Meghalt egy kerékpáros Zala megyében, mert az út szélén álló fém szemeteskonténernek ütközött – nyilatkozta Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Neszmély volt polgármestere visszautasítja az őt ért vádakat, melyek szerint csődbe vitte volna a falut - Benkő Ferenc az MTI-nek szerdán azt mondta, jogi lépéseket tesz az ügyben.
Orbán Viktorról, és más személyekről gyűjtött adatokat egy magánnyomozó iroda politikai megbízásból még 2002-ben, a Medgyessy-kormány idején - tudta meg a Magyar Nemzet. A magáncég politikai védelmet kért az akció végrehajtásához, melynek célja a megfigyelt személyek bíróság elé állítása lett volna.
A közlekedési minisztérium 2 milliárd forintos pályázatot hirdet a kerékpárutak fejlesztésére és biztonságosabbá tételére. A szaktárca miniszteri megbízottja szerint főleg a kerékpárutak hosszának bővítésére van szükség, ezekre a célokra minden eddiginél több pénz, 56 milliárd forint áll rendelkezésre 2013-ig. A gazdasági és közlekedési minisztérium emellett immár másodszor hirdette meg a…
Kedvezményes áron tankolhatnak gázolajat a jövőben a Mol benzinkutaknál a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének tagjai. Az olajtársaság és a fuvarozói szervezet által aláírt egyezség révén évente 100-150 millió forintot spórolhatnak meg a tagok, a kedvezmény nagysága a felhasznált üzemanyag mennyiségétől függ. Az egyesület elnöke szerint a megállapodás azt is lehetővé teszi, hogy az üzemanyagok…
Február óta 12 százalékponttal nőtt azok aránya, akik negatívan ítélik meg a kormány munkáját, jelenleg a válaszadók 72 százaléka vélekedik így, miközben az ellenzék munkájáról is minden második...
Ma jelentősen visszaesett a GBP/USD árfolyama. A sterling-eladások hátterében a BoE délutáni ülése előtti nyereség-kivétek állnak. Nincsenek adatok, melyek felelősek lennének a deviza gyengeségéért, így az átmeneti erősödés után ismét a brit gazdasággal kapcsolatos negatív hangulat érvényesülhet. A GBP/USD-ot 1,9902-ön jegyzik. A devizapár minimumot ért el 1,9870-nél. Ellenállás 2-nél található.…
Felbontja milliárdos szerződését a BKV illetve az AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó – jelentette be a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában a tanácsadó cég vezérigazgatója. A megállapodást korábban több bírálat is érte, melyek szerint a hűtlen kezelés és a közbeszerzési szabályok megsértése is felmerül a szerződés kapcsán. A BKV tegnap feloldotta titoktartási kötelezettsége alól a…
Ötvenkét tamil lázadó és tizenöt katona vesztette életét a Srí Lanka északi részén folyó heves harcokban - közölte szerdán a hadsereg. A csaknem naponta ismétlődő szárazföldi, tengeri és légi...
A web 2.0-át felválthatja a vállalkozás 2.0, hiszen az üzleti élet szereplői közel 5 milliárd dollárt terveznek költeni 2013-ig különféle internetes közösségi (social networking) megoldásokra.
Kedden két angol csapat játszott egymással nagyon hasonló stílusban, ám a mai elődöntőben két különböző futballkultúra találkozik. A Barcelona a Milan tavalyi szerepét szeretné magának: az edző, Frank Rijkaard egykori klubja 2007 tavaszán előbb kiejtette a Manchester Unitedet, majd a másik ág tiszta angol csatájának győztesét is legyűrte a döntőben, s megnyerte a kupát.
Robbanás- és vegyszerveszély van a bezárás előtt álló Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben - írja a Világgazdaság. A robbanó- és vegyszereket ugyanis senki sem pakolta össze, mivel a kirendelt miniszteri biztos megszüntette az elvitelükre vonatkozó szerződést az érintett céggel.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) részletfizetésre vonatkozó kérését kedvezően bírálta el az APEH, tekintettel arra, hogy a szövetség tartozása jelentős részét már törlesztette, ami azt jelenti, hogy jelenleg nincs lejárt adótartozása az MLSZ-nek.
Elképzelhető, hogy idén júniusban avatják fel a Vereckei-hágón a magyar honfoglalási emlékművet, aminek átadását eredetileg az 1848-as szabadságharc idei évfordulójára tervezték, csakhogy akkor mégsem került rá sor. A hivatalos kommentárok szerint március közepén azért maradt el az ünnepélyes avatás, mert nem készült el teljesen az alkotás.
