Mose Kacav volt izraeli államfő egy jeruzsálemi bíróság előtt megjelenve kedden elállt a vádalkutól, amelynek értelmében bűnösnek vallotta volna magát szexuális vétségekben, s ennek fejében...
Muktada asz-Szadr radikális iraki hitszónok a szerdára meghirdetett Amerika-ellenes tömegtüntetés elhalasztására szólított fel, miközben kilátásba helyezte, hogy felfüggeszti az irányítása alatt...
Hiányos, illetve az internetnek köszönhetően néhány részkérdésben túlontúl sok információval rendelkeznek a betegek, és mindkettő veszélyeket rejt magában - vezette be a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi karának legújabb programját, az Egészségakadémia elnevezésű előadás-sorozatot Bódis József, a kar dékánja április 7-én az MTA pécsi székházában.
Írásban kért tájékoztatást a vám- és pénzügyőrség illetékes vezetőjétől a házában vasárnap történt házkutatás előzményeiről Rákócziújfalu frissen megválasztott polgármestere.
Megvertek egy sofőrt és utasát Nyírkátán kedden, mert a gépkocsivezető autójával elsodort egy hároméves gyermeket a településen - közölte Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Az elütött kislány súlyosan, az autó utasai könnyebben sérültek.
Brit bűnözői csoportok 1600 forintnak megfelelő összegért árulják brit és más európai bankszámla-tulajdonosok bizalmas adatait - figyelmeztet most közzétett féléves jelentésében a Symantec nevű informatikai biztonsági cég. Az úgynevezett identitás-kereskedelem leginkább az Egyesült Államokat sújtja, ahol az ilyen bűncselekmények 31 százalékát követik el.
Csak hipotézis az MSZP-frakció gazdasági munkacsoportjának azon javaslata, hogy a szociáldemokrata beállítottságú képviselők alakítsanak külön frakciót - mondta Podolák György, a munkacsoport vezetője kedden. Az országgyűlési képviselő elmondta: a gazdasági és informatikai munkacsoport álláspontját a vasárnap esti frakcióülésen ismertette, ahol erre az elképzelésre nem volt reagálás.
Az Országgyűlés emberi jogi és kisebbségi bizottsága támogatta Tóth Attila Gábor adatvédelmi biztosnak és Bogdányiné Dr. Mészáros Ágnes jövő nemzedékek országgyűlési biztosának történő jelölését...
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) Szenátusa egyhangú szavazással újraválasztotta rektori tisztségében Dr. Batta Andrást: az elismert zenetörténész újabb öt évig vezeti a nagy múltú intézményt.
Ma jelentősen, 925-ről 907-50-re visszaesett az arany árfolyama. A veszteségek hátterében Grund az állt, hogy bejelentették. Az IWF el kívánja adni aranykészletének egy részét. Óvatosságra int az EKB csütörtöki ülése is. A nemesfémet 911,30 dolláron jegyzik. In-GFX
Nyolc hódból hat megszökött azok közül, amelyeket másfél éve telepítettek vissza Körtvélyesnél. A két hódcsaládot Németországból hozták és a WWF munkatársai reménykedtek benne, hogy mind a nyolcan új otthonra találnak Magyarországon.
Az Erzsébet híd-Rákóczi út-Kerepesi út az Örs vezér teréig tartó terület kapta a keleti folyosó nevet az Ablon, a Capital Rt. és a Gestesa ingatlanfejlesztőktől, akik Beleznay Éva fővárosi...
Kóka János, a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke három ország liberális miniszterelnökének meghívására több európai fővárost érintő körútra indul szerdán; a látogatás célja az SZDSZ adó- és gazdas...
Lemészároltak 17 civil útépítő munkást és mérnököt Afganisztán Zábul tartományában, az ország déli felében - jelentette be a belügyminisztérium kedden. A gyilkosok kilétét nem közölték, csak...
Letette esküjét Tanzánia első albínó parlamenti képviselője kedden. A politikus azoknak a képviselőknek az egyike, akire az afrikai ország elnöke tehet javaslatot. A tanzániai kormány a napokban több intézkedést is hozott az albínók védelmében, akik az országban élő sámánok célpontjai.
A négy százalékos társasági különadó és az 1.950 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás eltörlése lehetséges a jövő évi adóváltozások keretében, miközben nem engedjük felpuhítani a költségvetést - jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden, a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén. Az április vége után felálló, valószínűleg kisebbségi szocialista kormánytól…
A Fidesz szerint a jelenleg hatályos, az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt vissza kell vonni, és más alapokra helyezve új jogszabályt kell alkotni - mondta a párt frakcióvezetője kedden Budapesten.
Az orosz OTP-Bank, az OTP csoport tagja a jövőben hiteltermékei mintegy 30 százalékát ügynökök útján, egyenesen a hitelfelvevőknél szándékozik kihelyezni, erről a Kommerszant című moszkvai lap szerint...
A csomagolási hulladékokra vonatkozó környezetvédelmi termékdíj-rendszer Brüsszel által kifogásolt részeit az ősszel módosítani kívánja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, aki ettől...
A négy százalékos társasági különadó és az egységes 1950 forintos egészségügyi hozzájárulás eltörlése lehetséges a jövő évi adóváltozások keretében - jelentette ki Gyurcsány Ferenc.
Az ENSZ adatai szerint jelenleg 1 milliárd ember nem jut biztonságos ivóvízhez - hangsúlyozta Somlyódy László Széchenyi-díjas akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vízi közmű...
