Norbi hamarosan lovagi címmel büszkélkedhet. Az Update életmódrendszer atyját a Jeruzsálemi Szent János Máltai Lovagrend kérte fel a tagjai közé, egyedülálló életútjának elismeréseként.
Ma tovább folytatódnak a tárgyalások a BKV Zrt. menedzsmentje és a szakszervezetek között. A felek reggel kilenc órakor ülnek tárgyalóasztalhoz, miután pénteken sem sikerült megegyezni az...
Hamid Karzai országa szempontjából azt tartja a bukaresti NATO-csúcs legfontosabb eredményének, hogy az Afganisztánra vonatkozó döntéseket a résztvevők egyöntetűen hozták meg. Az afgán elnök...
Az Egyesült Államok az 1930-as évek óta a legsúlyosabb pénzügyi válságba került, a gazdaságot egy önerősítő romlási folyamat fenyegeti - állapítja meg Soros György magyar származású milliárdos a 2008-as pénzügyi válságról írott új könyvében.
Elloptak egy börtönt Ausztriában - feltehetően a leendő rabok. A lopást megkönnyítette, hogy a zárka még kész sem volt, csupán előrecsomagolt elemeit vitték ládákban az építkezés helyszínére,...
A Malév a meglévő három oroszországi desztináció mellett további két útvonal megnyitását tervezi - közölte Leonov Péter, a Malév vezérigazgatója az MTI-vel, de a helyszíneket még nem kívánta...
Gázt robbantott be a fogadójában, majd kocsiba pattant és egy fának hajtott a 60 esztendős Sz. Sándor csütörtök este a 45-ös úton. Az elhunyt férfi tettére 89 éves édesanyja nem talál magyarázatot. A falu lakói azt suttogják, Sándor az adósságai miatt lett öngyilkos.
Rendkívül szerteágazóak az iskolai erőszak gyökerei - derült ki azon a háttérbeszélgetésen, amelyet a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban tartottak. A jelenség kutatásával foglalkozók szerint a gyerekekben a felnőtt társadalom saját tükörképét láthatja.
Ünnepélyes keretek között lerakják az alapkövét egy új 230 megawatt kapacitású erőműnek vasárnap Vásárosnaményban. A Heller Erőművet a Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM) és a System Consulting...
Közös konferenciát szervez szeptember 23-24-én a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) és a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) Egerben- közölte a két szervezet az MTI-vel. A közleményben kiemelik, hogy...
A Richter-skála szerinti 5-ös erősségű földmozgás volt pénteken a Tokiótól északra fekvő Ibaraki prefektúrában - jelentette a japán meteorológiai ügynökség.
Egyre valószínűbb a hétfői BKV-sztrájk, miután a tárgyalások nem vezettek eredményre a közlekedési vállalat vezetősége és a szakszervezetek között. Az egyeztetés vasárnap folytatódik. Amennyiben egy hétig vagy hosszabb ideig maradna közforgalmú közlekedés nélkül Budapest, az már komoly gondokat okozna a város, és részben az ország életében is.
Pitbullt harapott meg egy nő az Egyesült Államokban, mert a pitbull megharapta a kutyáját. A szokásos helyett fordított szereposztású harapás azután történt, hogy a pitbull beugrott a nő...
109 millió dollárt (17,9 milliárd forintot) keresett az elmúlt 7 évben a Clinton-házaspár. Bill Clinton volt amerikai elnök és felesége, Hillary pénteken hozta nyilvánosságra jövedelembevallását....
Nem lát komoly esélyt a kormánykoalíció fenntartására Demszky Gábor; a liberális párti főpolgármester ugyanakkor azt is hangsúlyozta a Népszabadság szombati számában megjelent interjújában, hogy véleménye szerint nem lesznek előre hozott választások.
Börtönbüntetése közben is kézben tartja cégei működését Kabai Károly, Veres János pénzügyminiszter korábbi üzlettársa - adja hírül a Magyar Nemzet. Lapszemle.
Szexért és pénzért jobb jegyeket adott, amiért most 3 év börtönt kapott egy egyetemi tanár Németországban. Az 53 éves férfi, a jogtudomány professzora, bevallotta, hogy összesen 156 ezer eurót -...
Az MDF az utóbbi időben nyilvánosságra került felháborító ügyek előtt is folyamatosan hangsúlyozta, hogy az utóbbi hat év szocialista-liberális oktatáspolitikája folyamatosan elveszi a tanárok fegyelmezési lehetőségeit, miközben erőszakos integrációt hajt végre, anélkül, hogy ennek szakmai feltételeit, - úgy, mint két tanár egy osztályban, vagy az iskolapszichológiai hálózat fejlesztése -…
Kisbabát szült az a brit anorexiás nő, akinek három évvel ezelőtt egy hetet jósoltak az orvosok. Csodával határos módon kigyógyult a kóros soványságból, és ma már boldog, teljes életet él.
Kongóban a fegyveres lázadó csoportok és a kormányerők között kitört háború a nők ellen elkövetett, tömeges és ijesztő méreteket öltő szexuális erőszakhoz vezettet.
Egy új televíziós tőzsdeshow-ban szerepel Oliver Kahn, a Bayern München labdarúgócsapatának kapusa. Az N24 nevű kereskedelmi csatorna péntekenként jelentkező "Esti tőzsde" műsorának...
Első fokon a könnyűzenei csatornát üzemeltető Viacom International-nek adott igazat a Fővárosi Bíróság abban a perben, melyet a Magyar Televízió indított el az "MTV" védjegy használatától való eltiltá...
