Az MSZP szerint az elmúlt hat évben emelkedtek a bérek, a nyugdíjak és a családi pótlék, javult az egészségügyi ellátás és jelentősen nőtt az autópályák hossza - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese szerdán az MTI-nek, hozzátéve: tisztában vannak azzal, hogy nem mindenben volt sikeres a kormány.
Drogcsempészés gyanújával Palms Springs-ben hétfőn letartóztatták Gary Dourdant (41), a Helyszínelők (CSI) sztárját. A színész aludt, amikor megtalálták kocsijában, ahogy égő lámpával tilosban parkol.
Zilahy Péter Az utolsó ablakzsiráf című, nemzetközi sikert aratott könyvének angol nyelvű változatát az író részvételével mutatták be a Londoni Magyar Kulturális Központban.
Az InfoRádió értesülései szerint a kormánypártok az SZDSZ júniusi tisztújításáig nem bolygatják meg a parlamenti bizottsági szerkezetet, jóllehet, egyes politikusok szerint a koalíciós szakadás ezt indokolttá tenné. Az SZDSZ két bizottsági elnököt, egy alelnököt és két jegyzőt ad az Országgyűlésnek, kérdés, hogy a szocialisták ezt az új helyzetben nem sokallják-e.
Az EUR/USD árfolyama 1,5525 és 1,5570 között mozog, miután közzétették az ADP-jelentést, mely áprilisra nézve az újonnan teremtett álláshelyek számának 10.000-es emelkedéséről adtak számot, miközben a szakemberek -60.000-es értékkel számoltak. Az előző havi értéket 8.000-ről 3.000-re módosították. Az adatok szolgálnak az első információval a pénteki munkaerő-piaci adatokat illetően. Azzal…
Folymatosan bővül a munkához köthető betegségek köre, állítják a szakemberek. Az egyre biztonságosabb körülmények ellenére, több felismert veszély fenyegeti ma a dolgozókat, mint évtizedekkel ezelőtt - számol be a Népszabadság.
Dinamikus növekedést vár 2008-ban az Intesa Sanpaolo bankcsoport igazgatósága - mondta a pénzintézet elnöke Torinóban, a cég közgyűlésén. A csoportnak Magyarországon a CIB Bank a tulajdona, amely idén január 1-jével fuzionált az Intereurópa Bankkal. A növekedés fő területe a közép-kelet-európai régió lehet.
A kaposvári jegyző is az iskola vezetésének adott igazgat, amiért eltanácsolta a tanárait leköpködő és diáktársait terrorizáló 17 éves diáklányt. A jegyző határozatát szerdán kézbesítették a lány törvényes képviselőjének. A döntés ellen a bíróságon fellebbezéssel élhetnek.
A hagyományoknak megfelelően a Hallgatói Önkormányzat idén újra megrendezi a Diáknapokat a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában május 5-8-áig.
Miután a vártnál kedvezőbben alakultak az amerikai adatok, 2 hónapos csúcsot ért el az USD/JPY 104,94-nél. Amellett, hogy az ADP-jelentés áprilisra nézve meglepően az új álláshelyek számának emelkedéséről adott számot, a GDP is kedvezően alakult, hiszen az 1. negyedévben 0,6%-kal emelkedett. A GDP-deflátor éves szinten 2,6%-os értéket hozott (előrejelzés: 3,0%, előző: 2,4%). A fogyasztói kiadások…
Amy Duffy, a Wales-i származású fiatal énekesnő hihetetlen akaraterejének köszönheti sikereit. Egy családi gyilkossági ügy miatt két évet nevelőotthonban kényszerült élni, majd saját erőből tört a csúcsra.
Kiürítik az SZDSZ fővárosi, Gizella utcai székházát szerdán kora délután, az ott dolgozók biztonsága érdekében. Horuczi Csaba szervezeti igazgató döntéséről a párt sajtóosztálya tájékoztatta az MTI-t.
Akár már ezen a hétvégén megkezdődhet a Szigetköz elárasztása. A vízügyi szakemberek a Duna alacsonyabban fekvő mellékágaiban - többletvíz bevezetésével - mesterségesen, az elsőfokú árvízvédelmi készültség szintjég emelik a vízszintet. Az elárasztás természetvédelmi szempontból jelentős, ugyanis hozzájárul a térség ökológiai egyensúlyának helyreállításához.
Május 1-jétől az autójával elkövetett szabályszegések miatt a gépjármű üzembentartójának közigazgatási bírságot kell fizetnie, attól függetlenül, hogy ismert vagy sem a szabályszegést elkövető járművezető - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő. Mélyen a pénztárcájába nyúlhat, akinek az autójával száguldoznak
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szerdán többször megnövekszik a gomolyfelhőzet, emellett több-kevesebb napsütés is várható. Szórványosan valószínű zápor, csütörtökön...
Május 1-től az autójával elkövetett szabályszegések miatt a gépjármű üzembentartójának közigazgatási bírságot kell fizetnie, attól függetlenül, hogy ismert vagy sem a szabályszegést elkövető...
Az ausztrál törvényhozás közel száz diszkriminatív törvény eltörlésére készül, hogy végre ugyanazok a jogok illessék meg a meleg párokat pénzügyi és szociális téren, mint a heteroszexuális házaspárokat és élettársakat.
Az ausztrál törvényhozás közel száz diszkriminatív törvény eltörlésére készül, hogy végre ugyanazok a jogok illessék meg a meleg párokat pénzügyi és szociális téren, mint a heteroszexuális házaspárokat és élettársakat.
Kiürítik az SZDSZ fővárosi, Gizella utcai székházát szerdán kora délután, az ott dolgozók biztonsága érdekében; Horuczi Csaba szervezeti igazgató döntéséről a párt sajtóosztálya tájékoztatta az...
