A jelenlegi helyzetben a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak (GKM) nincsen lehetősége arra, hogy forrást biztosítson a BKV-nak, ugyanakkor minden szakmai segítséget megad a főváros vezetésének a vállalat működésének hatékonyabbá tételéért - mondta az MTI érdeklődésére Ábrahám Gergely, a tárca szóvivője szerdán.
A globális felmelegedést okozó gázok kibocsátása jóval gyorsabban növekszik, mint azt korábban becsülték - nyilatkozta a Reuters hírügynökségnek Nicholas Stern, nemzetközileg ismert szakember, a Világ...
Felborult egy kőport szállító teherautó a 70-es főúton Diósdnál szerda délután, rakománya szétszóródott az úton, s emiatt nagy a torlódás - közölte a rendőrség az MTI-vel. Az Érd felé tartó...
Tüzet okozott egy hőerőműben, ezért egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Ján Slotát 1982-ben - adta hírül egy szlovák hírügynökség. A radikális politikusról a közelmúltban derült ki, hogy fiatal korában autókat lopott, és üzleteket fosztott ki.
Egy három méter mély szerelőaknába zuhant két ember Debrecen belvárosában szerda délután. Egyelőre annyit tudni, hogy a környéken egy áruházat újítanak fel, az abból származó hulladékot pakolták az akna tetejére, ami - feltehetően a nagy súly miatt - beszakadt. Két ember sérült meg, egy nő és egy férfi, utóbbi súlyosan.
Megcsappanni látszik az Egyesült Államokban a Hillary Clinton iránti bizalom, a szavazók egy jelentős hányada már nem tartja őt tisztességesnek - állapította meg friss felmérések alapján a szerdai The Washington Post.
A budapesti Dohány utcai zsinagóga elől mintegy négy-ötezer ember részvételével indult el szerdán az Élet menete fáklyás felvonulása, amellyel a holokauszt áldozataira emlékeztek. A menet, amelyben...
A jelenlegi helyzetben a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak (GKM) nincsen lehetősége arra, hogy forrást biztosítson a BKV-nak, ugyanakkor minden szakmai segítséget megad a főváros vezetésének...
Őrizetbe vette a rendőrség szerdán a szlovák hadsereg egyik hivatásos katonáját, aki az interneten újnáci eszméket hirdetett és állítólag azért szegődött a sereg kötelékébe, hogy a céljai kivitelezéséhez megfelelő kiképzést szerezzen.
Egy tanulmány minden eddiginél erősebb bizonyítékkal szolgál arra, hogy az amerikai kormányzat által javasolt étrend valóban segíthet elkerülni a szívinfarktust
Elbocsájtották az egyik spanyol atomerőmű két vezető munkatársát szerdán, mert azok eltitkolták illetve kisebbíteni igyekeztek egy radioaktív szivárgás mértékét. Az ország északkeleti részén lévő Asco I-es erőműben március 14-én fedeztek fel kisebb szivárgást, de a spanyol atomerőmű-biztonsági felügyeletet, a CSN-t csak április 4-én értesítették.
Rózsa Péter televíziós szerkesztő, műsorvezető kapta a 2008-as Déri János-díjat. Rózsa Péternek a Kultúrház című műsor felvétele közben Fodor János és Farkasházy Tivadar adta át a díjat Déri János...
Egy férfi életveszélyesen, egy nő könnyebben megsérült, amikor nyitott fedelű közműaknába estek szerda délután Debrecen belvárosában - közölte az MTI-vel a mentőszolgálat ügyeletese. A sérültekhez...
Jelentősen csökkentek a forintbankjegy-hamisítások azt követően, hogy a Magyar Nemzeti Bank kivonta a régi ezreseket a forgalomból. Az MNB negyedéves jelentése szerint a jegybank szakértői 2008...
Brit kutatók megállapították, hogy az asztmás betegeknek nem kell vagyonokat költeniük a speciális tisztítóberendezésekre, hogy eltávolítsák a lakásukból az atkákat, a különlegesnek beállított gépek ugyanis nem sokat érnek.
A Chelsea orosz tulajdonosa, Roman Abramovics megelégelte, hogy csapata már hosszú ideje nem nyert semmilyen jelentősebb trófeát, ezért úgy döntött, a nyáron komoly „tisztogatás” lesz a játékosok között.
Több szempontból meghatározó lesz az Európai Unió életében az a három félév, amelyben Belgium, Spanyolország és Magyarország egymással szorosan együttműködve adja az EU soros elnökségét - vélte...
Tisztelt Honfitársaim! Ma, a magyar Holokauszt Emléknapon a vészkorszak áldozataira és túlélőire emlékezünk. Azokra a férfiakra, nőkre és gyerekekre, akiket közösségük kitaszított...
