Robert Fico szlovák kormányfő szerdán úgy vélekedett, hogy ha egy szlovákiai önkormányzat tenne valami hasonlót a szlovákiai magyarokkal, mint amit a pilisszentkereszti tett a szlovákokkal, akkor...
A szlovákok több mint fele nem akarja az Unió közös pénzét, az eurót. Ez derül ki egy szerdán közzétett felmérésből. Az UVVM Intézet által készített elemzés szerint a megkérdezettek 56 százaléka mondta azt, hogy az euró bevezetése hátrányokkal jár. Tavaly novemberben még csupán 40 százalék volt ez az arány. A közös pénzt a megkérdezettek 24 százaléka támogatja. Ez a korábbi adatnál két…
Nyíltan nem mondta ki, de egyenes utalást tett Jimmy Carter volt amerikai elnök szerdán Londonban megjelent nyilatkozatában arra, hogy Barack Obamát támogatja a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folyó küzdelemben.
Csak akkor kapnak segélyt a szülők a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monokon, ha járatják gyermekeiket óvodába, iskolába - mondta Szepessy Zsolt, a település polgármestere szerdán az MTI-nek.
Gaskó István szerint szakszervezeti vezetőként meg akarták félemlíteni és megalázták a Mol százhalombattai telephelyén, amikor csak fegyveres őr kíséretében léphetett be a cég területére, hogy a...
Az ukrán hatóságok alaposabban ellenőrzik napraforgóolaj-szállítmányaik tisztaságát és kivizsgálják, hogyan kerülhetett szénhidrogénszennyezés az európai unió országaiba exportált ukrán nyers étolaj-szállítmányokba - jelentette be az Európai Bizottság szóvivője. Hozzátette: Brüsszel biztosítékot kapott Ukrajnától ezekre az intézkedésekre, így az unió nem készül további lépéseket tenni az ügyben.
Kábítószerezésért letartóztatták Gary Dourdant, a CSI: A helyszínelők krimisorozat sztárját. A 41 éves színész a kaliforniai Palm Springsben szabálytalanul parkoló autójában aludt, amikor hétfőn...
Két magyar, Képíró Sándor egykori csendőrtiszt és Zentai Károly jelenleg Ausztráliában élő volt magyar katona is szerepel az első tízben a Simon Wiesenthal Központ listáján
Szakmai munkacsoportokat hoz létre a Felsőoktatási Kerekasztal három téma - köztük a Magyar Rektori Konferencia javaslatában is szereplő átjárhatóság - megvitatására - jelentette be Hiller István oktatási és kulturális miniszter a kerekasztal mai tanácskozását követően.
Gaskó István szerint szakszervezeti vezetőként meg akarták félemlíteni és megalázták a Mol százhalombattai telephelyén, amikor csak fegyveres őr kíséretében léphetett be a cég területére, hogy a helyi szakszervezetet meglátogassa.
Tizenegy évi börtönbüntetésre ítélt a háborús bűnöket vizsgáló boszniai törvényszék egy volt muszlim rendőrparancsnokot, amiért horvát hadifoglyokat és civileket kínzott meg egy dél-boszniai...
Békésen ért véget a Magyar Önvédelmi Mozgalom SZDSZ ellenes egyórás bejelentett tüntetése a párt Gizella utcai irodájánál. A mintegy 50 tüntető az épület közelébe nem mehetett, mert azt a rendőrség kordonnal körülzárta.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium távozó államtitkára cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint lemondása összefüggésben van a Zuschlag-üggyel, vagy azzal, hogy nem kapott miniszteri posztot az átalakuló kabinetben.
A szlovén és a horvát államfő együtt próbálta lecsillapítani a két ország vitatott határvonala körül nemrégiben fellángolt kedélyeket szerdán. "Nem szabad olyan felszólításokat követnünk,...
Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára az államfő. Kormányfői rendelet szabályozza az átmeneti időszakban a távozó miniszterek helyettesítését. A kilátástalanság hat évének nevezte az MSZP és az SZDSZ közös kormányázásának időszakát a Fidesz frakcióvezetője. A nap legfontosabb hírei április 30-án.
