A schengeni átállás miatt voltak ugyan torlódások a ferihegyi repülőtéren, az eltelt egy hét alatt azonban a rendszer egyre olajozottabban működik, az utasok jelentős többsége pedig tájékozódott a...
A magyar vásárlók döntő többsége a hazai termékeket részesítené előnyben, de csak tizedük hiszi, hogy egyértelműen meg is tudja különböztetni egymástól a kettőt - derül ki a TNS Hungary és az...
Noha szuperszónikus a tudomány fejlődése, számos történelmi rejtély máig megoldatlan. Sebaj! Biológusok, történészek, régészek s ki tudja hány más tudományág művelői bizonyosan meglelik a magyarázatot. Íme, mutatóba néhány "feladvány"!
Ma délután négy órakor még egyszer tárgyalóasztalhoz ülnek a BKV és a társaságnál működő szakszervezetek képviselői, hogy megegyezésre jussanak a hétfőre hirdetett sztrájk elkerüléséről. A...
Életének 84. évében, Beverly Hill-i otthonában elhunyt Charlton Heston amerikai színész. Charlton Heston 1960-ban a Ben Hur című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat kapta.
Montenegróban vasárnap reggel megkezdődött az első elnökválasztás azóta, hogy az egykori jugoszláv tagköztársaság 2006. júniusban függetlenné vált. Több mint ezeregyszáz szavazóhelyiség nyitott ki...
Elhagyta a hangárt vasárnap a kazasztáni Bajkonur űrrepülőtéren az a Szojuz orosz űrrakéta, amely Ji Szo Jeon dél-koreai űrhajósnőt szállítja a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). Az 50 méter hosszú...
Megérkezett Londonba az olimpiai láng. A Heathrow repülőtéren ünnepélyes keretek között fogadták a Szentpétervárról érkező fáklyát, amelyet vasárnap 80 sportoló és híresség kísér majd gyalogosan, kerékpáron, autóbusszal és csónakon a londoni Wembley Parktól Greenwich-ig.
Hárman sérültek meg, közülük egy ember súlyosan, amikor árokba hajtott egy személyautó Kétegyházán. A baleset okát még vizsgálják, de az már kiderült, hogy a jármű vezetője nem volt ittas.
Félmilliós értékű csempészett cigaretta-szállítmányt találtak a határrendészek egy tehervagonban Kelebiánál. A több mint 480 ezer forint értékű csempészett árut az egyenruhások lefoglalták, a vámhatóság pedig ismeretlen tettes ellen büntetőeljárást indított, csempészet gyanújával.
A Lépj egyet előre program első szakaszához hasonlóan az idén indított második szakaszban is igen sok az érdeklődő, eddig már 22 ezren jelentkeztek, közülük 9.500 személynél már jóváhagyták a...
A múlt év augusztusában teljessé vált dél-balatoni autópályán még mindig nem épültek benzinkutak, holott a mintegy 80 kilométeres szakaszon tavaly októberben két üzemanyagforgalmazó cég összesen...
Egy kilencéves kislány halt meg, miután két személygépkocsi frontálisan ütközött Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Egy kilencéves kislány halt meg két személygépkocsi frontális ütközésében Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője vasárnap. A két autó a 4-es számú...
Véleménynyilvánító népszavazás kezdődött a Vas megyei Szentgotthárdon vasárnap reggel 6 órakor a Heiligenkreuzba tervezett osztrák hulladékégetőről. Bugán József alpolgármester szerint a környezeti tárca szakmai álláspontja, kiegészítve az emberek akaratával megkerülhetetlen a huszonegyedik század Európájában.
A tanárverős videó alighanem a magyar művelődéstörténet jeles eseményévé vált. A lakosság többsége tudomást szerzett róla, megvitatta, elszörnyedt, vagy a tanáron vagy a diákon, esetleg az igazgatónőn, a szakértőkön, az újságírókon, az állapotokon, a cigányokon, a magyarokon.
Nem sorolta egyértelműen a parlamenti ellenzékhez az MDF-et a népi részvényprogram miniszterelnöki megbízottja. A miniszterelnök évértékelő beszédében bejelentett Új Tulajdonosi Program iránt egyébként meglehetősen csekély volt az érdeklődés Gyulán, az eredetileg kiválasztott terem túl tágasnak is bizonyult.
A Tavasz a nagytakarítás ideje – lelkünknek, testünknek, otthonunknak, környezetünknek. Ilyenkor esedékes, hogy mind a fejünket, mind a lakásunkat kiszellőztessük, és megváljunk mindazon tárgyaktól, gondolatoktól, amelyek a változtathatatlan múltat idézik.
Beperelte férjét szüzessége elvétele miatt egy feleség Malajziában, pontosabban be nem tartott ígéret címén. A férj nem azt ígérte meg, hogy nem élnek házaséletet, hanem azt, hogy gondját viseli,...
Öt településen tartanak vasárnap időközi önkormányzati választást vasárnap. Besenyődön, Kemesszentpéteren, Körösnagyharsányban, Pécsváradon és Szűcsiben járulhatnak a voksolásra jogosultak az urnákhoz.
