2008. április 7. hétfő

ápr. 7
7:06
Vasutassztrájk: a vonatok 65-70 százaléka is közlekedhet (Gondola)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) hétfőn nulla órától folytatja a február elsején határozatlan időre megkezdett és időközben többször felfüggesztett országos sztrájkot. Az előzetes...
ápr. 7
7:08
Kettős sztrájk: áll Budapest és az ország (HírTV)
A fővárosban üzemkezdetkor leállt a közlekedés, az éjszakai járatok beérkezése után nem indult el egyetlen jármű sem. A munkabeszüntetés déli egy óráig tart. Éjfél óta sztrájkol a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete is, a vasúttársaság felmérései szerint többen vannak azok, akik felvették a munkát, így akár a vonatok 65-70 százaléka is közlekedhet a sztrájk alatt.
ápr. 7
7:09
Clinton megint hamis kártyákkal játszott (Privátbankár)
Az amerikai demokrata elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton újabb hamis történetére derült fény - hangzott el az ABC televízió tudósításában
ápr. 7
7:10
Kiszámíthatatlan lesz a vasúti közlekedés (Infostart)
Kiszámíthatatlan vasúti közlekedés várható hétfőn. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének vezetője azt mondta: a kocsivizsgálók és a forgalmi dolgozók közül sokan nem vették fel a munkát. A MÁV Zrt. szóvivője pedig azt közölte: az utasoknak mindig csak a következő fél órára tudnak tájékoztatást adni.
ápr. 7
7:11
Gyurcsánnyal, kisebbségben készül kormányozni az MSZP (HírTV)
Késő estig győzködte párttársait Gyurcsány Ferenc arról, hogy az ő irányításával kell az MSZP-nek kisebbségben kormányozni. Lényegében megismételte a pártértekezleten elmondott beszédét. A Lendvai Ildikó lényegében elismerte, hogy az MSZP felhagyott a koalíció megmentésére tett erőfeszítésekkel.
ápr. 7
7:13
Strasbourghoz fordulnak a "Lengyel Gyulások" (Alternatív Energia)
A strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordulnak a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola tanárai, diákjai és az érintett diákok szülei, hogy megakadályozzák a százötvenegy éves iskola bezárását - írta a hétfői Magyar Hírlap.
ápr. 7
7:17
Az állam nem fogja finanszírozni a lovit (HírTV)
Egy dolog biztos a hazai lóversennyel kapcsolatban: az állam nem fogja azt huzamosabb ideig finanszírozni. Bár a kiírt privatizációs pályázat nemrég eredménytelenül zárult, arra lehet számítani, hogy a közeljövőben újabb pályázatot ír ki a vagyonkezelő szervezet. Kérdés, hogy ezúttal milyen felállásban próbál meg túladni a lovi vagyonán.
ápr. 7
7:19
A szegedi vasútállomás még alszik (Alternatív Energia)
Az éjszakai műszakban dolgozó vasutasok 70 százaléka nem vette fel a munkát a csongrádi megyeszékhelyen, így a szegedi állomás nem indít és nem fogad vonatot - mondta Veréb Olga, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) helyi ügyvivője.
ápr. 7
7:20
Búcsúzhatunk a népszavazási plakátoktól - elvileg (Privátbankár)
Keddig kell eltávolítania a március 9-ei népszavazási plakátokat azoknak, akik ezeket korábban kihelyezték
ápr. 7
7:20
Ötmilliót költött Győzi meg nem fogant kisfia kedvéért (BorsOnline)
Teljesen átalakították Gáspárék a házukat, amiben külön szobát rendeztek be a még meg sem fogant Viktorkának. A családfő ötmilliós hitelt szerzett a felújításra, és a feng shui elvei alapján, romantikus stílusban rendezte be a lakást
ápr. 7
7:22
Hétfőn megszülethet a megállapodás az új kenyai kormányról (Gondola)
Hosszas egyezkedések után hétfőn megszülethet a megállapodás a kenyai hatalommegosztásról, az új koalíciós kormány összetételéről: az a fejlemény lezárná a tavaly decemberi elnökválasztás nyomán...