Az SZDSZ és az MSZP távozását követelte a magyar politikai életből az a mintegy félszáz tüntetőből álló csoport, amely a szabad demokraták zuglói szákházánál gyűlt össze szerda délután. A Magyar...
Nagy feltűnést keltett az olasz médiában Silvio Berlusconinak, az olasz miniszterelnöki cím várományosának egyik megjegyzése, amellyel az Európai Unió Bizottságát az elefánt farán tevékenykedő szúnyogokkal hasonlította össze, méghozzá olyan igével, amely eddig ismeretlen volt az olasz nyelvben.
Az SZDSZ és az MSZP távozását követelte a magyar politikai életből az a mintegy félszáz tüntetőből álló csoport, amely a szabad demokraták zuglói szákházánál gyűlt össze szerda délután.
Több 10 millió forintos kárt okozott a gyanú szerint egy Somogy megyei önkormányzati cég Gyenesei István, jelenlegi önkormányzati miniszterjelölt elnöksége idején. A papíron független képviselő 2006 őszéig állt a testület élén. A céget a mostani vezetés jelentette fel. Az ügyben nyomozás indult, várhatóan a papíron független képviselőt is beidézi az ügyészség.
Az EU-bővítés óta Nagy-Britanniába érkezett kelet-európai munkavállalók fele már hazament, áll az egyik vezető londoni kutatóintézet szerdán nyilvánosságra hozott jelentésében, amelyből kiderül, hogy Magyarországról nagyon kevesen próbálkoztak brit munkavállalással, viszont aránytalanul sok a magyarok között az orvos.
Romlott a fekete-zsidó viszony Amerikában az utóbbi négy évtizedben, az antiszemitizmussal szemben zéró toleranciát hirdető Martin Luther King halála óta - írta a polgárjogi mozgalom híres vezetőjének volt tanácsadója szerdán a The Wall Street Journal című lapban.
A parlamenti frakciók jövő héten hétfőn alakítják ki álláspontjukat a Legfelsőbb Bíróság elnökének jelölt Baka Andrásról. Ezt Dávid Ibolya, az MDF elnöke közölte a Sándor-palota előtt, miután...
XVI. Benedek pápa szerdán a Vatikánban fogadott egy iráni muzulmán küldöttséget, amelynek tagjai előzőleg közös szemináriumon vettek részt katolikus tisztségviselőkkel, s azon elítélték a vallás felhasználását az erőszak igazolására.
Ezentúl is másfél millió embert kíván képviselni a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), mint ahogy az elmúlt tizennyolc évben tette azt - jelentette ki szerdán a romániai magyarság...
Ötből három magyar egyetért azzal az állítással, hogy az élettársi kapcsolat nem különbözik a házasságtól, ugyanakkor a többség szerint a házasság nem elavult intézmény. Az azonos neműek házasságát támogatják, azt azonban, hogy jogosulttá váljanak az örökbefogadásra, nem - derül ki a GfK Hungária Piackutató Intézet új felméréséből.
Hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó pedagógusok eredményes nevelő-oktató munkájának, fejlesztő tevékenységének elismeréseként Teleki Blanka-díjat alapított az idei pedagógusnap alkalmából az oktatási tárca vezetője - tette közzé honlapján szerdán az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
jó minőségű fekete csokoládé fogyasztása segít a terhesség idején és óv a magas vérnyomás okozta bonyodalmaktól - mutatta ki egy amerikai tudóscsoport.
Helyén marad a cseh kormány a bizalmi szavazás után is. Az ellenzéknek harmadik kísérletre sem sikerült megbuktatnia a Topolánek-kabinetet. A bizalmatlansági indítványt az ellenzéki szociáldemokrata párt a kommunisták támogatásával terjesztette be.
Rendkívüli felmondással megszűnt szerdán Somodi László közlekedési vezérigazgató-helyettes munkaviszonya a BKV Zrt-nél - közölte a társaság. A paraméterkönyv további munkálatainak vezetésével a BKV...
