere miatt nem észlelte, hogy járműve közelségében tartózkodnak.
Az FTC Labdarúgó Zrt. igazgatótanácsa a tulajdonosokat képviselő Terry Robinsonnal és Rieb György klubelnökkel konzultálva az év elejétől a klubnál szakmai menedzserként dolgozó angol Bobby Davisont nevezte ki az NB II-ben szereplő csapat vezetőedzőjének.
Hitlerhez hasonlította Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfőt Benjamin Netanjahu izraeli ellenzéki vezető, volt miniszterelnök, aki szerint az iráni atomprogram épp olyan veszélyes, mint amilyet a...
Egyhangú határozatban kérte fel a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága szerdán a főpolgármestert arra, hogy augusztus végéig dolgoztassa ki a BKV rövid, közép- és hosszú távú finanszírozási koncepcióját.
Sajtótájékoztatón jelentették be április 16-án annak a hat intézménynek a nevét, melyek az elmúlt húsz év legnagyobb vidéki felsőoktatási fejlesztési programjának keretein belül összesen csaknem 29 milliárd forint támogatásban részesül.
Közös ősatyától, egy francia ácsmestertől származik Madonna és Céline Dion, valamint Camilla, a brit trónörökös, Károly herceg felesége; legalábbis erre a felfedezésre jutottak kanadai...
Április 1-től megszűnt a fekvőbeteg ellátás a fővárosi Schöpf-Merei Kórházban, amelynek állami finanszírozását még tavaly márciusban vonták meg, azóta pedig pénzért látták el az intézményben a betegeket. A tulajdonos Fővárosi Önkormányzat közgyűlése várhatóan jövő heti közgyűlésén dönt a kórház végelszámolásáról, és arról, hogy átvállalják-e a Schöpf-Merei 170 millió forintos tartozását.
Az MDF hétfőn közzétett egyszeri adóamnesztiára, egykulcsos, 18 százalékos szja-ra, háromkulcsos áfa bevezetésére, valamint az örökösödési adó eltörlésére épülő adójavaslata 1.367 milliárd forint bevételkiesést jelentene az államháztartásnak - ismertette számítását honlapján a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán, miközben az MDF az adócsomagot gyakorlatilag nullszaldósra kalkulálta.
Egy ember megsérült, amikor felborult egy sóderszállító az M0-ás körgyűrű dél-budai szakaszánál. A helyszínelés és a mentés már megkezdődött, ennek időtartama alatt a környék forgalmában jelentős torlódásokra kell számítani.
A Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága egy hónappal elhalasztotta a BKV paraméterkönyvének elfogadását. A szakszervezetek szerint azonban ez nem elegendő ok a pénteki sztrájk lefújására. Az érdekvédők várhatóan késő estig tárgyalnak a követeléseikről a közlekedési vállalattal.
Brit kutatók szerint csökkenthető a hiperaktivitás bizonyos élelmiszerek vagy ételadalékok fogyasztásának visszaszorításával. Tanulmányukat az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal szakértői csoportja is alaposan megvizsgálta, a közösségi szakemberek azonban arra jutottak, hogy a brit tanulmány szakmailag hiteles, de nem ad alapot arra, hogy azonnal kivonják a forgalomból a szóban forgó…
Ledöfte saját nővérének volt élettársát egy fiatalember Hahóton, a gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették. A szomszédok a dulakodásban elsütött gázfegyver hangjára lettek figyelmesek, majd hívták a rendőröket, akik már nem tudták megakadályozni a gyilkosságot.
Csak az oroszok és a bolgárok boldogtalanabbak a magyaroknál, a legboldogabbak a dánok és a svájciak Európában - derül ki a TÁRKI elemzéséből melyet szerdán jutattak el az MTI-hez. A felmérésben...
Április 16-án, szerdán kezdődik a Dél-Dunántúli régió legnagyobb ifjúsági fesztiválja, a Pécsi Egyetemi Napok (közkedveltebb nevén: PEN). A helyszín a tavalyelőttihez hasonlóan a Zsolnay-gyár, ahol két nagyméretű sátor színpadot és a gyárépületen belül több alternatív helyszínt kínál a PEN. Ezek mindegyike fedett, azaz esetleges rossz idő esetén sem kell a kilátogatóknak megázástól tartaniuk. Ha…
A náci népirtás magyarországi áldozataira emlékeztek országszerte a holokauszt magyarországi emléknapján. A hagyományos, budapesti fáklyás megemlékezéshez ötezren csatlakoztak, köztük a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetői, a magyarországi katolikus egyház egyház fejének, Erdő Péter esztergom-budapesti érseknek a képviselője és több politikus.
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a két külföldi férfit, akik a gyanú szerint 13 albán állampolgárt próbáltak becsempészni Magyarország területére.
Huszonegy szerb nemzetiségű személyt gyanúsított meg a koszovói rendőrség azzal, hogy részt vettek a terület függetlenségének kikiáltását követő zavargásokban; az illetők ellen terrorizmus címén is...
A diktafonnak már a múlt héten bátran szidta a szocialistákat Kóka János. A liberális politikust április 7-én kérdezte az origo internetes portál, amely több mint egy hetet várt az interjú közlésével.