Izrael és a Hamász egyiptomi közvetítéssel megállapodott a tűzszüneti egyezmény elvi alapjaiban közölte tegnap az Al Ahram egyiptomi félhivatalos lap. A hírt a kuvaiti A Rai című lap is lehozta. Háled Mesaal, a Hamász politikai vezetője a hírek szerint kész lenne hosszú távú, tíz évre szóló fegyvernyugvást kínálni, cserébe azért, hogy Izrael visszavonul az 1967-es határok mögé és elismeri a…
A hazugság akkor is elvetendő, ha valaki a valós történelmi tényeket tagadja, vagy valótlan eseményeket állít megtörténteknek, mint Havas Szófia tette. 1956 októberében és novemberében sehol Magyarországon semmiféle géppisztolyos fiatalok sem köröztek zsidókra vadászva.
Prof. Dr. Ing. habil. Bruno O. Braun, a Verein Deutscher Ingenieure e.V. elnöke április 18-án látogatást tett a Budapesti Műszaki Főiskolán, hogy erősítse a kapcsolatokat a gazdálkodó szervezeteket tömörítő egyesületek és a felsőoktatási intézmények között, és tovább mélyítse a hagyományosan jó német-magyar együttműködést.
A washingtoni igazságügy-minisztérium által feltárt amerikai-izraeli kémügy nem lesz káros hatással a két ország viszonyára - jelentette ki szerdán egy magas rangú izraeli tisztségviselő.
Miután a Riksbank nem változtatott alapkamatán, erősödött a svéd korona. Az EUR/SEK minimumot ért el 9,3021-nél. A bank a döntést kísérő nyilatkozatban az év további részére nézve változatlan alapkamatot jósolt, mely az elkövetkező években is megmaradhat, és 2011-ig 2% alá segít visszaszorítani az inflációt. Az EUR/SEK-et 9,3078-on jegyzik. Támogatás 9,2829-nél, míg ellenállás 9,3651-nél van.…
Áprilisban eltérően alakultak az EU-s hangulatmutatók. Míg a feldolgozóipar beszerzési menedzserindexe 52,0 pontról 50,8 pontra csökkent, elmaradva ezzel az 51,6 pontos előrejelzéstől, addig a szolgáltatási index meglepően 51,6 pontról 51,8 pontra emelkedett, meghaladva ezzel az 51,4 pontos előrejelzést. Az EUR/USD közben összeszedte magát visszaesése után, és 1,5981-en jegyzik. A figyelmet az…
Eredmény nélkül zárult a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (SZNM) pr-tendere – derül ki a Tenders Electronic Daily (TED) honlapjáról. Az eljáráson azért nem hirdetettek győztest, mert felére csökkent az ajánlatkérő kommunikációra szánt költsége.
Három nap után legjobb magyar párosként a Szalay Balázs-Tóth György-duó az összetett 15. helyen áll a Közép-Európa-ralin. A Szalay Dakar Team vezetője az InfoRádiónak elmondta: nem tartja kizártnak, hogy a legjobb tíz közé kerüljenek.
Sikertelenül zárult a múlt pénteki sztrájk utáni első tárgyalás a BKV vezetősége és a szakszervezeteket képviselő sztrájkbizottság között - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője kedden az MTI-vel.
Teherán kész arra, hogy bármelyik országgal tárgyaljon az iráni atomprogramról, de nem fog engedni az atomprogram feladását célzó nemzetközi nyomásnak - közölte szerdán Mahmúd Ahmadinezsád iráni...
Kis mértékben visszaesett a forgalom a magyarországi kiskereskedelemben: februárban 2 és fél, 2008 első két hónapjában pedig összesen 2, 7 százalékos volt a csökkenés az előző évhez képest. Leginkább a nem élelmiszert árusító boltok forgalma lett kisebb, februárban a csökkenés mértéke elérte ezeknél a 4 százalékot - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal szerdán nyilvánosságra hozott…
Az ausztrál legfelsőbb bíróság elutasította szerdán az emberiesség elleni bűnökkel vádolt Zentai Károly (Charles Zentai) fellebbezését kiadatása ellen, és ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy kiadják Magyarországnak - jelentette az ország sajtója.
Feljelentette egy volt önkormányzati képviselő Batiz Andrást, a volt kormányszóvivőt, mert állítólag jogsértő módon jutott hét évvel ezelőtt egy titokzatos lakáscserével Andrássy úti önkormányzati lakásához, amelyért azóta is szociális lakbért fizet - tudta meg a Magyar Hírlap.
