A JWT Dubai, illetve egy regionális hálózat, a Fortune Promoseven dohai és dubai irodája lettek az év legjobb ügynökségei a közel-keleti és észak-afrikai régió Cannes-ján, a Dubai Lynx Awards-on.
Jövő decemberben mutatják be az amerikai mozik a Kopit-Yeston-Fratti trió musicaljéből, a Nine-ból készült filmet. A forgatást idén ősszel kezdik. A férfi főszerepet, a Federico Fellinit idéző filmrendezőt Javier Bardem, anyját Sophia Loren, feleségét Pénelope Cruz alakítja.
Irán újabb 6000 urándúsító centrifuga beszerelését kezdte meg natanzi kísérleti nukleáris üzemében - jelentette be kedden Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök az állami televízió híradása szerint. A...
A Képes Sport átalakítása után a Ringier megújította a lap online felületét is. A portál az új látványvilág mellett kibővített tartalommal és közösségi funkciókkal jelentkezik. A kapcsolódó feladatokra a kiadó tenderen választott ügynökségeket.
Sérülésekkel testén találták meg, és vették őrizetbe a rendőrök azt a férfit, aki élettársát megverte, miközben nyolc hónapos csecsemőjük annak karjában volt, majd egy vasvillát is a menekülő nő után hajított mezőkomáromi családi házuk udvarán.
Új-zélandi tudósok szerint a következő évtizedekben jócskán megdrágulhat a sör Ausztráliában, Új-Zélandon és világszerte is, mert a klímaváltozás miatt jelentősen visszaeshet a sörárpa termesztése a k...
Összesen négy sérültje van az Andrássy út és a Szív utca kereszteződésében történt karambolnak. A baleset miatt az Oktogon felé vezető mindkét sáv járhatatlan, a forgalom az Andrássy út szervizútján, araszolva halad.
Jövő decemberben mutatják be az amerikai mozik a Kopit-Yeston-Fratti trió musicaljéből, a Nine-ból készült filmet. A forgatást idén ősszel kezdik. A férfi főszerepet, a Federico Fellinit idéző filmrendezőt Javier Bardem, anyját Sophia Loren, feleségét Pénelope Cruz alakítja.
Beaumarchais komédiája Napóleonra és Kapocs Zsókára egyaránt nagy hatást gyakorolt. Előbbi szerint a Figaró házassága indította el a francia forradalmat, utóbbi érdeklődését viszont egy díszes gyűrű keltette fel.
"A magyar szélsőjobboldal felsorakozik" címmel elsősorban a Magyar Gárdáról közölt cikket keddi számában a Süddeutsche Zeitung. A német liberális napilap budapesti keltezésű írásának alcímében kiemelte: félkatonai csoportok masíroznak a városokon és falvakon keresztül, s uszítanak a romák, valamint a zsidók ellen. A liberális egyesülési jog védi őket - tette hozzá.
Az EUR/NOK árfolyama 7,9815-re emelkedett. A hét eleji 7,9383-as minimum meglehetősen közel van az ideális korrekciós minimumhoz, eddig azonban túl csekély javulás mutatkozott ahhoz, hogy kijelenthessük: fordulat következett be, ezért továbbra is sor kerülhet a 7,9325-ös érték tesztjére. 7,9840-7,9970 fölött már sokkal inkább bizakodhatunk az emelkedésben. In-GFX
Nem teljesítik a város vezetőinek kérését a BKV-szakszervezetek, vagyis, hogy ne sztrájkoljanak addig, amíg megérkezik a válasz arra a levélre, amelyben a fővárosi önkormányzat többlettámogatásért fordult a pénzügy-, a gazdasági és a kancelláriaminiszterhez - közölte Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakaszervezeti Szövetségének (TDFSZSZ) szóvivője kedden.
A budapesti Katona József Színház ebben az évadban is meghirdeti akciós előadásait. Április utolsó hétvégéjén 5, május első hétvégéjén pedig 4 színházi darabot nézhet meg a közönség kedvezményes áron.