Lövés dördült el szerdán a Zala megyei Hahóton, ahol két férfi vitája után egyikük halálos késszúrást kapott - tájékoztatta az MTI-t a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója,...
Huszonegy szerb nemzetiségű személyt gyanúsított meg a koszovói rendőrség azzal, hogy részt vettek a terület függetlenségének kikiáltását követő zavargásokban; az illetők ellen terrorizmus címén is vádat emelhetnek - közölte szerdán a rendőrség.
A holokauszt áldozatainak emléknapja alkalmából közös gyertyagyújtás és emlékkoncert lesz este a Terror Háza Múzeumban. Schmidt Mária főigazgató úgy véli: a fiatalabbnak kell átvenniük az emlékezés tradícióját.
Áru, deviza- és világbörze – kereskedés határok nélkül. Egzotikus befektetési tippek és trendek a nemzetközi határidős kereskedés szakértőjétől, a Solar Capitaltől minden hétköznap délután a fél hatos hírek után.
Újabb olyan álküldöttet talált a hírTV, aki részt vett a tavalyi elcsalt SZDSZ-es elnökválasztáson: Czene Zitáról még fotó is készült, amikor a küldöttgyűlésen ül, pedig 2007 márciusában nemhogy küldött, de még SZDSZ-tag sem volt.
Fodor Gábor tévedésből szavazott igennel az energiapolitikai koncepcióra, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter egyszerűen rossz gombot nyomott meg, ezért elnézést kér. A tárcavezető szerdai,...
A Fővárosi Közgyűlés május 14-ére halasztotta a BKV paraméterkönyvének elfogadását. Lakos Imre szerint, miután a bizottság a konstruktív párbeszédre voksolt, gyakorlatilag okafogyottá vált a péntekre meghirdetett sztrájk. Közben a BKV vezetősége újabb tervezettel készül előállni a 20.00 órakor kezdődő következő tárgyalási fordulón.
Fodor Gábor tévedésből szavazott igennel az energiapolitikai koncepcióra, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter egyszerűen rossz gombot nyomott meg, ezért elnézést kér.
Jelentős előrelépés történt a háziorvosok finanszírozásának kérdéseiben - mondta a Magyar Orvosi Kamara elnöke, miután egyeztetett az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatójával. Székely Tamás a kormányfő megbízottjaként tárgyal a kérdésről.
A spanyolországi Katalóniában 3000 eurós (mintegy 760 ezer forint) büntetésre számíthat, aki lemossa az autóját, és még ebben a hónapban bevezethetik a vízügyi rendkívüli állapotot, miután a térségben az utóbbi száz év legsúlyosabb aszálya pusztít. Az északkelet-spanyolországi tartományban másfél éve alig esett az eső.
Április 15-én Szemléletjavító Szalont nyitott Budapesten a magyar optikusokat tömörítő Opticnet. Az egyesülés közel 10 millió forint értékben adományozott szemüveget.
Újabb megállapodástervezetet nyújt át a BKV Zrt. vezetősége a szakszervezeteket képviselő sztrájkbizottságnak szerdán este 20.00 órakor, a következő tárgyalási forduló kezdetén - közölte a...
Harmincezer év hallgatás után megszólalt a neandervölgyi ősember. Amerikai tudósok ugyanis rekonstruálták az emberelőd gégéjét, és számítógép segítségével megalkották az "e" hangot úgy, ahogy azt - feltehetően - kiejtették. Minderről a New Scientist című tudományos magazin számolt be internetes oldalán, ahol a magánhangző "neandervölgyiül".
Összesen 14 palesztin és 3 izraeli katona vesztette életét szerdán, a Gázai-övezetben kitört összecsapásokban. Az izraeli katonák akkor vesztették életüket - és három társuk akkor sebesült meg -, amikor az övezet határát jelentő kerítésen keresztül ismeretlen fegyveresek rájuk lőttek. A tűzpárbajban aztán meghalt öt palesztin is.
Sólyom László köztársasági elnök - az önkormányzati és területfejlesztési miniszter előterjesztésére - a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje Polgári Tagozata kitüntetést adományozta világszerte nagyra becsült, eredményekben gazdag sporttevékenysége elismeréséül Besenyei Péter világ-és Európai-bajnok műrepülőnek.
Németországban sok üzlethálózatnál "napi rutin" a dolgozók törvénytelen megfigyelése a Stern magazin beszámolója szerint. Többek között a Penny, a Netto, a Norma, a Rewe, a Tegut, a Hagebau, a Famila ...
Minden korábbinál fontosabbnak nevezte a globális szolidaritást a katolikus egyházfő. XVI. Benedek a washingtoni Fehér Ház kertjében mondott rövid beszédet, ahol nagy ünnepség keretében fogadta őt az amerikai elnöki pár.
A KBC bankház hosszú távra tervezi magyarországi tevékenységét, és bízik abban, hogy a mostani gazdasági nehézségek el fognak múlni - mondta Sólyom László magyar újságíróknak a belgiumi Leuvenben, aho...