Várható a "kockázatarányos válasz" a bankautomaták elleni mind gyakoribb támadásokra - mondta a Bankszövetség bankbiztonsági munkabizottságának elnöke. Az ATM-ek értéke jellemzően 4-8 millió forint között van, tehát a pénzitézeteket nem csupán az eltűnt pénz érinti érzékenyen.
„Ez volt az eddigi legsűrűbb évünk” – sóhajt fel Chris Smith, az Adverising Standards Authority (ASA) elnöke a brit reklámetikai felügyelőszervezet 2007-es évet taglaló jelentésének bevezetőjében. A frissen kiadott jelentésből azt is megtudhatjuk, hogy tavaly minden eddiginél több lakossági panaszt dolgozott fel az ASA, a legtöbb kifogás pedig egy állami dohányzásellenes kampánnyal kapcsolatban…
Fodor Gábor nem is gondolkodik azon, hogy mit tesz, ha veszít az SZDSZ júniusi elnökválasztásán, mert győzni akar. A leköszönő környezetvédelmi miniszter a távirati irodának adott interjúban elmondta: ha győz a választáson, akkor minden SZDSZ-es politikussal, köztük Kóka Jánossal is kész együttműködni, mert mindenkinek megvan a helye a párt újjászervezésében.
Az MSZP szerint az elmúlt hat évben emelkedtek a bérek, a nyugdíjak és a családi pótlék, javult az egészségügyi ellátás és jelentősen nőtt az autópályák hossza - mondta Szekeres Imre, az MSZP...
Nincs kizárva, hogy májusban több napos sztrájkot tartanak a BKV dolgozói - mondta az InfoRádiónak Nemes Gábor, a szakszervezeti sztrájkbizottság egyik szóvivője. Többet a jövő heti tárgyalások után lehet tudni.
Szerződést bontott szerdán a labdarúgó NBI-ben szereplő Zalaegerszeg vezetősége a klub vezetőedzőjével, Slavko Petroviccsal - olvasható a klub hivatalos honlapján.
Finisébe érkezett az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) székhelyének elnyeréséért folytatott kampány. A múlt heti határidőig négy pályázó - Budapest, Wroclav, Sant Cugat del Valles, valamint Bécs és Pozsony közösen - jelezte, hogy otthont adna a legújabb uniós ügynökségnek.
Továbbra is rendkívül feszült a viszony a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya, Angyal Zoltán és a sikeredző, Fábiánné Rozsnyói Katalin között. A szakvezető az InfoRádiónak adott interjúban elmondta, hogy Fábiánné Rozsnyói Katalin - tavalyi engedélye ellenére - nem nézi jó szemmel a Kovács Katalin, Janics Natasa olimpia bajnok páros újbóli összeállását.
Milliomos vadászklubot hozott létre egy kínai férfi Közép-Kínában. A vadászat azóta vált népszerű sporttá, hogy Kína gazdasági helyzete rohamosan nőni kezdett. Ezzel számos milliomossal is gazdagodott az ország, akik az elit sportokat hajszolják.
A lengyel Jegybank nem változtatott 5,75%-os alapkamatán. A döntés hátterében egyrészt a zloty erőssége, másrészt pedig a gazdasági hanyatlás veszélye álltak. Májusban ennek ellenére kamatemelésre kerülhet sor, mielőtt szünet következne az emelésben. Addig 3,50-ig folytatódhat az EUR/PLN felfelé mutató korrekciója. In-GFX
A kormány jelentést hallgatott meg az idei érettségi vizsgákról, hétfőn ugyanis a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával megkezdődik a tavaszi érettségi vizsgaidőszak - közölte a...
Petíciót írnak az AS Roma tulajdonosaihoz a labdarúgóklub szurkolói, amelyben arra kérik a vezetőséget, hogy adják el a csapatot a Soros György nevével fémjelzett amerikai befektető csoportnak. A felhívást eddig több mint 15 ezer drukker írta alá. A kezdeményezés azután született, hogy több olasz lap is megírta, Sorosék drágának találják a Roma által kért árat és elállnak az üzlettől.
Kóka János szándékai szerint az SZDSZ júniusi elnökválasztásnak programokról és a jövő megoldásairól, például a konstruktív ellenzéki politizálás kereteinek kialakításáról, valamint a 2010-es...
A lengyel jegybank szerdán változatlanul 5,75 százalékon hagyta irányadó kamatát. Utoljára március végén szigorított negyed százalékponttal. Tavaly négyszer, idén eddig háromszor szigorított a lengyel...
Fodor Gábor nem is gondolkodik azon, hogy mit tesz, ha veszít az SZDSZ júniusi elnökválasztásán, mert győzni akar. A leköszönő környezetvédelmi miniszter a távirati irodának adott interjúban...
Szociális, gazdasági és politikai válság van Magyarországon - jelentette ki Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint hatéves kormányzás alatt az MSZP-SZDSZ koalíció nem tudta megoldani a problémákat, a kisebbségi kormányzásra készülő szocialista pártnak pedig még kevesebb esélye lesz erre.
Legkevesebb 925 ember vesztette életét és több mint 2600-an megsebesültek meg azokban a harcokban, amelyek március vége óta zajlanak Bagdad észak-keleti részén, az iraki főváros Szadrvárosnak nevezett negyedében - közölte szerdán az úgynevezett bagdadi biztonsági terv civil szóvivője, Tahszin Sejkli.
A nyári turisztikai időszak kezdetével, május 1-jétől a négynapos autópálya-matricák ára 1.170 forintról 1.530 forintra emelkedik, az ár szeptember 30-ig érvényes, utána ismét a csökkentett díjat...