A vasárnap esti frakcióülésen értékeli a koalíciós válságot az MSZP. A helyzetértékelés mellett a képviselők a további teendőkről is beszélnek az ülésen, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is részt vesz.
Életének 84. évében, Beverly Hill-i otthonában elhunyt Charlton Heston amerikai színész. Charlton Heston 1960-ban a Ben Hur című filmben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat kapta.
Benes-dekrétumok és a magyar kérdés 1945-1948 címmel jelent meg egy történészek, jogászok és kutatók által összeállított kötet a dekrétumok megszületéséről és a három év részletes történetéről. A Magyar Tudományos Akadémia Etnikai- és Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója szerint a lehetséges forgatókönyvek közül a Benes-dekrétumok elfogadásával a magyarok számára egy aránylag pozitív…
Beverly Hills-i otthonában 84 éves korában elhunyt Charlton Heston szombaton. Legemlékezetesebb szerepét az 1960-ban Oscarral jutalmazott Ben Hurban alakította. Charlton Heston évek óta Alzheimer-kórban szenvedett. Utolsó óráiban 64 éves felesége, Lydia volt mellette.
A kétoldalú kapcsolatokról és aktuális nemzetközi kérdésekről lesz szó, továbbá stratégiai keretdokumentumot ír alá a kétoldalú együttműködés jövőjéről Vlagyimir Putyin és George W. Bush orosz...
Vasárnap folytatják a tárgyalást a BKV és a szakszervezetek, így továbbra sem dőlt el, lesz-e hétfőn sztrájk. A vállalat vezetése tegnap megtette utolsó ajánlatát. A fővárosi oktatási intézmények és a kórházak egy része is felkészült a sztrájkra.
Győző megőrült! – csattant fel Gáspárné Balla Beáta (33). Férjura ugyanis video kamerával járja a házát, és még meg sem született fiának forgat filmet. A Győzike Show újabb szezonja...
Öngyilkos tamil merénylő hajtotta végre azt a robbantást Srí Lankán vasárnap, amelyben meghalt a közlekedési miniszter és legalább tíz másik ember, kilencvenen pedig megsérültek. Weliveriya városkában követték el a merényletet, ahol újévi ünnepségre gyűltek össze az emberek.
Mi a garancia arra, hogy az EU-források valóban a vidék fejlesztését fogják szolgálni? Elemzik-e az eddigi források felhasználásának hatékonyságát? Van-e mód arra, hogy a tárca elfogadtassa a kormánnyal, hogy Magyarország nem lehet sikeres leszakadó vidékkel?
Teljesen felborulhat az Antarktisz biológiai egyensúlya a felelőtlen tudósoknak és turistáknak hála. A látogatókkal ugyanis nemkívánatos magvak, spórák, atkák, zuzmók és mohafélék érkeznek a jégvilágba, amik tönkreteszik az Antarktiszt.
Szörnyű gyilkosság vetett véget az egyik legsikeresebb magyar cselgáncsozó életének. A világbajnoki ezüstérmes Bujkó Tamás még március 21-én, Londonban veszítette életét, amikor a hajnali órákban egy metróállomáson kalapáccsal és késsel támadtak rá.
A Microsoft közvetlenül a Yahoo! részvényeseihez fordul, ha nem születik egyezség három héten belül a két cég egyesítéséről - közölte az amerikai szoftvergyártó óriásvállalat.
Nem lenne helyes, ha a LIGA a törvény visszavonásának esetleges ígéretére elállna a magánpénztár-rendszer eltörlésére irányuló népszavazástól. A LIGA ugyanis nem erre, hanem a benyújtásra kapott felhatalmazást az aláíróktól. Gyurcsánnyal még inkább meggondolandó az ilyen megállapodás-kötés.
Zárt frakcióülésen értékelik a szocialista képviselők vasárnap este a koalíciós válságot, és egyeztetnek a várható kisebbségi kormányzás feladatairól. Több vezető szocialista politikus korábban úgy nyilatkozott: vasárnap el kell döntenie a frakciónak, hogy kiáll-e Gyurcsány Ferenc mellett, vagy váltást akar.
Az afgán kormányhadsereg és a NATO-erők megöltek 15 tálib felkelőt Afganisztán déli részén - közölte vasárnap a helyi védelmi minisztérium. A tájékoztatás szerint két összecsapás történt szombaton...
Az énekesnőnek kevés ideje van hazajárni a Vajdaságba, ezért ha hiányzik a családja, beleszagol a nővérétől kapott zacskónyi kishegyesi földbe - írja a Napi Ász.
Oroszország továbbra is ellenzi az amerikaiak rakétavédelmi tervét, de örül a Washington által javasolt bizalomépítő lépéseknek - ez áll abban a közös nyilatkozatban, amelyet utolsó elnöki csúcstalálkozója után adott ki az amerikai és az orosz államfő.
Montenegróban megkezdődött az első elnökválasztás azóta, hogy az egykori jugoszláv tagköztársaság 2006 júniusában függetlenné vált. A választásra jogosult 490 ezer szavazó négy jelölt közül választhat.
Fegyveresek elraboltak negyvenkét egyetemistát vasárnap az észak-iraki Moszul közelében. "Fegyveresek megállítottak két buszt egy Moszultól délre fekvő faluban. Az egyik járműnek sikerült...