Tudományos konferenciát szerveztek Hódmezővásárhelyen „Történelmi egyházak a kommunista diktatúra évtizedei alatt” címmel, immár második alkalommal. Mint azt Lázár János, a város polgármestere elmondta: céljuk a helyi regionális egyháztörténet feldolgozása volt, országos kitekintéssel.
A szászországi Zwickauban a fellebbviteli bíróság úgy határozott, hogy az egykori keletnémet titkosrendőrség működésével kapcsolatos kiállításon az ügynökök nevét is a nyilvánosság elé lehet tárni. Nemrég a körzeti bíróság még helyt adott egy volt besúgó keresetének, amelyben adatvédelemre hivatkozva követelte, hogy a kiállításon legfeljebb fedőnevét említsék.
A nők elleni erőszak leküzdésére indított ENSZ-kampány keretében emelte fel szavát kedden Nicole Kidman Oscar-díjas ausztrál színésznő, aki szorgalmazta: vessenek véget e látens járvány körüli...
A kulturális tárca a ruházati termékeket is megadóztatná. Ebből a járulékból 700-800 millió forint is bejöhetne évente. Az ötletet a költségvetési bizottság ugyan leszavazta, de két hét múlva akár át is csúszhat a parlamenten – írja a Napi Gazdaság. Ágh Péter szerint "tragikomikus, viccnek viszont durva" az MSZP indítványa.
Május közepén indul el a Mediterrán Magyarország Kft. új, kunszentmiklósi üzemének próbagyártása - tudta meg a Világgazdaság Gódi Attilától, a társaság ügyvezető igazgatójától.
A Yahoo internetes keresőrendszert és tartalomszolgáltatót üzemeltető amerikai Yahoo Inc. az első negyedévben 542,16 millió dolláros adózott eredményt ért el, közel négyszer többet az egy évvel korább...
Az új platformoknak és szolgáltatásoknak köszönhetően lassan bárki szolgáltathat audiovizuális tartalmat, de vajon mennyi időre van szükségük a felhasználóknak, hogy megszokják az új, sokcsatornás médiavilágot? – többek között erre keresi a választ az idei Média Hungary. A május végi rendezvényen közszolgálati és kereskedelmi médiumok képviselői, állami szereplők és reklámosok vesznek részt.
Rendkívüli ülésén vitatja meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa, hogy az orosz légierő lelőtt egy grúz robotrepülőgépet Abházia felett. A grúz vezetés várhatóan bemutatja az erről készült felvételt is. Moszkva tagadja érintettségét, az abházok pedig azt állítják, hogy ők lőtték le a pilóta nélküli gépet.
Április 22-én, kedden, késő este tárgyalta az Európai Parlament a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó irányelv végrehajtását az Európai Bíróság ezzel kapcsolatos legutóbbi ítéletét követően.
Most is, több mint két évvel a katasztrófa után nagyon megrendítő ide eljönni, ez a tragédia megrázta egész Magyarországot és Szlovákiát - mondta Sólyom László szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei...
Vészesen közeleg az érettségi időpontja, a felvételizők bizonyára izgatottan várják életük első jelentős megmérettetését. A felvi.hu oldal több lehetőséget kínál a vizsga előtt állóknak, hogy kipróbálhassák magukat az éles számadás előtt.
Egy szlovákiai közvélemény-kutatás szerint feltűnően magas azoknak a szlovák véleményeknek az aránya, amelyek szerint a szlovákiai magyarok - jogaikkal visszaélve - elnyomják a szlovák többséget.
Alaptörvényünk tévesen bízza a jelölést a köztársaság elnökére s a választást a köztársaság parlamentjére. Ezzel beprogramozza a közjogi szerkezetbe a fenyegető válságot, amelynek megoldására nem nyújt segédkezet, nem rendel sorvezetőt. A Méltányosság Politikaelemző Központ állásfoglalása.
Emelkedett a sterling árfolyama, miután közzétették, hogy a BoE-tagok közül nem mindenki tette le voksát legutóbb a kamatcsökkentés mellett. Az ülés jegyzőkönyve szerint 9-ből csupán 6-an szavaztak a 75 bázispontos kamatcsökkentés mellett. Ketten (Andrew Sentance és Tim Besley) 50 bázispontos csökkentést akartak, míg David Blanchflower a változatlan alapkamat mellett szavazott. 2006 májusa óta ez…