ápr. 7
7:24
Szombathely: vonat van, utas nincs (Alternatív Energia)
A személyszállító vonatok több mint 90 százaléka elindult hétfőn reggel Szombathelyről, utasok azonban alig voltak - tájékoztatta az MTI-t Fábián Kálmán, a Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) területi vezetője.
ápr. 7
7:30
MÁV és BKV bérlet is jó néhány Volán-járaton (Alternatív Energia)
A vasúti sztrájk miatt a Volán sűrítette a járatait az alábbi vonalakon: Monor -Budapest, Tápiószecső - Sülysáp, Vác - Budapest.
ápr. 7
7:30
Vészhelyzetet kell elhárítani (Piac és Profit)
Árvizek, tűzesetek vagy földrengések, az infrastrukturális problémák, mint például a csőtörés fenyegetik a cégeket. A vállalkozások eközben óriási mennyiségű adatot és információt tárolnak informatikai rendszeren. A hibákat nagyrészt huszonnégy órán belül meg kell oldani. Erre jó az összetett üzletfolytonosság-menedzsment program.
ápr. 7
7:31
Erősödő európai identitás az interneten (Privátbankár)
Több mint 300 ezer .eu kiterjesztésű honlapot és portált regisztráltak 2007-ben, és ezzel az európai identitást tükröző internetcím-kiterjesztés
ápr. 7
7:31
Gyógyíthatatlan bőrbajokra gyárt gyógyírt a barcsi biológus (BorsOnline)
Vegyszermentes és természetes alapanyagokból készült gyógykészítményekkel segíti a bőrbetegségekben szenvedők gyógyulását Kálmán László. A barcsi vállalkozó saját maga fedezte fel az összetételt. Itthon nem támogatják, ám Amerikában gyógyszer lesz.
ápr. 7
7:33
M7-es: még mindig nem lehet tankolni a déli parton (Privátbankár)
A múlt év augusztusában teljessé vált dél-balatoni autópályán még mindig nem épültek benzinkutak, holott tavaly októberben két cég elnyerte a beruházási lehetőséget
ápr. 7
7:33
Negyvenmilliós uniós támogatás landolt a HM-cég zsebébe (HírTV)
Negyvenegymillió forint támogatást nyert el a Honvédelmi Minisztérium (HM) közhasznú társasága „a vállalkozói készségek és a munkavállalók alkalmazkodóképességének fejlesztését célzó képzések támogatása” címén a Bajnai Gordon által vezetett Nemzeti Fejlesztési Ügynökség révén az Európai Unió forrásaiból – tudta meg a Magyar Nemzet.
ápr. 7
7:35
Hillary embere feladta (Kripto Akadémia)
Lemondott az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton kampánystratégája, Mark Penn, miután kiderült, hogy ő a kolumbiai kormánnyal szerződésben álló Burston-Marsteller PR-cég elnök-vezérigazgatója.
ápr. 7
7:35
A gázsi egy zsíros kenyér (Infostart)
Művészetek Völgye helyett idén Bűvészetek Völgyét rendeznek Kapolcson. A szervezőket nem az innováció, hanem a pénztelenség kényszerítette erre a lépésre.
ápr. 7
7:35
Húsz percenként jön a HÉV, de mivel tovább? (Alternatív Energia)
Húsz percenként érkeznek a HÉV-járatok az Örs vezér térre, de igen alacsony utasszámmal.
ápr. 7
7:36
Barátok közt - Teljesen kibújt a bőréből Noémi - fotóval (BorsOnline)
Megváltoztatták Csifó Dorina utódjának külsejét. A Barátok közt új Noémije, Gonda Kata haja rövidebb, színe élénkebb lett. A sorozat újonca ezen a héten forgatni kezd és hamarosan a képernyőn is feltűnik.
ápr. 7
7:37
Több iskolában nincs tanítás (Infostart)
Budapesten hét iskolában nem lesz hétfőn tanítás a BKV és a vasúti dolgozók sztrájkja miatt. A törvény szerint az oktatási intézményvezetőknek kell eldönteniük, hogy szünetet rendelnek el vagy sem a sztrájk idejére.