Nem teljesítik a város vezetőinek kérését a BKV-szakszervezetek, hogy ne sztrájkoljanak addig, amíg megérkezik a válasz a levélre, amelyben az önkormányzat többlettámogatásért fordult a pénzügy-, a gazdasági és a kancelláriaminiszterhez - közölte Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakaszervezeti Szövetségének (TDFSZSZ) szóvivője.
Új-zélandi tudósok szerint a következő évtizedekben jócskán megdrágulhat a sör Ausztráliában, Új-Zélandon és világszerte is, mert a klímaváltozás miatt jelentősen visszaeshet a sörárpa termesztése...
Az izraeli és egyiptomi határátkelők megtámadásával fenyegetőzik a Hamász, ha a Gázai övezet elleni izraeli és egyiptomi blokádot nem oldják fel. Halíl al-Hajja, a radikális palesztin szervezet...
Lemondott a Hír Televízió által lebuktatott szocialista Weiszenberger László MSZP-s utódja a kiskunhalasi önkormányzati képviselői posztjáról. Romvári Frigyest két hete szombaton vitték be vérvételre ittas vezetés miatt a rendőrök.
A rand ma erősödött a dollárral szemben. A figyelmet a SARB szerdán kezdődő kétnapos találkozója vonja magára. Azzal számolnak a szakemberek, hogy a bank 11,25%-ra emeli alapkamatát. Fontosnak számít a 12.00-kor megjelenő 4. negyedévi dél-afrikai BER-fogyasztói bizalom (előrejelzés: 22 pont). Az USD/ZAR-t 7,7890-en jegyzik. A kereskedők szerint átmenetileg 7,7600 és 7,8000 között alakulhat az…
Hiánycikk lesz a sör, emelkedik az ára és ráadásul az íze sem lesz az igazi - ezzel riogatnak kutatók, akik a klímaváltozás eme meglepő következményére hívják fel a figyelmet.
Nem teljesítik a város vezetőinek kérését a BKV-szakszervezetek, vagyis, hogy ne sztrájkoljanak addig, amíg megérkezik a válasz arra a levélre, amelyben a fővárosi önkormányzat többlettámogatásért...
Nem teljesítik a város vezetőinek kérését a BKV-szakszervezetek, vagyis hogy ne sztrájkoljanak addig, amíg megérkezik a fővárosi önkormányzat levelére a válasz, amelyben többlettámogatást kérnek.
Hatalmas labdarúgó tornára készül hat, ismert emberekből álló focicsapat. Összecsapnak az olimpikonok és a humoristák, zenészek, színészek, sztárlabdarúgóink és a sportújságírók. Ugyan ezek barátságos mérkőzések lesznek a TóPARK Gálán, de mivel mind a hat csapat elvakult focirajongókból áll, ezért megfogadták: "véres" harcot vívnak.
A kínai hatóságok egy időre leállították a többszöri belépésre jogosító vízumok kiadását, s ez a korlátozás egészen addig érvényben marad, amíg le nem zajlanak a pekingi olimpiai játékok -...
Eva Longoriát teljesen levették a lábáról imádott cipői. A Született feleségek szexi színésznője több ezer lábbeli büszke tulajdonosa, ám a napokban ráfázott szenvedélyére, amikor csúnyán kiment a bokája egyik tűsarkújában, ami állítása szerint életveszélyes.
Chart-technikai szempontból az 1,0218-50-es ellenállásig folytatódhat az USD/CHF erősödése. Ha sikerül átlépni az értéket, 1,0424-1,0500-ig nyílhat potenciál. In-GFX
Keményen fellépnének a "kelet-európai tolvajbandák" ellen a holland kormánypártok, az egyik koalíciós erő külön rendőri és igazságügyi egység felállítását is javasolta erre - derül ki friss holland sajtójelentésekből.
Az Erzsébet híd-Rákóczi út-Kerepesi út az Örs vezér teréig tartó terület kapta a keleti folyosó nevet az Ablon, a Capital Rt. és a Gestesa ingatlanfejlesztőktől.