A hotelörökösnő eddig sem dicsekedhetett kecses nőies lábfejjel, amelynek láttán inkább valamilyen tenyeres-talpas vérvonalra lehet következtetni, de a tyúkszem, ami a bütykén éktelenkedik ordítóan ronda. Paris Hilton ezzel a lábbal mutatta be legújabb cipőkollekcióját Montrealban.
Elképzelhető, hogy októberben vagy novemberben ismét az urnák elé járulhatnak a magyar választók. A Liga Szakszervezetek csütörtökön benyújtják a választási bizottságnak az összegyűjtött csaknem félmillió aláírást annak a referendumnak a kezdeményezésére, amelynek célja a magánbefektetők távol tartása az egészségbiztosítástól.
Egy hónapon belül megkezdődik az alapanyaghiány miatt bezárásra ítéltetett Szerencsi Cukorgyár Zrt. dolgozóinak csoportos elbocsátása, a munkások átlagban 21 havi munkabérüket kapják meg, és egyéb jut...
Az Internet Advertising Bureau (IAB) szerint 2009-re az online reklámköltés átveszi a hatalmat a televíziós költéstől Nagy Britanniában - írja a BrandRepublic. Az IAB részben arra alapozza prognózisát, hogy az internetes reklámköltés kutatásaik szerint tavaly 38 százalékkal növekedett.
Szigorú biztonsági körülmények között megérkezett az olimpiai láng egyetlen észak-amerikai állomására, San Franciscóba, helyi idő szerint kedd hajnalban.
A magyarországi bruttó átlagfizetés 30 százalékkal alacsonyabb, mint Csehországban és megegyezik a szlovák bérekkel - derül ki a Merces állás és bérinformációs portál közreadott statisztikájából. Magyarországon belül ugyanazért a munkáért a legrosszabbul Békés megyében, a legjobban Budapesten fizetnek.
Februárban meglepően 1,9%-kal csökkent a várható házeladások száma, miközben a szakemberek -1,0%-os értékkel számoltak. Az előző havi értéket közben 0,0%-ról 0,3%-ra módosították. Az EUR/USD-ot 1,5711-en jegyzik. Ellenállás 1,5802-nél, míg támogatás 1,5670-nél található. In-GFX
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) - pénzügyi szanálási programja keretében - 403,3 tonna aranyat ad el tartalékaiból, közölte az IMF Washingtonban. Az eladásra szánt aranyat - az IMF 3217 tonnás aranyt...
Jogerősen négy hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Keszthelyi Városi Bíróság kedden azt az anyát, aki tavaly ősszel a zalaszentgróti általános iskolában az osztályteremben...
A nemzetbiztonsági bizottság szocialista alelnöke szerint jelenleg nincs, de lehet, hogy holnap már lesz nemzetbiztonsági kockázata az újabb Kabai-ügynek.
Vélhetően megvásárolhatja a miskolci önkormányzat, illetve a kizárólagos tulajdonában lévő Miskolc Holding (MH) Zrt. érdekeltségébe tartozó Miskolci Hőszolgáltató (Mihő) Kft. a Magyar Villamos Művek (...
A várható amerikai ingatlanárak indexe 84,6 pontra esett vissza. Ez a 2001 óta mért legrosszabb érték. Ennek hátterében az áll, hogy a várható házeladások száma februárban 1,9%-kal csökkent, miközben -1,0%-os értékkel számoltak. Az AUD/USD-ot 0,9259-en jegyzik. Ellenállás 0,9291-nél, támogatás pedig 0,9239-nél található. 20.00-kor teszik közzé a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét. In-GFX
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) közbeszerzési eljáráson választott szakmai partnert és rendezvényszervező ügynökséget az Evita 2008 Konferencia és Szakkiállítás megrendezésére. Az eljáráson két konzorcium közül választották ki a nyertes pályázót.
Teljes Hópihe-lázban ég Németország, ahol kedden mutatják meg először a nyilvánosságnak a nürnbergi állatkert négyhónapos jegesmedvéjét. Hópihét - akinek születése után attól tartottak, hogy anyja bántani fogja - mostanáig zárt ajtók mögött nevelték gondozói.
Négy-öt megyei tanácselnöki poszt megszerzését tűzi ki célul a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a június 1-jei romániai helyhatósági választásokon - jelentette ki az MTI kérdésére...
A négy százalékos társasági különadó és az egységes 1.950 forintos egészségügyi járulék eltörlése lehetséges a jövő évi adóváltozások keretében, miközben nem engedjük felpuhítani a költségvetést -...
Jogerősen négy hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Keszthelyi Városi Bíróság azt az anyát, aki tavaly ősszel a zalaszentgróti általános iskolában az osztályteremben bántalmazta másodikos lányának tanárát.
Fordulat következett be a nagy múltú Csepel SC kétharmadának ledózerolása, lakóparkká, kalandparkká és bevásárlóközponttá alakítása ügyében – tudta meg a Csepel.info.
A Fidesz szerint a jelenleg hatályos, az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt vissza kell vonni, és más alapokra helyezve új jogszabályt kell alkotni - mondta a párt frakcióvezetője...
Lehetségesnek nevezte a 4 százalékos társasági különadó és az egységes 1950 forintos egészségügyi hozzájárulás eltörlését a miniszterelnök.Gyurcsány Ferenc a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának közgyűlésén ugyanakkor hangsúlyozta: a szigorú költségvetési politikából nem szabad engedni.
Miközben a világ politikai vezetői a tibeti események miatt megosztottak a pekingi olimpia protokolláris rendezvények bojkottálása kapcsán, a magyar miniszterelnök szerint az olimpia nem politikai, hanem sportesemény, ezért nem szükséges a távolmaradás. Gyurcsány Ferenc ennek ellenére nem lesz jelen a megnyitón.