ápr. 7
7:38
Lendvai: a szocialisták megerősítették Gyurcsány Ferenc posztját (Gondola)
Biztonság és reform mottóval, és továbbra is Gyurcsány Ferenc vezetésével új kormányzati szakasz kezdődik - jelentette be Lendvai Ildikó, az MSZP képviselőcsoportjának csaknem ötórás budapesti...
ápr. 7
7:38
Még három hétig lehet beiratkozni az általános iskolákba (Metropol)
Még három hétig, azaz április 30-ig írathatják be gyermeküket a szülők az általános iskolákba, a szeptemberben induló új tanévben várhatóan 100-101 ezer elsős ül be az iskolapadba.
ápr. 7
7:40
Sok helyen állnak a vonatok, a Dunántúlon kevesebb a sztrájkoló (Metropol)
A vasúti közlekedés az ország több pontján szünetel hétfőn a vasutasok munkabeszüntetése miatt, a sztrájk támogatottsága a Dunántúlon kisebb, mint az ország többi részében.
ápr. 7
7:43
Becslések szerint Vujanovicot újjáválasztották Montenegró elnökévé (Gondola)
Megfigyelők első előrejelzései szerint a távozó államfőt, Filip Vujanovicot választották meg vasárnap ismét Montenegró államfőjévé, Vujanovic maga is bejelentette a győzelmét. A CEMI...
ápr. 7
7:43
Újabb madárinfluenza-gócot találtak (Blikk)
ápr. 7
7:43
Nemzetbiztonsági kockázata van Kabai ténykedésének (HírTV)
A katonai nemzetbiztonsági szolgálatok vezetőinek keddi meghallgatásán is téma lehet az adócsalásért börtönbüntetésre ítélt Kabai Károly szocialista vállalkozó kapcsolata a honvédség vezetőivel – tudta meg a Magyar Nemzet. Szakpolitikusok szerint nemzetbiztonsági kockázata van, ha egy bűnözőt engednek a hadsereg közelébe.
ápr. 7
7:45
Óriási dugók a fővárosban (Blikk)
ápr. 7
7:45
Még három hétig lehet beíratkozni az általános iskolákba (Alternatív Energia)
Még három hétig, azaz április 30-ig írathatják be gyermeküket a szülők az általános iskolákba, a szeptemberben induló új tanévben várhatóan 100-101 ezer elsős ül be az iskolapadba - közölte az MTI kérdésére az oktatási tárca.
ápr. 7
7:47
Felkészülten érkeznek az utasok Ferihegyre (Privátbankár)
A schengeni átállás miatt voltak ugyan torlódások a ferihegyi repülőtéren, az eltelt egy hét alatt azonban a rendszer egyre olajozottabban működik
ápr. 7
7:47
Attila: láttam a rémületet Ulmann Móni szemében (BorsOnline)
Ulmann Mónika attól rettegett, hogy bilincsbe viszik el a rendőrök súlyos testi sértés, vagy gyilkosság vádjával. De kétségeit legyűrve megbízott a mentalistában, és megcélozta a szögbelövővel. Hargitai Bea olyan lelki állapotba került az izgalmaktól, mint akinek csak órái vannak hátra.
ápr. 7
7:49
Fülöp herceg elhagyta a kórházat (Blikk)
ápr. 7
7:52
Közelebb a szlovák euróhoz (Privátbankár)
Lehetséges, hogy Szlovákia 2009 elején az eurózóna 16. tagja lesz - közölte Joaquín Almunia, az Európai Unió gazdasági és pénzügyi biztosa és Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke...
ápr. 7
7:54
Irakban vontatott és felszínes a haladás a szakértői jelentés szerint (Gondola)
Irakban olyannyira vontatott és felszínes a politikai haladás, az ország annyira megosztott, hogy Amerika szinte jottányit sem jutott közelebb a csapatkivonáshoz egy év alatt - olvasható az...
ápr. 7
7:57
Bekeményít a Microsoft (Privátbankár)
A Microsoft amerikai szoftvergyártó ultimátumot intézett a Yahoo! internetes cég vezetőségéhez: amennyiben három hét alatt nem sikerül megállapodni a fúzióban, a Microsoft közvetlenül a részvényesekhe...