Nem vállalnak sztrájkmoratóriumot a szakszervezetek - közölte Nemes Gábor, a Tömegközlekedési Dolgozók Független Szakszervezeti Szövetségének szóvivője. Az érdekképviseletek a szerdai egyeztetésektől teszik függővé, hogy folytatják-e a sztrájkot.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól (Ab) - mondta Semjén Zsolt, a párt elnök-frakcióvezetője. Az ellen...
A Vision Consulting elemzése szerint a legvalószínűbb politikai forgatókönyv, amely szerint szocialista kisebbségi kormány alakul, a legkockázatosabb. A szervezet elemzője, Szomszéd Orsolya hozzátette: csökkentené a politikai kockázatot az előrehozott választás, vagy egy, Gyurcsány Ferenc nélkül újjáalakuló MSZP-SZDSZ koalíció, de kevéssé valószínű, hogy e kettő valamelyike valósul meg.
Felejthetetlenné tette a nászéjszakáját egy pár Kaliforniában: lecsukta a rendőrség, mert túl heves duhajkodás kerekedett a lakodalomból. A rendőrök először csak figyelmeztették a násznépet, hogy...
Ismét megközelíttették az abszolút csúcsot, ami azt bizonyítja, hogy még nem fogytak el az EUR/GBP nyereségei. Egy elemző szerint a devizapár átlépheti a 0,8060-as értéket. Egy ilyen esemény azonban a csúcsképzés része lehet, ezért érdemes shortolni 0,80 fölött. In-GFX
Németországban egyre többen néznek másodállás után, hogy fenn tudják tartani korábbi életszínvonalukat - állapította meg elemzésében a hallei IWH gazdaságkutató intézet. Az elemzés szerint a 30 mi...
Tenderen választott kiadót az ITD Hungary magyar befektetésösztönzési ügynökség – olvasható a Tenders Electronic Daily (TED) honlapján. A nyertes cég feladata Magyarország gazdaságáról, a magyar piac vállalati híreiről szóló angol nyelvű kiadványok szerkesztése lesz.
Robbanás történt az orosz Gazprom gázipari monopólium tulajdonában lévő egyik csővezetéken, az európai gázszállításokban azonban ez nem okozott fennakadást - jelentette be a rendkívüli ügyek minisztér...
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) a sztrájkról szóló törvény azonnali módosítását indítványozza, hogy az ország lakossága biztosan hozzájuthasson a megfizetett alapvető közszolgáltatásokhoz.
Könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések és kiállítások kapnak helyet négy napon keresztül a Ráday utcában és környékén. Az Europoetica című nemzetközi költészeti fesztivállal indul csütörtökön a fővárosban a Ráday Kultucca elnevezésű programsorozat.
A magyarországi bruttó átlagfizetés 30 százalékkal alacsonyabb, mint Csehországban és megegyezik a szlovák bérekkel – derül ki a Merces állás és bérinformációs portál közreadott statisztikájából. Magyarországon belül ugyanazért a munkáért a legrosszabbul Békés megyében, a legjobban Budapesten fizetnek.
2006-ban mindössze 575 millió forint friss tőkét fektettek pénzügyi befektetők a kkv-kba, amiben a gazdaságiak mellett, kulturális és társadalmi okok is közrejátszanak.
Hét órát várt a kaposvári Kaposi Mór Megyei Kórház sürgősségi ambulanciáján egy 78 éves trombózisos néni, hogy fulladásos tüneteit ellássák. Mellette egy hölgy elájult, egy úr pedig rosszul lett, de úgy tűnt, ez az ápolónőket nem érdekelte.
Az 1. negyedévben 22 pontról 12 pontra csökkent a dél-afrikai BER-fogyasztói bizalom mutatója. Az adatok hatására emelkedett az USD/ZAR árfolyama, és 7,7822-ön jegyzik. Ellenállás 7,8504-nél, míg támogatás 7,7468-nál található. In-GFX
A magyar olimpiai és paralimpiai csapat mindenképpen részt vesz a pekingi nyári játékokon - jelentette be a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) sajtótájékoztatóján Elbert Gábor, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) sportszakállamtitkára.