Bírói védelmet kapott egy kacsa az Egyesült Államokban, miután megsebezte légpuskával egy 21 éves férfi. Az illető több cimborájával lődözött egy család kertjében lépegető pekingi kacsára, ám a...
Már az amerikai kormány is a recesszió lehetőségéről beszél; a pénzügyminisztérium egy vezetője szerint azonban nem az a lényeg, miképpen nevezik a jelenlegi gazdasági lelassulást.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) volt a legnépszerűbb az idén is a felvételizők körében, a legtöbben, 16.650-en ide jelentkeztek. Az Országos Felsőoktatási Felvételi Információs Központ...
Megkezdték a YouTube file-megosztó portál hozzáférhetetlenné tételét Indonéziában, mert az oldalon részletek láthatók Geert Wilders holland képviselő iszlám-ellenes filmjéből. Az indonéziai...
Illegitimnek tartja az április utolsó hétvégéjén összeülő küldöttgyűlést az SZDSZ baranyai erős embere. Drávapiski polgármestere a liberális párt alapszabályának 195. pontjára hivatkozik, amely kimondja, a rendes országos küldöttgyűlést közvetlenül megelőző időszakban delegáltakat kell választani a helyi szervezetekben.
Forráshiány miatt az agrártárca nem fizette ki a tavalyi fagykárok után a gazdáknak járó teljes kárpótlást, az idén pedig több rendelet elkészítésével késett, amiért a mai napig nem lehet akadálymentesen igényelni a földalapú támogatásokat.
Az Államtitkárság a Szentszék sajtótermén keresztül április 4-én közleményt adott ki, hogy tisztázza azokat a félreértéseket, amelyeket az 1962-es Római Misekönyv szerinti nagypénteki liturgia zsidókért mondott imája – a dell Oremus et pro Iudaeis – új megfogalmazása a zsidó vallású hívők körében kiváltott.
Az MDF szerint felháborító, hogy az üres CD és DVD lemezekre kivetett szerzői jogdíj eléri a digitális adathordozók előállítási költségének száz százalékát, amelynek nagy része ráadásul nem a magyar, hanem az angolszász előadókat gyarapítja. Követhetetlen az üres kép- és hanghordozókra kivetett szerzői jogdíj megállapításának módja, mértéke pedig tarthatatlan.
Jordán Tamás hivatalosan június 30-án búcsúzik a Nemzeti Színháztól. Még két bemutató lesz igazgatása alatt, és hetente lejár Szombathelyre, ahol társulatot alapít.
A Somlai Angyalka Alapítvány a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége keretében, Magyarországon egyedüliként foglalkozik a vakvezető–kutyakiképzéssel. Jelenleg húszezer látásfogyatékos él hazánkban, de mindössze 120 közlekedik vakvezető kutyával.
1,27 millió dollárért kelt el egy Stradivarius mesterhegedű a Christie's aukciós cég New York-i árverésén. A "Penny" néven ismert hangszert, amelyet utolsó tulajdonosa, a tavaly elhunyt...
Hatástalaníthatatlan bombasztoriA Célpont gyakori vendég Nyírbátorban Kabaiéknál. A házigazdák persze perrel, slaggal fenyegetnek, de volt már macskakövön kutyauszítás is. Most azt tudakoltuk, hogyan kaphat egy börtönben ülő politikus több száz milliós állami megrendelést. Célpontban a kedvezményezett alvállalkozó és a hatástalaníthatatlan bombasztori.CsomagolnakSaját válságából ko...
Forráshiány miatt az agrártárca nem fizette ki a tavalyi fagykárok után a gazdáknak járó teljes kárpótlást, az idén pedig több rendelet elkészítésével késett, amiért a mai napig nem lehet akadálymentesen igényelni a földalapú támogatásokat.
A nagy hazai tévék - hírfőnökeik szerint - felkészültek a rendkívüli eseményekre, ugyanakkor nem az a kérdés, hogy hatalmas változásokat hoz-e a médiában a technikai fejlődés, hanem az: mindez hová vezet.
Ötvenkét kiskorú lányt mentettek ki a hatóságok pénteken egy poligamista szekta tulajdonában lévő texasi farmról. A San Antoniótól 200 kilométerre az Eldorado város melletti Yearn For Zion...
A kínai hatóságok szombaton feloldották a Wikipedia internetes enciklopédia angol nyelvű oldalainak hozzáférési tilalmát, ugyanakkor továbbra is blokkolják a Tibettel és a Tienanmen térrel, valamint más, "politikailag érzékeny" témákkal kapcsolatos szócikkeket - közölték pekingi és sanghaji (Shanghai) internet-látogatók.
A hatalomhoz, a konchoz való görcsös ragaszkodás kényszere fogja meghatározni az előttünk álló hetek koalíciós alkudozásait – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Kövér László. A Fidesz választmányi elnöke szerint ma már csak Gyurcsány Ferenc nem tudja, hogy kormányfői pályafutása véget ért.
Az ENSZ közbelépését kérte a zimbabwei ellenzék szombaton, hogy elkerüljék a vérontást az országban az elnökválasztás várható második fordulója előtt. A Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC)...
Michael Jacksonnak lerombolta, Amanda Lepore-nak viszont meghozta a hírnevet az extrém plasztikáztatás. Egy kis korrekció még oké, de vajon miért szabatja valaki magát felismerhetetlenné?