ápr. 7
7:59
Megbéníthatja Budapest közlekedését a kettős sztrájk (Infostart)
Várhatóan csak hétfő délutánáll áll helyre a főváros tömegközlekedése - mondta az InfoRádióban a BKV Zrt. kommunikációs igazgatója. A metró egyáltalán nem jár, néhány troli-, villamos-, autóbusz- és HÉV-járat csökkentett üzemmódban közlekedik. Az Újpest-Veresegyház vonalon a vonatok sem közlekednek a vasúti sztrájk miatt. Az autóforgalom már hajnal 4 órakor a szokásos kétszerese volt.
ápr. 7
7:59
Nemet mondtak a szentgotthárdiak a szemétégetőre (HírTV)
Nemet mondtak a szentgotthárdiak a vasárnapi népszavazáson a határ osztrák oldalára, Heiligenkreutzba tervezett hulladékégetőre. Az 59 százalékos részvétellel záruló referendumon a nem hivatalos végeredmény szerint a szavazók 98 százaléka voksolt az üzem ellen.
ápr. 7
7:59
Újabb madárinfluenza-góc Dél-Koreában (Gondola)
Újabb madárinfluenza-gócot találtak az egészségügyi hatóságok Dél-Koreában: egy hét leforgása alatt ez a második baromfitelep, ahol a vírus emberre is veszélyes H5N1 altípusát kimutatták - közölte...
ápr. 7
8:02
Lassan megtelnek a fővárosi utak (Alternatív Energia)
Telítettek a bevezető utak, nincs sok esély a gyors haladásra.
ápr. 7
8:03
Greenspan szerint a recesszió felé billen a mérleg (Privátbankár)
Több mint 50 százalékos az esélye annak, hogy az amerikai gazdaság recesszióba süllyed, idézte az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) volt elnökét, Alan Greenspant a spanyol El País című la...
ápr. 7
8:03
Fodor maradna a koalícióban? (BorsOnline)
Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter volt az aki, nemmel szavazott az SZDSZ Országos Tanács hétvégi ülésén arra a kérdésre, hogy kilépjenek- e a liberálisok a koalícióból - értesült lapunk liberális forrásból.
ápr. 7
8:03
Balázs beszólt Havasnak (Blikk)
A Széf műsorvezetője szerint semmit nem ér a médiasuli
ápr. 7
8:05
Csokoládémánia New Yorkban (Gondola)
Csokoládémánia kerítette hatalmába New Yorkot és a járvány terjed egész Amerikában. Az aztékok által feltalált finomságot (xocoli = keserű, atl =víz) immár a legváltozatosabb módon készítik és...
ápr. 7
8:10
Lemondott Hillary Clinton kampánystratégája (Infostart)
Lemondott az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért küzdő Hillary Clinton kampánystratégája, Mark Penn, miután kiderült, hogy ő a kolumbiai kormánnyal szerződésben álló Burston-Marsteller PR-cég elnök-vezérigazgatója.
ápr. 7
8:10
„Történt-e miniszterelnöki befolyásolás a Motim Zrt. energiavásárlása ügyében?” (Gondola)
Sajtóhírek szerint hét nagyvállalat tavaly decemberi megállapodása értelmében kevesebbet fizet az állami tulajdonú Magyar Villamos Műveknek, mint bármely más ipari fogyasztó a villamos áramért. A cégek között van a Gyurcsány-birodalomhoz tartozó Motim Zrt. is.
ápr. 7
8:10
Hargitai Bea kiborult a műsortól (Blikk)
A poklot és a mennyországot is megjárta
ápr. 7
8:10
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR/JPY tegnap este 159,68-on nyitott, majd pár perc után 159,85-ről 160,80-ra emelkedett. Az ázsiai kereskedők szerint a kedvező japán adatok szárnyakat adtak a devizapárnak. A GBP/JPY 202,23-on nyitott. Reggel korrekció kezdődött, és emelkedés mutatott az árfolyam. A devizapár összeszedte magát 202,49-es minimuma után, majd csúcsot ért el 204,23-nál. Az EUR/USD tegnap este erősödést…
ápr. 7
8:12
Újabb madárinfluenza-gócot fedeztek fel (Infostart)
Dél-Koreában újabb madárinfluenza-gócot fedeztek fel egy baromfitelepen a fővárostól mintegy 250 kilométerre.

Keresés