Az ellenzék jelöltje Morgan Tsvangirai a szavazatok 47 százalékát szerezte meg a zimbabwei elnökválasztáson, míg a hivatalban levő Robert Mugabe elnököt a választók 43 százaléka támogatta -...
Robert Fico szlovák kormányfő szerdán élesen reagált a pilisszentkereszti eseményekre. Úgy vélekedett, hogy ha egy szlovákiai önkormányzat tenne valami hasonlót a szlovákiai magyarokkal, mint amit a pilisszentkereszti tett a szlovákokkal, akkor abból "bezzeg lenne cirkusz, tüntetés az Európai Parlamentben, és kitörne a III. világháború."
A MÁV és a BKV problémáinak megoldására nincs terve a hírközlési, közlekedési és energetikai miniszterjelöltnek, volt üzlettársa, Gyurcsány Ferenc mellett viszont kiállt Szabó Pál a bizottsági meghallgatásán. A miniszterjelölt nem lát kivetnivalót abban, hogy a kormányfő cége, a Motim olcsóbban kapta az áramot más nagyfogyasztókhoz képest. Korábban egyébként ő is a cégnél dolgozott, azt ráadásul…
Pszichiátriai kezelés alá vetették azt a hóbortos walesi pilótát, aki a gépével George Bush farmjának közelében landolt. Pedig a veterán csak egy üzenetet akart tűzni a bejáratra, hogy megköszönje az amerikai elnök segítségét.
Tűzharcban megölték az egyik legkeresettebb drogbárót Kolumbiában - közölték szerdán a kolumbiai hatóságok. A dél-amerikai ország alvilági köreiben a megölt férfit és testvérét „Az Ikrek” néven ismerték. A hatóságok először el is tévesztették, hogy melyik bűnözőt lőtték le.
Az utóbbi évet a politikában és a gazdaságban is ellentmondásos folyamatok jellemezték. A politikában nem csökkent a 2006-ban jelentősen megemelkedett kockázat, a gazdaságban a kockázat az előző évihez képest alig változott, és továbbra is a közepes tartományban maradt. Ezt állapítja meg a Political Capital Institute és a Figyelő szakértői által idén is elkészített, az elmúlt évet értékelő…
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma este hivatalában fogadta Medgyessy Péter utazó nagykövetet. A kormányfő – megköszönve elődjének Magyarország nemzetközi kapcsolatainak erősítéséért...
A MÁV és a BKV problémáinak megoldására nincs terve a hírközlési, közlekedési és energetikai miniszterjelöltnek, volt üzlettársa, Gyurcsány Ferenc mellett viszont kiállt Szabó Pál a bizottsági meghallgatásán. A miniszterjelölt nem lát kivetnivalót abban, hogy a kormányfő cége, a Motim olcsóbban kapta az áramot más nagyfogyasztókhoz képest. Korábban egyébként ő is a cégnél dolgozott, azt ráadásul…
Rendkívüli felmondással megszűnt szerdán Somodi László közlekedési vezérigazgató-helyettes munkaviszonya a BKV Zrt-nél - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
A zimbabwei elnökválasztáson az ellenzék jelöltje a szavazatok 47 százalékát szerezte meg, míg a hivatalban levő Robert Mugabe elnököt a választók 43 százaléka támogatta - jelentették be szerdán, több mint egy hónappal a voksolás után.
Az amerikaiak fele nem egészséges és nem boldog, vagy legalábbis nem érzi magát annak - állapította meg egy felmérés, amely reprezentatív mintán mutatta be, mennyire boldogok az emberek.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerda este hivatalában fogadta Medgyessy Péter utazó nagykövetet. A találkozó után a Kormányszóvivői Iroda közzétette: a kormányfő május 31-i hatállyal visszavonja Medgyessy utazó nagyköveti megbízatását.
Az amerikai szövetségi tartalékbank (Fed) szerdán 25 bázisponttal 2,00 százalékra csökkentette az irányadó kamatot, a szakértői várakozásoknak megfelelően. 2003. június 25-én negyed százalékponttal...