Egy, Magyarországon még nem használt kanadai technológia behozatalával a szerves hulladékból a jelenlegi módszereknél jóval hatékonyabban termelhetnének energiát a hazai önkormányzatok - állítja az angolszász országokban már sikerrel bevezetett módszer hazai forgalmazója. Bár a rendszer milliárdokba kerül, ennél jóval olcsóbban, vagy akár ingyen is hozzáférhetnek a helyhatóságok.
Rokoni kapcsolat köti össze Madonnát, Celine Diont és Camilla Parker Bowlest, az angol trónörökös feleségét: mindhárman egy, a XVII. században élt francia ács leszármazottai.
Nyíltan ki kell állni az újabb gyűlöletkeltő provokációkkal szemben, és bátran szembe kell szállni a feltámadó szélsőséges, nácibarát eszmékkel és csoportokkal - hangoztatta a főpolgármester, aki szerda este a holokauszt emléknapja alkalmából a pesti Duna-parton 1944-ben kivégzett zsidókra emlékezve mondott beszédet.
A környezetvédelmi és vízügyi miniszter tévedésből szavazott hétfőn igennel energiapolitikai koncepcióra. Mint szerdai közleményében Fodor Gábor fogalmaz: egyszerűen rossz gombot nyomott meg, és ezért elnézést kér.
Mit csinál egy kontroller valójában? A kontroller az üzleti- vagy közigazgatási szervezetben stratégiai- és operatív céloknak megfelelő irányítási, szabályozási és felügyeleti (kontroll) tevékenységeket végez. Alapvetően a vezetésirányítás munkatársa , aki "navigátor"-i, "mitfahrer"-i illetve belső tanácsadó -i szerepet lát el. Az adott szervezetben olyan szerepet játszik amire szükség van,…
Elsőként dokumentáltak bizonyíthatóan hangfelismerési képtelenséget egy hatvanéves nőnél - közölték brit kutatók a Cognitive Neuroscience Society éves találkozóján az Egyesült Államokban.
Hat szocialista, három fideszes és egy szabad demokrata parlamenti képviselő van a legjobban kereső honatyák tízes toplistáján; az első három helyen Kapolyi László (MSZP), Gyurcsány Ferenc (MSZP) miniszterelnök és Magda Sándor (MSZP) szerepel - derül ki a HVG csütörtökön megjelenő összeállításából.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az április 16-án megtartott 16. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 4, 10, 16, 21, 24, 28, 32. Második...
Hat szocialista, három fideszes és egy szabad demokrata parlamenti képviselő van a legjobban kereső honatyák tízes toplistáján; az első három helyen Kapolyi László (MSZP), Gyurcsány Ferenc (MSZP) miniszterelnök és Magda Sándor (MSZP) szerepel - derül ki a HVG összeállításából.
A NATO főtitkára felszólította szerdán Oroszországot, hogy vonja vissza döntését a Grúziához tartozó szeparatista területekkel való együttműködés fokozásáról.
Egy kétéves kisgyerek betegedett meg a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1-es vírusától Egyiptomban - jelentette be az észak-afrikai ország egészségügyi minisztériuma szerdán este.
Az ausztrál őslakosok már a tizenkét éves lánygyermekekbe is olyan eszközöket ültetnek be, amelyek megakadályozzák a teherbe esést. Az egészségügyi hatóságok megdöbbenve tapasztalták, hogy a gyakorlat mennyire elterjedt.
Leszállás közben az Atlanti-óceánba zuhant szerdán egy repülőgép, amelyen az Egyenlítői-Guineai Köztársaság több vezető kormánypárti politikusa utazott. A katasztrófáról szóló első jelentések...
Párizsba szállították szerdán azoknak a kalózoknak egy részét, akik nemrégiben túszul ejtettek egy időre harminc embert egy francia luxushajó fedélzetén a szomáliai partoknál; a kalózokat várhatóan bíróság elé állítják a francia fővárosban.
Megtartják egész napos pénteki munkabeszüntetésüket a BKV-szakszervezetek, mivel nem sikerült megegyezni a közlekedési társaság vezetőségével - közölték a sztrájkbizottság tagjai.
A NATO főtitkára felszólította szerdán Oroszországot, hogy vonja vissza döntését a Grúziához tartozó szeparatista területekkel való együttműködés fokozásáról. "Mélyen nyugtalanít, hogy...
A budapesti Dohány utcai zsinagóga elől mintegy négy-ötezer ember részvételével indult el szerdán az Élet menete fáklyás felvonulása, amellyel a holokauszt áldozataira emlékeztek. Az...
Miközben a szlovákiai Magas-Tátra látogatottsága évről-évre növekszik, a magyarországi turisták száma fokozatosan csökken - derül ki a legfrisseb adatokból.